Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-08-18 / 66. szám

1913. augusztus 18. TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 5 ami nem ér le egészen bokáig, valami angol táncról, amit nem lehetne krinolinba járni. Vétek volna azt ilyen forró augusztusban jámbor ke­resztyén embernek megnézni. Föllebben a függöny s egy zseniális gesz­tussal megjelenik Kaminsky János, akiről már egy hónappal azelőtt megfaragták az actualis rigmust, hogy : Volt sok éljen, sok ujjé, Az érdem pedig kié: Egyedit Kaminskyé etc. De ez persze csak a rim kedvéért volt. Már minálunk rimhez kell csinálni a gondolatot, mint ahogy nem a közönségnek, hanem a helyi­ségnek csinálják össze a Cabaré programmokat is. Jaj, nehogy egy pontot elhibázzon a rende­zőség, mert olyan az, mint a Deák Ferenc mel lénye, hogy az egészet újra kell gombolni. Ha­nem visszatérve a conferencíérre: elegáns volt, kedves volt, különösen a későbbi bejelentések alkalmával a sárgán pettyezett hacacárés zsebken­dőjével. Beszélt valamit a Szaharáról és piros vércseppekről is, de ami fő ügyesen és fürgén hordta be a székeket, asztalokat és egyéb szín­padi kellékeket. Á Szahara az csak olyan bűvész trükk volt, hogy elterelje a ügyeimet arról a nagy ki s behurcolkodásról. Az első bejelentett szám Fejér V. ének­száma volt. Szép és hatásos. S csak azért nem került bele az előbbi versikébe, amely a nap hősé­vel foglalkozik, mert a neve sehogysem rímel az ujjére s ősi családnevét csupán e végett nem akarta megváltoztatni. S így az érdem továbbra is egyedül Kaminskyé. Következett a „Két de­tektív“ c. dialóg, mely a végsőkig izgatta a ke­délyeket. Az eset oly bonyolult és rejtélyes, mint a Kyngs-gilandi rejtély. A közönség meg­könnyebbülten lélekzett föl, mikor jelentették, hogy már vége van. Többen el sem akarták hinni, hogy már vége van. Szerzője titok, de régi előfizetők megtudhatják a szerkesztőségtől. (Válaszbélyeg.) Ami most jött, az igazán szép volt. Garay • Lajos 2 finom és megható kis dalt énekelt. Hála és köszönet érte. Később énekelt még egy rá­adást is egy züllött és gonosz fiúról, aki több versszakon át züllik, rabol és fosztogat s az utolsó szakaszban nagyobb bűnt visz véghez, hogy lopott filléreiből az anyja sírjára egy ke­resztet csináltathasson.1 Úgy értesülünk, hogy ez ellen a vers ellen a kath. kör vezetőségének nem volt semmi kifogása. A könnyeinken keresztül pillantottuk meg aztán Gr Unj éld Lilikét, aki mindkét számában bájos és ennivaló volt. Megsúghatjuk, hogy arany- gombos kis katona zubbonyában nemsokára lát­ható lesz a korzói Borgula kirakatban. Követ­kezett az angol tánc, a nagy sláger : Fröhlich Juliska. Néuudyek, a gyávábbak lebuktak a szék alá, mert állítólag jegyzőkönyvet vettek fel a jelenlevőkről. Egy korosabb ur tiltó mozdulattal emelte föl a karját. Egy hölgy sirt az ajtónál, hogy eresszék ki, mert fél, hogy elkárhozik. És aztán föllebbent a függöny és jött a tánc. Szép volt, temperamentumos, művészi. Ha Krammcr Zsófika ékes tollával birnék, még szebb jelzőket raknék a művésznő lábaihoz, de conferenciernek, kroki írónak és udvari bolondnak csak a vágá­sokban szabad erősnek lenni, amiktől azok a bizonyos vércsöppek jönnek, amikről Kaminszky beszélt. Pikantéria, fájdalom, kevesebb volt benne, mint amennyit egy pesti színház gyermekelőadá­sától elvárunk. Szép volt. Bájos volt. Újrázás, taps, lábdobogással, Jasek Sándor rózsacsokor­ral etc. Következett Vágó Borisba két rendkívüli szép és művészi énekszámmal. Büszkék vagyunk rá, hogy „fészkéből ittkele szárnyra“ s reméljük, hogy néhány év múlva Pesten az Operában ta- lálkozun k. Azután TllCSni Pali, aki szintén „itt kelé j szárnyra“, vele is találkozhatunk még az Operá­ban, de egyebütt is. Általában sokfelé lehet ta­lálkozni. Sokat tapsoltunk neki. Ráadásul egy komoly számmal lepett meg bennünket. Egy na­gyon komoly számmal, valami hollóról. De lehet, hogy egyéb madár volt. Általában a rendezőség ügyességére vall, hogy a komoly számokat kellemesen tarkították a vígak. így aztán egy darabig még nevettünk a tragikus számoknál és egy darabig zokogtuuk a vig számoknál. Az egyensúlyt a középen Kaminszky tartotta fenn, mint ahogy conferenciér- nck illik : ő meglehetős közepes volt. Majd elfeledkeztem az aktuális strófákról. Pedig többen adtak be irányukban apasági kere­setet. A jobbakat irta Kovács Laci, a rosszabbakat ReichI Laci, a legrosszabbakat. közösen. Mint objektumok szerepeltek: a footballcsapat, a mozi, a’ Landauer tréfája, Jasek Sándor (rózsacsókor nélkül) etc. némelyik elsült, némelyik rosszul sült el, volt olyan, amelyik visszaféle sült. A strófákat Kramolin Gyuszi fess jelmezben énekelte igen ügyesen. A legjobb volt közölök a Kovács Laciról szóló, amelynek közepe e megnemérdemelt bókkal végződött, hogy „. . . szellemes habár.“ Pont. Persze ez is csak a rim kedvéért. Az előadást berekesztette a konferenciái' meglehetős kurtán, szellemes habár. Aztán volt tánc kivilágos kivirradtig. „Volt sok éljen, sok ujjé, Áz érdem pedig kié: Egyedül Kaminszkyé.“ Gixer. MOLNÁR-FÉLE RT. könyv- és papirkereskedése SZEKSZÁRD, Kaszinó Bazár. Ajánlja a közelgő iskolai idény al­kalmával a m. t. tanító urak, szü­lők és tanulók szives figyelmébe dúsan felszerelt könyv- és papir- kereskedését, hol a Tolnavárme­gyében használt összes tanköny­vek állandóan raktáron vannak. Középiskolai tankönyvek uj és használt állapotban! Elemi népiskolai tankönyvek iró- és rajzszerek nagy választékban! Levélben i megkereséseket még aznap elintézünk. Tolnavármegye legnagyobb könyv- és papirkeres­kedése. Nagy raktár iskola fel­szerelésekben. Horváth—Kálmán- féle földrajz III—IV. osztályok számára, különös tekintettel Tolna­vármegyére. — Ára 60 fillér. Pontos és gyors kiszolgálás! Jegyzomulatság. A „Tolnamegyei Jegyző Egyesület“ Hőgyé- szen augusztus 3 án tartotta meg szokásos nyári táncmulatságát a jegyzők árvaháza javára. A mulatság, dacára az aznapi zivataros időjárásnak, úgy erkölcsileg, mint anyagilag fényesen sikerült. Megtisztelte a mulatságot jelenlétével Forster Zoltán alispán és báró Jeszenszky György fő­szolgabíró is. A vármegye minden részéből össze­gyűlt közönség csak a késő reggeli órákban osz­lott szét egy jól sikerült mulatság emlékével. A mulatság közel 700 korona tiszta jövedelmet ho­zott az árváknak. Felülfizettek : Forster Zoltán 21—, báró Je­szenszky György 181—, Illés Gyula, Krausz Géza 6—6, Bruckmann András, Schlosser Barna, Duzs Dániel, Fáy Henrik, Weisz Bernát 5—5, Kört- vélyessy Zoltán, Fleischmann József, Weltmann Lajos, dr. Kaufmann Lajos 3 — 3, Rittlinger János Mess József, Scheffer József, Halmai Emil, Ges tedtner Konrád 2—2, Kring Gyula, Parti Ödön, Kring Gyula, Ritter Béla, Ványek Béla, Péter Károly, ifj. Stockinger Rezső, Székely Gyula, Hartwich József, Rauschenberger Károly, Rau sclienberger József, Bereck Adorján, Boros Pál, Bessenyei Béla, Stocker János, Bauernfeind Mag dolna, dr. Holndonner Adolf, Oszetzki György 1 — 1 koronát. Jegyeiket megváltották : Hőgyész község bői : gróf Apponyi Géza v. b. t. t., 20'—, Welt­mann Adolf, Leicht Ferenc, Lőweusíein Bernát, Kovách Bé'a, Oppenheim Salomon, Kollmann Gyu'a, Téry Aurél, Böhm Sándor, Kol.baeli Jo­hanna 5—5, Stockinger Vince 4'—, Strausz Jakab, Brauer Jakab, Baumgartner Vince, Kiausz Miksa, dr. Baumgartner József, Stallenberger József 3—3, Lőwy Jakab, özv. dr. Kolin Árminné, Horváth László, özv. Zöld Sándorné, Sclnvarcz Árpád, Gundrum Ferenc 2—2 koronával. Erdősi Pál gyüjtőivén Mázáról : Bereck Ivánné 2'—, Schradt Ánnus 2'50, Pajerl Sándor, Kracher György, Mess Jenő 1—1, Brogli Béla 51—, Brogli Péter 50 fillérrel. Dombóvárról : Baumann Béla, Kopa- csek Ervin, Szemenyei Mihály, Parti József, Offenmüller Zsigmond, dr. Riesz József 2—2 koronával. Pápay István Mözsről 5 koronával. Györkönyből: Kring Béla, Leiule Béla 2—2, Tomka Gusztáv és Sparas Elek 1 — 1 koronával. Markovics Márton gyüjtőivén Tévéiről: Reinhardt György, Prickler Károly 2'—, Janosits Antal, Kire István 1 koronával. Grelinger József gyűjtő- ivén Kisszékelyről : Zarubay Ferenc, Kurner József, Hau Zsigmond, Stiegler Viktor, Pándlé Jakab, Budanovieh Vince, Grelinger József 2—2 koronával. Tóth Károly főmérnök Szekszárd 2 koronával. Ifj. Arany Károly 3'—, Kertész Izidor, Merbl Aladár, Kumanu Kálmán, ifj- Somogyi Kálmán 2—, Adorján Armin, Bondy Manó, Weisz Simon 1 koronával. Marcsa Gyula gyűjtése Szá- razdról : Grieszliaber Endre, Torda Lajos, Wencl Henrik 1 koronával. Blascsok Gyula Kajdacsról 10 koronával. Rittlinger János gyüjtőivén Szakos­ról : Binder Böske, Bősze István, Kétyi László, Barroisz Izabella, Kónyi Lajos, dr. Schönfeld Ferenc, Mackó László, Nyárai Pál, Horváth Ká­roly, Szíjártó László, Vitkovits Ferenc, özv. Klapp Józsefné, Rácz Imre 2 K. Lieber György Mázáról 2 K. Gerjenből : Szuprics Vendel, Babay Géza 2 K. (Folyt, köv.) TANÜGY. A szekszárdi főgimnázium 1913—1914. tanévre vonatkozó értesítése. A magánvizsgálatok, valamint a javító, pótló és felvételi vizsgálatok folyó évi augusztus hó 30 án reggel 8 órakor kezdődnek. A tanulók felvétele és beiratása szeptember három első napján történik. Ezentúl egy hétig csakis a késedelmüket szigorúan igazoló tanuló­kat veheti fel az igazgató. A még később jelent­kezők felvételét az igazgatóság utján benyújtott folyamodványra a tankerület főigazgató enged­heti meg. A gimnázium első osztályába csak oly nö­vendékek vétetnek fel, kik életük kilencedik évét már betöltötték és vagy arról, hogy a nép­iskola négy alsó osztályát jó sikerrel végezték, nyilvános népiskolától nyert bizonyítványt mutat­nak elő, vagy felvételi vizsgálaton igazolják, hogy hasonló mérvű képzettséggel bírnak. 12 évesnél idősebb tanuló felvétele iránt a tanári testület határoz. Mindazou tanulók, kik első ízben iratkoz­nak az intézetbe, beiratáskor iskolai bizonyítvá­nyukon kívül születési, valamint ujraoltási bizo­nyítványukat is bemutatni tartoznak. A felvételre minden tanuló személyesen és atyja, anyja, vagy gyámja kíséretében tartozik az intézet igazgatójánál jelentkezni. Azon tanulók, kik nyilvános reál- vagy polgári iskolából akarnak a gimnáziumba átlépni, felvételi vizsgálatot tartoznak tenni. E vizsgálat az elhagyott iskola és a gimnázium tantervei közt mutatkozó lényeges különbözeire terjed ki. A felvételi vizsgálat dija 20 korona. Akik az V. osztályba kivannak felvétetni, a beiratás alkalmával szüleik, illetve gyámjaik által nyilatkozni tartoznak az iránt : vájjon a görög nyelvet, vagy az ezt helyettesitö tantár­gyakat (görök remekirók ismertetése magyar for­dításban és szabadkézi rajzolás) fogják e tanulni ? A felvétel (beiratás) alkalmával minden tanuló fizet: felvételi dij címén 10 koronát, az ifjúsági könyvtárra és az évi értesítőre 2—2 ko­ronát, összesen 14 koronát. Ezen dijak fizetése alól senki sem menthető fel. Az évi tandij 60 korona, mely négy rész­letben fizethető, u. m: az első részlet október 15 ig, a második december 3-ig, a harmadik március 15-ig és a negyedik május 3 ig. Akik ezen határnapokig nem tesznek eleget kötelezett­ségüknek, az iskolát többé nem látogathatják. Szegénysorsu ás jó magaviseletü tanulók, ha jeles vagy legalább jó előmenetelt tanúsítottak, a tandij elengedéséért folyamodhatnak. Az isko­lai és szegénységi bizonyítvánnyal fölszerelt folya­modványok az intézeti igazgatóhoz cimzendők és nála adandók be. Oly szülők gyermekei, kik beigazolják, hogy egyszerre három vagy több fiút gimnáziumban, avagy hasonló intézetben taníttatnak, szegény­ségi bizonyítvány nélkül is folyamodhatnak a tandij felének elengedéséért és a féltandijtól föl is mentendők, ha iskolai 'bizonyítványuk, illető­leg értesítőjük a kellékeknek megfelel, sőt a kedvezmény az esetre is kiterjed, ha az illető szülők gyermekei között polgári leányiskolák, illetőleg felsőbb leányiskolák növendékei is van­nak. A magyar közoktatásügyi kormányzat alá tartozó állami köz- és alapítványi tisztviselők, középiskolai, felsőbb leányiskolái tanárok, továbbá polgári iskolai és népiskolai tanítók, valamint az iskolaszolgák fiai folyamodványukat szegény­ségi bizonyitvánnyü fölszerelni nem kötelesek. Folyamodni minden tanévben csak kétszer lehet: az év első felében szeptember 15 ig, a második felében február hó 15 ig. A vidéki szülők helyesen cselekszenek, ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom