Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)

1913-05-26 / 42. szám

4 TOLNA VARMEGYE és a KÖZÉRDEK 1913. május 26. — Az elemi iskola gyásza. Preimájer Jó­zsef 10 éves szekszárdi fiú, aki az alsóvárosi elemi iskola III. osztályának volt jóviseletü tanu­lója, tegnap délután vörhenyben elhunyt. — Műkedvelői előadás. A „Tolnai Kör“ a Wirth szálloda nagytermében f. évi junius 7-én és 15 én táncmulatsággal egybekötött jótékonycélu műkedvelői előadást rendez. Feliilfizetések köszö­nettel fogadtatnak. Színre kerül : A zöld ász. Bo­hózat 3 felvonásban (1 változással). Irta : Dobrik Lajos. Rendező : Antal István. Szereplők : Lengyel Ferenc, Schneringer József, Antal Istvánná, Gavlik Ilonka, Gebhardt István, Tő^sér Miklósné, Kányi Erzsiké, Antal István. Súgó: Szakállas Ferenc. — Legényegyleti közgyűlés. A szekszárdi rk. Legényegylet f. hó 25-én tartotta évi rendes közgyűlését, Szentiványi József egyh. elnök veze­tésével. Megnyitó beszédében üdvözölve a meg­jelenteket, hatásos szavakkal rámutatott az egylét céljára, annak rendeltetésére és a jövőben köve­tendő irányelvekre, melyeket maga elé tűzött. — Örömmel s igaz lelkesedéssel fogadták a meg­jelentek buzgó elnökük jóakaró szavait. Niki tits Antal az egylet pénztárnoka számot adott az évi mérlegről, kinek a közgyűlés a számvizsgálók ajánlatára a felmentést megadta. Vogler Aladár egyh. jegyző jelentésében a lefolyt év történe­téről emlékezett meg. Foglalkozott a közgyűlés az alapszabályok néhány szakaszának megváltoz­tatásával, mely után következett a tisztujitás. Egyházi plnük lett — ki választás alá nem esik — : Szentiványi József káplán, világi elnök : Nikitits Antal, pénztáros: janusek Géza, jegyző: Malonyay Elemér tanitó, II od jegyző: Vogler Aladár, ház­nagy: Kreskay Mihály, könyvtáros: Gyűszű Imre. — Üdülő helyek a Szekelyföldön. A maros­vásárhelyi „Székely Társaság“ a Székelyföld 23 egészséges, pormentes, kitűnő levegővel és vízzel biró helyén — legtöbb hires gyógyfürdők közelébe — nyári üdülő telepeket szervezett, melyeken tanítók és szegényebb sorsú tisztviselők olcsón juthatnak lakáshoz és ellátáshoz. Az ezekről szóló tájékozást bárkinek díjtalanul küldi meg Szent- györgyi Dénes a társaság titkára, Maros-Vásár­helyt. — Bakteriológiai vizsgáló állomások. A ko­lera fellépése esetén tudvaíevőleg minden gyanús esetben, továbbá kolerában elhalt egyéntől, vala­mint a fertőzés gyanújában állóktól is vizsgálati anyag veendő s bakteriológiai vizsgálatra felkül dendő volt. Eddig csak egy bakteriológiai intézet volt, amely a legutóbbi kolerajárvány idején alig bírta a reá bizott vizsgálatokat gyorsan elvégezui. Sokszor 8 —10 napig tartott, mig a vizsgálatról az illető hatóság értesítést kapott. A vizsgálat gyors lefolytatása érdekében a belügyminiszter az egész országban 6 vizsgálati állomást állított fel. Kettőt Budapesten ; Kolozsvárott, Gyulán, Pozsonyban és Fiumében pedig egyet egyet. — Az országot pedig kerületekre osztva, csak a kijelölt vizsgáló intézethez küldhetik el a ható­ságok az anyagot. — így Tolnavárinegye kolera esetén a budapesti központi egészségügyi és bak­teriológiai vizsgáló