Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-12-22 / 102-103. szám

XXIII. IX. évfolyam.

102—103. szám.

Szekszárd. 1913 december 23.

uke ES1 KÖZEID

Előfizetési ár:

Egész évre..................16 korona

Fél évre ...... 8 >

Negyed évre .... 4 »

Egy szám ára .... 16 fillér.

Hirdetési árak:

Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyílttéri garmond soronként 40 fillér.

POLITIKAI HETILAP.

Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja.

Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II.

Szerkesztősig:

Bezerédj István-utca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Kiadóhivatal:

Béri Balog Ádám-utca 42. szám.

Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők.

Néptanítók,

ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona.

Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL.

Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN.

Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Laptulajdonosok a szerkesztők.

Erkölcsromlűs és fényűzés.

Ha körültekintünk a népek és nemzetek életének ösvényén, szomorú kép tárul fel előttünk. Az önzés és haszonlesés, a kapzsiság és irigység, a nagyra vágyás, és szeretetlenség, mindmegannyi romlást, pusztulást és vészt hozó ördögei észlelhetők a közélet terén, melyek befészkelik magukat a családi szentélybe, megmételyezik a társadalmat és létrehozzák az erkölcsi züllést, pusztulást.

Hajdan a család féltett kincse volt a tiszta erkölcs, mert a családfők iparkodtak saját példájuk és befolyásuk által a mo- csoktalan, tiszta szivet környezetükben megőrizni s az ily fogékony keblekbe beplántálni az isteni félelmet, mely mint az irás mondja: „a bölcseségnek kezdete". Ma, tisztelet a kivételnek, népünk családi élete hasonlít a dermesztő, hideg télhez, mely minden nemeset, szépet csirájában megfojt. Sok család ma ki üz minden szent és magasztos eszmét környezetéből s minden fenséges dolgot lábbal tapos. Ne csodálkozzunk azon, ha pusztulunk, veszünk, midőn a családfők maguk ösztönzik gyermekeiket a korcsmái mulatozásra, nem törődve semmit a megyei szabályrendelettel, mely a 15 éven aluli növendékeknek az ily nyilvános helyek látogatását büntetés terhe mellett szigorúan tiltja.

Minden üdvös intézmény, csak akkor terjeszthet áldást, ha azt megszívleljük, vagy ha az erre fogékonyságot nem mutató kiskorú népet, a törvény betartására kényszerítjük, nem pedig ha a meghozott törvény erejével biró üdvös szabályrendeletet, mint

A dalnok átka.

(Uhland.)

Várkastély álla hajdan fent magasan, dicsőn,

Le a kék tengerárig csillámlott szédítőn;

Övezte illatos kert, dús virágkoszoru,

Sok friss kútfő szökellett, szivárvány sugaru.

Király, nagy büszke, ült ott sok diadal után, Sápadtan és sötéten hatalmas trónusán:

Mert gondolatja rémség, szeméből düh lobog, Szava ostorcsapás mind, amit ír, vérnyomok.

Két dalnok tarta egykor e várnak, deli pár, Arany hajú az egyik, a más öszfürtü már;

Az öreg hárfa-szerrel ült délceg kabalán,

A rózsás ifjú könnyen lépdelt az oldalán.

„Készülj, fiam — az ősz szól — itt a perc dallanod! Egy mély dalt, ihletettet, s méltó dús dallamot!

A lelked öntsd beléje, örömünk, kínjajunk!

Egy király kőszivét kell ma meglágyítanunk!“

Nagy oszlopos teremben a két bárd áll immár; Fent tündökölve trónján ül a királyi pár;

A király ijesztőn, mint véres északi fény,

A hölgy édesd-szelíden, mint hold az ég ivén.

Az ősz húrjába csap most, csodás verése volt, Duzzadt a hang s a fülbe mind dúsabban hatolt: Fölcseng az ifjú hangja, tisztán, mint angyalé, Mint szellemkar morajjá az aggé zúg belé.

Ihletik szép aranykor, szerelem, kikelet, Szabadság, férfiasság, hűség, szent lelkűiét;

És minden, ami édest érez érző kebel,

S minden, ami magasztos hő lelket fölemel.

áldott malasztot, a papiroson tündökölni hagyjuk és annak végrehajtásával, megszokott nembánomsággal, mit sem törődünk. Hiába itt az őrállók minden kérése, feddése, ha nem lesz alkalmazva a büntetés. Lehet-e ott szó —- kivált az alsóbb néposztálynál — a tiszta erkölcsről, hol trágár beszédek, keresztyénekhez nem illő verekedések, sok esetben, sajnos, még épületesebb, erkölcsbe ütköző dolgok is napirenden vannak ?

Az áldatlan viszály is a parlamentben rombolólag hat a közéletre; sok tekintetben ez hozza létre az erkölcsi romlást a társadalomban is. Az erkölcsi romlással karöltve jár mintegy a fényűzés.

Emlékezünk csak vissza a 30—35 évvel ez előtti időkre, mily egyszerűség volt ruházkodás és életmódban. Azt mondhatnék. az az egyszerű pógártárs, különösen németajkú községekben, majdnem maga állította elő ruházatát, sőt még saruját is. A nőnemnek egyszerű kékkarton szoknyája, köténye s fejkendője képezte egész ünnepi öltözetét. A közmondás szerint azt tartotta akkor népünk : „Az egyszerű tisztaság, jobb mint a nagy cifraság". Megszokott egyszerűségében, állásához méltó ruházkodásában takarékosan s megelégedetten, boldogan érezte magát a családnak apraja, nagyja. Ma mindenütt előtérbe lép a panasz a nehéz megélhetési viszonyok és nagy megadóztatások miatt és ime mit tapasztalunk : nagy csodálkozásunkra azt, hogy nagy a mód, nagy a fényűzés és hiányzik a megelégedés; a családi boldogság, úgy a felső, mint az alsóbb körökben.

Körül az udvaronc nép fitymáló gúnyt felejt, Király zord daliája Istent hódolva sejt; Gyönyörtül a királyné s gyásztól mind olvada,

S a rózsát kebeléről veti díjul oda.

„Népem megejtve, nőm is kísérti csábotok?ie Kiált fel a király most s reszketve háborog; Villogva száll a kard s az ifjú szivébe hat, Belőle gyöngydalok helyt nagy vérsugár fakad.

Szétrebben a kiséret, mint szélvésztől űzött, Xégsöt hörgött az ifjú az ősz karja között, Köpenyt borit reá ez, felülteti legott,

S ülvést a lóra kötvén, elhagyja a lakot.

De künn a tág kapánál a dalnokösz megáll, Megkapja hangszerét, mely dicsőbb mindannyinál, Márványoszlophoz csapja, hogy ép rész nem maradt, Majd rémesen süvöltve föl-messze igy riad:

„Jaj néked, büszke csarnok! Soha többé ne halld Hangok édes zenéjét, se húrt, se zönge dalt, Kínos sóhajt, nyögést csak, rémült rabné > neszét, Amiglen romba nem dönt a bosszú sporba szét!

Jaj néked illatos kert! Fény- s díszben állsz ma itt, Ám nézd e bús halottnak torzult vonásait,

Hogy kútfőd kiapadjon, hervasszon el aszály,

S majdan mint puszta parlag, sivár kőhalmaz állj.

S te átka dalnokoknak, gyilkos gaz, jaj neked 1 Babért hiába hajszolj és véres hírnevet :

Neved feledve légyen, borítsa éj, örök,

A légbe vesszen el, mint ha ki végsőt hörög!“

Az ősz ekép kiálta, meghallgató az ég;

A várfal porba roskadt, a csarnok omladék;

Különösen a nőnem fejt ki nagy luk- szust. A bársony- és selyemruhákkal a szegények túl akarnak tenni a gazdagokon, sehol nem látni szükséget, nyomort, de annál nagyobb az inség az erkölcsi élet terén, mert nincs megelégedettség, nincs családi béke, nincs isteni áldás. Hogy lehetne ott áldás, ahol a gyermeket tehernek tekintik, hol a magzatemésztés égbe kiáltó bűne az egykerendszerben szemlátomást mutatkozik ? Mindez igazolja — sajnos — az erkölcsi züllést és romlást, a fényűzés pedig tönkreteszi a családi boldogságot.

Egyesült erővel hasson oda a társadalomnak minden tényezője, példaadás, felvilágosítás és oktatás által, hogy e kórtüneteknek mindenképen eleje vétessék s áldás fogja követni ezt a nemes törekvést, ezt a szép és lelkes felbuzdulást.

Hiába tanít az iskola, mint a kisdedek temploma, minden életrevaló hasznos dolgot, hiába törekszik a templom, mint a felnőttek iskolája megvalósítani a tiszta erkölcsöt és nevelni egy minden tekintetben romlatlan, az erkölcsi tisztaság magaslatára eljutni törekvő népet; ha nem támogatják őket a család, a társadalom s a közvélemény.

Meg fog szűnni a magzatemésztés rettenetes bűne, ha nem tekintik többé tehernek a gyermeket, hanem Isten kegyelmi ajándékának s meg fog szűnni ezzel együtt a családi boldogságot tönkre tevő fényűzés, ha az egyszerű életmóddal megvetjük alapját a megelégedettségnek. Ezt kell, hogy szívlelje meg a család, a társadalom s a közvélemény ; akkor valósulhat csak meg

Egy magas oszlop áll csak, hírmondóul magán, Ez is már megrepedve, ledől egy éjszakán.

S hol kertek illatoztak, áll puszta sivatag,

Fa nem nyújt hűvös árnyat, friss forrás nem fakad; Nevéről a királynak ni cs szó, se hang, se nesz : Elsüllyedt, elfeledték! A dalnok átka ez.

Wigand János.

Mire jók a kürtök!?

A „Tolnavármegye és a Közérdek“ eredeti tárcája.

Irta: V. Fejes György.

Veszedelmes napok virradtak fel 1588. október havában nemes Szikszó városára, amely is feküdt — és fekszik ma is — Abaujvármegye déli részében, termény síkságon, az aszalói és vadászi hegyek alatt, amelyek lejtői már akkor is jó bortermő szőlőkkel valának beültetve.

Valami nagyon sohase volt megerősítve; mindössze a kálvinista templomot kerítette körül a hívek aggódó szeretete kettős téglafallal, mig maga a helység csupán egy földhányással — melyet vizzel telt árok vett körül — dicsekedhetett. Ma is meg van mint virágzó nagyközség, jelentékeny központ, a maga négyezernyi leikével, melyből mintegy 1700 református.

Veszedelmesnek igérkezének pedig a napok, mivelhogy a teljes hódítási erejében levő török, dacára a megkötött békének, sohasem tudott nyugodni; minduntalan folytatták a basák és bégek saját szakállukra is a foglalást s ezen felül az általuk birtokba ejtett területeken jóval túl is kénytelenitették a szegény népet adót fizetni rablásaik megváltása végett. — Ismervén a nép félénkségét, a váltságot mindig nagyobbra emel-