Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-09-18 / 75. szám
XXIII. IX. évfolyam. 75. szám. Szekszárd. 1913 szeptember 18. T9ÜMEGVC OAKIZERDE Előfizetési ár Egész évre . . Fél évre . . . Negyed évre . Egy szám ára . . 16 korona . 8 » . 4 » . 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyílttéri garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség: Bezeréd] István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Városi tisztviselők országos nyugdíjintézete. Most, hogy a városok a tisztviselőik nyugdíjügyét a törvény értelmében az állami alkalmazottakkal egyenlően rendezni kötelesek, folyton hallani egy-egy város följajdulását az ebből származó teher nagysága miatt s nem egy ettől való félelmében degradálni kívánja magát r. t. városból nagyközséggé. Sajnos, be kell vallanunk, hogy a panaszoknak teljes igazuk van. Még pedig nem csak azért, mert óriási súllyal nehezedik a városok költségvetésére e kiadás, hanem — és bizony e szempont egyenrangú fontosságú az előbbivel — azért is, mivel a nyugdíj illeték e rendezése fölemészti teljesen a polgárság adózó képességét és ennélfogva a város fejlesztésére semmi sem telik, aminek természetes következménye a hanyatlás s benne az ipar és kereskedelem pangása, majd végső elsorvadása. Mi tűrés-tagadás benne, nem habozunk kijelenteni azt, hogy a tisztviselői nyugdijtörvény teljes végrehajtását városunk sem bírja el anélkül, hogy fel ne áldozná érte jövő fejlődése összes reményeit. E szerint még a mi városunk sem nézheti egykedvűen az uj városi nyugdij- terheket s neki is a többi hasonló helyzetben levő városokkal együtt joga van ez újabb teherpróba ellen följajdulni. De minthogy a törvény — törvény és ennek következtében minden jogos fölzúdulás is haszontalan, — de meg tisztviselőinktől a mai igényeknek megfelelő nyugellátást elvonni nem szabad, — tehát a tiltakozás és a hiába való panasz helyett inkább oly megoldási mód felett gondolkodjunk, amely a tisztviselő nyugdiját a törvény szellemében rendezi anélkül, hogy ezzel a városok pénztára agyon lenne nyomva. Ily megoldási mód felett elmélkedve, arra jutottunk, hogy e kérdésben is legokosabb dolog lenne, ha mintául vennők a nemállami tanárok országos nyugdíjintézetét s annak szervezetét. Ezen intézetbe kötelesek belépni mindazon középiskolák tanárai, amelyek nem államiak. Az intézet szükségletének fedezéséhez hozzájárulnak az állam, az iskola- fentartó testületek és a belépett tagok. Mindezen hozzájárulási hányadokat, illetve összegeket és a nyugdíjazás módját törvény szabályozza és az egész intézmény az állam felügyelete és vezetése alatt áll. Mondhatni, hogy pár szűkkeblű és érthetetlen rendelkezésétől eltekintve, mind az iskolafentartó testületekre, mind a tagokra áldás a működése, mert elbir- hatatlan terhet nem ró rájuk és mégis az államiakéval csaknem egyenlő nyugdíjellátást biztosit a benne levő tisztviselőknek, illetve biztosított addig, amig az uj nyugdijtörvény életbe nem lépett, mert ettől fogva az állami nyugdíjasok helyzete sokkal jobb lett. De biztos a reményünk, hogy a legrövidebb idő alatt a kormány az egyensúlyt helyreállítja a két nyugdíjintézet között. A városokra nézve a következőkép volna megoldható a kérdés: Minden városnak van bizonyos mennyiségű nyugdíjalapja. Ezt felajánlaná ez intézménynek és még évenként bizonyos, kisebb méretű percenttel járulna a közös tőkéhez. Ugyancsak a szokásos törzsbetétet és évi, csekély összeget fizetne minden tag és ami ezután hiány fennmaradna, azt fedezné az állam. E megoldás szerint a város sem és az egyes tisztviselő sem érezné meg e humánus célú terheket. Az államnak azonban ezenkívül szigorúan felügyelnie kellene arra, hogy a városok sem magasabb rangú, sem több tisztviselőt ne alkalmazzanak, mint amilyen rangúra és amennyire szükség van. Sem ok nélkül drága helyettesítéseket ne találjanak ki csupa jóismeretségből, esetleg komaságból. A kormány itt, ha akar, sok város körmére koppinthatna. Igen ! A városi tisztviselők emberies nyugdíjazását kívánjuk, azonban az államnak és törvényhozásnak kötelessége ezt végrehajtani, hogy abból az egyes városoknak pusztulása ne keletkezzék. Javaslatunkkal e célt akarjuk szolgálni. Gy. Gy. A Balatontól a Fekete-tengerig. Többször irtunk már arról a nagy munkáról, hogy a Balaton tavát összekötik a Feketetengerrel, szabatosabban mondva a Dunával, és pedig a Sión keresztül. Eveken át a kutya sem törődött az egész dologgal, újabban azonban mindinkább érdeklődik a tóvárosi sajtó is a gyönyörű terv iránt. — így most az „Az Újság“ írja a következőket : Vagy száz esztendeje, hogy a Balatonnak a Dunával való összekötése és ebben a Sió csatornázása, rendes folyami hajózásra alkalmassá tétele felvetődött, azóta úgyszólván állandóan foglalkoztatta az érdekelt, jórészt gazdasági köröket. Tisza Kálmán kormánya alatt végleges tervek is készültek, — ezek voltak az elsők — megvalósulásuk azonban a következő kormányokra maradt. Húzták, halasztották azután a kérdés megoldását, leginkább pénzügyi szempontból, egész mostanáig, mig az előbbi kormány földmivelési minisztere, Serényi Béla gróf a többszörösen átdolgozott, felújított tervek alapján, a munka megkezdését el nem rendelte. Bevezetésül kibővítették a partot, nagy kikötőt építettek Révfülöpön, Bogláron, Fonyódon, Szemesen, Földvárott, Tihanyban, Siófokon. Ezután következik még vagy tiz hasonló építkezés. Az uj kikötők ezúttal állami kéz alá kerülnek, amely bizonyára gondoskodik afelől, hogy az építmények kellőleg ki is használtassanak. — A kőpart-épités egyik főcéllá egyébként az, hogy a Balaton vizszinét esetleg emelhessék. Ez most lehetetlen volna, mert a magasabb vízállás nemcsak a partokat, de a fürdőtelepeket is rongálná, amint ez hét évvei ezelőtt tapasztalható volt, — A kikötő- és partépités kapcsán a mocsarakat, bozótos területeket lecsapolják, hogy a környék levegője még tisztább, egészségesebb legyen. — E munkára egymillió korona van előirányozva. A Sió hossza Siófoktól a tolnai Dunaágig százhuszonnégy kilométer, esése tizennyolc méter. A kanyarulatok átvágásával megrövidíthetni száztíz kilométerre. Vagy tiz duzzasztó zsilipet terveznek a meder megfelelő rendezésével kapcsolatban. A viz mélysége harmadfél méter lesz, a medret tizennyolc méterrel szélesítik. A munka körülbelül 50,000 koronába kerül kilométerenkint, az egész tehát hatodfél millió koronába. Simon- tornya és Fokszabadi közt már dolgoznak. — Három hatalmas száraz kotrógép mélyíti a medret. — A kiásott földet a part emelésére, a part meutén nyolc méter széles vontatóut építésére használják. Az egész mü körülbelül hat év alatt készül el, a duna—balatoni közlekedést azonban már négy év múlva, a legnagyobb folyami hajókkal is megkezdik és ezzel a Balatont és a Dunántúlt közvetlenül belekapcsolják a világforgalomba. VÁRMEGYE. ______ A vármegyei tisztuiitás. A kormány téli programmjának legfontosebb részét az államosítás képezi. Jelenleg nagyszabású előkészületeket folytatnak az államosítás keresztülvitele tárgyában. A tanulmányokat még nem fejezték be és igy senki, még maga a belügyminiszter sem tudja, hogy milyen lesz az államo sitás. — Egyelőre a kormánynak az adott nagy feladatot, hogy mi történjen a folyó év végével, amikor lejárnak a tisztviselői mandátumok. Eddig az volt a terv, hogy egy egyszakaszos törvény által az összes tisztviselők mandátumát meg fogják hosszabbítani addig, mig az államosítás következik. A kormánynak ez a terve nem egyforma tetszéssel találkozott. Nevezetesen minden tisztviselő 6 évre nyer megbizatát. Ezek a tisztviselők tehát nem kötelezhetők arra, hogy 6 év után is szolgáljanak. Az államosítás eseten pedig, mivel ők'a jelenlegi állásaikra pályáztak, nem volnának más helyekre áthelyezhetők. Az államosításnak pedig ép ez az egyik sarkalatos tétele. A tisztviselők tehát egész jogosan követelhetnék, hogy nyugdíjazzák őket, vagy pedig hat éven keresztül kiadják a fizetésüket. Tekintve pedig, hogy a közigazgatási bíróság minden egyes esetben megítéli a tisztviselők jogos követelését, az állam óriási kiadásokba verné magát. A belügyminisztériumban belátták igy az első terv tarthatatlanságát és uj megoldásról gondoskodtak. — Ezt a megoldást egyik bihar- megyei tisztviselő adta, aki egy egyszakaszos törvényjavaslatot készített és be is nyújtotta a minisztériumhoz. A javaslat lényege az, hogy az idén rendszeres tisztujitás tartandó. Ez a tisztujitás azonban nem 6 évi mandátumot biztosit, hanem csak annyi időre szól, ameddig életbe lép az államosítás törvénye. — A tisztujitás alkalmával minden tisztviselő azzal a tudattal pályázhatik tehát, hogy az államosításnak minden tekintetben aláveti magát.- A javaslatot nemcsak a belügyi kormány fogadta el, hanem elfogadta a minisztertanács is. Az őszi országgyűlés megszavazza a törvényt úgy, hogy november végével már szentesítve életbe is fog lépni. Az államosítást a vármegyei árvaszékeken fogják kezdeni. Hogy hová fogják beosztani a gyámhatóságot, a bíróságok mellé, vagy a fő- szolgabiróságokhoz, még nincs eldöntve. Ennél a kérdésnél nagy vitákra van kilátás, mert megoszlik a vármegyék véleménye. Hogy azonban épp az árvaszéken kezdik az államosítást, abból arra lehet következtetni, hogy a járásbíróságok mellé osztják be őket. A közigazgatás államosítása nyomon követi az árvaszékek államosítását, bár róla még semmiféle pozitívum nincs. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.'
