Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-09-04 / 71. szám
XXIII. IX. évfolyam 71. szám Szekszárd, 1913 szeptember 4 Előfizetési ár: Egész évre ....................16 korona Fél évre ...... 8 » Negyed évre .... 4 » Egy szám ára .... 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- ér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az oi*sz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Bér! Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Iskolánk lövőié. Kettős hivatása van a modern iskolának. Nemzeti és kulturhivatása. Nem ellentétes két gondolat ez, sőt az egyik kiegészítése a másiknak. Igazi nemzeti élet csak ott lüktethet modern országokban is, ahol igazi kulturélet van. Franciák voltak az elsők, akik megmutatták már Napoleon előtt, akinek korát egy intenzív fölvilágosodási áramlat előzte meg, hogy országukat naggyá csak a nemzeti eszmékkel telitett társadalom tudja növelni, de e nemzeti nevelés alapját egy általános és a tudományos kutatással megalapozott közoktatás képezheti. A mi köznevelésünk sem nélkülözheti ezt az irányelvet. A különbség mindössze az, hogy nekünk nagyobb súlyt kell helyeznünk a nemzeti szempontra. Országunk különböző nemzetiségekkel van telehintve és e nemzetiségek megmagyarosi- tásának fő eszköze az iskola. Azonban az iskola nem tisztára arra való, hogy nyomtatott írást, vonalak rajzolását, nemzeti érzelemmel átitatott versek bemagolását szolgáltassa a fiatal és minden iránt fogékony gyermeklélek számára. Egészen más céljai vannak az iskolának, különösen a népiskolának. A nép leikébe a kultúra magvait, a további művelődéshez való érzéknek a fejlesztését csak úgy tudjuk beleplántálni, ha előbb egy más művelődési alapot szolgáltatunk. Ez az alap nem lehet más, mint a jellem fejlesztése. Régen belátták a jellemfejlesztésnek a további életpályán való hasznát az angolok. A gyermek fiatal és minden iránt fogékony lelkét nem tömik tele grammatikai formákkal, sem matematikai képletekkel. Ezt egy későbbi időszakra hagyják az angol pedagógusok, amikor a gyermeknek már kellő jártassága van az irodalomban, hallgatott szónokokat, olvastatták vele az angol nemzet klasszikus íróit. Csak azután szoktatják rá, hogy keresse ki az élő és írott nyelv törvényeit és rendellenességeit. Csak amikor a gyermeknek fejlett logikája van, amikor az elvont tárgyakat a reális világból következtetni tudja, szóval amikor megérett az esze a matézisre, akkor oktatják ki őt a matematikára. Alsóbb fokon a fősulyt arra helyezik, hogy a gyermekkel a természetet és a jóságot, mint erkölcsi elvet ismertessék meg. Nekünk magyaroknak erre a körülményre is figyelemmel kell lennünk, de sajátos helyzetünknél fogva más körülményre is. Arra, hogy ez ország népét megmagyarositsuk iskolái utján. Elsősorban azonban az angol minta szerint kellene eljárnunk. A győrinek leikébe kevesebb formai tudást és több kötelesség iránti szeretetet beleplántálni. A száraz tanterv helyett egy nevelési tervet kellene kidolgozni és ezen az alapon kellene megindítani a hóditó hadjáratot a nemzetiségi izgatás ellen. Be kell bizonyítanunk, hogy mi magyarok magasabb kulturérzékü nép vagyunk, amelyhez hozzásimulni másnyelvüek számára valósággal nyereség. Ha ezt elértük, egy vértelen, de dicső csatát nyertünk. — Nincs az az izgága propaganda, amely legyűrni tudná azt a hadsereget, amelynek katonái a magyar faj és a magyar haza iránt való szeretettel vannak vértezve. — Csakhogy ez nem tisztára nemzetiségi vidék iskolája számára való recept. Magyar vidékek gyerekeit is jellemneveléssel kell iskolára fogni és csak ha már kellő érettségi fokot értek el, lehet őket a tudományok világába bevezetni. Lassan, de mégis átszivárgóit hozzánk ez a nevelési módszer, amelynek első foka az, hogy a falusi iskolában a mezőgazdasági tárgyakat kiválóan kultiválják és az elemi ismeretek közül is nem sokat ölel fel a tananyag. Ezen az utón kell tovább haladnunk, de a gyakorlati életre való nevelés mellett oktassuk még az idegen ajkuakat a magyar nyelvre, nem grammatika utján, hanem a szeretet taneszközével. Ez nemzeti és kulturhivatás lenne. Csak ezzel és ha a nemzetiségieket gazdasági fejlődésükben is istápoljuk, tudjuk megnyerni a mi nagy ügyünknek. Iskolanyitás elején különös nyomatékkai keli hangsúlyoznunk, hogy tisztára ez az egyetlen módja annak, hogy mi itt ebben az országban nemzetiségi féktelenségek által ne zavartassunk. Adjunk ennek az országnak a szeretet emlőjén táplált nemzetiségi nemzedéket és akkor meg lehetünk győződve róla, hogy ennél hathatósabb eszközt nem lehet kitalálni egy csöndes harc kivitelére. Napoleon, aki kijelentette, hogy minden káplár a marsall- botot viszi a tarsolyában, ha megvan hozzá a kellő értelem és a szükséges jellem, ezt nem csak a saját káplárjaira gondolta, hanem minden más nép katonáira és nemkatonáira is. Mert a marsall-bot csak képlet, voltaképen az erőt, az emelkedést és az TÁRCA. A papagály. — Krónikás történet. — A magyar paraszt nagyon el tud csodálkozni, ha valami újat lát. Nézi, nézi és csak kitör belőle : — No, csak mégis huncut a német, hogy ilyesmit ki tudott fandálni ! Szerinte minden leleményesség német agyból kerül elő. Bezzeg nem ismeri a színházat s a kplisz- szák világát. Leleményesebb ember nincs a föld hátán, mint a vidéki színész. Az aztán kitalál mindent. Sőt az az érdekes, hogy minél ripaesabb a társulat, annál leleményesebbek a tagok. Különösen a kellékesek vezetnek e téren. — Nem irhát elő olyan lehetetlen speciális angol vagy amerikai kelléket valami szerző, hogy azt például a gyer- tyánkotlikligeti színház kellékese elő ne teremtse. Ha a rendező kimondja : estére el kell hozni a második felvonásba Nubia párducát! — az a második felvonásban bizonyosan ott lesz. Hogy hogyan kerül oda, miből készült? — az csak a kellékes titka, — de hogy ott van, az bizonyos Kifogyhatatlanok az ötletben és találékonyságban, némelyik valóságos ezermester, aki a bázépitéstői az óracsinálásig mindenhez ért. Megreked zálogban a ruhatár: gombostűkkel feltüzdelt lepedőkből rögtönöznek római tógákat és zsidó tunikákat és előadják Julius Caesart, vagy Szulamithot, aszerint, hogy melyik a reper tőire darabjuk. Szökőkút kell a szinpadon : ott a hurkatöltő, amellyel a süllyesztőből a szökellő forrást igen szépen lehet markirozni. „Dolovai nábob leányáéra huszártiszti uniformis kell — ott a pénzügyőrsén a faluban. -—- Uniformis csak uniformis —és igazán nevetség volna fennakadni egy kis zöld, vagy kék paroli miatt —- mikor az egész csupán szinkérdés. De ki tudná felsorolni azt az ezeregy ravaszságot, amit kieszelnek a vándor múzsa lelkes bajnokai! De azért egyet mégis csak elmondok, a papagály esetet. Dunaföldvárt játszott egyszer Baby direktor, aki úgy személyzetével, mint darabjainak illusztris kiállításával megfelelt a közönség teljes várakozásának. (A helyi kritika sorai.) Volt a többek között egy német darabja, valami magyar viszonyokra átültetett silány régi darab, amelynek élénk tényezője volt egy papagály. Beszéltek róla, mutogatták rá a szereplők, sőt, ha jól tudom, valahogy ezen a madáron fordult meg a darab cselekménye is. Papagály kellett tehát okvetlenül. Ki is adta a direktor a kellékesnek a parancsot, hogy ha a föld alól is, de papagályt teremtsen estére, mert ha nem teremt, rögtön szedheti a sátorfáját. Társulatának és előadásainak elért nimbuszát nem kockáztatja egy haszontalan kellékes miatt, aki még egy papagályt sem tud szerezni. Kutassy Tivadar, a jó kellékes, esküdüzött, hogy ez direkcionális kellék, szerződése értelmében papagályt nem köteles adni, de a direktor, aki telt házat remélt a bét alcimes darabtól, hajthatatlan maradt. Csakhogy az időtájt Dunaföldváron papagály nem volt. Lehet, hogy azóta már oda is került, de akkor még nem volt. Szegény Kutassy hétszer befutotta a várost már, az ebédjét is elmulasztotta,* de papagály csak nem került. — Jer elő leleményesség ! — felkiáltással végre is elkapta a kántorék színház körül kuri- zálgató kis magyar kakasát s azzal a hófehér kis állatot kezdte papagállyá átgyurni. A farkát összecsirizelte, lekötötte, kolmizó vassal a göndörségét eltüntette, formásán lenyirta, aztán beföstötte. Beföstötte kékre, zöldre, vörösre, a szivárvány minden színére a kis kakast. Azután deákflastromból szép orrot ragasztott neki, azt is kipreparálta úgy, hogy a végén már tán a kis mokány kakas is meg mert volna esküdni rá, hogy valahonnan a Csád-tó környékéről telepítették ide, úgy ragyogott, úgy csillogott. A színház tele volt, a darab folyt, a közönség gyönyörködött részint a játékban, részint a közszemlére kitett papagályban. Egyszerre csak, ép a legcsendesebb drámai jelenet aiatt a kis kakasunk nagyot ágaskodik, behunyja a szemét és egy irgalmatlan nagyot kukorékol. Eles, metsző h ingja csak úgy sivitott végig a telt házon, ahogy levetelte inkognitóját. Leírhatatlan kacagás a közönség részéről, kimondhatatlan félelem a direktor részéről. — Szent Isten, mi lesz itt? Tönkre megy a darab. És tönkre is ment volna, ha a komikus rendbe nem hoz mindent. Leborult a szinpadon, megcsókolta a deszkákat s égre emelt szemmel igy kiáltott fel: — Oh áldott magyar föld, de nagy is a te hatalmad ! Nemcsak az embereket, akik itt laknak, de még a madarakat is asszimilálod !
