Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-03-20 / 23. szám
1911 március 20. TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 3 eddig is őseink szent hagyományaként kevés sikerrel küzdötlünk, vívják ki a nemzet lelkes utódai a Magyar Haza teljes alkotmányos önállóságát és függetlenségét!« KÖZSÉGI ÜGYEK. Nem okleveles községi alkalmazottak nyugdíjügye. A segédjegyzők és községi alkalmazottak dunaföldvári járási szövetsége az élethossziglan megválasztott segédjegyzői irodában jegyzői teendőket végző nem okleveles községi alkalmazottak nyugdija ügyében Tolnavármegye törvényhatósági bizottságához a következő fel- terjesztést intézte: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság ! A »segédjegyzők és községi alkalmazottak 'országos egyesülete Tolnamegye dunaföldvári járási szövetsége«, f. évi március hó 5-én tartott évi rendes közgyűlésén megbízott bennünket, hogy a nem okleveles községi alkalmazottaknak a jegyzői nyugdíjalap kötelékébe való felvételét, illetve a község-jegyzői nyugdij-szabályrendelet megfelelő módosítását a Tekintetes Törvény- hatósági Bizottságtól kérjük. Mély tisztelettel fordulunk a Tekintetes Törvényhatósági Bizottsághoz, hogy alábbi kérésünket kegyes jóindulatába fogadva, számos községi alkalmazott, ezek családja, özvegyei érdekében, nemeslelkü határozatát meghozni méltóztassék. A jegyzői nyugdij-szabályrendelet ezideig csakis az okleveles községi alkalmazottakat fogadja be, míg az élethossziglan megválasztott nem okleveles községi alkalmazottak aránytalanul nagy számát kizárja. Ezek az élethossziglan megválasztott községi alkalmazottak évtizedes szolgálat után a nyomornak és nélkülözésnek néznek elébe, elaggott munkaképtelenek lévén, más kereseti forráshoz sem jutnak s ezáltal nemcsak egy-egy községi alkalmazott, de egész családok is legkétségbeejtőbb helyzetbe jutnak. A nem okleveles községi alkalmazottak fizikai erejük teljes felemésztésével, harminc-negyven évi szolgálattal, mától- holnapig élnek s ha kiesik kezükből a toll, otthon nem találnak nyugalmat, családjuk fen- tartását biztosítani képtelenek s leírhatatlan nélkülözések mellett kell tengetniük nyugalomra érdemes életüket, gyermekeik neveltetésére képtelenek, úgyhogy a nem okleveles községi alkalmazott nyugdíj nélküli ínségében, egy jobb sorsra érdemes egész család, vagy nemzedék megy teljesen tönkre. Az élethossziglan megválasztott községi alkalmazottak nem kévésbé végzik ugyanazon jegyzői munkálatokat, mint aminőket az okleveles községi alkalmazottak végeznek. Igazságos és méltányos s mai kor szellemének megfelelő, hogy egyforma szolgálat egyforma bánásmódban részesüljön. A községek esetleges száz, kettőszáz korona kegydija évtizedes szolgálat után, munkaképtelenség esetén, még az illető nem okleveles községi alkalmazott megélhetésére sem elegendő, annál kevésbé nyújt biztosítékot az özvegyek és árvák számára. Már a községi alkalmazottak azon hite is, hogy sok évi hü és lelkiismeretes szolgálat után maga és családja megélhetése bizonytalan, esetleg könyöradományokból sikerül csak, ijesztő képet nyújt. Hatványozott a munkakedv, a megélhetéssel járó nehéz küzdelem, ha ennek az ellenkezőjét látja. A nem okleveles községi alkalmazottak nincsenek abban a helyzetben, hogy megélhetésükre is alig elegendő, csekély fizetésükből öregségükre takarítsanak, elég nehéz részükről a mindennapi biztositása. Munkaképtelenségük idején minden támasz nélkül vannak s ha a községek bizonytalan évi, csekély kegydija is elmarad, hosszú évtizedes szolgálat után a legnagyobb nyomor vár reájuk. Humánus lelkületére vall a Tekintetes Törvényhatósági Bizottságnak, hozandó határozata, mellyel a nyugdíjalap kötelékébe a nem okleveles, élethossziglan megválasztott s jegyzői munkálatokat végző községi alkalmazottakat felveszi. Ezzel a jegyzői nyugdíjalap csak erős- bödhetik, mert az élethossziglan megválasztott nem okleveles községi alkalmazottak ugyanolyan jogokat és kötelességeket viselnek megfelelő munkakörükben, mint aminőt az okleveles községi tisztviselők, csupán jegyzővé való megválasztásuk van kizárva, sőt mert emiatt egy helyhez vannak kötve, pályázniok módjuk nincs, állandó nyügdijjárulék fizetési kötelezettségükkel a nyugdíjalapnak csak hasznára lehetnek. Ezt látszik igazolni a Tolnavármegye községi és segédjegyzők egyletének •/• alatti másolatban becsatolt határozata is, mely pártolja, hogy azon élethossziglan megválasztott községi alkalmazottak, akik jegyzői irodában jegyzői teendőket végeznek, a jegyzői nyugdíjalap kötelékébe felvétessenek. A segédjegyzők és községi alkalmazottak dunaföldvári járási szövetsége ezt kéri a Tekintetes Törvényhatósági Bizottságtól. S amint a dunaföldvári járásban, akként a megye többi járásaiban is a legmélyebb hálával fognak adózni Tolnavármegye Tekintetes Törvényhatósági Bizottságának fenkölt és nemeslelkü határozatáért, ha a jegyzői nyugdíj szabályrendelet módosításával az élethossziglan megválasztott s jegyzői irodában jegyzői téfendőket végző nem okleveles községi alkalmazottak a jegyzői nyugdíjalap kötelékébe > felvétetnek s a hála élni fog nemcsak ezen nem okleveles községi alkalmazottak szivében, de hatványozottan ezek özvegyei és árvái lelkében is. Egy egész megye nem okleveles, élethossziglan megválasztott községi alkalmazottjainak, ezek családjai, özvegyei és árvái érdekében fordul a segédjegyzők és községi alkalmazottak dunaföldvári járási szövetsége a Tekintetes Törvényhatóság atyai jó szivéhez s gáttá azokat a XVII. század közepén s a beléjük irt jegyzetekből látta, mily jártas volt Tövisi a latin, görög és héber nyelvben. Helyét Beremeni János foglalta el, aki annak a nagy pestisnek esett áldozatul, amely 1551-ben dúlt Tolnán; az ő helyébe jött 1551 végén vagy 1552 elején Sztárai Mihály. Sztárai Mihály nevét már ismerjük, találkoztunk vele, mikor a Dráva vidékének reformációjáról szóltunk. — Páduában tanult, majd ferencrendi szerzetes lett, s mint Pálóczy Antal udvari papja részt vett a mohácsi csatában is. — Ezután Sárospatakra ment vissza s pár év múlva — 1528. év táján — a vár új urának, Perényi Péternek védelme alatt megalapítója s első papja lett a reformált hitközségnek. Perényi 1532-ben török fogságba került s ekkor menekülnie kellett Sztárainak is. Mint fenti leveléből láttuk, 1544-ben már Baranyában terjesztette az új hitet. Sztárai emlékét fenntartották az irodalomtörténet lapjai is, nagytudományú, tüzes vitatkozó volt, számos zsoltárt szerzett, verses elbeszéléseket írt, s ő volt az, aki dramatizált polémiáiban »kipattantja egy új műfajnak, a magyar drámának első csiráit«. Időközben a protestáns hívek száma any- nyira megszaporodott, hogy lassanként ők jutottak túlsúlyra, s nem elégedtek meg a városvégi kis kápolnával, hanem a főtemplomban követeltek maguknak helyet. Ezért azután Tolnán is bekövetkezett az a különös helyzet, ami különben ez időtájt éppen nem volt ritka dolog, hogy tudniillik a templomot kétfelé osztották, s egy templomban nyert helyet két felekezet. így volt ez például Budán, Kecskeméten, Kőrösön, Pécsen és Szegeden is. Szegeden már 1545-ben kieszközölték a bégtől a lutheránusok, hogy a szent- ferencrendiek templomát megfelezzék: a hajót, a nagyobb részt, maguknak tartották meg, az ettől fallal elkerített szentélyt pedig a barátoknak hagyták meg. Pécsett is közös templomba járt 1560-tól kezdve a protestáns és katholikus, s így lett most Tolnán is. Azért írta Méliusz Péter püspök »Az Arán Tamás . . . tévelgési- nek .. . meghamisítási« címen Debreczenben, 1562 ben megjelent munkájában: »Hát Budán és Tolnán, ebben vétek vagjton a keresztyéneknek, hogy a parázna Babylon papjaival egyszersmind együtt kiáltanak az hitetlenek ördögnek, ezek pedig Istennek«. Mikor azután oda jutottak, hogy a lutheránusoknak kicsi volt már a fél templom is, a megcsappant számú katholius hívőknek pedig nagy, az egészet azok foglalták el maguknak, ezek pedig kiszorultak a városon kívül levő Szent Bertalan kápolnába. — Még Pathai idejében is (1647 körül) e kápolna mellé temetkeztek az olasz kereskedők s a többi katholikusok. Tolna népes község volt a XVI. század közepén, a török fejadó-defterekből, adókönyvekből tudjuk, hogy 848 házat számlált, így megérthetjük, hogy Sztárai egyháza ügyeinek végzésében — hívei felszaporodtával — segítőtársra szorult; a hívek nagy számára mutat iskolájuk látogatottsága is : Thury Pál, aki 1556—1557 körül volt tolnai rektor, azt írja, hogy annyi tanítványa van, hogy két tanuló-terem alig elégséges befogadásukra s bár gyermek a legtöbb, felnőtt is akad vagy ötven. Ezért a tolnaiak Szegedi Kis Istvánt hívták meg Sztárai mellé. — Szegedi 1505-ben született Szegeden, tanult Lippán, Gyulán, majd Krakóhan és Wittenberg- ben. Innen haza térve, Tasnádon, Gyulán, Cegléden, Makón, Túron és Békésen működött. Hogy mikor jött Tolnára, pontosan nem tudjuk, valószínűleg 1552-ben, s itt is, mint az előbb em’ített helyeken, főleg az iskolai dolgokkal foglalkozott s bár a hívek nagyon szerették volna jobban belevonni őt a lelkészi ténykedések végzésébe, alig tudták arra rábírni, hogy ismételten mély alázattal esedezik kérése kegyes meghallgatása iránt. Kiváló tisztelettel maradtunk Dunaföldváron, 1911. évi március hó 15-én. A Tekintetes Törvényhatósági Bizottságnak »a segédjegzők és községi alkalmazottak Tolnavármegye dunaföldvári járási szövetsége« nevében alázatos szolgái: Nlkitlts József Yftstagh Ferenc jegyző. elnök. Március 15. Dnnaföldvár. Hivatalok, intézetek, egyesületek, számos magánépület nemzeti lobogóval hirdették Március Idusát. A hazafias lakosság már előtte való nap lázasan készült a magyar ifjúság legszentebb ünnepének méltó ünneplésére s másnap március 15-én az egész város ünnepet mutatott. Az utolsó két honvéd. Kora reggel két öreg honvéd megfakult öreg zászlóval ballagott végig a Kossuth Lajos- utcán az öreg templomba. Megható, kedves kép . . , az elérzékenyülésig, szivekig hatott 1 A 48-as honvédek közül már csak ez a két aggastyán hirdeti a nagy idők nagy történetét. Az Egyenlöségi Kör. Az Egyenlöségi Kör szózattal, plakátok utján hívta fel a lakosságot az ünneplésre. Délután fél három órakor a tüzoltózenekar a községháza előtti téren térzenét adott s itt gyülekezett a közönség is. [A tanítói kar vezetésével megjelentek még az összes felekezeti iskolák tanulói, az iskolaszék, a polgári olvasókör, Egyenlöségi Kör, a polgári iskolák növendékei. A községháza előtti térről zászlók alatt vonult a nagyközönség a temetőbe, hol Falböck Róbert 48-as honvédhadnagy gyűjtésből létesített díszes síremlékénél az Egyenlöségi Kör vigalmi bizottsága hazafias ünnepélyt rendezett. Sipos Ernő, dr. ifj. Rátkay László költői képekben gazdag, tartalmas, felette szép beszéde leírhatatlan hatást gyakoroltak a közönségre, az ünnepély értékét ezek a beszédek adták, melyekért a nagyszámú közönség is teljes elismeréssel adózott. Közben Orosz László szavalt, majd Márkus Vilmos cigányzenekara gyönyörű szépen játszotta a »Tavasz elmult«-ot, a Hymnuszt, a Kossuth-nótát, a polgári fiúiskola növendékei pedig hazafias dalaikkal csak fokozták az általánosan dicsért nemzeti nagy ünnep sikerét. A polgári leányiskola. A polgári leányiskola délután fél öt órakor a következő műsorral ünnepelt: 1. Ünnepi beszéd, tartotta Németh Olga igazgató. 2. Erkel: Hunyady László ouverture. Zongorán előadta Csíki Anna p. i. t. 3. A magyar lányokhoz. Irta Lampert Géza, szavalta legalább nagyobb ünnepeken és soron kívül prédikáljon, mert az volt az ő felfogása, — mint életrajz-irója: Skaricza Máté mondja — hogy neki nem annyira a nép kedvét kell keresnie, mint inkább az ifjúságról kell gondoskodnia. Végre, mégis annyira vitték, hogy minden vasárnap Szegedi tartotta az első beszédet, »hogy ezáltal a hallgatóknak gyengébb lelkei az igaz hitnek világosságára mind jobban-jobban felgyúlva, megerősödjenek«. Hogy miért volt erre szükség, rögtön megértjük, ha bepillantunk egy kicsit az akkori tolnai viszonyokba s közelebbről megismerkedünk Sztárai egyéniségével, mert fentebb csak életének fontosabb mozzanatait emeltük ki tolnai lelkészkedéséig. Bornemissza Péter, a híres prédikáció író, így jellemzi őt: »Sztárai Mihály is, noha értelmes és tudós ember és sokat épített Magyarországon, de őtet is megbirja néha az harag, néha az bor is.« A reformáció tanainak terjesztése folytonos harcok, örökös vitatkozások közt folyt, s az ezen küzdelmekben megedződött Sztárai olyan volt, mint a jó katona, akinek vérébe ment át már a harc, s nem tudott nyugalomban élni, meglenni vitatkozások, erő-összemérések nélkül. A tolnaiak azonban nem jó szemmel nézték ezt: a katholikusok* zaklatásnak vették, s nyugalmat akartak a protestáns hívek is, akik már túlsúlyban voltak, s csendben, nyugodtan óhajtottak maradni; szerintük inkább arra lett volna szükség, hogy az új hívőket oktassa, tanítsa a lelkipásztor s hitük tanításában megerősítse. Sztárainak azonban harc kellett, s mivel ellenfélben nem volt hiány, — ezt József, dóm okosrendi szerzetes, a katholikusok papja képviselte — elképzelhetjük azokat a heves és parázs vitákat, amelyeket Sztárai és a barát vívtak .meg egymással. József nagytudományú domokosrendi szerzetes volt, aki teljes erejével küzdött az új hit
