Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-07-31 / 61. szám

1913. Julius 31. TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK Vajda Jánoson kívül — egy Gilbert-1, egy Hé- gésippe Moreau-t és hogy a magyar irodalom nem ismeri a poétes miseréseket, ennek az oka végtelenül egyszerű, szinte banális, pedig a magyar irók is sokáig pályahagyott, sorból kiállott, küzdő lézengők voltak. Ma már gyötrő erőfeszítéssel hajlítják és szorítják formába művészi ösztöneiket az indulók serege és amíg valamit is leírnak egyéniségük és Ízlésük fejlesztését tűzik ki vezető célul. Ma már a közönség intelligensebb rétegéből kiveszett az az egyenes rosszindulat, amellyel az uj irodalom iránt viseltettek, a közöny nem közöny már többé és ez éppen elég arra, hogy az irók ne kesereg­jenek. Augusztus hó 2 án, szombaton, Tolnán és 3-án, vasárnap, Szekszárdon az „Auróra“ fővárosi irodalmi társaság néhány — müveik után — elő­nyösen ismert nevű tagja irodalmi estélyt rendez. Számítanak a tisztelt közönség támogatására és ezt tudva, ezúttal is írásaik legjavával akarják szolgálni az irodalmi decentralizációnak immár égetően szükségessé vált ügyét. Kázmér Ernő. Fiume Cognac Medicina! (Fiume szójegyre kü önösen ügyelni!) Cognac és Törköly Lepároló RT. = FIUME. == KÖZGAZDASÁG. — Magasabb szappanárak Angolországban. Az angol szappangyárosok épp in most jelzik, hogy a szappaneladási áraikat :/2 pennyvel pfun- donkint, 11 — koronával 100 kiiogrammonkint felemelték. Ennek megindokolására azon körül­ményre utalnak, hogy a szappangyáitáshoz szük­séges összes nyersanyagok árai hosszabb idő óta állandóan emelkedtek, de a termelés ezen arányt nem követte. Ezen mostani áremelés, az emelke­désnek csakis egy részét teszi és hogy a közön­ség csakis az újabb időben az ipar terén látható rendkívüli előhaladásnak és az ipar vezetőinek rendkívüli munkaképességének köszönheti, hogy nagyobb áremelés nem vált szükségessé. Érdekes az, hogy a szappangyártáshoz szükséges olajok és zsírok árainak emelkedése nagyrészben a mii- vaj és margaringyárosokat terheli. Úgy a legjobb növényi eredetű olajok, mint az állati zsiradékok a müvaj és szappangyártás terén nagyon szüksé­gesek. A pálmaolaj éppen úgy mint a kókuszdió olaj, a növekedő kereslet következtében, az utolsó 10 évben csaknem 100o/0-kal drágult meg. — Hasonló áremelkedések más nyersanyagoknál is érvényesültek. Tol vármegye — simontornyai járás — Gyünk községhez tartozó Gerenyás-pusztán 7 hóid szántóföld, kaszáló és gyümölcsösből álló ingatlanon fekvő négyjáratu gőzmalom, hol gözma'om és nyári italmérés is üzem­ben van, ingatlannal együtt, azonnal_eladó. Értekezni lehet: DÁVID FÜL.ŰP tulajdonosnál ugyanott. U. p. Szárazd. Zomúncz táblák lószerszámra, darabonkin!; , 2 kor.