Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-09-29 / 78. szám

78. szám

Szekszárd. 1913 szeptember 29

XXIII. IX. évfolyam.

Előfizetési ár:

Egész évre ... . . 16 korona

Fél évre

..............8 »

Ne

gyed évre .... 4 »

Egy szám ára . . . .16 fillér.

Hirdetési árak:

Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér.

POLITIKAI HETILAP.

Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja.

Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—11.

Sierkosztösóg :

Bezerédj István-utca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Kiadóhivatal:

Bér! Balog Ádám-utca 42. szám.

Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők.

Néptanítók,

ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona.

Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL.

Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN.

Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Laptulajdonosok a szerkesztők.

Országos közoktatási kormányzóság.

Szeptember eleje körül az ország figyelme az iskolák felé fordul ; az iskolák előtt való nagy tolongás, a helyszűke miatt be nem irt diákok, a javitóvizsgálaton is elbukott tanulók, mind felkeltik a figyelmet és újra közoktatásügyünk [hiányosságára terelik szemeinket.

Báró Eötvös József minisztersége óta a mi egész közoktatásügyi politikánk célirányosság nélkül való kapkodás és öntudatos tervszerűség nélkül való ingadozás. Azóta sokféleképen változott a mi egész oktatási rendszerünk, de egységes nemzeti oktatási rendszer nem tudott belőle kialakulni.

Trefortnak a polgári iskolája szintén a kialakulás stádiumában van ; évek óta vajúdik ez a kérdés : 4, 6 vagy 7 osztályú legyen-e? Hogy és hol képezzék a polg. isk. tanítókat vagy tanárokat ? Mi legyen a célja, mire képesítsen? Egy negyed század óta felszinen levő kérdések ezek, melyeket meghányt-vetett a társadalom, a tanárok és a hatóságok egyaránt; de a kérdés nem tud dűlőre jutni.

Az egységes középiskola kérdése évtizedek óta megüli a magyar társadalom közszellemét; volt már ankett — bankett, országos tanácskozás, tanári gyűlés, de azért e fontos kérdés még ma is megoldásra vár. Már pedig e kérdésben gyökerezik az egész magyar polgári társadalom és szellemi műveltség kialakulása, mert manapság itt kell keresni a szellemi pro- letáriátus kutforrását is.

A modern élet rohamos fejlődése vetette fel a leánynevelés s tanítás kérdését is. Amig a többi országokban ez a kérdés teljesen kiforrt, addig minálunk minden egységes terv vagy szociális felfogás nélkül esetről-eáetre határoznak, döntenek minden kerek akarat nélkül, pedig a nőnevelés kérdése ma már éppen olyan égető kérdés, mint a fiunevelés s mi nem tudtunk még mesgyét jelölni, hanem csak azon módon imbolyogva bandukolunk bizonytalan nyomokon.

Mindezt látja, tudja és érzi az egész magyar társadalom, a diáktól kezdve fel a közoktatásügyi miniszterig.

1867 óta e köztudat hatása alatt a mi közoktatásügyi politikánk folyton javít, toldoz-foltoz, mint a rossz varga; csakhogy ez a foltozott csizma szorítja az egész magyar közéletet; uj magyaros kordován ráncos csizmát pedig nincs időnk készíteni.

S itt jutottunk a bökkenőhöz.

Minden közoktatásügyi miniszternek van valamelyes friss'-.eszméje, jó gondolata; hiszen látjuk, hogy amennyire a vallásos ügyek időt engednek a miniszternek, azok foglalkoznak az elemi iskolák államosításával, a polgári iskolák reformjával, a középiskolák egységesítésével, de a kérdést sohasem tudják dűlőre juttatni, mert közben — megbuknak.

A közoktatásügyi kérdéseknek volta- képen semmi kezük sincs a politikához és mégis a magyar politika állja útját a magyar közoktatásügy nemzeti irányban való egységes kialakulásának, mert mire valamelyik miniszter valamelyes hasznos reformot keresztül hajtana, kormánya megbukik és a politikai irányzattal megbukik a resszortminiszter eszméje is, amelyik esetleg hasznos és üdvös lett volna az egész magyar közéletre nézve.

Az utód a világért sem folytatná a felvett fonalat, mert hiszen politikájában, intézkedéseiben, eszméiben és rendeletéiben önálló és eredeti akar lenni.

Minél többször bukik meg tehát a magyar minisztérium, annál tovább állunk a célirányosan megteremtett egységes nemzeti közoktatástól, nem is szólva arról, hogy bezzeg nem egyszer olyan férfiú kezében volt a magyar közoktatás ügye, aki igazán nem való volt vagy nem termett rá e fontos tárca betöltésére.

Hiszen éppen a polgári iskolák reformja, az egységes középiskola, a kereskedelmi iskolák 4 évessé való tétele, az érettségi vizsgálatok kérdése, az egyetemi vizsgálatok, főleg pedig a javitóvizsgálatok dijának kérdése felszínre került jóformán minden miniszter alatt, de sohasem tudott megoldást nyerni a politikai krízisek miatt.

Ha tehát a magyar közoktatásügy kérdését nemzeti alapon, modern szellemben, véglegesen és egyöntetűen tető alá akarjuk hozni, akkor a közoktatásügyi tárcát tehermentesíteni kell a politikától, a közoktatás kérdését emancipálni kell a kormányválságoktól. Ezáltal a közoktatásügy vezetője hivatalában maradhat a kormány bukása esetén is és csakis ily módon lehet nagy invencióval megteremteni az igazi magyar nemzeti iskolát.

A közoktatásügyi tárca ne legyen tehát politikai tárca, sőt, ha lehet, ne is leBáró Eötvös József leveleiből.

Alig van érdekesebb olvasmány, mint nagy emberek levelezései. Míg a világ előtt, a nagy nyilvánosságnak szánt müveikben mintegy ünnepi köntösben jelennek meg, addig levelezéseikben meghitt ottboniasságban szemlélhetjük őket. És ez a közvetlen megismerés az igazi nagyságnak csak előnyére válik.

A karthausi nemesszivü és mély érzésű költőjét, a Falu jegyzője ábrándos lelkű forradalmárát, a fenkölt érzés és gondolkodás igazi nagy emberét látjuk báré Eötvös József leveleiben is.

Fáik Miksához irt egyik levelében olvassuk'. „Széchenyi szerette hazáját, szerette a nemzetet. Hazájának nagysága s a nemzet jövője magas fogalmak voltak előtte, melyekért semmi áldozattól vissza nem í’ettent; de nem ismertem embert, ki az egyes individumok iránt hidegebb és közönyösebb lenne, mint ő volt. Hazáján kívül csak önszemélye volt az, mi számolásainak tárgyát képezé és innen magyarázható, hogy midőn a remények, melyekkel hazája és saját jövőjére gondolt, elenyésztek, nem volt semmi, miben vigasztalást találhatott volna, 3em neje, sem gyermekei, sem mindazon jó, mit szükebb körben tehetett volna. Éppen oly embernek, ki életét nagy céloknak szenteli s kire mindig nagy csaló dások várnak, még több szüksége van a szere- tetre, mint másoknak és ez a szeretet képessége, ez az, mit tőle a természet megtagadott.“ Annál nagyobb mértékben volt meg a szív melege Eötvösünkben. „Nem reveltettem soha más, mint anyám által“, mondja a gyermeki lélek szerete- tével és ragaszkodásával német származású anyjáról, kitől lelki örökségül gyöngéd, érzékeny kedélyét nyerte. Hasonló melegséggel szól nejéről

és gyermekeiről.: „Nőm és gyermekeim körén kívül alig van életviszony, melyet meg nem keserítettek volna nekem. Átmentem minden fájdalmon, melyet munkáimban kifejeztem“. Német egyetemen tanuló Loránd fiához igy ir 1867 utolsó napján: „Kedveseim közül távol tőlem csak Te vagy s most először történik, hogy e napon nem szoríthatlak karjaim közé. De légy meggyőződve, helyed nincs betöltve — — — ha boldogon látlak, éltem legfőbb vágya teljesült“.

Mint 17 éves ifjú rajongó lelkesedéssel köszönti levélben az agg Kazinczyt, kinek példájára ő is a haza szolgálatának akarja magát szentelnij: „Emlékezzen meg Kazinczy ur rólam is, ki vágyódó szemmel tekintek hazám tündöklő csillagára 8 bátran repülök feléjök, ha szárnyaim csak viaszok s a forró nap sugaraitól olvadnak, már- már merülvén a feledékenység tengerébe, ezt gondolom : hazámért balok s vigan merülök el“.

Egész munkás életét a közügynek áldozta. De midőn 1849 ben az ég a haza felett elborult, külföldre menekül. „Miért távoztam el -— irja Csengerynek — azt annak, ki engem s lelküle- temet ismeri, könnyű, másnak lehetetlen megmagyarázni. Ily viszonyok közt tökéletesen hasztalannak éreztem magamat. Engem az ég fórra delmi embernek nem teremtett. Bármi nagy célt lássak magam előtt, az egyesek szenvedéseiről megfeledkezni nem tudok s meggyőződésem szerint az anyagi erő, melyre minden forradalom támaszkodik, nem azon ut, melyen az emberi nem előre haladhat“.

Politikában inkább az elmélet embere, de megérte eszméi diadalát. „Én a politikában való ságos Zukunftmuzsikus vagyok, ki egész életemen át oly dallamokat énekeltem, melyeket húsz I évvel később minden susztergyerek fütyöl, de

melyeket akkor senki érteni nem akart“. Ezt irja fiának 1867-ben, mikor a zsidóemancipáció a főrendeknél is keresztülment, amely tárgyban Eötvös 1840-ben nagy beszédet mond és 42-ben cikkeket ir. Egy másik levelében pedig: „Eddig nem léptem fel semmi mellett, mit később a többség nem fogadott volna el, csak — fájdalom — mindég egy pár évvel később, midőn én már ismét előljártam ; s épp azért az elv győzelmeinél osztogatott jutalmak másoknak adattak“. Mások közt első sorban Deák Ferencet gondolja. Ezt ki is fejezi : „Szivemen fekszik, hogy eszméimet vigyem keresztül. Ha az én eszméimért őt (Deákot) éljenzik, mig lesznek a világon füle- milék, emberek szavát nem irigylem senkitől“.

Midőn 1866 ban a Magyar Tudományos . Akadémia, elnökévé választják, az őt táviratban üdvözlő Fáiknak igy válaszol : „Annyi bizonyos, hogy az állásnak egész fontosságát belátom. Mindig az volt a meggyőződésem, hogy nemzetünk jövője tisztán kultúra kérdés ; igaz, attól függ, vájjon civilizáció tekintetében a népeket, melyek között lakunk, mennyiben haladjuk túl s itt a dolgok természeténél fogva az Akadémiát illetné az első szerep. De mit és mennyit fogok kivihetni, az más kérdés-és félek, itt is úgy járok, mint mindenben : hogy tisztábban látom másoknál, mit kellene tenni, de másoknál kevesebbet viszek ki. Kedélyem s elmém jó vagy rossz tulajdonai teszik-e ezt, azt magam sem tudom, de a tény tagadhatatlan s talán mert vénülök s ilyenkor érzékenyebbé válunk, néha nagy levertséget érzek“.

Mint miniszter lázas munkásságot feit ki. „Ha csak őszig tartom ki — irja 1867 tavaszán tréfásan Fáiknak — annyit fogok tenni, hogy ha a szolgálatból elbocsátanak s a régi kocsiso-