Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-06-30 / 52. szám

Előfizetési ár:

Egész évre . . Fél évre . . . Negyed évre . Egy szám ára .

. 16 korona . 8 » .4 » .

. 16 fillér.

Hirdetési árak:

Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyílttéri garmond soronként 40 fillér.

POLITIKAI HETILAP.

Az orsz. m. kin. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja.

Megjelenik hetenként kétszer: hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II.

Szerkesztőség:

Bezerédj István-utca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Kiadóhivatal:

Béri Balog Ádám-utca 42. szám.

Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők.

Néptanítók,

ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona.

Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL.

Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN.

Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Laptulajdonosok a szerkesztők.

Vissza az igazsághoz!

— Arad és a sajtó. —

Az aradi csata eldőlt. Tisza István grófot 907 szavazattöbbséggel ismét képviselővé választották. A munkapárt szempontjából kétségtelenül nagy jelentőségű esemény ez, már csak azért is, mert a sajtó s neves ellenzéki politikusok úgy állították előtérbe a kérdést, hogy két rendszer ütközött össze s ezek közül, amelyik vészit, örökre ott marad a csatatéren, vagyis teljesen megsemmisült. Persze ez csak abban az esetben állott volna, ha Tisza megbukik, de az ő fényes győzelme ma már, amint mindenfelé olvasom s a mint ellenzéki politikusok hirdetik, nem országos jelentőségű csak aféle bagatell dolog. Nem vitatkozom. Én most nem párt- politikai szempontból tekintem és kívánom tárgyalni a lejátszódott eseményeket. Még nem is mint újságíró szólok á kérdéshez, legfeljebb, mint csendesen szemlélődő — újságolvasó ember.

Megvallom, nagyon érdekelt az aradi választás. Heteken át bújtam a napilapokat. Nem egyet, többet, úgyszólván, majdnem valamennyit.

Tájékozódni akartam s a vége az, hogy Tisza fényes győzelme megingatta a sajtó jól ért esült ségében, sőt igazmondásában vetett hitemet. A véresebb szájú ellenzéki lapok heteken át tele voltak lármával, az ellenzék biztos győzelmének hangoztatásával.

Piszok, szenny, rágalom, gyanúsítás, megrágalmazás mindenütt. De még ebbe

is beletörődöm, mert ez az úgynevezett — pártpolitika. Úgy, de a magukat mindenkitől függetleneknek hirdető nagyobb lapok sem voltak különbek. Nem akartak, nem mertek a saját szemükkel látni. Kacsintottak ide is, oda is. A kritika rostáján nem hullatták át értesüléseiket, azt a kevés szemet is úgy adták ocsustól, a hogy kapták. így akaratlanul is terjesztői lettek a legképtelenebb híreknek s a helyett, hogy igazán tájékoztatták volna a közvéleményt, inkább félrevezették, úgy, hogy ember fia nem igen tudott eligazodni a dolog valódi állásán.

Aki csak a lapokból alkotott magának képet az aradi választás esélyeiről, azt egyenesen meglephette -— Tisza győzelme, ami nem csoda, mert amint tudom, az utóbbi napokban a sajtó Kiob hírei folytán magában a munkapártban is bizonyos pesszimisztikus hangulat volt észlelhető.

De ezzel eljutottam odáig, a hova akartam. így meg kell állapitanom, hogy a magyar sajtó nagy részében hiányzik a tárgyilagosságra vaió törekvés. Vagy a legel vakultabb pártszenvedelem veri békóba az újságíró tollát, vagy a kiadó kicsinyes anyagi szempontja sülyeszti rabszolgává, így aztán a sajtó a helyett, hogy nívós méltóságával, közleményeinek objektivitásával, feltétlen igazmondásával irányítani tudná, vagy akarná a közönséget, íut annak kegye és szeszélyei után.

Igaz, hogy ezt a mai olvasó közönséget már a sajtó nevelte olyanná, amilyen. 0 tette tulkövetelővé, mindent kicsiny- lóvé, meg, semmivel sem elégedővé, szenzációkra éhessé. Bizony a sajtónak nagy a bűne abban, hogy ma már nincsen igazi nagyság, igazi érdem, nincsen nagy ember, hogy megőrlődött a tekintély s a korszellem nagy malomköve egymásután darálja le az igazi nemzeti értékeket, az érdek nélküli honszerelmet, a meggyőződés, szabad véleménynyilvánítás őszinteségét, a puritán egyszerűséget, a családi tisztes erkölcsöt, sőt magát a — hitet. A sajtó sebet ejtett önmagán is. Aláásta hitelét, megbízhatóságát.

Leszállt az irodalmi nivó, a szenzáció- szomj megöli a jóizlést, magát az igazságot. Durvaság, frivolitás, szemérmetlenség, perverzitás, tudatos hazudozás a legtöbb helyen.

Sok újság ama bizonyos szárító- kötél, amelyen családok legbensőbb titka szellőzik, mint a kimosott ruha, amely azonban a nagymosás után még — szennye- sebb lett attól a kéztől, amely — kimosta.

Elszaporodtak a sajtó parazitái. Lapok születnek klikkek szolgálatára, mások tönkretételére, erkölcsi kivégzésére, úgy, hogy már a tisztes sajtó is kétségbeesetten csapkodja össze a kezeit.

A sajtót tehát csakugyan meg kell reformálni. Megrendszabályozni, de nem éjjeli ügyésszel, elkobzással, szállítási kedvezmény megvonásával, de — saját magával. A sajtónak önmagának kell a nagy purifikációt véghez vinnie. Kiközösíteni kebeléből a tisztességtelen elemet. Mentesíteni magát a politika szertelenségeitől. A világon talán nincsen is olyan sajtó, amelyet ennyire elfogulttá, egyoldalúvá tenne a

Visszaemlékezés.

A „Tolnavármegye és a Közérdek“ eredeti tárcája.

Irta: Egy tengerész.

(Folytatás és vége.)

Úgy is történt, másnap délben már Párén zóban állunk — géppróbát csinált csatahajónk, Itt vagyunk több mint két hétig, minden szombaton és vasárnap szabadságra is mehetünk, ki a százazföldre. Itt tartózkodásunk alatt már ki- aludhatom magam, német barátom szerez időközben jó helyet — egy fedélközi ágyú csöve alatt — egynek is elég szűk, de mi megosztjuk barátságosan. Mily jó, hogy sokszor megesik az, hogy egymást váltjuk fel szolgálatainkban s ilyenkor lenézően a nagy kényelem tudatában, mulatunk a fejünk felett, a plafonon szorongó bajtársak sorsán, mert még az ellen is biztosit ágyucsövünk, hogy valamelyik jó kedvében, vagy hullámzás idején reánk pottyanjon.

Az itt töltött két hét bizony egyhangú. A vidék, a város sem nyújt semmi újat, a szigorú rend, fegyelem — mivel elszoktunk már tőle — bizony elég kellemetlen.

De hát mit is nyújthat a hajón való élet ?

Reggel öt órakor felkelésre harsan meg a kürt, fél 6 órakor reggeli, reggeli után mosakodás, fenn a hajó fedélzetén egy dézsából 10—12 ember, ezzel minden héten kétszer ruha mosás is egybe van kötve. Itt mindenki mossa a magáét, csak drága pénzen lehet mosónőt kapni, egy-egy pénzben megszorult fiatalabb matróz személyében, mert az idősebb szolgák ezt már lealázónak tartják.

Ez elég érdekes látvány; egy sorban 200—300 ember térdig felgyürőzködve, nagy zaj s dalolás közben végzik dolgukat.

Persze egynek sem jól áll a kezében, de

hát szükség törvényt bont. De aztán meg is lehet nézni ezeket a kimosott ruha darabokat — piszkosabbak, mint voltak annak előtte — de mivel mindenkié egyformán az, nem is feltűnő.

A szárítás után, mely az árbócokra felhúzott köteleken történik, következik a vasalás, egyszerűen úgy, hogy mindenki egy éjjel rajta alszik a saját kimosott holmiján.

Reggeli 7 órakor már ismét kürtjei hiv bennünket, megkezdődik a munka, megy mindenki beosztási helyére s ott köteles tartózkodni 3Ail2 óráig, midőn is elkövetkezik az ebéd ideje. Ez rendesen a földön, csak ünnepnapokon történik a vékony drótkötelekre felakasztott asztalok körül.

Délután 2 óráig pihenés, 2-—6-ig ismét szolgálat, Ü27 órakor vacsora, 9 órakor pedig le kell feküdni.

Legkellemesebben telik el a délután 2 óráig való idő, mit a fedélzet napsütéses helyein heverészve, megtárgyalva a napi eseményeket, töltünk el.

Ilyenkor érkezik a posta is hajónkra, mit egy kisebb torpedóhajó hoz állandóan utánunk Pólából, bárhol vagyunk is az Adrián.

Ezek elég kellemes percek, hiszen mindenki vár valamit hazulról.

Csak most, egy ily posta érkezésre várva, veszem eszre, hogy gyűrű van német kollégám •kezén. Hát nem is mondtad . . . ? Rám néz — egy könnycsepp jelent meg szemében, mit szórakozottan eltüntetni igyekszik — egy hetes házas voltam, hogy behivtak.

Többet nem is kérdem, mivel látom, hogy nagyon fájó emlékeket idéztem fel előtte — csak örülök én is vele együtt, midőn a minden nap pon tosan érkező leveleit felbontva, kipirult arccal jön mondani, hogy nincs semmi baja s minden

este vár a vonatnál — szegény fiú, bizony még most is ott van.

Közben rohamosan telik az idő s mindinkább lehangoló lesz, hogy a karácsonyt is itt kell töltenünk.

Majd lövőgyakoiiataink kezdődnek meg, melyek már több elfoglaltsággal járnak.

Szomorú karácsonyi ünnepek. Ekkor már Cittanovában vagyunk. Karácsonyfánk is van ; rajta pár szárított hal, egy csomó kétszersült galetta, öt hat darab konserves doboz üresen. Ünnepi eledelünk a hagyományos „Stock fisch“, melyet, hogy puhább legyen, pár nappal előtte nagy kalapácsokkal puhitgatnak a hajó szakácsai.

A második ünnepet akaratom ellenére, elvonulva a hajó zajától töltöm, egy nagyon kényelmetlen sötét helyen, hova a fegyelem ellen vétőket szokták pár órára, vagy Dapra elküldeni, hogy jobban elmélkedhessen az illető tettének helyes vagy helytelen voltáról, sőt még fegyveres őrök is vigyáztak rám, ne hogy valaki háborgasson nyugalmamban.

De ez már igy szokás, kissé túl figyelmesek az ilyen helyre ítéltekkel szemben. Igaz, nagyot vétkeztem a katonai rend ellen, megérdemeltem, azért megadással tűrtem.

Éjjel volt, szolgálatban voltam, úgy fél 12 óra éjfél után, midőn lenn a gépházban a szabályosan zakatoló gépek zenéje mellett elaludtam, holott rám volt bízva a gépek felügyelete. Észrevették az egyszer, pedig máskor is megesett. Újévkor már Piránó előtt vagyunk, hova egy 3 napos éjjeli manőver után megyünk.

Ez kissé zajos nap. Az éjfélig tartó szabadság s a hajó kantin ugyancsak éjfélig engedélyezett nyitva tartása igen érezteti hatását, úgy, hogy csak erős szabályokkal lehetett a csendet előteremteni, mint a fekvő helyemtől nem messze lévő zárka