Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-01-01 / 1. szám
2 TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1914 január 2, gyógyít az Idő. Az idő neui visz magával semmit az elmúlásba a ti gyötrelmeitekből, az Idő nem gyógyít meg semmit ! Aki az Időben hisz, az mind csalatkozik, mert mi Esztendők nem azért voltunk és leszünk, hogy veletek barátkozzunk és sohasem szolgáltattunk nektek okot arra, hogy az amúgy is gyér bizalmatokat ránk paza roljátok. Az én elmúlt őseim a legnagyobb kegyetlenséget akkor követték el veletek szemben, mikor elmúltak anélkül, hogy ezt a téves hitet eloszlatták volna közietek. Engem eleget hívtatok amig veletek voltam ettől az elhallgatás kegyetlenségétől már megkíméllek benneteket. Megmondom, hogy nem viszek el magammal siromba semmit abból, amit nevemhez fűztök és az a fejí’a, amit sírom fölé szűrtök, nem jelzi egyúttal a ti örömeitek, keserveitek és reménységtek nyu govó helyét is. Mindezek kívül, fölül maradnak közietek. Az alatt a hant alatt velem együtt — semmi sincsen. Ti úgy bántok el velünk Evekkel, mint azokkal a sokat hangoztatott „természetes jogai- tok“-kal. Itt is tartozom nektek egy felvilágosi tással én, aki állandóan oly kegyetlen voltam hozzátok. Mert aki feltárja igazságtokat, az mindig kegyetlen volt és lesz. Amig veletek voltam, napjaim és óráim számánál is többször hallottam ezen természetes jo gaitok igazságos felosztásának elvét. En úgy tu-' dom, pedig nincs mit lepleznem az utolsó egykét percemben, hogy — a természetnek nincsenek is jogai. En a természetben csak kötelességeket tapasztaltam. A fák rügyei nem azért fakadnak, mintha ehhez joguk volna és nem azért hullatják le érett gyümölcseiket, mintha azokhoz a földnek joga lenne. A vihar nem azért tör ketté százados tölgyet, a villám nem azért hasítja szét az égbe nyúló fenyőóriást, mintha ehhez joga lenne. Mondjátok nekik, tegyék az adott helyzetben ellenkezőjét annak, amit tesznek. Jog-e szerintetek az, amit elkerülni nem lehet, avagy inkább kötelesség ! Ti persze elkerülitek kötelességteket, de rebben ne hivatkozzatok a természetre ! Azt mondjátok, mindenkinek egyenlő a joga a lét föltételeiben, az élet javaihoz. A ti létetek föltételei és az élet természetes javai rátok nézve csak akkor léteznek, ha cselekvést fejtetek ki velük szemben, hisz magatok találtátok ki, hogy sült galamb nem repül senki szájába ! Én a magam módja szerint ezt úgy mondanám, hogy a tétlen embernek nincsenek jogai. A tétlen ember olyan, mint az erdő fája : történik vele valami, aminek nem ő az oka. A vihar hol villámmal sújtja, hol tisztitó és tápláló záport hint rája. A természet maga folyton cselekszik, hogy fentartsa azokat az általatok elvben lefoglalt javakat. Cselekszik az őseim által is midig ismert hő és mozgás által. Ha ez a hő valamelyik elődöm alatt megvonta volna megszokott hatásait, vagy az a mozgás más irányt vett volna, vajon ki emlegetné közületek ma az én szerencsétlen nevemet ? Amitől ilyen könnyen eleshettek) ahoz nektek nem lehet jogotok 1 Volt nekem egy előttetek szép nevű elődöm „1848“-nak, nagy becéző nevén röviden csak „48“-nak emlegetitek. Látjátok, tíz sem vitte magával a megsemmisülés sírjába az akkor virágzott Szabadság, Egyéniség, Testvériség eszményeit. Igaz, ti azt panaszoljátok, hogy nincs szabadság, nincs egyenlőség és nincs testvériség. Hogy ne lenne ! ? Megvan a nevük, akár a szép „48“-nak ! Vagy úgy találjátok ti is, hogy volt és nincs? Elmúlt, mint az Idők, melyek elhagyott terét mindig más és más esztendő foglalja el ! ? Egy kis félreértés az egész; ne szégyenkezzetek miatta, hisz ti sem foghattok fel mindent! A szabadság nem azt jelenti, hogy ti egyen- kint jogokkal telitett valamik vagytok. Az egyenlőség sem azt jelenti, hogy ti méret és alak szerint is egyenlők vagytok. Lám, a tfrmészetnek milliárd és milliárd növénye és állatja van, mind élvezik annak a bizonyos hőnek és mozgásnak a hatásait és hányfélék maradnak mégis ! ? Es a testvériség ? No ezt az egyet nem értettétek félre pereskedtek tovább is, dobra veretitek tovább is egymás jószágát, mint a nagy a vérbeli atyafiakhoz illik. Tudjátok-e mit jelent a szabadság ? Azt, hogy szép nevű elődöm óh nem szeg többe senki kényéi et számotokra, hanem szeghetitek magatok szabadon ott, ahol akarjátok, ha megkeresitek. Az egyenlőség? Egyenlők vagytok annyiban, hogy mindegyitek kapott külön nevet és jó nagy ’balszerencsét oda jegyezheti mindenki a tulajdon neve mellé !• Ti azt hiszitek még most is, hogy mindezek uj jogok, én meg úgy tudom, hogy uj kötelességek, magatok, egyéniségtek iránt tartozó kötelességek, egyéni cselekvések szükséges kiválásának okai. Ti nem is veszitek észre, amit én most váló perceimben egész tisztán látok, hogy magatok kezditek megtagadni nagynevű elődöm léte alatt kivívott jogaitokat. Lerázzátok egyéni neveiteket és egy közös név alá menekültök : mind „demokrata“ akar lenni. Miért ? Mert egyedül az Isten adta nép teljesiti híven kötelességeit ? Oh ! dehogy. Vagy talán igen ? Észrevettétek, hogy még mindig vannak névtelenek, akik benne rekedtek az „ősállapotban“ és jogok helyett kötelességeket gyakorolnak ? Fölvilágosiijátok azokat is a uíagatok módja szerint, hogy az ember nem azért él, hogy dolgozzék, hanem uralkodjék a valami- kép lett javak fölött! Nem lesz nehéz elhitetni embertársaitokkal, hogy lehetne jobb sora is mindegyiknek és az is nagyon valószerü, hogy sokan meg nem szolgált ruhát viselnek, azért maradnak sokan inezi- tele. Hiába ! öt pár csizmát nem lehet húsz ember között úgy szétosztani, hogy mindegyik egy pár sarkantyút viselhessen állandóan. Húsz pár sarkantyúhoz húsz pár csizma kellett „48“-ban is „13“-ban is és fog kelleni ezután is! De arra tanítsátok meg embertársaitokat, hogy az egy pár csizma megszerzése egyéni kötelesség, csak a sarkantyú viselése egyéni jog! Mi Esztendők soh’sem voltunk próféták, én se legyek az, ne fűződjék szerencsétlen nevemhez még ez az áldatlan hivatal is, de tartok tőle, hogy ti idéző magyarok egyszer majd csak mind sarkantyusan vonultok fel és mezitlábosan. Megmondottam, amivel tartoztam nektek azért a sok csapásért, amit létem alatt szereztetek magatoknak. Igen, kimúlásommal türelmem is véget ért, mert amint mondtam, én semmit magammal nem viszek siromba. Szerencsétlenségeitek sorozatának oka nem a „13“-ban, hanem magatokban, a 20 millióban rejlett. Az idő fáit a vihar sújtja villámmal, vagy ápolja termékenyítő záporral, titeket majd emberi természetetek sújt tovább is jogokkal, vagy daz- dagit egykorú kötelességeitek felismerésével és fentartás nélkül való teljesítésével. Egyröl-másról. A karácsonyi, sőt az újévi ünnepek is elmúltak anélkül, hogy a várva várt békés hangulat a magyar politikában bekövetkezett volna. Sőt nekünk úgy tetszik, hogy a béke felé való nagy tülekedés dacára ma messzebb vagyunk a békétől, mint bármikor. Erre mutat az ellenzéki vezérek nyilatkozata, akik egy kotnyeles újság kórtéré bámulatos egyértelműséggel siettek kijelenteni, hogy Tiszával lehetetlen a béke. Hát ez nagyon szép dolog és pedig leginkább azért, mert lapidaris merevséggel tett kijelentésüket a kotnyeles újságíró előtt nem kellett megokadatolni. A meg- okadatolást mi is elengedjük, azt azonban már meg kell kérdenünk ellenzékünk vezércsillagaitól, akik között immár Vázsonyi is tündököl, hogy, ha Tiszával nem, hát ki a fészkes fülemülével akarnak békét csinálni ? Hiszen Tisza a miniszter- elnök és Tisza a többség vezére, jobban mondva a többségnek csaknem egyedüli exponense. Ha azt mondják, hogy Tiszával nem lehet békét kötni, az annyit jelent, hogy ők nem akarnak békétr kötni. De akkor ne szónokoljanak a békéről. És vájjon mi történnék, ha az ellenzéki vezércsillagok számtalan vérig sértő kedveskedéseire a többség egyszer csak azt mondaná, hogy Károlyi Mihálylyal, Apponyi Alberttel, Zichy Aladárral és Vázsonyi Vilmossal nem áll békealkudozásba? Mert ettől az állásponttól sem messze vagyunk már. Ha tehát békét akarnak, ne csak mondogassák ezt, hanem tegyék is meg. Mert a béke csakugyan szükséges volna, nem a többségnek, nem a kissebbségnek, hanem a nemzetnek. És a békének nincs is más akadálya, mint az ellenzéki vezérek magatartása, akik jámbor nagyképűséggel békét prédikálnak és gyilkos személyi harcot folytatnak — önmaguk és az ország kárára. * A horvát országgyűlés összeült és megkezdte működését. Természetes, hogy botrányok kíséretében, mert micsoda parlament volna az, melyben a kisebbség uralkodnék önmagán, ha nem muszáj. A botrányokra az adott okot, hogy egy Starcsevits párti lett a korelnök, aki úgy akarta a megalakulást előmozdítani, hogy szembehelyezkedett a többség akaratával. Ilyenkor tűnik ki, bogy a parlamenti-életben milyen hiba, ha a kisebbségtől van függővé téve a többségi akarat érvényesülése. És most bizonyosodik be, hogy milyen okosan járt el a régi szabadelviipárt, amely mindig gondoskodott arról, hogy szabadelvi'ipárti legyen a korelnök. A horvát parlamenti botrányok különben majd csak elsimulnak, a bán és a többség majd rendet csinál hamarosan és gyökeresen, de annyi bizonyos, hogy a horvát ellenzék már az első nap magyaroknak „csúfolta“ a többséget. Hát hiszen van benne valami, bogy a horvát többség most, hogy észre tért, velünk, magyarokkal fog egyetérteni. Csak az a kérdés, hogy ők fognak-e velünk egyetérteni, vagy pedig mi ővelök ? Mert abban, hogy a horvát főváros neve ezentúl Zagreb legyen, könnyen megegyezhetünk. Hisz a horvátoknak eddig is Zagreb volt, nekünk meg mindig Zágráb marad, a németeknek pláne Agram. Azután, hogy Horvátország is, Szlavónia is, Dalmácia is királyság . . . kicsit sok ugyan a jóból, de miért ne, mikor úgy is királyság. Az igaz, hogy egyelőre király nélkül és korona nélkül és Dalmácia nélkül De hát a jövőnek is hagyni kell valamit. A fő, hogy megvan a inagyar- horvát béke, megvan a horvát szábor (mellesleg mondva igen sok jó magyar nevű horvát képviselő van benne), megvan a „közös'"1 országgyűlés, (a királyi trónbeszéd „magyar“ t akart mondani), meglesz a 4 ik horvát ügyosztály, a közgazda- sági és meg lesznek a regnikolaris bizottságok, hogy végleges rendet teremtsenek a két nemzet vitás ügyeiben, melyek csak azért szaporodtak úgy fél, mert mi magyarok nem tudtunk elég erősek, a horvátok pedig nem mertek elég gyöngék lenni, attól félve, hogy magyarónoknak fogják őket mondani. Most aztán nem is magyarónok lettek, hanem „magyar mamelukok“, akik eladták a horvát királyságot Tiszának és Magyarországnak. Viszont a magyar ellenzékek Tiszát vádolják azzal, hogy kiszolgáltatta a horvátoknak a magyar közjogot. Az igazság a középuton lesz és kivánatos is, hogy ott legyen. . * A magyar közéletet nagy csapás fenyegeti. El fogjuk veszteni Windischgrätz Lajos herceget, aki most szintén ellenzéki vezércsillag. A derék herceg ugyanis megkapja a Windischgrätz hercegi család osztrák hitbizományi birtokait és azok kedvéért osztrák állampolgár lesz. így lesz a magyarból osztrák ama régi igazság alapján : ubi bene ibi patria. Szó sincs róla: egy hercegi hitbizomány nem utolsó dolog még egy hercegnek se. De annyi bizonyos, hogy ha én osztrák állampolgár akarok lenni, bevárom, mig tényleg az leszek és csak azután pocskondiázom le Magyar- országot. Ez egy osztráknak talán jól is áll. De veszett, hírét kelteni Magyarországnak, mint azt a vedlőfélben levő Windischgrätz herceg teszi, még mielőtt a magyar állampolgárságról lemondott, oly eljárás, mely nagyon is kihivja a kritikát. Sajnos, az országnak nincs módjában, hogy felelősségre vonja azt, aki tudva rossz hírét költi. Ez ellen csak a közvélemény emelheti föl a szavát és midőn ezt tesszük, azon reményünknek adunk kifejezést, hogy Windischgrätz Lajos herceg osztrák állampolgárnak sokkal jobb és szavahihetőbb lesz, mint magyarnak. F. M. Újévi tisztelgések. Ujéu a vcirmeggén. Tolnavármegye tisztikara újév napján délelőtt 10 órakor tisztelgett Forster Zoltán alispánnál dr. Eri Márton főjegyző vezetése alatt, aki az alispánhoz a következő üdvözlő beszédet intézte : Nagyságos Alispán Ur! A szédületes gyorsasággal tova rohanó időnek eljutván ismét egy újabb mértföldjelzőjéhez, az 1914-es határkőhöz, meghonosodott, régi, de mégis kedves szokásnak hódolva, megjelentünk Nagyságod előtt, hogy az uj esztendő első óráiban szeretettel üdvözöljük Nagyságodat őszinte nagyrabecsülésünknek és igaz tiszteletünknek kifejezést adva, mégegyszer visszapillantva a letűnt évre, annak egyes kimagasló eseményeiről megemlékezzünk. Minden becsületesen gondolkodó s hazáját őszintén szerető magyar ember lelket legnagyobb szomorúsággal kell, hogy eltöltsék azok a sivár állapotok, melyek nap-nap után szemeink elé tárulnak. A magyar nemzet ősi átka a rút széthúzás, az egymást megérteni nem akarás, mintha soha nem észlelt erővel ülne azok lelkén, akik e vértől áztatott édes haza sorsának intézőiül a nemzet által a parlamentbe küldettek, ahol nem azon gondolkodnak, nem arra törekednek, hogy lehetne e szép országot naggyá, hatalmassá, kul- turailag és gazdaságilag erőssé tenni, hanem inkább abban merül ki minden munkásságuk, hogyan, mi módon lehetne e nemzet nagyjait, érdemekben gazdag államférfiad meggyanúsítani, pellengérre állítani s ellenségeink nagy örömére lehetetlenné tenni. És ebben az igazán szomorú helyzetben nincs más reményünk, mint az a mindeneket uraló hatalom, erő, a magyarok Istene, aki már e nemzettel anuyiszor éreztette csodás hatalmát, jóságát. Vajha az uj esztendő méh ében ott rejlenek e nemzetre annyira fontos béke és nyugalom, hogy a második évezred felé biztosan haladva eljuthatna magasztos hivatásának végcéljához, a nemzeti nagysághoz. A letűnt évnek vármegyénkre vonatkozó egyes eseményei közül, melyek hol aggodalmakat, hol pedig örömteli érzéseket váltottak ki lelkűnkből, elsősorban kell felemlítenem Nagyságodnak bennünket is lesújtó hirtelen és aggodalmat keltő
