Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-04-28 / 34. szám
TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK csak abban a percben nyúljunk az ultima ratio fegyveréhez, ha abba a csufondáros európai diplomácia bennünket tényleg bele- kényszerit. A szláv örömtüzek és görögtüz ne tévesszenek meg bennünket. Mi nem vagyunk se Montenegró, se Szerbia, kiknek nincs veszteni valójuk. A sesédjesyzök és községi alkalmazottak $róf Tisza Istvánhoz. A segédjegyzők és községi alkalmazottak dunaföldvári járási szövetsége legutóbbi közgyü léséből kifolyólag, a következő levelet intézte gróf Tisza Istvánhoz, mint a községi tisztviselők jóindulatú pártfogójához : „Kegyelmes Uram ! A segédjegyzők és községi alkalmazottak dunaföldvári járási szövetsége f. é. március 30-án megtartott közgyűlésén amig egyrészről bizalommal és hálával üdvözölte Nagyméltóságodat, addig másrészről megbízta tisztelettel alulírott elnököt, hogy Nagyméltóságodnak kegyes jóindulatát a segédjegyzők és községi alkalmazottak tarthatatlan helyzete javításához levélben, ezúton is kérjem. Nagyméltóságod a legjobb ismerője a segédjegyzők és községi alkalmazottak nyomorúságos helyzetének. Jól tudja, hogy amig a 8 középiskolát, érettségit és tanfolyamot végzett segédjegyzők évi 1000 korona fizetéssel tengetik éltü két, addig a nem okleveles, de a községi köz- igazgatásnak csakúgy nélkülözhetlen munkásai: a községi alkalmazottak sokszor még kisebb fizetéssel rendelkeznek. Ebből a csekély fizetésből a mai elviselhetlen drágaságban egy ember sem tud tisztességesen megélni s mégis a községi tisztviselők ezrei ezen összegből családjukat is eltartani kötelezvék. Az elkeseredés nem egyszer ijesztő képét adja egy-egy községi tisztviselő életfutásának, a toll kiesik kezéből, a családja kegyelemkenyérre szorul. A nyolc iskolát, érettségit tett, tanfolyamot végzett segédjegyzőknek nincs előmenetelük, legtöbbje 10, 15, 20 évig, nagyon sokan önhibájukon kívül egész éltükön keresztül sem jutnak önálló jegyzőséghez, s igy jövőjük nem tehetségtől, munkától, jellemüktől, hanem kizárólagsa szeren csétől, a véletlentől függ s amig néhányan 24 éves életkorukban a véletlen folytán jegyzőkké lehetnek, addig legtöbben évtizedekig, vagy épen halálukig segédjegyzők maradnak az évi 1000 korona fizetés mellett. A községi alkalmazottaknak, bár oklevél hiányában jegyzőkké lenniük kizárt dolog, de velük szemben is tarthatatlan a helyzetük, s méltánytalan és igazságtalan, hogy a ma községi hivatalba '„belépő községi alkalmazott ugyanannyi fizetést élvezzen, mint a községházán 20—30 vagy még több évet töltött tisztviselő. Sem a segédjegyzőknél, sem a községi alkalmazottaknál az eltöltött évek, évtizedek után korpótlék megállapítva nincs, holott az élet napnap után drágább s a családos községi tisztviselők megélhetési életviszonyai, gyermekeik ruhá- zása, tanítása is napról napra rosszabbodnak. S amig az okleveles segédjegyzők legtöbb helyen a jegyzői nyugdijegyletnek tagjai, addig a községi alkalmazottak nyugdija sehol sincs biztosítva s rájuk és családjaikra munkaképtelenség esetén csak koldusbot várhat, mert megélhetésükre sem elég, csekély 800—1000 korona évi fizetésükből megtakarított pénzük, vagy gazdaságuk alig lehet. Mindezek után a legmélyebb tisztelettel odairányul alázatos