Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-01-09 / 3. szám
egyszerűségével, magyaros nyíltságával, vaslogikájával, páratlan ékesszólásával országunk nagyjai között a legelső helyen áll. A sértés, mely e férfit érte, bántja az egész nemzetet és ha e sértéssel az ellenzék — vezérek és közkatonák egyaránt — azonosítja magát, ezzel is azt igazolja, hogy a küzdelem hevében megfeledkezett a magyar közélet régi nemes hagyományairól, az ellenfél megbecsüléséről, a velünk ellentétes politikai vélemény tiszteletben tartásáról. Ezzel, az iránnyal szakítanunk kell. Politikusaink kivont kardja és kiontott vére láttassa meg velünk a veszélyt, mely felé rohanva rohanunk. Nem a fegyver döntheti azt el, hogy kinek van igaza a politikában ; akinek pedig igaza van, az előtt le kell venni a kalapot. Károlyi és Széchenyi gyűlölhetik Tiszát és politikáját, de azért nekik nincs igazuk, mert lehet az ő politikájuk bármily jó, lehet a Tiszáé bármily rossz, a politikai ellentéteket a magánéletbe átvinni nem szabad. S aki mégis átviszi, az lehet buzgó pártember, de nem jó politikus és nem jó hazafi. —1 Már pedig hazánknak nem pártpolitikusokra, hanem jó hazafiakra van szüksége. A pártpolitika, különösen pedig az ellenzéki pártpolitika csődöt mondott. A pisztoly és kard és ami azt kézbe adja, nem jó politika. A csattogó kardoknál százszor többet ér a találó kritika, a meggyőző okfejtés, az ország érdekeit szolgáló interpelláció, indítvány, vagy jól előkészített törvény. Ennek a felfogásnak engedjünk utat és a politikai gyűlöletnek hónapok óta felhalmozódott gyuj tóanyaga nyomban megsemmisül, szétfoszlik atomjaira és a magyar közélet visszanyeri régi tisztaságát mely eddig a müveit nemzetek rokonszen- vét és csodálatát biztosította fajunknak, mig mostani szertelenségeink aláássák hírnevünket és elfordítják tőlünk a kultúra barátait. F« M. 2 A Közigazgatási bizottság ülése. Tolnavármegye közig, bizottsága f. hó 8-án cl. e. 10 órakor tartotta január havi ülését Si montsits Elemér főispán elnöklésével. Jelenvoltak : Forster Zoltán alispán, Szévald Oszkár tb. főjegyző, Kurcz Vilmos kir. tanácsos árvaszéki elnök, Gál lér János h. pénzügyigazgató, I. R. Gy. a bibliát 32 szer (e helyett, hogy 32-szernél többször) olvasta át. Balogh F. azonban egy másik, korábban Írott munkájában9 a 26-os számot említi. Angyal Dávid a „Schema primurn generale“ cimü 1657-ben Gyulafejérváron megjelent s egyetlen példányban az oxfordi Bodleian-könyvtárban őrzött mű adatai alapján azt hja10 hogy I. R. Gy. az egész bibliát több mint 25-ször olvasta át. Azt azonban tévesen mondja ^Angyal, hogy Deb- raczeni Ember Pál a már említett müvében „huszonkettőt emlitÄ, mert ott a szerző kétszer is (huszonhétszer, 27 Ízben) 27 et ir. Naményi L'ajos szerint11 a fejedelem huszonhétszer olvasta át a könyvek könyvét. Ez a szám azonban bizonyosan nyomdahiba.huszonhétszer helyett. Bőd Péter ugyanis azon művében, amelyből Naményi az említett helyen, a forrás ünegneve- zése nélkül idéz néhány sort, huszonhetet és nem huszonkettőt említ. Forrása tehát kétségtelenül Bőd volt. A többi irók is a szerint emlitenek kisebb vagy nagyobb számot, amint az éppen kezök alatt levő forrás tájékoztat. Most már az a kérdés, hogy a fölsorolt források közül melyiket fogadjuk el irányadónak s teljesen megbízhatónak? Ha a kérdés eldöntésénél figyelembe vesszük azt, hogy egyik forrá- suűk szerzője: Szalárdi Jáuos történetíró magának a fejedelemnek udvari titkára, tehát benső, bizalmas embere volt, csak mint ilyen, közvetlen szemlélője volt ura mindennapi foglalkozásának és élete folyásának ; akkor a fölsorolt források között, a fejedelem saját (halála előtt több évvel 0 A magyar prot. egyháztört. részletei. 166. lap. 10 Magyarország tört, II. Mátyástól III. Ferdinand haláláig. Bp. 1898. 548. lap. 11 Magyar Könyvszemle. 1901. 