Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-08-25 / 68. szám

Előfizetési ár:

Egész évre . . Fél évre \ . . Negyed évre . Egy szám ára .

16 korona 8 >

4 »

16 fillér.

Hirdetési árak:

Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- ér: garmond soronként 40 fillér.

POLITIKAI HETILAP.

Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja.

Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II.

Szerkesztőség:

Bezerédj István-utca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Kiadóhivatal:

Béri Balog Ádám-utca 42. szám.

Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők.

Néptanítók,

ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona.

Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL.

Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN.

Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Laptulajdonosok a szerkesztők.

való segítés egyetlen és ■ utolsó eszközének, a nagyközséggé való visszafejlődést hirdetik.

Felhozott argumentumaik nagy részben kétségtelen igazságok, igy bizonyos fokig tiszteletreméltók, megfontolásra alkalmasak, mert be kell ismernünk, hogy sok tekintetben nagy csalódást és kiábrándulást hozott nekünk a rendezett tanácsú várossá való átalakulás. A bőség szarujának csoda szerepét vártuk tőle. Kecsegtettek a fogyasztási adók egy részének átengedésével, uj jövedelmi források nyitásával, a régiek medrének kiszélesítésével. S mindezekkel szemben az a teljes igazság, hogy pótadónk, ha nem is 37 százalékról, de 53 százalékról 99 százalékra emelkedett s hogy ezek a terhek jövőben még csak emelkedni fognak, mert ez az egyre fokozódó általános drágaságnak természetes következménye. Még azt is aláírjuk a kérvényezőkkel, hogy a rendezett tanács, a képviselőtestület nem állott mindenkor a feladata magaslatán. A kormány által megszabott keretben ötlét-cs korrekciókat tett, vagyis nem takarékoskodott a „fő“ címek osztogatásával s ezzel egyes állások javadalmát, a szervezési szabályrendelet megfelelő módosítását máig is mellőzve, a költségvetésbe való egyszerű beillesztéssel, meg nem indokoltan, felemelte. Viszont azonban lehetetlen minden rosszat a rendezett tanács nyakába varrni.

A pótadó, a fokozódó drágaság miatt nehány percenttel a nagyközségi rendszer mellett is növekedett volna. Emelni kellett volna az akkori tisztviselők, szolgák fizetését is s a megszaporodott munka miatt

uj állásokat kreálni. Nem lehet azt sem olyan mereven a szemébe vágni a tanácsnak, hogy 600 ezer korona uj adósság csinálásával növelte a város passzíváit, mert ez az összeg hasznot hajtó beruházásokra ment el. Ilyen a villanytelep kibővítése, a jéggyár, Séd-hid és szabályozás, aszfaltjárók tovább folytatása, ártézi kút fúrás, a vízvezeték tervének elkészítése, városháza, óvodák építése stb. Az improduktív befektetések tekintetében pediga nagyközségi rendszer éppenséggel nem vethet a rendezett tanács szemére semmit. Ott van élőpéldának a nagyvendéglő megvétele és felépítése, amely egészen a legújabb időkig évi 6000 korona felesleges kiadással terhelte meg a város költségvetését. Azért kellett eladni a város szőllejét, malmát, földjeit, hogy 50 év múltával egy tripla áron megvett rozoga vendéglőnk legyen.

Igen is elfogadjuk tehát azt a bölcs tanácsot, hogy lépjünk a legszigorúbb takarékosság útjára. Mi is belátjuk a város lakosságának óriási terheit, érezzük még tán a panaszkodó, de mégis csak kevesebb életigényü polgárságnál is jobban —,a nehéz gazdasági viszonyok összeroppantó hatását, a város visszafejlesztési mozgalmat azonban nem pártfogolhatjuk, mert az egyszerűen kivihetetlen.

A rendezett tanácsú város megszavazásakor kellett volna jobban fontolóra venni a dolgot. Most már erkölcsi obligónk van egy sereg tisztviselővel s azoknak családjával szemben. Egyszerűen nem ereszthetjük a szélnek őket. Ha pedig nyugdijat biztosítunk nekik, akkor megint csak nem kevesbedik a pótadó. A végleges döntésre

(/áros, VQ$y nagyközség ?

Megindult a nagy, az előjelekből látható késhegyig menő harc a felett, hogy ta nagy áldozatok árán rendezett tanácsú várossá fejlesztett Szekszárd visszafejlőd- jék-e vagy sem, ismét nagyközséggé ?

Az 1913. év junius 29-én Szekszár- don tartott népgyülésből kiküldött 100 tagú bizottság a visszafejlesztésre vonatkozó kérvényt augusztus 21-én nyújtotta be a képviselőtestülethez s ez a mozgalom súlyban, erőben kétségtelenül sokat nyert az által, hogy Boda Vilmos, a szekszárdi kerület volt érdemes országgyűlési képviselője, a rendezett tanácsú város megteremtésének annak idején egyik lelkes elő- harcosa is, nyilvános bizonyságtétellel oda állt a visszafejlődést sürgetők sorába.

Vizsgáljuk meg ezt a kérdést mi is minden szenvedelem, minden melléktekintet, avagy részrehajlás nélkül, úgy amint azt a dolog nagy hordereje, életbevágó fontossága hirlapirói kötelességünkké teszi.

Az élet a haladás, az egyre fejlődés országutját tapossa, mihelyt meg áll egy bizonyos határkőnél vagy pláne visszafordul, már nem élet, de élhetetlenség a neve, vagyis tespedés, stagnálás, rezignáció. A tökély bizonyos magasabb fokáról siklórepüléssel alább szállani nem, csak alább esni lehet. Ez általános elvek dacára sem tudjuk kicsinyelni a megindult mozgalmat, el kell ismernünk annak sok tekintetben jogosult voltát. Bár a tökéletesebbről-töké- letlenebbre való visszafejlődésnek sohasem voltunk és leszünk barátai, nem tudunk pálcát törni azok fölött, akik a városon

TÁRCA.