kérésem, hogy a küszöbön levő közigazgatási reform, vagy jegyzők államosításakor a segédjegyzők és községi alkalmazottak helyzetének javítását hathatós közbenjárásával elősegíteni, biztosítani kegyeskedjék. Legyen meg a segédjegyzőknek is, a községi alkalmazottaknak is az, ami hason képzettségű és munkakörrel biró állami tisztviselőknek megvan : a tisztességes megélhetést biztositó kezdő fizetés, lakbér s a korpótlék. Legyen meg [minden segédjegyző és községi alkalmazott nyugdíjjogosultsága, vele munkaképtelenség esetén a maguk és családjuk létfenntartásának biztosítása. Nagy bizalommal és a legmélyebb tisztelettel fordulunk ismételten Nagyméítóságodhoz s legalázatosabb kérésünket kegyes jóindulatába ajánlva, vagyok a segódjegyzők és községi alkalmazottak dunaföldvári járási szövetsége nevében Dunaföldvár, 1913 április 14. Nagyméltóságodnak alázatos szolgája: Vastag Ferenc oki. jegyző, szövetségi elnök.“ A levélre Tisza István gróf a következő választ küldte Vastagh Ferenc dunaföldvári s. jegyző, mint a járási szövetség elnöke cimére : Budapest, 1913 ápril 25. Igen tisztelt Uram ! A dunaföldvári járási szövetség nevében hozzám intézett sorai kapcsán biztosíthatom róla, hogy a községi alkalmazottak tarthatatlan helyzetét ismerem s annak mielőbbi orvoslását közéletünk egyik égetően sürgős feladatának tartom. Igaz tisztelettel vagyok őszinte hive Tisza István. HÍREK. — Kitüntetett életmentő. A király Török József, községi jegyző, sárszentlőrinci lakost, ein beréletnek saját élete veszélyeztetésével véghez vitt mentése alkalmával tanúsított bátor magatartása elismeréséül az ezüst érdemkereszttel tüntette ki. — Uj gyakorló orvos. Dr. Morvát Lajos gyakorló orvos, földink Bátaszéken letelepedett s ott megkezdte orvosi gyakorlatát. — Konfirmáció. A szekszárdi ref. iskolákban a konfirmációra készülők vizsgája május hó 1-én, áldozócsütörtökön lesz, még i edig nem délután, mint volt régebben, de délelőtt, a szokásos isteni tisztelet után. 1913 április 28. — Államsegély. A m. kir. belügyminiszter a tolnanéraedii segédjegyzői állás rendszeresítéséhez — a fennforgó és méltánylást érdemlő körülményekre való tekintettel — 600 korona évi államsegélyt engedélyezett. — A földmivelósügyi miniszter ajándéka. A magyar kir. földmivelésügyi miniszter Tolnavármegye alispánjához intézett leiratával a tolna- némedii kisgazdakor részére egy 85 kötetből álló népkönyvtári könyvgyűjteményt adományozott, ezenkívül ugyancsak a gazdakör részére a népkönyvtár elhelyezéséhez szükséges könyvszekrény beszerzésére 20 koronát engedélyezett a gyönki adóhivatal utján. — Lelkészbeiktatás. Az alsónyéki ref. egyháznak tegnap igen szép ünnepe volt. Fiatal, szimpatikus uj papjának, Szappanos Gyulának hivatalába való beiktatása. Amint tudósítónk irja, az uj lelkésznek rokonszenves alakja, megnyerő egyénisége, prédikálásában és beszélgetésében megnyilatkozó helyes életfelfogása bizonyára alkalmas lesz arra, hogy Alsónyéket, ezt az egyetértésben, egymás megbecsülésében példát nyújtott, de most a választási küzdelmek alatt megoszlott, pártokra szakadt községet ismét a régi szép útra vezérelje. A tegnapi napnak sikere szinte feltétlen garanciát nyújt erre. A beiktatandó lelkész Kátai Endre esperes vezetése alatt Bakó József nagykőrösi lelkész, országgyűlési képviselő, Bús Lajos, Babay Béla, Szakács Imre, Körtvélyessy Zoltán, Gödé Lajos, Okos Gyula és eőri Szabó Dezső lelkészektől, Szondy István és Tóth Károly egyházmegyei vil. tanácsbiráktól és Bajó János egyházmegyei vil. aljegyzőtől kisérve ment a templomba, melyet a gyülekezet teljesen megtöltött. Az esperes emelkedett, lelkes beszédben ^buzdította az uj lelkészt nemes hivatásának teljes lélekkel való viselésére. „Legyen gyülekezetének prófétája, apostola és pásztora“. Szappanos Gyula lelkész tartalmas beszédben fejtegette azokat az irányelveket, amelyeket pálya futása közben követni fog. Az istentisztelet után a közebéd fehérasztala mellett a nemesen vidám hangulat, amelyet Kátai Endre esperes, Szappanos Gyula, Bakó József, Bús Lajos, Szakács Imre, Babay Béla, Gödé Lajos lelkészek, Tóth Károly tanácsbiró, Bocskár Ferenc kántortanitó és Kovács Imre dr. nagykőrösi ügyvéd talpraesett pohár- köszöntői is emeltek, láthatólag mutatta, hogy a lefolyt nap egy szép, békés és boldog egyházi életnek a kezdőpontja. — Névváltozás. Silberstein Zsigmond görbői születésű, budapesti lakos, családi nevét Sándor m változtatta. — AdákozáS. Pál fa község képviselőtestülete a nagy dorogi tüzkárosultak javára 50 koro nát szavazott meg. — Iskolalátogatás. A bonyhádi ág. ev. főgimnáziumot folyó hó 22-én és 23-án Kárpáti Kelemen főigazgató meglátogatta, mely alkalommal az intézet eredményes működése fölött teljes megelégedését fejezte ki.-- Vámszedés. A kereskedelmi miniszter a gerjen—foktői komp vámszedési jogát ez év október 31-ig meghosszabbította. Hasonló elbánásban részesültek mindannyi neves művészeink, kik uj eszmét, gondolatot, erőt, szint levegőt vittek bele alkotásaikba, mindaddig, mig csak az uj irányok meg nem hódították egész [Európát, csak a kis Magyarországot nem. Mert hiszen a vaskalap szerint innen nem szabad semminek sem kiindulnia, csak bejönnie. Ez a vaskalapos rendszer uralkodik a legeslegújabb időkig is ami legelőkelőbb, mütárlatain- kon is. Aki azt hiszi, hogy a „Műcsarnok“ tárlarain mind elfogadható jeles művek, amik ott kiállítva vannak s mind haszontalan mázolások, amiket oda be nem vesznek, visszautasítanak, az igen nagyon csalódik. Szinyei képét sem akasztották olyan magasra, hogy senki se lássa, azért mert rossz volt; csupán csak azért, hogy — mint később kitudódott — el ne homályositsa ragyogó fényével, a már rozsdás vaskalapot. A mi műcsarnokunk sem azért dobál vissza, mert rosszak a képek, hanem sok mindenféle olyan okból, melyek közül egyetlen egy sem érinti a beküldött müvek jóságát vagy rosszaságát, szóval művészi voltát. Valamely festőművésznek tehetségét, képességét tehát nem lehet és nem szabad egyoldalúan csak a mütárlatok bírálói után megítélni. A hivátalos mübirálat vaskalapja sok jeles tehetséget szokott leboritani, hogy napfényre ne kerülhessen. Feltétlenül szükséges, hogy a szemlélő és a vásárló közönség tanuljon meg látni és érezni; közelítse meg a művész látását és érzését. Amint zeneileg, irodalmilag képezzük magunkat úgy kell festőileg is művelni szemünket és lelkünket, hogy függetlenül bírálhassunk. Csak kettőt említek : hányán látták meg, hányán tudják ho.y a fehér falra vetett árnyék kék szinti, még pedig a nap járása szerint hol hamvas, hol világos, hol violás sőt tiszta ultramarin kék ? Nem régiben délután öt órakor