állomáshoz tartozik. (Buda­pest IX., Gyáli-ut 7). — Tüzek. Tegnap délután 2 óra tájban tűz volt Szekszárdon, a Pincesoron. Kigyulladt dr. Martin József háza. A tűz a padláson keletkezett, valószinüleg rövidzárlat következtében, amely egész délelőtt lappangott s csak a déli órákban jutott a padláson levő szénához, ami aztán óriási füsttel kezdett égni úgy, hogy az egész várost füst borította. A tűzoltóság elég gyorsan megje lent a tűznél s ott emberfölötti munkát fejtett ki. Különösen vakmerőén dolgozta a csövezetők, akiket még a sűrűn pattogó forró cserépdarabok sem riasztottak el a tetőről. Hárman, Horváth Gyula, Termel Ferenc, PJ'anzelt József tűzoltók égési sebeket szenvedtek, akiknek sérüléseit teljes szakértelemmel Fejős Imréné kötözte be a hely­színen, aki a dr. Tanárki) Árpád igazgató főorvos által rendezett sebészeti ápolói tanfolyamnak volt egyik hallgatója. Termel fején, Horváth és Pfanzelt pedig a kezén sérült meg. Dicsérettel kell megemlékezni a diákságról, amely oly szorgalma­san dolgozott a tűz körül. Bizony ha ők nincse­nek, hát nem sikerült volna a tüzet oly gyorsan elnyomni. A rend fentartására a csendőrség volt kivezényelve. Ott volt Havranek János főhadnagy, szakaszparancsnok és Rácz József rendőrkapitány. Páliban a múlt hét szerdáján délelőtt 11 órakor egy szalmakazal gyűlt lángra, melytől hamarosan tüzet fogott a közvetlen szomszéd­ságban álló istálló és szalmatetős ház s ezek teteje elhamvadt. A szomszéd portán is leégett egy szalmakazal. Hogy nagyobb veszély nem történt, annak köszönhető, hogy a tüzet idejében észrevették, a szomszédos szalmakazlakat és há­zakat megvédelmezhették. Az oltásban a nagy- kónyii tűzoltók és a szemcsepusztai tüzifecskendő is segitett. Á leégett épületek biztosítva voltak. A tüzet a tulajdonos 4 éves unokája okozta, mi­kor maga volt otthon. — Páris felé. A mi festőművészünk Mik­lósi (Mutschenbacher) Ödön ut an van Páris felé, ahol huzamosabb időt óhajt eltölteni. Útközben azonban stációkat tart. így jelenleg Triesztben időzik, ahol egy igen előkelő helyen, az Excel­sior Palais Hotel halijában kiállítást rendez mü­veiből. Kivánjuk, hogy a rendezett kiállítás mi­nél nagyobb erkölcsi, vagy még inkább anyagi sikerrel járjon. — Öngyilkos. Bessenyei György szakcsi gazdálkodó nagyon rosszul gazdálkodott, iszákos, pazarló ember volt, vagyona egyre apadt, a közeli napokban került volna dobra összes vagyona. A szerencsétlen embert ez nagyon elkeserítette és mert máskép nem tudott baján segíteni, szégye­nét pedig nem volt képes elviselni, e hó 17-én istállójában felakasztotta magát • mire észrevették már meghalt. — Egy jó forgalmú nagy vendéglő és szálloda a vasútállomás közelében berendezés­sel együtt betegség miatt könnyű föltételekkel azonnal eladó. Cim a Kiadóhivatalban. Az üzlet­hez egy jó forgalmú hentes üzlet is tartozik. Az üzlet bérbe is vehető de csak úgy, hogy az összes berendezést meg kell venni. — Műkedvelői előadás. Az őcsényi műked­velő ifjúság junius 1-én, 8-án és 15-én az őcsényi ref. leányiskola udvarán felállitot fedett helyiség­ben, az őcsényi ref. ifjúsági egyesület otthona javára, jótékonycélu szinielőadást rendez, mely alkalmakkor színre kerül: A bor népszínmű, 3 felvonásban. Irta: Gárdonyi Géza. Felülfizetése- ket, tekintettel a jótékony célra, köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a n. é. közönség pártolását kérő rendezőség. — Össszeegett kis gyermek. Matus Róza Hidja pusztai kis leány a napokban Horváth Györgyué vigyázatlansága következtében életve­szélyes sérüléseket szenvedett. Horváthné ugyanis leforrázta a konyhában játszadozó kis leányt. A csendőrség a vigyázatlan asszonyt feljelentette a kir. ügyészségnél. — Tolvaj vendég. Martin Antal tolnai lakos vendéglőjében sörözött Dorogi János 40 éves bogyiszlói lakos, aki ugylátszik az elköltött 40 fillérért úgy akarta magát kártalanítani, hogy az egyik talpas gyufatartót zsebre vágta. A vendég­lős észre vette s tanuk előtt megmotozta s a zsebében megtalálta a lopott tárgyat. Dorogit a csendőrök feljelentették a kir. járásbíróságnál Fogorvos. Kovács J. Specialista fog- és szájbetegségeknél. Készít arany-, ezüst-, platina-, porcellán-, cement- és email-töméseket. Arany, platina és por cellán koronákat és hidakat. Kautschuk és arany lemezre műfogakat és szájpadlás nél küli fogakat. Foghúzás érzéstelenítéssel! Műfogak és javítások szükség esetén 24 órán belül készíttetnek. Lakás: a gimnáziummal szemben. Távirat. -- Telelőn. - Express. — A Tolnavármegye és a Közérdek eredeti tudósításai. — A képviselőhöz ülése. Budapest, (Érk. d. a. 2 ó. 30 p.) A képviselőház ina d. e. fél 12 órakor Tisza István elnöklésével ülést tartott. A ház elnöke a gyűlés elején meleg szavakkal paren- tálta el Perczel Dezsőt. Szavai szerint : Perczel Dezső egyike azoknak, kik egész életüket a köz­élet szolgálatában töltötték el. Feltétlen önzetlen­sége, egyéniségének varázsa, _ mély hazaszeretete, közismert becsületessége előbb miniszteri székbe, majd két Ízben a ház elnöki székébe ültette őt. Első ízben az obstrukczió kitörése alkalmá­val, másodízben e parlamenti obstrukció élet halál harcában. Felálldozta magát, de előkészítette az ügy diadalát. A felkorbácsolt piszkos hullámok őt borították el legmélyebben de ő a nemes ember felemelő öntudatával szenvedte el a méltatlan ül­dözést s a gondviselés még meg engedte neki, hogy az ügy diadalát megérje. Bemutatta az összeférhetetlenségi névsort. A beterjesztett törvényjavaslatokról a szakbizott­ságok jelentéseit. A legközelebbi ülést junius 2-án tartják. A Désy Lukács per. Budapest, (érk. d. u. 2 óra 35 p.) A Désij Lukács per holnapi tárgyalásán dr. Vázsoiuji Vilmosnak Zborag Miklós fog a védelemben segédkézni. Vadász Lipót államtitkár visszalépése. Budapest, (érk. d. u. 2 ó. 40 p.) Vadász Lipót államtitkár, mint a Magyar Curirnak jelentik, Nyírbátorban a képviselői jelölt­ségtől visszalépett és a munkapárt helyette Kállay Mihályt jelölte. Harc Bulgária és Görögország közt. Sophia, (érk. d u. 2 óra 45 p.) A bulgár csapatok a görög és szerb sere­gek ellen felvonultak s azokkal megütköztek. — A bulgárok részéről 80 ezer ember vett részt a harcokban s 48 órai tüzér harc után a görögök visszavonulni kényszerültek. IRODALOM. Pajzs Elemér könyve. „Pajzs Elemér: Flórián