Tolnavármegye és a Közérdek, 1913 (23./9. évfolyam, 1-103. szám)
1913-04-10 / 29. szám
31rr?. április 10. — Eljegyzések. Szabó L«jos tolnai vegyes- tercskcd.i Szekszárdról élj «győz te Bemann An- tuskát. Mélh Mihály szekszárdi hentes (is mészáros -lareon jegyet váltott Simon Évával. — A fiumei gyorsvonat katasztrófája. Héttőn, telefon értesülésünk szerint, már hirt ad tunk a fiumei gyorsvonat katasztrófájáról. — A sajnálatos eset bennünket szekszárdiakat is közelebbről érdekel, amennyiben több idevaló utas is ott volt a szerencsétlenül járt vonaton. így Bcholcz Gusztáv államvasuti mérnök neje Lovrá- bába menet Wigand Jankával — Wigand János főgimnáziumi igazgató leányával — egy fülkében utazott, dr. Holub József nemzeti múzeumi s. őr pedig — Velencébe igyekeztében — éppen a legnagyobb veszélynek kitett hálókocsiban volt. Haza Írott levelük szerint megmenekülésük és sértetlen Bégük valóban csudával határos. A katasztrófára nézve annyit tudatnak, hogy 4 órakor hatalmas lokomotív-füttyre ébredtek tel s rá pár pillanatra hatalmas lökést erezlek, csomagjaik reájuk hullottak s előbb nagy világosság, majd pokoli sötétség lett, mert a gázvezeték kigyulladt s a kocsik teteje is égni kezdett. Valahogy mégis utat törtek a veszedelmes helyről s ott kinn csupa kétségbeesett, futkosó alakot találtak, sokan közü lük a legprimitívebb éjjeli toaletben. így Éltető volt főispán neje egy vékony fehér alsó ruhában szaladgált, kis fia után kiabálva. Minden podgyá- szuk bennveszett. így Scholcz Gusztávné úrnő látta el a szükséges ruhadarabokkal. A borzalmas katasztrófa lobbi részlete ismeretes a lapokból, itt még csak azt említjük meg, hogy szekszárdi ismerőseinknek’ jó 20 percet kellett gyalogolniuk, amig a Fiúméból segítségre jött vonatot elérték. — A vármegye adói. A .szekszárdi m. kir. pénzügyigazgatósag területén állami egyenes adó ban befizettetett március hónapban 55,9Gl kor., hadmentességi adóban 583 Ív, összesen 56,544 K, mely eredmény a tavalyinál kedvezőtlenebb 27040 koronával. A tőkekamat- és járadékadó, a nyíl vános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adója, az általános kereseti adó, a jövedelmi adó kivetése a régi törvények alapján rendeltetett el. Iskolalátogatás. A kir. tanfelügyelőség március hónapban 41 tanerő működését vizsgálta meg 14 tanintézetben. A közigazgatási bizottság beavatkozását sehol se kellett igénybe venni. — A tanítók részére 1450 korona újabb államsegély folyósiitatott az elmúlt hónapban. Az összes elemi iskolai tanítók fizetésrendezesóre vonatkozó adatok gyűjtése folyamatba' tétetett. — Jegymegváltás. A szekszárdi Dalárda hangversenyes táncestélyére jegyét még folytató lag megváltotta Seiner Lipót 3 koronával, mit lapunk utján köszönettel nyugtáz az elnökség. — Ügyforgalom. Tolna vármegye alispáni hivatalában március hónapban elintézendő volt 1948 ügydarab és elintéztetett 1589, a hátralék 359, (szaporodott 262 vei). — A közutak állapota vármegyénkben a kedvező időjárás hatása alatt tetemesen javult. Az összes építés alatt lévő utakon teljes erővel folytak a tatarozási munkák és megindultak az építkezések, igy a gyünk—högyészi utón a kőpálya és kőburkolatok készítése, valamint a kő anyagok vasúti szállítása és kifuvarozása, a szek- szárd—várdombi utón az utánhengerelés és földmunka pótlása, kavics kiszállítása, ugyanez tör tént a bonvhád—zombai utón, a kocsola—szakcsi utón a vasbeton korlátok elkészítése és a. terméskövek kiszállítása, a szekszárdi vasúti hozzájáró ut kiskö burkolatának lerakása folyamatban van. az államut lU0—119 szakaszán a hátralékos 339 prizma, a hátai utón 140 prizma kavics a vállalkozótól átvétetett. — Ingatlan vétel. A Friedmann Mór féle Wosinskv Mór utcai sarokházat törvényszéki árverésen 18.800 koronáért Lipovszky Ádám vette meg. — Mt gyei küldöttség. Tolnavárraegyét a bajai főispáni beigtató ünnepségen, amely ma folyt le, a vármegye közgyűlésének határozatából küldöttség képviselte, melynek tagjai Forster Zoltán alispán, Fent Feren dr. apátplébános és Nagy István dombóvári főszolgabíró, szerdán délután utaztak el Bajára. — Szénkéneg az utóbbi napokban meglehetős mennyiségben érkezett Szekszárdra, de vo’t is érte verekedés a vasúti állomáson, ahol a kiosztás rendszerint azon melegiben, a megérkezés napján történik. Hátra van még egy szállítmány, melynek ma kellett volna megérkeznie, de elmaradt. A szénkénegfogyasztás terén Szekszárd a harmadik helyen van az országban, ily nagy piacon tehát föltétlenül nagyobb készletnek kell állandóan lenni, mert a szőlősgazdák nem tehetik azt meg, hogy napról napra lessék, hogy megérkezett é a szénkéneg. Ha a szénkéneg raktárban nincs megfelelő készlet, akkor az csak annyit ér, mint döglött lovon a patkó. TOLNA VAKMEGYE és a KÖZÉRDEK A szekszárdi munkásgimnázium folyó évi április hó' 13 ár. (vassinap) délután dórakor tartja évzáró ünnepélyét a muzeum nagytermében. Az ünnepélvre, melyen a munkásgimuáziumi dalárda is közre fog működni, ezúton is felhívjuk az érdeklődő közönség szíves figyelmét. Belépti díj nincsen, azonban önkéntes adományokat, amelyek összegyűjtésére az ajtónál p-rsély lesz felállítva, köszönettel fogad el a mnnkásgimnázium. Esküvő. Fás7lé) Aladár kir. államépité- szeti mérnök szombaton délelőtt tarja esküvőjét Szekszárdon, Székely Ilonkával. — Községi ügyek. Medina község képviselőtestülete a már régebben 360 koronára felemelt évi fizetésért» rendölüket kapni nem tudott. A képviselőtestület újabban az évi fizetést 4ü8 ko rónára emdfc s igy a régi rendőrök állásaikon megmaradnak. — Megnyílt iskola. Felsönána községben a vöiheny megszűnt s az iskolák megnyitása végett a kellő lépések megtörténtek — Wolf Henrik nagy birtokos, nemesszi viisé gének és humánus gondolkozásának ismét szép bizonyságát adta. A folyó hó 3-án a Bartina utcában pusztított tűzvész áldozatainak 220 (kettő: százhúsz) koronát ajándékozott. A szép tett ön magát dicséri. — Halálozás Lengyel Sárika a Molnár-féle nyomdai müintezet rt. könyvkötészeti osztályának egyik alkalmazottja f évi április hó 10-én d. e. a Ferenc közkórházban hosszas szenvedés után elhunyt.. Temetése f évi hápnlis hó 12-én d. u. lesz, melyen a Molnár fele rt. képviselteti magát és koporsójára koszorút helyez. A nők választójogi világszövetségének kongresszusa. A kongresszus hozzávetőleges tárgysorozata és időbeosztása. A kongresszus üléseit a Fővárosi Vigadó termeiben tartják. Junius 15-én, vasárnap délelőtt. Rev. Anna Shaw prédikációja egy protestáns templomban, délután : ünnepélyes megnyitás, este: fogadó-estélv. 16-án, hétfőn délelőtt: a kongresz- szus tárgyalásai, délután: Sétakocsizás a városban, este: fogadó-estély. 17-én, kedden délelőtt: a kongresszus tárgyalásai, délután: különböző meghívások és a székesfőváros nevezetességeinek bemutatása, este: nagy nyilvános ülés kiváló szónokokkal. 18-án, szerdán délelőtt: a kongresszus tárgyalásai, délután: a székesfőváros nevezetességeinek és szociális intézményeinek bemutatása, este: nyilvános ülés. Szónokai: azoknak az államoknak a képviselői, amelyekben a nőknek választójoguk van. Ezután sétahajózás a Dunán. 