Adatok Tevel község történetéhez.

A bevándorlás 200 éves évfordulója alkalmából. Összeszedte : Kircz István ig. tanitó.

A mult a történelemé. A történelem azonban, mint a múltnak raktára, a jelennek érdeklődését és kíváncsiságát ébreszti fel mindig: vájjon hogyan és milyen állapotok lehettek ekkor és akkor?

Száz és ezer kiváncsi kérdés tódul fel önkénytelenül is, ha a múltak felett gondolkodunk.

Érdeklődésünk azonban még fokozódik, ha a történelmi emlék, ha a múltnak reminiscentiája a mindenki által ismert, és részben még meglevő helyi dolgokra vonatkozik.

Kétszeresen érdeklődünk azonban lakó vagy szülőhelyünk története után, ami természetes is, mert részben mi magunk is tényezői vagyunk a leendő történelemnek, részben azonban — ha szülőhelyünk — már porladozó szüléink, nagy- és őssziileink is hozzájárultak a múltnak történetéhez.

Némi szolgálatot vélek azért lakó és szülőhelyem lakóinak tenni, amikor Tevel község lakossága telepítésének 200 éves évfordulója alkal mával — bár csak mint dilletáns, vagy jobban mondva mint laikus — ezen község történetéhez nehány adatot nyilvánosságra hozok, amely adatokat részben még boldogult Wosinsky Mór, európai hirü archeológustól, részben Kovácli Aladár vármegyei levéltáros úrtól, valamint Mányok Ferenc Nagyvárad városi levéltári napi- dijas, nyug. tanitó barátomtól kaptam. — Legnagyobb részét azonban Brüsztle, volt olaszi (Baranya m.) tb. kanonok-plébános által a „Recen- sió“ c. munkából és jTevel plébánia történetéből szedtem.

• * *

Hogy ott, ahol ma Tevel község áll, már a rómaiak alatt is laktak emberek, mutatja a mai kálváriának dombja, amelyről még a laikus is látja, hogy mesterséges domb. E dombról Wosinsky azt állította, hogy „római őrdomb“ volt.

És ezen állítása mellett bizonyít az a körülmény is, hogy onnét a Tevel községet körülvevő összes völgyekbe el lehet látni.

Valószínűvé teszi ezen állitását az a körül mény is, hogy az Závodtól északra fekvő völgyben, a mai „Cillermühl“ -ről fentnevezett azt mondotta, hogy ott valószínűleg egy római légiónak egy része téglát égetett, mert tényleg rengeteg sok római téglát találtak ott.

Ezen völgy azonban szintén a kálvária dombról ellenőrizhető.

Azonkívül igen sok római pénzt találtak a környékén.

Későbbi, illetve újabb, a népvándorlási kornak nyomai is vannak még Tevel községben.

U. i. a mai Rákóczi-utca (Höllenstadt) és Hő- gyészi-utca (Zweng) között fekvő, még mai napig is szépen kivehető mesterséges skarpirozással biró „sánc“ nevű domb, ugyancsak Wosinsky állitása^szerint „avar ring“ volt, amit alakjáról és az ott talált rőzsebenyomatos égetett tőidről határozott meg.

Mikor pedig Wossinsky Mór závodi plébános volt (kb 1884—88), a kőgyészi gróf: Appo nyi Géza levéltárának rendezésével volt megbízva. Ezen alkalommal láttam nála egy .régi okmányt, amely 1308 ról tesz említést „Thewl“ (régi magyar olvasási szabály szerint „Től“-nek ejtendő ki) községről.

A „Recensió“-bau Tévéiről azonban csak 1460-ban mint „Byl“ vagy „Bél“ nevű uradalmi birtokról tétetik említés és hogy magyarok lakták azt.

Valószinü azonban, hogy ott lehetett ezen „Byl“ vagy „Bél“ nevű uradalmi birtok vagy község, ahol a mostani „Pusztaweier“ (talán meg- röviditése a Poszta Tewel-er) szőlők vannak, vagy pedig a Tévéiről Hőgyész felé vezető vicinális útszakasz mellett fekvő mostani „Péli csárda“ és a mellette fekvő „öreg templom“ dűlő (alte Kirchenbalde) terül el.

Ez a község valószínűleg a török invasió alkalmával pusztult el, amikor a török a mohácsi véres és vészes nap után mindent tüzzel-vassal pusztítva, Buda felé tartott.

Ezen útjukban ejtették el Siklós, Dombóvár, Döbrököz és Simontornya várát is.

Ha azonban magyarok lakták e vidéket — ami valószinü is — úgy azok a mohácsi vész után vagy elpusztultak vagy elvándoroltak e vidékről, amely vidék tudvalevőleg rengeteget szenvedett akkoriban a törököktől.

Úgy látszik, hogy a magyar népesség ki- pusztitása után, maga a török telepített ide Horvátországból szerbeket, kiket az utánuk települő németek, csak „rácsoknak neveztek.

Mert, hogy ilyenek laktak e vidéken, kitűnik abból is, hogy úgyszólván minden egyes német községnek, amely e vidéken van, van utca vagy dűlőneve, ami a rácokra emlékeztet. Pl.: Rácgasse, Rácstadt, Ráckirchhof, Rácpukl stb.

De itt van maga Závod. Nem tiszta szerb név-e ez? Állítólag annyit jelent, hogy: vizen túl = Zá voda. Már pedig német vagy magyar