Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)

1911-11-30 / 96. szám

1911. november 27. TOLNAVÁRMKGYÉ és a KÖZÉRDEK 5 Épenigy egyhangúlag elfogadtatott Simon- tsits Elemér alispánnak a 125000 koronás köz­egészségügyi alapítványra és a megyei tiszt1- viselők drágasági pótlékára vonatkozó, lapunk­ban már méltatott javaslata és a drágasági pótlékot tárgyazó pénzügyi szakosztályi javas­lat, melynek során Kovács S. Endre és Döry Frigyes melegen szólaltak fel a tisztviselők ér­dekében, mi általános helyesléssel fogadtatott. Ernhaft Nándornénak 362 korona nyug­dijat, kiskorú gyermekeinek pedig 67 korona évi kegydijat szavaztak meg. Forray Bélának szintén kiutaltak 32 korona neveltetési kegy­dijat. Nagy Gyula vármegyei Írnokot 900 koro­nával nyugdíjazták. A körleveleket jobbára tu­domásul vették. Budapest székesfőváros kör­levelére azonban a sajtószabadság hatályosabb biztosítása és Abaujvármegye megkeresésére pedig a katholikus autonómia érdekében fel­iratot intéznek. A szekszárdi képviselőtestületi tag válasz­tás megejtésére elnökül Őrffy Lajost küldték ki, a dombóvári járás lóavató bizottság helyettes elnökéül pedig Bölöny Ödönt. Stern Árpád fel­szólalásaira, a tolnai laktanyafelügyelet, az orvosi kör s a holt Dunaág közegészségellenes állapota ügyében Simontsits Elemér adott korrekt, talpraesett feleleteket, amelyeket a köz­gyűlés egyhangúlag magáévá is tett. Így be­jelentette az alispán, hogy a tolnai laktanya­felügyelettel Buday Jánost bízta meg. Az intéz­kedési jogot azonban magának tartotta fenn. Az orvosi körök beosztásánál a qagyközönség jogos érdekei megóvását célozta az az intéz­kedés, hogy *a kör székhelye Gindlicsalád községbe tétetett. Helyes volt az az intézkedés is, hogy Mözs az önálló orvos tartasra kötele­zett Tolnához csatoltatok, ez a törvényben leli magyarázatát, igy helyes volt a közigazgatási bizottság ama határozata, hogy Mözs az orvos- tartás költségeihez hozzájárulni nem köteles. A tolnai holt Dunaág ügyében a folyammérnök­ség most készíti a terveket, be kell tehát várni a munkálatok teljes befejezését,, akkor lesz annak ideje, hogy a község jogos érdekeinek megóvása ügyében a kívánt lépéseket, ha t. i. szükségesek lesznek, megtegye. Ezt ígéri is. Ezután gyorsan letárgyalták a még hátralevő pontozatokat, Miután a jegyzőkönyv hitelesítés ideje hétfőn délelőtt 10 órára kitüzetett s a jegyzőkönyv hitelesítésére az alispán, tiszti főügyész és Bodnár István bizottsági tag ki­küldetett, a főispán 3. közgyűlést bezárta. Túvirat. - Telefon. - Express.-— A Tolnavármegye és a Közérdek eredeti tudósításai4* A képuiselőhiiz ülése. Budapest, november 30. d. u. 2 ó 15 p. A képviselőház ma d.e. tartottt ülésében Návay Lajos elnökölt. Bemutat több kérvényt, melyek a kérvényi bizottságnak adattak ki. Folytatják a költségve­tés tárgyalását. Szmrecsányi György hosz- szasan bírálja a beszédével foglalkozott szóno­kokat. Visszautasítja a felületesség vádját, mert ő hiteles adatok nyomán szólalt fel. Ti,takozik azon vád ellen, hogy ő felekezeti gyűlölködést