283. lap. TOLNAVARMEGYE és. a KÖZÉRDEK Tóth Henrik műszaki tanácsos, Padányi Andor kir. tanfelügyelő, Puly Iván kir. gazdasági felügyelő, Bernrieder János, Orffy Lajos, Szabó Ká roly, Kiss Ernő dr. tiszti ügyész. Széchenyi Sándor gróf vbt. tanácsos, Fekete Ágoston, Drágíts Imre dr., tiszti főorvos, Bernrieder József, Simon Rezső kir. ügyész. Elmaradásukat igazolták : Perczel Dezső vbt. tanácsos, Kovács S. Endre, Schell József báró, Török Béla. A főbb határozatok a következők : A fegyelmi választmányba beválasztattak: Széchenyi Sándor gróf, Kovács S. Endre, Tóth Henrik, Gallér János h. pénzügyigazgató ; póttagul: Szabó Károly és Padányi Andor. A gyámügyi felebbézési bizottságba beválasztattak : Török Béla, Széchenyi Sándor gróf ; póttag : Bernrieder János : kineveztettek : Orffy Lajos, Schell József báró, póttag : Szabó Károly. Az erdészeti albizottságba : Török Béla (al- elnök) és Kovács S. Endre. Megyei pótadó felebbviteli küldöttségbe beválasztattak : Orffy Lajos, Bernrieder József, Kovács S. Endre és a pénzügy igazgató. A bertönvizsgáló és rabfeligyelő bizottságban megüresedett helyre beválasztatott Tóth Henrik. A tanítói nyugdij-bizottságba : Tihanyi Domokos és a pénzügyigazgató. Az adóügyi bizottságba : Orffy Lajos, Török Béla, id. Bernrieder József, Kovács S. Endre; póttagokul: Schell József báró és Fekete Ágoston. A főispán bejelentésére, hogy a földmive lési, gazdasági és állattenyésztési érdekek képvi- seltetése céljából a bizottság a kir. gazdasági felügyelővel kiegészíttetett, — Puly Iván kir. gazdasági felügyelő kérte a bizottság támogatását, mire Simontsits Elemér főispán a bizottság nevében kijelentette, hogy közérdekű ténykedéseiben a kért támogatásban részesülni fog. A bátai vasútállomáson felállítandó postaügynökség véleményeztetett. Steiner András györkönyi lakos felebbezése elutasittatott. Varga István mázai lakos fegyvertartási felebbezésének hely adatott. L. Szabó András decsí és Heisler Jakab duna3zekcsői lakos felebbezése elutasittatott. Magyar magtenyésztés. Irta: Somsich Gáza gróf. Négy esztendővel ezelőtt kezdette meg a magyar mezőgazdaság szolgálatára, előbbrevite- lére munkásságát a Magyar Magtenyésztési Társaság és az idén már több ezer hold területen termeltetve, száz és egynéhány vaggon árut adott el, úgy, hogy alig van számottevő gazda, a ki ennek a társaságnak a működését figyelemmel nem kísérné és épen ezért megokolt, hogy a legszélesebb körökben legyen ismert ennek a közhasznú társaságnak a magyar mezőgazdaság emelésére irányzott munkássága. Körülbelül kétszáz gazdaság van a társasággal állandó és szoros összeköttetésben és ez tett) nyilatkozata után, a Szalárdi följ egy zését kell irányadóul s teljesen megbízhatóul elfogadnunk. Vagyis, hogy a fejedelem az Ő-testamentom könyveit 13-szor, az Uj-testamentomot pedig 32 szernél többször olvasta át. Ami a többi forrásokat illeti, azokat is megbízhatóknak kell tartanunk, azonban azzal a megjegyzéssel, hogy a bennök olvasható adatok abból az időből valók lehetnek, amikor a fejedelem még életben volt. így pl. az a nyilatkozata, hogy már 17-szer olvasta át a bibliát, halála előtt sok évvel hangozhatott el ajkáról. Ide kell sorolni Bőd Péter ama forrását is, amely a 14 es számot említi. Debreczeni Ember Pál forrásai pedig: Csulai György és Bisterfeld, tekintettel arra, hogy előbbi 1640 körül a fejedelemnek udvari papja, majd pedig erdélyi ref. püspök : utóbbi pedig mint gyulafehérvári tanár egyik legbizalmasabb tanácsadója volt; mindketten ép oly figyelemreméltók, mint Szalárdi, aki azonban a fejedelem vallásosságának rajzánál nemcsak figyelmünket köti le teljesen, hanem a maga részletező s megkapó előadásával bizalmunkra is a legteljesebb mértékben érdemes. — Azok közül a magyar bibliák közül, amelyekből a fejedelem oly nagy buzgósággal olvasgatott, ma már csak kettő van meg. Az egyik — az 1590-iki vizsolyi bjblia ojtestamen- tomi része, a sárospataki ref.* főiskola könyvtárában ; a másik pedig — a Szenczi Molnár Albert által sajtó alá rendezett 1608-iki hanaui kiadás — a dunamelléki ref. egyházkerület Ráday- Könyvjárában őriztetik. Forrásaink közül, szerintem a fejedelem biblia-szeretetének rajzolásánál, leghelyesebb min- denekfelett Szalárdi följegy zésére hivatkozni. Harsányi István. bizonyitja legjobban, hogy a magtermesztés bi zo nyos vidékeken célszerű művelet alatt nagyobb jövedelmet ád, mint más gazdasági üzernii ág. Az idén nyilván beigazolódott fölénye, mert a magtermesztők már júniusban aratnak, júliusban csépelnek és igy földjük előkészítésére és a vetésre a sok esőzés dacára elég idejük maradt. Ez igen előnyös helyzetet teremt a gazdára nézve, tekintve azt, hogy ma már a kukorica, cukorrépa, cirok stb. termesztése oly nagy mérveket öltött, hogy takarodáskor, ősszel több munkaerőt igényel, mint a mennyi azon a környéken van és a főtermény, a búza elvetése ez • által későbbre esvén, a jövő évi termést bizonytalanná teszi. A gazdatársak, akik a külföldi tanulmányutakon részt vettek, emlékeznek azokra a nagy: szabású telepekre, melyek Quedlinburgban, Hamburgban és másutt vannak. A „Magyar Magtenyésztő Társaság“ is ezek példáján indult és épen a németek, kik tavaly hazánkat bejárták, a „Gesellschaft zur Förderung deutscher Pflanzenzucht“ tagjai voltak az elsők, a kik a monori mintatelepet meglátogatták s itt, valamint Óvá- rott, Árpádhalmán, Bánkuton, Hatvanban olyan dolgokat láttak, a melyekről azt mondták, hogy nem képzelték, hogy nálunk az ilyen nagy stílusban van meg. A németek elismerő nyilatkozata felhívás a magyar termesztőkhöz, nézzék meg a monori telepet és akkor a magyar magtenyésztés nagy horderejéről fognak meggyőződni, melyek ezen termesztési ágra hasznosak és tanulságosak. A monori telep az üzemre immár teljesen be van rendezve, az fel van szerelve a rnagkul- tura minden modern eszközével, úgy, hogy a termékeivel bizvást neki mehet a kereskedelemnek. Az ügykör folyton tágul, az összeköttetések szaporodnak és sűrűsödnek, ma már nemcsak a íjuedlinburgi kereskedők, hanem London, Páris és Ncwyork legnagyobb kereskedői Mo- norra küldik megbízottaikat és vásárolnak magyar magot. Május és junius idejében több német, francia és angol szó esik Monoron, mint akár mely nagyobb városban. A társaság úttörő működése abból Ítélhető meg legjobban, hogy 1913-ra már az összes megrendelések beérkeztek és a termesztési szerződések a gazdákkal ezen mennyiségekre már le vaunak kötve. A monori telep nagysága és képessége adja meg erre a határt, mely körül belül hatezer holdnyi terület termését tudja feldolgozni arra az időre, a melyre a kereskedelemnek erre szüksége van. A társaság ma még a jövőnek dolgozik az anyagiakat illetőleg, de az erkölcsi eredmény, a mely tulajdona az egész magyar mezőgazdaságnak, máris örvendetesnek mondható. Hol van azonban az az idő, mikor ez a társaság valódi hivatásának egészen eleget fog tehetni ? A társaság tevékenységének fejlődése előtt még nagy terület áll. Ha a körülmények megengedik, úgy a jövőben nemcsak magvakat, de takarmánynövények magvait is lehetséges lesz tenyészteni. Itt van a répamag, mely főkeresleti cikk és helyesen tenyésztve ép olyan jó lehet, mintha német, itt van a lóhere és lucerna és mindmegannyi hereféle és fűmag, miért hozzuk ezeket külföldről, miért nincs ezek tenyésztésére szakszerű berendezésünk. Az akarat meg volna ennek a létesítésére, de magyarán mondva, nincs hozzá pénz. Hol van az a magyar pénzintézet, mely salátamagra adna kölcsönt ? És ha más alapon ad, mily drága annak a kamata. Hol van az OMGE által annyiszor kért fuvardijengedmény vetőmagvakra ? Németországban a mi magvainkat fele áron szállítják, mint itthon a MÁV-on. Nagy tételt képeznek az adók is. A legkisebb gyár több elengedést kap, mint ez a nagy gazdasági ipartelep. De hiába, ne panaszkodjunk. Ä politika a fődolog, mással foglalkozni nem érünk rá. 1913 január 9. ____HÍREK.___ — Kinevezés aföldmivelésügyi minisztériumban. Gróf Serényi Béla földmivelésügyi miniszter a királyi középponti szőlészeti kísérleti állomás »zaktisztviselői létszámában földinket Dicenty Dezső szőlőszeti és borászati felügyelőt a IX. fizetési osztályba soronkivül adjunktussá uevezte ki. — Az orsz. betegsegélyzö pénztár közgyűlése. Az országos betegsegélyzö és balesetbiztosító pénztár szokásos évi közgyűlését folyó hó 11-, 12- és 13-án tartja Budapesten. Szekszárdiul Dicenty László épitész, Stokinyer János kéményseprő mester, Tóth Pál a városi villanymüvek ellenőre és Kovács Pál nyomdász küldettek fel. — A jegyzői nyugdijválasztmány ülése. A községjegyzői nyugdíj alapra felügyelő választmány f. hó 11-én d. e. 10 órakor a vármegyeház kistermében Forster Zoltán alispán elnöklésével ülést tart.