viaskodása a nővel. Novelláskönyv. Dick Manó kiadása Budapest“ kissé szecessziós címmel könyv jelent meg a napokban, amelynek Írójával, azt hisszük, nem utoljára találkozunk még a könyv­piacon. A tolnai származású Pajzs Elemér nevét gyakrabban olvastuk már a fővárosi és vidéki lapok hasábjain, nekünk is küldött be előzőleg a most megjelent könyvéből pár izelitőt. Egyet- kettőt közöltünk is, de többet félretettünk, nem abból az okból, mintha a kis novellák rosszak lettek volna, de mert borsosán erotikus s pikáns izüek voltak. Ezt kifogásoljuk most megjelent könyvében is. Alig van a kötetnek olyan darabja, amely, ha csak egy-két kifejezésével is, ne bán­taná a maguukfajta emberek irodalmi Ízlését. Pe­dig sajnáljuk, hogy ez igy van. Pajzs Elemérben határozott irói kvalitások vannak. Kitűnő meg­figyelő, bár hosszabb meséket nem gondol ki, de azért tud érdeklődést kelteni, lekötni, várakozást felcsigázni. Ha van hibája, az lehet, hogy talán nagyon is a való életet másolja, ami, mi szerin­tünk még nem baj, csak nem e sárját, az iszap­ját, piszkát, szennyét, perverz fonákságait kellene egyedül meglátnia s papírra rögzíteni, de van az életnek nemcsak árnya, hanem fénye, sugara — melege is s ez pedig hiányzik Pajzs Elemér köny­véből, amelyet egyébként írója kész írói kvali­tással, fegyelmezett, eleven ujságirói tollal, de még nem — szivével irt meg. Megjön ennek is az ideje. Érdeklődtünk Pajzs Elémér eletfolyása iránt. Még csak 19 éves. Ne mentsége legyen azonban ez neki, csak sokat érő biztositék arra, hogy még fejlődui fog. Hisszük, reméljük, hogy ez igy lesz, mert igy kell neki lenni. Aki fiatalos tévedései mellett is ennyire otthon van az irás mesterségében, szigorú önkritikával felemelked- hetik annak teljes — művészetéig is. A bekül­dött kötetből mai számunkban közlünk mutat­ványt. A könyv ára 3 kor.. TANÜGYI HÍREK. — Tanítói lakás építés. A tolnanémedit ág. h. evang. hitközség elhatározta, hogy kedvelt kántortanitója : Bauer János részére egy modern tanítói lakást épit; az építés még e nyáron lesz megkezdve. — Egyházi felavatás. Szép ünnepély folyt le a tolnanémedii rom. kaih. népiskolában, egy­házi felavatása az újonnan megválasztott tanító­nak : Pésztén Györgynek, akinek már nagyatyja ■is szeretett tanítója volt e községnek. Isteni tisz­telet keretében folyt le a szép ünnepély. Francsics Pál pincehelyi plébános lelkes szavak kíséretében vette ki az egyházi esküt s reá mutatott a har­madik generáció feltétlenül kívánatos lelkes mis­siójára. .A hívek nagy számban voltak tanúi ezen ünnepélynek. — Iskola nagyobbitás. A tolnanémedii róm. kath. hitközség elhatározta, hogy iskoláját a nyár folyamán megnagyobbítja. Steckenpferd liliomtejszappan elérhetetlen hatású szeplők eltávolítására és nélkü­lözhetetlen szer arc és bőrápolásra, mit számtalan elismerőlevéllel bizonyíthatunk. Gyógytárakban, Dro­gériákban, illatszer és fodrász üzletekben 80 fillérért kapható. Szintúgy páratlan hatású női kézápolásra a a Bergmann „Maiiéra“ liliomkrémje, tubusokban 70 fillérért mindenütt kapható. Bergmann&Co.Tetschen a E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom