Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-06-05 / 45. szám

3 19J3 junius 5 TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK — A szőlők állapota Tolnában. A szőlő állapotáról május végén a füldmivelésügyi minisz terium a következő jelentést teszi közé: Szek­szárdi borvidék : A tavaszi fagy legnagyobb kárt tette a hegyi szőlők déli oldalán levő koraérésü és rövidre metszett fajtáknál, ellenben a laposan fekvő szőlőkben semmi kár nincs. Általánosságban a fagykár 30 százalékra tehető. Rovar és gomba- még nem lépett föl. — Nyilvános nyugtázás. A rokkant egylet junius hó 1-én tartott nyári táncmulatságán jegyeiket megváltották: gróf Apponyi Géza 10 K; Molnár Mór 6, Wolf Henrik, Janusek Géza, Csapó Jenő, Ádler N. János és Bérdi József 5—5, Debulay Imre, Smolka Nándor és dr. Zsigmond F. Kaszás S. 4—4, Fusz Ferenc,N. N., Mautner Gyula és dr. Fent Ferenc 3—3, Mayer János 2 40, Vas Albert, Mirth Gyula, André István, Grész Viktor, dr. Ilorvát Jenő, Dezső Jakab, Tantos Gyula, özv. Barakovits Ferencné, Szentiványi József, Schneider János, Rácz Pál, Benau Lipót, Fekete Mihály, Szabó Ferenc, dr. Török Ottó, Moudry Hugó, Mikccz Endre, Kenézy Iván, Stein Jenő, Porges és Rockenstein és Watzek László 2—2, dr. Kron Ferenc, Kron Salamon és Fia, Klézli József, Tóth Károly, Hor­váth Ignác, Kaufmann Mátyás, Horváth Antal, Dömötör Sándor, Zeller József, Weud: Alajos és Tóth Gyula 1—1 koronával. — Felülfizettek : Szabó Kálmán és Schodits Ferenc 2—-2 K, Rédl Antal, Sági Ferenc, Bitz János, F. F., Polgár Ignác, Laskó Károly, Schmideg István és Krausz Nándor 1—1 K, B. J. és Müller György 60—60 fillér, Schafler Jakab 50 fillér, Mitiner N. és Lerch György 40—40 fillér, Geipl N. 30 fillér, Czéh Fülöp 20 fillért, mely nemes szivü adomá­nyokért ez utón mond köszönetéi az egyesület választmánya nevében Csapó Jenő elnök. — Tűzoltó muatság. A tamásii önkéntes tűzoltó testület juniu3 l én, az úgynevezett „mik- lósvári vadaskert“ ben népies mulatságot tartott. Volt zsákbafutás, szabad versenyfutás, kötélhúzás, lepény evés stb. A gyermeksereg azonban a leg­jobban örvendett a bábos- és cukrászsátorok tartalmának. A zenét a tűzoltósági rezesbanda és Budi Jóska kitünően szervezett zenekara szolgál tatta. Tamási intelligenciája mintegy kifejezést adandó az önkéntes tűzoltó testület iránt érzett meleg rokonszenvének, ugyancsak nagyszámban jelent meg az árnyas lombos századosfák tövé­ben, az emléktáblával jelelt „Vas Gereben-fa“ közelében rendezett tánchelyen. Örömmel szem­lélte mindenki szép magyar népünk kedv teli és mégis mindig az ildomosság keretein bellii mozgó mulatozását. Nagyon szépen megfért egy helyen ur és földmives s ez. utóbbi ismételve csak tanu- jelét adta intelligenciájának, bebizonyítva azt, hogy a ki őt megbecsüli : szeretettel s viszont becsüléssel adózik érte. — Dacára a 40 filléres belépő dijnak, az anyagi eredmény is kielégítette várakozásunkat, mert a 251 kor. 80 fillér össz­bevételből mintegy 137 K tiszta haszna volt az egylet pénztárának. — Ezen szép anyagi sikert felülfizetéseikkel előmozdították : Freyler Károly dr. 8 K 80 f., Szévald Móric, Látrányi Jenő 4 20—4 20, Vasvári Kovács Lajos 1 K 60 fillér, Bélák János 1 K, Strausz Antal, Márkusz Ala­dár, Molnár József és Kegler József 60—60 f., Reich Oszkár és Kajtár József 20—20 fillérrel. Ezenkívül még 2 K 60 f. felülfizetés történt, de az illetők nevei tévedésből feljegyezve nem let­tek. Fogadják úgy a felülfizető urak, valamint mindazok, kik a mulatság anyagi és erkölcsi si­kerének előmozdításához hozzájárulni szívesek voltak, a tüzoltóegylet hálás köszönetét. Tamási, 1913 junius 3. Németh Géza, ö. t. parancsnok. — Tornaverseny. A szekszárdi polgári fiú­iskolában a versennyel egybekötött tornavizsga szombat délután 5 órakor lesz megtartva az iskola udvarán. — Verekedés. Szőnyi János szekszárdi la­kos megtámadta P. Szél Pál decsi földmivest, akit a nála volt husánggal alaposan helyben­hagyott. A verekedő Szőnyit a csendőrség fel­jelentette a bíróságnál. — Halálozás. A szekszárdi izr. hitközség köztiszteletben álló főrabbiját: Rubinstein Má­tyás drt súlyos csapás érte édes atyjának : Ru­binstein Farkasnak 106 éves korában történt elhalálozásával. Az elhunyt Ada, bácsmegyei nagyközségnek legidősebb polgára volt és ritka magas életkora dacára, az utolsó napig úgyszól­ván teljes szellemi és testi épségnek örvendett, életében soha beteg nem volt. Temetése holnap pénteken lesz Adán. , — Sikerült előadás. Az őcsényi ref. ifjú­sági egyesület vasárnap oly nagy sikerrel adta elő Gárdonyi ,,A bor“ cimü színművét, hogy azt általános kívánatra, két következő vasárnap meg- smétlik. / •— Bérmálás. Bölcske községbe május hó 31-én érkezett a pécsi püspök, mint ez idei bérma- utjának utolsó állomására. A püspök délután 3 órakor érkezett meg Dunakömlődről s a lakosság ünnepélyesen fogadta. Bölcske község nevében Kurz Béla főjegyző mondott üdvözlő beszédet, melyben utalt arra, hogy a lakosság vallás kü- lömbség nélkül jelent meg a főpásztor tiszteletére, mire a megyéspüspök válaszolva, szívélyes sza­vakban fejezte ki köszönetét. — Másnap reggel az ünnepi mise után gyönyörű időben történt meg a körülbelül 500 lélek bérmálása és a fő- pásztor a délután 1 órai vonattal visszautazott székhelyére. — Tanulmánykirándulások. A bonyhádi rk. leányiskola 31 növendéke Nieszier Michaela fő­nöknő, dr. Jozgits József igazgató, Ilannig Kazi mira, Tulner Speciosa irg. nővérek, Fülöp Jolán, Kálmán Gizella tanítónők, majd Hannig István főgimnáziumi tanár, Farkas Jolán polgári iskolai igazgató, dr. Orel Géza fővárosi tanár s Bauer József budapesti lelkész vezetésével május 29., 30. és 31 én tanulmányi utón voltak Budapesten. Megtekintették a nevezetesebb templomokat, in tézeteket, épületeket, országházát, lánchidat, kir. várpalotát, halászbástyát, múzeumot, különféle gyárakat, állatkertet, városligetet, Margitszigetet, stb. — A nagymányoki Szent Vince zárda 40 növendéke tegnapelőtt és tegnap tanulmányúton Pécsett időzött. Megtekintették a Székesegyházat, a Zsolnay gyárat, a püspöki és városi múzeumot stb. A tanulmányutasokat két tanárnő kisérte. — A kurdi és csibráki róm. kath. népiskolák felsőbbosztályu növendékei közül 30-an, négy tanító vezetése mellett, f. hó 2 án Budapestre rándultak, ahol egy teljes napot töltöttek. — Megtekintették az állatkertet, a millenniumi omlékmüvet, a városliget ingyen látványosságait. Egy két órás villamos körutazás közt pedig a Ferenc József hidat, Gelfért hegyet, királyi várpalotát, a parlamentet, a Margit hidat, a Kál­vint tért, Váci- és Rákóci körutat. A tanuságos kirándulást Gyomlai József, Bene Béla, Barát György és Barátné-Gyulay Ilona tanítók vezet­ték. Ä vasút részéről a 10 éven felüli növendé­kek féljegyes, a 10 éven aluliak J/4 jegyes ked­vezményben részesültek. 10 fizető tanuló után 1—1 szegény tanuló ingyen utazhatott. — Három no tűzhalála. Dombóváron szom­baton délután borzalmas szerencsétlenség történt. Ogrizek Czirill vasúti gyakornok felesége 6 óra tájban szomszédnőjétől, Klier Józsefnétól spirituszt kért kölcsön, hogy a vacsorát azon megfőzhesse. Klierné a kétliteres spirituszkannából a gyorsfor- ralóba töltötte a szeszt, időközben pedig Ogri- zekné gyufát gyújtott és véletlenségből közel tar­totta a spirituszhoz, mely hirtelen lángba boritotta a két asszonyt és Klierné másféléves leánykáját, aki, szerencsétlenségére, az anyja mellett állt. Az anya magához ragadta égő fáklyaként égő kis gyermekét, hogy ruháján a tüzet eloltsa. Mentés közben azonban az anya ruhája is mindjobban égni kezdett és a kiállott izgalmak és súlyos égési se­bek következtében esett össze. Ogrizekné jaj vészé kelve kiabált segítségért, segitség azonban nem érkezett. A két asszonyról és a kis gyermekről a ruha teljesen leégett és mire az odahívott orvos megérkezett, három összeégett embert talált a földön eszméletlenül feküdve. A szerencsétleneket az esti gyorsvonattal a kaposvári kórházba szál­lították, de útközben a kisleány belehalt súlyos sérülésébe. — Tűz. E hó 2 án d. u. fél 2 órakor tűz ütött ki Ozorán. Kigyulladt ugyanis a Rózsa György udvarában levő szalma kazal, mely pár perc alatt leégett. A szült utcában, hogy a tűz tovább nem terjedt, ez az ozorai tűzoltóság érdeme. — Leforrázott gyermek. Reuder Ádám paksi lakosnak 2 éves Erzsébet nevű leánya a konyhában levő forró ecetes vízzel telt bádog edényt lerántotta s úgy leforrázta magát, hogy egy napi szenvedés után meghalt. A szülők gon­datlanság miatt a paksi kir. járásbíróságnál fel jelentettek. — -Szerencsétlenség. Benyovszky Rezső gróf kistengelici nagybirtokos családjában sajná latos baleset történt. A gróf szép reményekre jogosító fia egy játékpisztollyal babrá't, mely véletlenül elsült és a lövedék a kis gróf halán­tékát súrolta. Az első segélyt Tanárka Árpád dr. szekszárdi igazgató-főorvos nyújtotta. Mint örömmel értesülünk, a horzsolt sebnek nem lesz nek komolyabb következményei. — Jégeső, zivatar. Kedden délután, amikor nálunk az egész napi tikkasztó hőség után egy kevés eső lehütötte a levegőt, elverte a port, a szomszédos, tőlünk nyugotra fekvő községekben már kiadta mérgét az ijesztően tornyosuló fel­hőzet. Závod, Kovácsi, Tevel, Kisdorog, Kokasd, Szentgál kapott nagy széllel jövő szakadó esőt és jeget. Legtöbb jég volt Kokasdon, Szerencsére azonban a határban nem sok kárt tett, csupán a faluban maradt jó vastagon nyoma a hamar át­vonult viharnak. — A fürdés két áldozata. Alig kezdődött meg a fürdőzés, máris két gyermek vizbefulását jelentik lapunknak. Az egyik Mözsön történt a falu végén levő vizes gödörben, amelyben Kvan- duk János 7 éves fiacskája halt bele, a másik pedig Simontornyán. Itt Légrúdi Lajos 12 éves lelenefiu ment fürödni f. hó 1 én a Sióba, ahova be'efult. Holttestét keresik. — Életuntak. Nemes Szabó János 73 éves decsi lakos életuntságból borotvával elvágta a nyakát. Állapota súlyos, de nem reménytelen. — Puzsér András 35 éves bátai lakos mindenáron meg akart válni az élettől, miért revolvert szer­zett s abból egy lövést mellének, hármat pedig fejének irányított. Mind a négy lövés talált, de halálát még sem okozta az életuntnak. A Ferenc- közkórházban mindkettőt megoperálták. Fiume Cognac Medicinal :: (Fiume szójegyre különösen ügyelni!) :. „ADRIATICA“ Cognac és Törköly Lepároló RT. = FIUME. ===== Parfümerie „HEZ“ illatszertár háztartási, kozmetikai és kötszerészeti cikkek nagy raktára, nagyban és kicsinyben. Budapest, Vili., Losonci-utca 13 szám. ‘ Reklámunk óriási eredménye, újabb reklámakcióra ösztönhöz, melynek nyomán tisztelt közönségünknek még nagyobb és szembeszököbb előnyöket biztosítunk. Újabb előnyajánlatunk: I csoport 2 korona 50 fillér (19 darab). 1 darab üvegtégely francia arc- és kézfinomitó, 1 darab francia szappan (bármely illatban), 1 üveg francia parfüm (bármely illatban), 1 üveg francia brillantin (bármely illatban), 1 könyv (60 lap) angol pouderpapir, 1 csomag dr. Heider- féle fogpor, 1 darab francia fogkefe (csontnyéllel), 1 cso­mag amerikai Schampoon hajmosópor, 1 üveg valódi johann Mária Farina kölnivíz, 10 darab szekrény- és ruhaillatositó (francia Sachet-lap), összesen 19 drb 2 korona 50 fillérért. Szállítások naponta eszközöltetnek utánvét mellett. Négy koronán aluli megrendeléseknél portómegtakaritás céljából célszerű a pénzt előre beküldeni (lehet bélyegek­ben is), igy a portó 50 fillér, utánvételes szállításnál 84 fillér. Csomagolási költséget nem számítunk. Tizenhat oldalas illatszer és háztartási értesítőnket kívánatra ingyen és bérmentve küldjük. Fontos! „HEZ“ kölnivíz I üveg 50 fill. „HEZ“ H kölnivíz fél liter 3 kor. „HEZ“ köl- íj niviz szappan I drb 60 fillér. 3 drb I kor. 60 fill, pj A minőség elsőrendű voltáért felelősséget vállalunk. Küldi: „HEZ“ illatszertár Budapest, Vili. Losonci-u 13. [| Nagy árjegyzékünk ingyen és bérmentve. ILLÍLiÁdrfcTi O 182., 187. /1913. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. törvény­cikk 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a pécsi kir. járásbíróságnak és a pozsonyi kir. törvényszékn ek H03. évi V. IV. 131/1. és 4618/1913. számú végzése követ­keztében, Grill Károly cég és dr. Pétéiffy Ervin javára, 233 K és 41 K 40 f. s járulékai erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 906 koronára becsült következő ingóságok, u. m. : lovak, szobabútor stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a gyönki kir. járásbíróság 1911. évi V. 18411. és 1913. évi V. 97/2. számú végzése folytán, 274 korona 40 fillér tőkekövetelés és járulékai erejéig, Gyönkön, végrehajtást szenvedett lakásán leendő megtartására 1913. évi junius hó 12-ik napjának d. e. 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz- fizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén a becs­áron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908 évi XL. t.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Gyönk, 1913. évi május hó 29-én. Trietseh, kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom