Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-03-16 / 22. szám
3 A bótaszéK—pélmonostori uasut segélyezése. Múlt számunkban megemlékeztünk már arról a nagyszabású értekezlet eredményéről, rne lyet a bátaszék—p'lmonostori vasút segélyezése ügyében Kovács Sebestény Endre főispán folyó hó 12-ikén, csütörtök délutánra hívott egybe Szekszárdim es melyen a vármegyei és városi közéle tünk jelesei nagy számban vettek részt. Forster Zoltán alispán az értekezlet előtt ismertette a tavaszi közgyűlés elé terjesztendő vasutügyi javaslatot, mely a kérdést keletkezésétől a legújabb mozzanatokig felöleli és érdemileg tárgyalja. A tanulságos, szépen kidolgozott javaslat, mely Éri Márton dr. főjegyző toilát dicséri, egész terjedelmében a következő : „Amidőn a hetvenes években Boszniának és Hercegovinának a Monarchia által történt okku- pációja ténnyé vált s a foglalás által keletkezett izgalmak lecsillapuiván, az elfoglalt országrészekben a normális viszonyok bekövetkeztek, törvény- hatósági bizottságunk felismerve azokat az óriási erkölcsi és anyagi előnyöket, m elyek egy, az okkupáit tartományoknak az ország fővárosával vármegyénkén átfutó vasúti összeköttetésből nemcsak az országra, de vármegyénkre, különösen pedig ennek keleti rétz-re hárulnának, minden lehetőt elkövetett a szekszárd—mohács—pélmonostori vasút létesítése révén ezen összeköttetésnek meg valósítására, biztosítására. Hogy vármegyénknek a boszniai összeköttetett célzó ezen nemes, minden követ megmozgató, közérdekű törekvése hajótörést szenvedett, illetve a Szekszárd—bátaszéki vonalrésznek kiépítésével csak részben nyert kieglégitést, ezen kedvezőtlen eredményt nem a törvényhatóságnak a cél tele törekvésre irányuló akaratereje lankadásának, a sikertelen küzdelmek miatti elkedvetlenedésnek, hanem inkább annak a nagy, elháríthatatlannak látszó akadálynak kell tulajdonítani, amelyet a szóban levő vasúti összeköttetés létesítéséhez elsősorban szükséges anyagi erő hiánya okozott. Most, amidőn annyi kísérletezés irtán a bátaszék—pélmonostori, tehát a boszniai összeköttetés fontos és elsőrangú kérdése ismét sző nyegre került s ezen vasút létesítésének élőm un kálataira engedélyt nyert vállalkozó kérelme a törvényhatóság áldozatkészségét teszi szükségessé, mielőtt a segélyezés módja és mérvére javaslatomat megtennem, tán nem végzek felesleges munkát, amikor ezen többször említettem boszniai összeköttetést biztosítani hivatott vasút egyes fázisaira, keletkezésére, a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy ugymondjam, történelmi visszapillantást vetek. Amikor 1889-ben köztudomásúvá lett, hogy a budapest—pécsi vasúttal kapcsolatban a Szekszárd—rétszilasi vasút államosítása is küszöbön van, vármegyénknek akkori nagynevű alispánja, elérkezettnek látta az időt, bogy a Szekszárd—- Bátaszék—Mohács—pélmonostori, mintegy 72 km. bosszú vasútnak, mint a boszniai összeköttetés előfeltételének megvalósítása, kiépítése érdekében * 18 í 4 március 16. — „Karéba gyerekek !“ — vezényelt vigan az őrmester — „pihenj és menázsizz !“ — azzal szépen letelepedtek, tüzet raktak, húst sütöttek, pálinkáztak ; lmkkancsaikat kicserélték s mire az őrnagy vezetésevei a zászlóalj megérkezett: vigan pipázva dalolták az „Ég a kunyhó, ropog a nád“-at, mintha semmi sem történt volna. — Hát ti mit csináltok ? — szólt joviális hangon az őrnagy ; — te vagy itt, Sándor ? . . . — En ám, — válaszolt a kis őrmester, miközben tisztelegve jelenti: „Elfogtunk egy élelem- szállitó osztagot útközben 5 ellenségnél 12 halott, 18 fogoly; zsákmány 28 ló, 9 szekér, eleség, ruha és 300 forint! . . . veszteségünk semmi — azaz, hogy a rossz bakkancsaink, mivelhogy már kicseréltettek ! . . .“ — Gyere, hadd öleljelek meg fiú ! . . . Hej, ha ezt látta volna a te jóságos édes anyád a hirös városban ! . . . No de majd rövid időn olvashatja hadnagyi kinevezésedet; ajánlani foglak Damjanichnak ! . , . Két bét múlva, az isaszegi győzelem után napiparancsban jött az elismerés a kis őrmester részére, a tiszti kardbojttal együtt! Ez a fiatal diákból lett hadnagy pedig volt: Bajó Sándor, később lápafői református pap, kb még aggott korában is oly érces hangon hirdeté az Ur igéjét, mintha honvédszakaszt vezényelt volna s aki e sorok írójának — midőn egyszer Windischgrätz arcképét mutatá — mosolyogva igy válaszolt; ,,Osmerem, eleget kergettem 49 ben !“ , Most már ott alussza örök álmát az ezer- virágú galagonyabokortól beárnyékolt sirdomb alatt! . . . És ő, a maga viselt dolgával csak egy ama sok közül! TOl-.N VARMEGYE - KÖZÉRDEK a törvényhatósági bizottság által a kereskedelmi kormánynál szükséges lépések megtétessenek. A tö.rvényhetósági bizottság által elfogadott ezen előterjesztés nyomán meghozott 200/889. rkgy. sz. határozattal azután egy küldöttség alakíttatott az akkori főispán vezetése alatt abból a célból, hogv a vármegyének feliratát a közmunka és közlekedési miniszternek átnyújtsa és ezzel is nyoinatékot adjon a törvényhatóság kérelme kedvező elintézésének. Az akkori kereskedelemügyi miniszter 26002/889. sz. leiratában arról értesítette várme gyénk közönségét, hogy közgazdasági és forgalompolitikai szempontból is kívánatosnak tartja a Szekszárd-—Mohács—pélmonostori vasút kiépítését, annak az állam részéről való létesítését azonban az akkor fenforgott nehéz viszonyokra való tekin tétből kilátásba nem helyezhette, kijelentette egyben, hogy megelégedéssel venne, ha ezen külonö sen és elsősorban a vármegye és vidékének gazdasági és forgalmi érdekeit előmozdító vasútvonal létrehozatala céljából érdekeltség alakulna s a ki tűzött cél elérésére ezen érdekeltség által kellő mozgalom indíttatnék, mely esetben a megye kö zönségének e vasút kiépítésére irányzott törekvéseit kellő támogatásban fogja részesíteni. A törvényhatósági ^bizottság a miniszternek ezen legjobb reményekre jogositó leiratát 242/889. sz. alatt, köszönetének kifejezése mellett tudomá sül vette s egyben e'határozta, hogy amennyiben az ily kedvező előjelek között megindult vasútépítési ügy a várakozásnak megtelelő megoldást nyer, ezen vasútvonalat közúti pénztárából ugyanolyan összegű segélyben fogja 20 éven át részesíteni, amennyi évenként ezen tervezett vasút Tolnavármegye területén vonuló minden kilométer jére, a Rétszilas—szekszárdi szárny vasút részére megszavazott évenkénti összegből, eme pálya min den kilóméterjének részarányában esik. Egyben ezen összekötő vasút kiépítése ügyének előbbre vitelével, az előbb említőit 200/889. sz. határozattal megalakított bizottság még néhány taggal kiegészítve megbizatott. Ezen végrehajtó vasúti bizottság azután, hogy tisztében eljárjon, a kérdést tanulmány tárgyává tette s ezen tanulmányozás közben érke zett kereskedelmi miniszter urnák 2495/891. sz. leirata, melyben arról értesítette a vármegye kö zönségét, miszerint Vesztei1 Imre országgyűlési képviselő és Bakos Gábor vállalkozó részére a Szekszárd — Bátaszék—Mohács—Pél monostorig ve zetendő vasútvonal megépítésére jelőmunkálati engedélyt adott. Miután azonban a vármegye közönsége, mint ilyen, előmunkálati engedélyre jogot nem nyerhetett, miután továbbá az állam akkori mostoha pénzügyi viszonyai a vasútnak az államkincstár teibére történendő kiépítését nem tették lehetővé, bar Írásos nyomra, adatra nem akadtam, mégis, mint a következmények mutatják, a Vesztei1 és társai javára történt előmunkálati engedély iránti kérelem benyújtása a vármegye vezetőségének előzetes tudtával történhetett, amit valószínűvé, sőt bizonyossá tesz azon körülmény, hogy a végrehajtó vasúti bizottság más irányú megoldást, mint a Vesztei1-féle ajánlatot, nem terjeszthetett a törvényhatósági bizottság elé. A végrehajtó vasúti bizottság tisztében el járván, 1890. évi december hó 9 én nyújtotta be elaboratumát, amelyben az ugyanezen' hó 6-án beérkezett Veszter-féle kérelem, támogatását aján lotta, minek következtében a törvényhatóság 1891. évi március hó 17-én megtartott tavaszi rendes közgyűlésében 31 „ rkgy. sz. alatt olyan értelmű határozatot hozott, miszerint a kérelmezett Szekszárd— Mohács—Pélmonostori vasút vonalnak a vármegye területére eső minden kilométere után törzsrészvények ellenében úgy, amint ez már a szekszárd—rétszilasi és létesiteudő paks-—adony- szabolcs—fehérvári h. é. vasútnál is történt, 6000 koronányi segélyt engedélyez, vagyis miután a tervezett vasút 35 kilóméter hosszban érintette volna vármegyénk területét, az összes segély 210,000 koronát tett ki s a mely segélyt a törvényhatóság az akkor felvenni készült nagy közúti kölcsönből, vagy amennyiben a kölcsön nem realizáítatnék, 1893-tól kezdve a szekszárd— rétszilasi ^szárnyvonal segélyezési kötelezettségének megszűnése folytán évenként felszabaduló 24000 koronából, vagy ha a vasút 1891. és 1892 ben kiépíttetnék, az 1890. évi közúti pénztári maradványból kivánta fedezni. Kereskedelmi miniszter ur 33211/891. sz. leiratával a törvényhatóság 31/89.1. sz. határozatát elvileg jóváhagyta, föntartván azonban magának a döntést akkorra, amikor a nagy kölcsön felvétele iránti előterjesztését a törvényhatóság megteendő A vármegye közönségének az imént jelzett több mint egy milliós kölcsönre vonatkozó határozata azonban a kereskedelmi kormány részéről jóváhagyást nem nyert s igy a vármegye útépítés címén csak 444,000 koronát vehetett fel, amely összegből a vasút céljaira semmit sem fordíthatott, a vármegye közönsége által annyira óhajtott és kívánatosnak tartott ezen vasút léte- sitése tehát nem sikerülvén, csak a vágy maradt meg, amely ezen fontos kérdés megoldását minden áron biztos révbe kivánta juttatni. Ez volt ezen összekötő vasút történetében az első pházis, amikor a törvényhatóság a megvalósítás komoly kérdésében érdemlegesen dön tött és határozott a létesítésnél mellőzhetetlen segély megadásáról és csak ezen, vármegyénkre annyira fontos kérdés megvalósítása körül oly sajnálatos szerepet játszó véletlen körülménynek tulajdonítható a megépítés elmaradása. De azért az ügy nem aludt el, állandóan szőnyegen volt és az általános érdeklődés központjában állott, ami kitűnik abból a körülményből is, hogy 1893-ban kereskedelmi miniszter ur 54549/893. sz. rendeletével Leopold Lajos, 1894-ben 30213/894. sz. a. Mérő János, 1895-ben pedig Busbach Péter részére adott előmunkálati engedélyt és pedig ez utó. binak már csak Bátaszék — Mohács—Pélmonostori vonalszakaszra. Leopold Lajos az előmunkálati engedélyt megújította 1894 ben, majd 1895 ben csak a bátaszék—pélmonostori szakaszra kért előtnun kálati engedélyt, amit a kereskedelmi miniszter 20458/895. szám alatt