távoztam hazulról. A nap a szekszárdi hegyek fölött, felhők alól vetette sugarait a városra. Bámulva néztem, hogy a naptól világított fehér falu házak gyönyörű halvány violaszinbe fénylettek s a róluk vissza vert fény, azt a különben sáros piszkos utcát rózsaszín fátyollal, rózsaszínű levegővel fonta be. íme itt az impressio, a pleinair és ha úgy tetszik, a secessio rózsaszínű utcája : de tiszta természetes igazság. Az efféle igazságok megfestésének módján fáradozik a fiatalabb festőnemzedék. Keresi a fénynek és árnynak lehető hatásos és művészi megoldási módját azokkal a festékekkel, melyek fény dolgában semmikép sem versenyezhetnek a nap fénnyel még a villanyéval sem. Minő boldog, minő lelkesült a fiatal művész, ha szerinte sikerült egy-egy művészi megoldást találnia! Ha sikerült saját lelkét, önmagát, senki mást csak egyedül magát oda vinni a vászonra, azt az isteni szikrát, mely művésszé teremtette, hogy általa ő is teremthessen! Öröméhez, lelkesedéséhez nem kell más, csak elismerés, elfogadás a hivatalos bírálóktól, megértés és tetszés a közönség részéről, hogy azután lelkének minden gyönyörűségével, a belé röppent isteni szikrának gyújtó, lángoló erejével csakugyan teremthessen még több szépet, nagyot, szemet és lelket gyönyörködtetőt. Ám itt a vaskalap fekete árnyat borit a törekvő lélekre s a meg nem értő közönség reá mondja az ament, hisz vissza dobták a müvet, így járt Szinnyei, Csók, Pataki László, Rippl- Rónai és sok más velük együtt, kiknek müveiért ma már ezreket fizetnek. A művész lélek gyötrelmeinek kálváriáját járja köztünk a mi művészünk Miklósi Ödön is. Evek óta itthon gyötrődik, itthon festegetett; de mikor fel-fel kenegette a festékeket a vászonra, érezte, tudta, hogy azok nem az ő színei, azok nem az ő vonásai, nem az ő lelke tükröződik vissza arról a vászomól, hanem a mütárlatok hivatalos bírálóié. Ha néha napján eltévedt ecsete nagy .merészen egy-egy más színbe, egy-egy más vonásra — az a kép ritkán vagy éppen nem került szem elé, mert hisz azon az ő igazságot kereső, önmagát vissza tükröző művészi lelke ragyogott. Aztán magába zárkózott, tépelődő, tusakodó lélekkel festett tovább a mütárlatok számára. Ez a müvészlélek kínlódása, mely a vaska’ap nyomása alatt kénytelen mesterember lenni a . . . kenyérért vagy ha más utón van kenyér, félre dobni az ecsetet, mint Szinnyei tette. A múlt tél folyamán Szekszárdon rendezett képkiállitás alkalmával a mi szekszárdi közönségünk igazán szép jelét adta annak a megértésnek és tetszésnek, mellyel Miklósi alkotásait fogadta. S azóta is, a tárlat előtt soha nem látogatott kicsinyke műtermében, gyakran és sokan felkeresték az igazságot kereső, tépelődő művészt. Pedig azok a képek, amiket eddig láttunk, csak félig voltak az övéi, tisztán az ő leikéből valók. Közönségünknek ez a kedves és tisztán látó elismerése bátorította fel, hogy mint a többiek vándorbotot vegyen kezébe s a külföld bejárása után a vaskalap is be vegye céhbe. Hanem mielőtt vándorutjára kelne, kitört belőle mindaz, amit évek óta és különösen egy év óta magában rejtegetett, tartogatott, amit nem mert napvilágra kozni, amibe éppen közönségünknek iránta tanú sitott kedves és figyelmes jóindulata felbátorította. Oda vetette vásznaira Párisba induló művészi lelkét, saját meglátásával, saját sziliéivé