-ért megrendelhető IF’elsiete H-u.góxxé üzletében Szekszárdi Kaszinó Bazár. Telefon sz. 60. Telefon sz. 60. Amatőrök!! Az idény beáltával raktáramat felújítva ajánlom becses figyelmükbe. Raktáron tartok : gépet, lemezt, filmet, másolópapírt, keretet, vegyszereket, szóval minden szükséges kel­lékeket eredeti gyári áron. Postai rendeléseket a lehető leggyorsabban intézek el. „O-a.xa.37- cLrog-exIa“ SZEKSZÁRD, Széchenyi -utca, dr. Hangel-féle ház. Telefon szám 64. - Telefon szám 64. ____Legnagyobb raktár Tolnamegyében. Mi előtt bútort vásárol tekintse meg óriási tutor- és htírpitostíru raktáramat, melyben ujonan, villamos üzemre berendezett műhelyemben készült bútorokat árusítok. Olcsó árak! “TSIIIWF" Szolid alap! Részlet- és készpénzfizetés. Fischl Lajos bútorkereskedő, asztalos és kárpitos, temetkezési és csomagolási vállalata Szekszárdon. Gépeimet a t. asztalosmester uraknak csekély díjazás mellett, bármely munka elvégzésére rendelkezésükre bocsájtom. = Legnagyobb raktár Tolnamegyében. 1 csomag 1 kor. 40 fillér, :apható: Gauzer Áriám fűszer- és csemegekereskedésében $ Szekszárdon Casinó Bazár épületében. $ öt 0 (j Telefon szám 36. Telefon szám 36 &00'€>€3-€3"€3-£3'08€3-€»-€3“€3"€3-€>0-^l Legjobb minőségű és olcsó Órák, legszebb kivitelű arany-, platina-, ezüst láncok, gyűrűk, ékszerek, remek csiszolású gyémántok, ékkövek, opálok újévi, lakodalmi, jubileumi és egyéb ajándékokra alkalmas iparművészeti dísztárgyak, szemüvegek, orrszoritók, távcsövek, antik magyar ékszerek, diszkardok, forgók, mente­kötők, sarkantyúk stb. óriási választékban kaphatók : SchíMd Imrénél Pécs Király-utca. Budapest Deák Ferenc-utca 21. Jó forgalmú szállodámat teljes be­rendezéssel és harminc hold szántófölddel, visszavonulásom miatt eladom. Esetleg szántóföld nélkül is. Bővebbet Jusztusz Mór szállodatulajdonosnál Hősgyész. Artézi vízi HUNGÁRIA GŐZFÜRDŐ SZEKSZÁRD. Vasárnapon d. e. férfiak, d. u. nők mérsékelt áron, ., . j Héttőn d. e. férfiak, d. u. nők. megnyitás j Kedden I reggel 6 órakor Délelőtt férfiak. Délután j Szerdán » » > . » Csütörtökön d. e. férfiak, d. u nők. Pénteken férfiaknak. Szombaton d. e. férfiak, d. u. nők. Uszodai rend: 5—8-ig férfiak, 8—11-ig nők, 11—2-ig 2—1j2S-ig nők, */,S—6-ig csak diákok és gyermekeknek, 6—8-ig csak felnőtt férfiaknak. Telefon: 75. Telefon: 75. Bonyhádon (Tolnavármegye) egy igen for­galmas, 40 év óta fennálló s jól jövedel­mező, fiók műhellyel is bíró berendezéssel, 2 kemencével üzlettel (átlag napi 100 steer kenyér) és lakházzal együtt esetleg azonnal is kedvező feltételek mel­lett eladó. Bővebbet: Till Lajos községi jegyzőnél Bonyhádon. W VI/ v»/ iiv Az nagymányoki teavaj- és VI/ igazgatósága közhírré teszi, hogy w VI/ vi/ Árverési hirdetmény. csemegesajtgyár részvénytársaság“ tejtermékeinek értékesítését VI/ f-iyó évi augusztus 3-án d u. 3 órakor, a hely színén nyilvános árverésen bérbeadja. V»/ VI/ VI/ VI/ VI/ VI/ VI/ VI/ VI/ Napi tejmennyiség átlag 600 liter. A bérleti feltételek az árverés alkalmával közöltetnek: A bérlő a szerződés megkötése után az értékesítést azonnal megkezdőim Nagymányok, 1913 julius 24. GalEusz Mátyás, elnök. W W VI/ V*/ VI/ VI/ VI/ V*/ V*/ VI/ VI/ VI/ VI/ VI/ VI/ VI/ V»/ V*/ VI/ VI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom