Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-02-17 / 14. szám
TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1913 február 17. Kezdetleges épületek Tolnavármegyében. Irta: Kovách Aladár. Épületek a falun kívül a határban. Ezek után még egy kérdés merül, tudniillik az, hogy vájjon a leirtam fészert valóban olyan ősi alkotmánynak lehet e tekintenünk, melyet a honfoglaló magyarság őshazájából magával hozott V egyik az avar székelység, melynek nyelvjárása ő-ző, a másik a honfoglalókkal bejött kabar székelység, melynek nyelvjárása a diphthongizáló palócos s mely különböző nyelvjárás Erdélyben a székelyek közt két különböző területen megtalálható : ime a mi Sárközünk és a baranyai vérrokonok régi nyelvjárása mindakettőt egyesiti magában, ugyanis ő-ző és diphthongizáló. Az öregek a Sárközben máig is igy beszélnek, főképen az asszonyok. Ha tehát ezeket a valóban létező adatokat figyelembe s fontolra vesz- szük, nyilván következtethető az, hogy a tolnamegyei Sírköz lakosainak eredeti magva a honfoglalók közül való s tekintettel a fészer jellemző voná saira, azt az őshazából hozták magukkal s eszerint azután a fészer a maga eredeti ősi mivoltában a turk-magyarságnak s igy magának a houfoglaló 14. á. Kunyhó a decsi fészer mellett, takarmányboglyákkal a háttérben. Semmiféle kalandos fejtegetésbe sem akarok belebocsájtkozni, de nem hallgathatok el némely fontosabb adatot, melyek az ősiséget igen nagy mértékben valószínűvé teszik. Elsősorban is a főjellemvonások : folyóparton emelődik, oldala és teteje takarmány, csupán csak téli szállás, kerek kunyhó, a gazda tartózkodó helye, közvetlen szembe vele a gazda veiszekkel halász a téli időbén s a takarmányt is igen ősi módon, rúdon csúsztatva vontatják oda, tavasz keltével pedig elfogyván a takarmány is, teljesen nyiltan odahagyják : mindez tökéletesen megegyez a császár történetirónak a turkmagyarok téli szállásairól szóló feljegyzésével. De nemcsak a Kis-Duna partján, hanem a Sárvíz régi medre mellett közvetlenül is láthatók még most is a szállások s ott, ahol a meder mélyebb volt s a viz nem apadt ki, ott néhány évvel ezelőtt magam is több veiszet láttam felállítva a szállás mögött. Csak mióta a Dunavédgát társulat Bátánál felállította a belvizlevezető szivógépeit, lettek a Sárköz, illetve a Sárvíz és mellékfolyói teljesen viztelenek 3 tűntek el végkép a veiszek a fészerek közeléből. (11. ábra.) Másodsorban a Sárköziek egyéb halászó szerszámmal is halásztak, miért mégis éppen a veisz volt a fő halászszerszám ? Erre nézve néhai dr. Jankó János már akkor megadta a feleletet, mikor a rokon népek közt tett utazását, illetve az azoknál tapasztalt halászati módot leírta, mely szerint a bejárta terület velünk nyelvrokon népeinél fő halászati eszküzül a veiszet találta. Ez, amint igazolja a tolnamegyei sárköziek veiszes halászatát és törzsökös magyarságát, viszont az utóbbiak igazolják dr. Jankó János helyes megfigyelését. Harmadszor, Nagy Géza, az Ethnographia 1907. és 1908. évfolyamában „A honfoglalók“ es ,,A honfoglalók és a turkok“ cimü remek értékelő. á. Ajtós szőlőkunybó a szekszárdi határból. zésében kifejti, hogy a magyarság ős eredeti hazája a Kaspi- és Araltó-tó közt terülő ma nagy kirgiz pusztaság és ime, mai nap is még éppen ezen a területen s főkép a kirgizeknél található a sárközi fészerrel rokon téli szállás. Itt, ezen a területen vegyült össze már az ősidőben az ugor népelem a török népelemmel s kezdett kialakulni a valóságos magyar nép, a halászat és vadászat mellé az állattenyésztést is átvéve foglalkozásul a török elemtől. A kétféle népelem egybevegyülésére mutat a nomád törölc állattenyésztéshez való fészer, a vadászó ugor veiszező halászata, mely, amint megfelel a pásztoréletnek, a mint fentebb már jeleztem, épp úgy a vádászéletnek is töké letesebben megfelelőbb, mint bármely más halászó eszköz, végül a madarászó csikle, mely ismét inkább török eredetű, mint ugor. Ha ezekhez még hozzávesszük a tolnamegyei Sárköznek és népének bár gyér, de mégis értékes történelmi múltját, mely szerint, itt a Duna- Dráva sarkában s igy Sárközünkben is avar szláv települések voltak, arait régészeti leleteink bizonyítanak. Itt van a megyében két Székely nevii falu, Kis- és Nagyszékely, mely utóbbi egykor Egyházasszékely, Nemesszékely volt. Baranyában négy kozár falu. Végül a mint Nagy Géza jelzettem értekezésében kifejti, hogy kétféle székelységet kell megkülönböztetnünk : az 16. á. Csőszkunyhó a szekszárdi határban. magyarságnak a császáriró által feljegyzett téli szállásául volna tekintendő, melynek utolsó hírmondóit saját felvételeim nyomán volt szeremcsém bemutatni. (L. még a 12—13. á.) 2. Kunyhó és csőszkunyhó. Alapjában véve a kettő ugyanaz, de rendeltetésükre nézve van egy kis eltérés, meg a tető anyagára nézve is ; ezért választottam külön. Az egyszerű kunyhó tudvalevőleg náddal fedett, úgynevezett nyerges tetőszerkezet a sik földre állítva. Ezt a szerkezetet már többen közölték, tehát felesleges ismételnem. Itt bemutatok belőle kettőt, az egyik ajtós, a másik nyitott (1. 14. és 15. á). Ezek a kunyhók egész Tolna megyében el vannak terjedve s főképp nagyobb mennyiségben a sik területű szőlőkben találhatók és rendeltetésük az, hogy szőlőmunkálás alkalmával eszközöket, gúnyát, eledelt alája rakjanak és esetleg a hirtelen beálló rossz idő elől alája húzódjanak. Egyébként egész esztendőn át üresen állanak. Lényeges különbség nincs köztük ; csupán a bejárónál van egy kis változatosság. Ugyanis vannak teljesen nyitottak, teljesen zártak ajtó al. Ezeknek a típusoknak határozott vidéket kijelölni nem lehet s ugyanazon határban három-négyféle változatban is láthatók. A csőszkunyhó lényegében, mint mondám, nem különbözik az előbbitől, mégis kétféle típusát lehet megkülönböztetni. Az egyik az ajtótlau kunyhó, nád , néha szalma- és gaztetővel ; belsejében vetett szaimátekvőhely van s rendeltetése az, hogy éjjel, ha rossz idő kerekedik, a csősz valahova behúzódhasson. Az ilyen kunyhót leginkább gyümölcsösök, dinnye-, kukorica- és más egyéb földeken találjuk, olyan termények közelében, miket az éjjeli tolvajlástól kell megőrizni. A termés betakarítása után teljesen elhagyottak. A másik az ajtós csőszkunyhó. Ez már annyiban különbözik az előbbiektől, hogy a tetőszerü faszerkezetre nem nádat, hanem falombokat, szalmát- mit helyeznek s az egészet betakarják földdel, sőt effólé még' gyöpszint is raknak. Rendes zárható ajtaja vaa, néha elől egy kis eresszel, alatta pedig pihenőül két ducfábra szegeit deszkapadocska van ; az ajtótól oldalt kis ablakja is'van. Belül pedig a csősz .igényeihez és erszényéhez képest be is van, rendezve. Hátul a kunyhó mélyében egy kis vasbádog-tüzhely, avagy kis alacsony vaskályha húzódik meg, alatta vagy mellette felaprózott tüzelővel. Előtte oldalt lábakra fektetett deszka,szálakon szalma és rossz, elnyűtt gúnyák ; ez a fekvőhely. Néha ehelyett egy régi kiérdemesült, szuette ágy romjai nyújtózkodnak, bizonytalan erőt mutogatva, nehogy valaki kíméletlen mozdulattal vesse reá magát. Egy kis asztalka is befér még, sőt még egykét szalmafonatos szék is. A polcokon mindenféle cók-mók között egy szintén kiérdemesült petróleumlámpa várja a megtisztítást. Szóval idebent minden egyszerűség mellett sem kínálkozik semmiféle értékesebb a néprajzos számára, ami a múlt időkbe vezetné. 17, á. Csőszkunyhó az őcsényi határban,