engedélyezett is, de ezen munkálati engedélynek 1897-ben kért megújítását indokoltnak nem találván, 29697/897. sz. rendeletével az engedélyt megvonta. Itt jegyzem meg, bogy Leopold Lajos engedélyesnek a szekszárd—bátaszéki vonalrész kiépítéséhez adandó segély iránti kérvénye 1894. évi március hó 21 én érkezett be s ugyanezen év és hó 29 én tartott tavaszi rendes közgyűlésben azt a törvényhatóság tárgyalván, ezen 20 kilométer hosszúságú vasút segélyezése fejében a törvényhatósági útalap terhére 1895. évtől kezdődő 10 egymást követő év alatt fizetendő 132,000 koronát szavazott meg s ezen segélyre vonatkozó 124/894. rkgy. sz. határozat kereskedelemügyi miniszter ur 42235/894. sz. leiratával jóváhagyást nyervén, a .Szekszárd — bátaszék—mohács—pélmonostori összekötő vasúti vonal, ha nem is teljes hosszban, de a Szekszárd—bátaszéki szakaszának kiépítése ezzel biztosíttatott s rövidesen ki is építtetett. Ez volt a második phazis, amikor is a felvetett eszme részben testet öltve, biztató remény nyel kecsegtethetett, hogy a boszniai összeköttetés egy lépéssel előbbre haladva, belátható időn belül a kivánt mértekben lesz biztosítható. A bátaszék—pélmonostori vonalszakaszra vonatkozó Leopold-féle kiséletet követte a Magyar Általános Hitelbank budapesti cégnek vállalkozása. Kereskedelmi miniszter ur 1897 évben 12855/897, szám alatt kibocsájiott rendeletével nevezett hitelbanknak Bátaszéktől Baranyavár- monostorig, továbbá Eszék állomástól Vrpoljéig vezetendő elsőrendű vasútvonalra az előmánkálatt engedélyt megadván, azt 8412/898. sz. a. meg is hosszabbította, sőt 64676/898. sz. határozatával a Bátaszéktől Pélmonostorig tervezett vonalrész köz- igazgatási bejárását el is rendelte. Általános volt az öröm, mely a közigazgatási bejárás nyomán kelt, mert szinte biztosra volt vehető, hogy annyi nemes törekvésnek és utánjárásnak végre meg lesz az általánosan óhajtott sikere ; s hogy e tekintetben támasztott remények közeli megvalósulásának hite nem tartozhatott az illúziók világába, e tekintetben erős biztosítéknak látszott a hatalmas és ezen vállalkozáshoz kellő anyagi erővel rendelkező Magyar Általános Hitelbank. Ez volt ezen vasúti kezdés harmadik phazisa. Sajnos azonban, hogy a közigazgatási bejárással a bank szereplése befejezést is nyert, mert a kérdéses vasút kivitele elmaradván, ezen fontos, vármegyénket oly közeiről érintő ügy egyelőre lekerült, hogy úgy mondjam a napirendről s igy nem maradt más vissza, mint egy általános közérdeket szolgálni hivatott eszme meg nem való- sulása okozta elkedvetlenedésnek kellemetlen érzete. A boszniai összeköttetést biztosítani hivatott ezen bátaszék—pélmonostori vasútépítési ügy pihent 1903-ig, vagyis azon időig, amikor az állam által felvenni szándékolt nagy beruházási kölcsön tárgyalása az országgyűlés által megkezdetett és az 1904 évi XIV. t. c. szentesítésével meg is valósittatott. Ugyanis 1903. évi október hó 24-én tartott rendes őszi közgyűléshez kiváló közgazdasági szaktudásáról ismert, a vármegye közlekedési ügyét mindig szivén viselő és közgazdasági érdekeinek kielégítését célzó törekvések támogatására állandóan készséget tanúsító Bartal Béla cs. és kir. kamarás megyebizottsági tag ur által intézett inditvány folytán ezen vasút kérdése kapcsolatban a vukovár—samaci csatorna ügyével, újból napirendre kerülvén, a törvényhatósági bizottság 482/903. rkgy. határozatának meghozatalával ismét állást foglalt és pedig olyan értelemben, bogy a bátaszék—pélmonostori vasút mostt már ne helyi