19-én, csütörtökön délelőtt: a kongresszus tárgyalásai, délután: szabad. Ifjúsági gyűlés, este: szabad. A nemzetközi férfiliga nyilvános ülése. 20-án, pénteken déletőtl: a kongresszus tárgyalásai, délután: a kongresszus tárgyalásai vagy meghívások, este: bucsu-ünnepély. 21-én, szombaton délelőtt; befejezetlen ügyek tárgyalása és indulás a különféle társasutazásokra. A kongresszusi tagsági dij 10 korona, mely a kongresszus tárgyalásain való részvételre és a nemzetközi ügyrend-adta jogokon kívül az összes kedvezmények igénybevételére jogosít. A jelentkezéssel egyidejűleg küldendő be • a tagsági dij a következő címre: A Nők Választójogi Világszövetségének VII. Kongresszusát Előkészítő Bizottságnak, Budapest, VII., István-ut 67. Táviratcím Suffragium. — Drága halvásárlás. Czank Józsefeié teg nap a. halpiacon halat vásárolt s a közben az egyik pénzintézetnek szánt 35U koronáját elvesztette. Van szénkéneg. Lapunk múlt heti lőrére, hogy Szekszárdon nincs szénkéneg, Hőgyész- ről értesítést, vettünk, hogy ott még 700 méter- mázsa szénkéneg van eladó. Azóta már ide is érkezett szénkéneg, de nyomban elfogyott. — Gazdák figyelmébe. Helianthus salsifis (amerikai csicsóka) rendkívül termékeny, gumói mint a burgonya, emberi eledelül es állatok táplálására alkalmasak; levélzete zöld takarmány. Száz gumó 8 koronáért kapható, mig a készlet tart. Földvári Mihály vármegyei fölevéltarosnál, Szekszárd. — Réme3 családirtás. Pincehelyről jelentik : Krisztán János jómódú gürbői szőlőhegyi birtokos a tegnapra virradó éjjelen élésre fent szekercéjé- vel darabokra vagdalta feleségét és 5 éves leányát, majd borzalmas munkájának elvégzése után fölakasztotta magát. Krisztián jómódú ember volt, vagyonát csárdás korában szerezte és hosz- szabb idő óta élt második fe'eségével és leányával a gürbői szőlőhegyen. Feleségével nem volt jó viszonyban, az asszony több ízben otthagyta, mert tettlegésségre vetemedett vele szemben. Ezelőtt két héttel is nagy veszekedés volt köztük, az asszony otthagyta, de azután Krisztián kérésére ismét visszatért hozzá. — Az elmúlt éjszaka Krisztiánná és a leány Pincehelyen volt lakodalomban. Hajnalban tértek haza és aludni mentek. Álmukban támadta meg őket éles fejszéjével a gazda és darabokra vagdalta mindkettőjüket. A leány ugylátszik menekülni akart, men az ajtó ban találták meg rémesen összevagdalt holttestét. Maga Krisztián csak jóval a családirtás után követte el a öngyilkosságot, mert a szomszédok még kora reggel látták, amint kieresztette és megetette a baromfit. Röviddel ezután követhette (4 az öngyilkosságot, mert araikor reggel az egyik szomszéd betért a házba, a tuestergerendán függő holtteste még nem hült ki egészen. — Adófizetés iránti felhívás. A m. királyi pénzügyigazgatóság hirdetmény utján hivja fel az érdekelteket, hogy a föld és házbirtok után járó általános jövedelmi pótadónál számításba veendő kamatterhek bevallása tárgyában a vallomást az adóév április 1—30 ika közötti időben a törvényes következmények teilte mellett a városi adóhivatalnál nyújtsák be. — Jegyzögyiilés. Március 31-én tartotta a dombóvári járási jegyzőegylet ez évi rendes közgyűlését Dombovárott. Tárgyalták a múlt évi számadást, megejtették a tisztujitást. Tárgyalás alá került a községi törvény t rvbe vett revíziója k ezzel kapcsolatban a jegyzők államosításának kérdése. Miután nem ismeretesek még azok az alapelvek, melyek szerint ez a reform keresztülvitetni fog s igy a kormány álláspontja sem, a gyűlés csak annak kijelentésére szorítkozott, hogy híve az államosításnak, kiváltja azonban az államosítással együtt a szolgálati pragmatika megalkotását, súlyt helyezvén arra, hogy a község élére a kvalifikációjánál fogva is erre praedesti- nált jegyző helyeztessék ; kívánja továbbá, hogy az államosított jegyző az uj törvény életbeléptetésével ne helyeztessék át, hanem a kinevezés abban az állásban erősítse meg, melyben az életbelépő uj törvény éri s végül, hogy állásából csak fegyelmi utón, vagy saját kérelmére legyen elmozdítható. Ügyvédjelölt kerestetik. Dr. Szásza Endre szekszárdi ügyvéd, ügyvédjelöltet keres Szekszárdon. — Megtagadott utkérelmek. Szárazd, Sza- kály, Gyünk, Diósberénv, Szakadát, Keszőliideg- kut, Simontofnya, Tolnanétnedi, Pincehely, Gürbő- Belecska, Udvari községek, továbbá a högyészi uradalom azt kérelmezték, hogy a határukon átvonuló községi közutak a törvényhatósági úthálózatba vétessenek fel. — Minthogy a felvétel költségeit a közúti alap nem Lmja meg, a kérelmet a közgyűlés elutasította, — ugyanez történt Uzdbo jád hasonló természetű kérelmével, e községnek azonban az útalapból évi 300 korona segély szavazta ott meg. — Verekedések. Kecskeméti Jánosné deesi lakos összeveszett Dávid Erzsébettel, akit aztán alaposan összevert. — Angyó István pedig Zrinyi Mihályon töltötte ki boszuját úgy, hogy jól megverte. Mindkét verekedőt a csendőrség feljelen tette a szekszárdi kir. járásbíróságnál. — Bálán a napokban csinos kis verekedést rögtönöztek világos nappal az utcán Molnár Mihály, Katona József és Katona Józsefné Kis G. Mihállyal, Bagyom Ferenccel és Sümegi Mihállyal. A verekedésnek az lett a vége, hogy Sümegi, Kis és Bagyom megsebesültek. A csendörség a verekedőket följelentette a bíróságnál. — A döbröközi Vötlieny. Döbrüküz községben a már hosszú idő óta uralgó vürhenyjárvány végre járvány jellegét elveszítette. A legutóbbi nyolc nap alatt csak egy újabb megbetegedés történt. A betegek közül 7 felgyógyult s beleseit maradt 8 gyermek. Miután a vürheny szünőfél ben van, az iskolák meg fognak nyilai. A fenn álló óvintézkedések azonban nem szűnnek meg. — Kérelem. Azon alkalomból, bogy a Tolnavármegye alispáni hivatala által kiadott engedély alapján az Egyházmegyei Hatóság hozzájárulásával egy megbízható hívem gyűjtői utón van, a következő kérelemmel fordulok a megye kath. közönségéhez : „A huszadik század vallás cultur történetének csaknem páratlan eseményét képezi a Ginlicsalád község egy pusztájának parcellázása következtében községgé alakult Kistengelic székhelyén erigált plébánia szervezése. Ezen — tisztán csak a nemes szivek jóságából létrejött — intézmény leírhatatlan öröm és lelkesedést idézett elő. Ilatasa szinte csodálatos és a jó Isten különös áldását csaknem kézzel fogható alakban érezteti. Az eddig teljes vallási elhagyatottságban élő szegény sorsú nép úgyszólván mindenét adná oda, hogy a hitélet után oly rég óta sóvárgó lelkét a vallás minden vigaszával kielégíthesse. Azonban dacára ennek a most már csaknem minden anyagi képességet kimerített áldozatkész ségnek, templomunk külsejében és eszközeiben még mindig nagyon sokat kénytelen nélkülözni. Amidőn vármegyénk nemes lelkű vezetője mindezt megérezve, nekünk* a hiányzó templom felszerelés beszerzése céljából e vármegye területén gyűjtést volt kegyes engedélyezni. Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy vármegyénk nagy anyagi erővel rendelkező régebbi hitközségeit és annak nemes lelkű kath. lakosságát szeretettel kérjem, miszerint ezen nagy hivatást teljesítő és Jézus szent szive tiszteletére épült templomunk belső felszereléseihez szives adományaikkal hozzájárulni kegyeskedjenek. Ivistenge- lieen, 1913 április 5 én. Marton Sándor plébános.“