szit. Adatokat hoz fel arra, hogy a fővárosi bizottsági tagválasztások alkalmával visszaélések követtettek el, ezek ellen panaszok is adattak be, de az ügyész ezeket ad acta telte. (Huszár Károly több Ízben közbekiált, mire-zaj és nyug­talanság támad. Elnök Huszárt rendre utasította.) Székely Ferenc igazságügyminiszter felszólítja Szmrecsányit, adjon részletes adatokat, hogy azok alapján az illető ügyész ellen a hivatalos eljárást megindíthassa. Heltay Ferenc és Farkas Pál polemizálták Szmrecsányival, mire a tétel elfogadtatott, úgyszintén a, belügyi­költségvetés Összes tételei is megszavaztattak. Holnap a kereskedelmi tárca tárgyalása követ­kezik. Nők a hitközségben. Arad. (Érk. d. u. 2 óra 30 p. Az aradi hitközség az' újraszervezést eh határozván, ar választmányban a nőknek is helyet adott és pedig a férfiakéval egyenlő jog­körrel. Megőrült képviselő. Kolozsvár, (Érk. d. u. 2 őrá 25 perckor.) Báró Inczédy Samu, a széki kerület or­szággyűlési képviselője megőrült. Beszállították a kolozsvári elmegyógyintézetbe, ahol állapota válságosra fordult. A család lépéseket tett, hogy gondnokság alá helyeztessék. Elfogott sikkasztok. Budapest, (érk. d. u. 2 óra 20 p.) A Hollandi Biztositó Társaság sikkasztóít: Biró Bélát és Matos Gézát a detektívek ma automobilon Veszprémből Budapestre hozták szeretőikkel együtt. Velük hoztak két vászon­zacskót is, melyben az elsikkasztott pénz leg­nagyobb része megtaláltatott. A tettesek beval­lották bűnüket, mentségül felhozták, hogy havi 8) kornna fizetésből megélni nem tudtak, két bűntársak is volt akiket megneveztek Elkábltott nő. Budapest, (érk. d. u. 2 óra 35 p.) A Tisza Kálmán-ter egy bokrában Suták Anna vasalónőt felpeckelt szájjal aleltan talál­tak- meg ma reggel. A rendőrségen előadta, hogy tegnap este egy ismeretlen fiatal emberrel találkozott az utcán, aki ő-t becsalta egy ven­déglőbe, ahol meleg bort itatott vele. Valami kábító szert tehetett a borba, mert mihelyt le­nyelte, elveztette eszméletét és nem emlékszik a később történtekre. Hamis bukás. Dunaföldvár (érk. d. u. 2 óra 40 p.) Orünfeld Lipót szücsmester ellen a buda­pesti hitelezők hamis bukás miat bünfenyitő feljelentést tettek. KR4MIMER VILMOS könyvkereskedésének a jövő héttől kezdve kiárusittatik. Eladásra kerülnek szépirodalmi és tudományod ;köny vek,, ima- könyvek. levélpapírok és az összes papíráruk és irodaszerek igen olcsó árban. MULATSÁGOK. — Zeneestély. Mint már lapunk néhány előző szamában jeleztük, a szekszárdi róm. kath. hitközség vezetőségé jótékonycélu, tánccal egy­bekötött zeneestélyt rendezett tegnap este a Szekszárd Szálló nagytermében, amit ez alka­lommal szép és előkelő közönség töltött meg. Tagadhatatlanul egyik legérdekesebb s legvon­zóbb mozzanata volt az estélynek a pécsi, 36 tagú jogászdalárda megjelenése. Az ifjak Pécs­ről a déli vonattal indultak el dr. Késmárky István jogliceumi igazgatóval s a délután 5 órai vonattal érkeztek városunkba. Úgy Bátá- széken, mint a szekszárdi állomáson is a ren-. dező bizottság néhány tagja jelent meg üdvöz­lésükre. Mindkét helyen a fehérsapkás jogász­sereg elénekelte a dalárda jelszavát. A vasút­állomásról 15 magánfogat szállította vendégein­ket szállásaikra, hogy átöltözködhessenek, mert 8 -orakor már a dalárda ismét együtt volt és dr. Szentkirályi Mihály polgármesternek és dr. Fent Ferenc apátplébánosnak szerenádot adott. Innen sietve a bálterembe vonultak, ahol «A ha­jós álma» című műdal al nyitották meg az estélyt. A közönség szűnni nem akaró tapsai után népdallal toldották meg eneküket. Aműsor4-ik pontját a »Kertem alatt« kezdetüt Lányi H. szer­zeménnyel és az utolsó pontot népdal egyve­leggel szintén a jogászdalárda töttötte ki. A dalarda vezetője Prantner Ferenc szekszárdi joghallgató volt, kinek meleg érzése megnyil­vánult a nagy készültséget, fegyelmet igénylő előadásban. Volt is részük tapsban éljenben. Emlékül egy hatalmas babérkoszorút kapott a dalárda. Kiváló műélvezetet nyújtott Mikula Dezsőné úrasszony zongorajátéka. Oly bravúros köny- nyedséggel adta elő Chopin: Waise E-molját, hogy az egész közönség figyelmét magával ragadta Zugó tetszésnyilvánítás és újrázás után még néhány kitűnő népdalt játszott el nagy érzésssel. Alig csilapult le a közönség tapsvihara, dr. Steiner Lajos és Czindery Endre léptek az emelvényre, hogy Krammer Jánosné nagytudá­sát igénylő, finom zongora kísérete mellett meg­kezdjék duettjüket. Erőteljes, finoman iskolázott hangon adták elő F. Mendelssohn «Őszi dal»- ját. — A közönség a pompás éneket s a remek zongora kíséretet percekig tapsolta. — Majd Pigniczky Ferenc hegedűn sírta le Zsadányi Bihari kesergőjét Pigniczky Ferencné zongorakisérete mellett. Nem először hallottuk a kitűnő muzsikus házaspár igazán élvezetes előadásait s azon óhajunknak adunk kifejezést, hogy bár gyakrabban lenne részünk benne. Végül meg ,;kell még emlékeznünk a hercig Kovács M. Annuskárol, aki Ilosvai, «Férjhez menjek ?» című kacagtató monológját adta elő a tőle megszokott könnyedséggel, kedvességgel. A gazdag, élvezetes műsor minden pontjának előadását a több száz főnyi közönség zajosan megtapsolta s a hölgyek mindegyike gyönyörű virágcsokrot kapott. Az előadás után a »Nem ütik a jogászt agyon« kezdetű kitűnő csárdás akkordjai mellett kezdte a fiatalság a táncot, amely pajzán jó kedvvel tartott reggelig. A né­gyest 72 pár táncolta Jegyeiket megváltották: Neúschl Károly 10, Csapó Vilmos 5, özv. Sibinger An- talné, Spuller Istvánná 5, Wolf Henrik 30, Kayser Lajos 3, ö? v, Kelemen Józsefné 6, Mayer Antal 10, Fetter Gyula 3, Pártos Zsigmond 20, Hanny Gábor 5, Romaisz Ferencz 3, Vesz- tergombi Antal 2, Pollermann Ferencz 1, özv. Hangéi Ignácz né 10, N. N. 10, Szabó Dezső Sióagárd 5, Soltész Sándor 7, özv. Fejős Imréné 7, Györkő Ferencz 5, Wigand János 5, Bajó Pál és neje 10, dr. Sztanó Sándor 3, gróf Apponyi Géza 30 korona. Felülfizettek : Kesserü Miklós 2. Fördős Dezső 7, Holub János 4, Rajczy pleb. 5, Pignitzky Ferenc 1, Kovács J. 2, Schindler Jó­zsef 3, Matzon Béla 1, dr. Steiner Lajos 10, Gallér István 4, Schlesinger Ignác 5, Vitkovits esperes 2, Dicenty László 4, Kovács Ottó 2, Mayer János 4, Wagner Károly 4, Nagy Já­nos 1, Pataki Jákó 2, N. N. 3, Fischer Imre 5. Físchhof Ja­kab 1, Perlaky József 4, Késmárky István 7, dr. Spányi Leó 6, Jasek Sándor 2, Kun Lajos 7, Horváth József 1, Gödé La­jost, Padányi Andor 2, dr Haidekker Béla 3, Matzon Kál­mán 1, Szeghy Sándor 2, Müller Jakab 2, Schneider János 1, dr. Herczegh Gyula 7, Sigora Lajos 4, Dicenty Lajos 1, dr. Parragh Béla 2, Hoffman Sándor 3, Seleznik Ferencz 2, Mos- gai Sándor 2, Biró Imre 2, dr. Szalay László 2, br. Jeszenszky György 2, Fekete Ágoston 2, Müller Karoly 2, ifj. Ujj János 3, dr Guiyás József, 4, Kamarás Béla 1, ifj. Leopold Lajos 10, dr. Szentkirályi Mihály 1, Tóth Gyula 7, dr. Zsigmond Ferencz 3, Zsigmond Dezső 2, dr. Kramolin Gyula 3 koronát. A jelenvolt hölgyek névsora a következő: Dr. Török Ottóné, Sachsenheim Edgardné, Horváth Böske, Bogyay Karolin, Holub Jánosné, dr. Sass Istvánné, Hahn Fe­rencné, Hahn Gizella, Bajó Istvánné, Debulay Antalné, Almássy Józsefné, Almássy Mariska és Margit, Franek Jánosné, Jártas Róza, Németh Athanázné, Németh Gizi, Varga F.rencné, Jáno- sits Károlyné, Matzon Béláné, Pigniczky Ferencné,- Schindler Józsefné, Schindler Mici (Szálka), Horváth Győrgyné, Krammer Jánosné, dr. Komáromy Gyuláné, Gallér Istvánné, Tihanyi Domokosné, Kovács Mihályné, Kovács Mariska, dr. Káldi Gyuláné, Molnár Ilonka, Hiller Gyuláné, Mehrwerth Erzsiké, Kayos Balázsné, Kayos Böske és Magda, Duzs Dánielné, Rull Ninci (Ocsény), Horváth Ilonka (Kokasd), Hámory Antalné, Hámory Irénke és Ella, Schlesinger Ignácné és Margit, Sigora Piroska, dr. Mayer Gyuláné, Szeghy Sándorné, Matzon Kál. mánné, Dicenty Lászlóné, Lauschmann Ödönné, Egri Béláné, Lauschmann Mariska, dr. Haidekker Béláné, Székely Ilonka, özv. Haidekker Károlyné, Steinsdörfer Józsefné, Kálmán Ká­rolyné, Kálmán Riza, Fent Lászlóné, Szévald Oszkárné, Dőry Lászlóné, dr. Szentkirályi Mihályné, Konstanczer Lászlóné, Konstanczer Mariska és Margit, Mikula Dezsőné, Steiner Ká­rolyné, Steiner Olga, Waldmann Manci, Fischhof Sári, Hofmann Sándorné, Hofmann Edith, dr. Spányi Leóné, Perlaky Józsefné Haugh Margit, Ujj Jánosné, dr. Gulyás Józsefné, Kamarás Béláné, Kamarás nővérek, özv. Dittrich Ferencné, Zsigmond Dezsőné, özv. Stancsics Béláné, Demetrovics Mimi, özv. Zsig­mond Ferencné, Stann Istvánné, Stann Anna, Mariska és Sári, dr. Csizmadia Gézáné, Horváth Józsefné, Zambay Ferencné, Dömötör Miklósné, Pazar Dezsőné, dr Krámolin Gyuláné, Sármezey Tonáné, Sármezey Lilli (Kovácsháza), Kövessy Ödönné, Kövessy Magda, Szabó Böske, dr. Haypál Sándorné, özv. Boross Gyuláné. NYUGAT SZÉPIRODALMI ÉS KRITIKAI FOLYÓIRAT. Minden száma vaskos kötet. Közöl regényt, novellákat, tanul­mányokat, verseket, színházi-, művészi- és könyvkritikákat a legjobb irók tollából Megjelenik minden hó 1-én és 2-án Előfizetési ára: egész évre 20 K.j fél évre 10 korona EGYES SZÁM AHA I korona. Mutatatványszámot’kívánatra díjmentesen küld a kiadó- hivatal: Budapest, V., Mérleg utca 9. szám I. emelet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom