Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-11-09 / 90. szám
XXI« (VII.) évfolyam 90. szám Szekszárd, 1911 november 9 Előfizetési ár: Egész évre . .16 korona. Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . . 16 fillér. >8]|öfizetéseket és hirdetéseket a kiadd- h vatalon kívül elfogad a Molnár-féle • önjrvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszardon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kin. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-szám : 18 és II. Szerkesztőség : Bezeréd] István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő össze* közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre be - • küldik, 8 kor. Főszerkesztő: Dp. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNAR ISTVÁN. Főnlunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A béke. —lk. Pártkülönbség nélkül, lelkes örömmel üdvözlik az egész országban a parlamenti, béke létrejöttét. Végre lecsillapultak a pártszenvedélyek és a józan, hazafiui belátás kerekedett felül. Elérkezett azon perc, amely a magunkba- szállás végső pillanatát jelenti — mondotta a képviselőház uj illusztris elnöke : . Návay Lajos keddi emlékezetes gyönyörű beszédében. Az obstrukció és . parlamenti anarkia továbbfolytatásának veszélyeit felismerve, a hazafiui belátás vett végre erőt azokon is, kik romboló kézzel hónapokon át akadályozták meg a parlament munkaképességét, amit, ha tovább folytatnak, nemcsak, hogy leldulják a közélet nyugalmát és a politikai élet tisztaságát, nemcsak, hogy aláássák a parlament tekintélyét és arculütik a parla- mentárizmus lényegét, hanem kimondhatatlan kárt okoznak az egész országnak. Békére, nyugalmas fejlődésre, haladásra, produktív nemzeti munkára van szüksége az osztráknak. Resíeljük, > szinte szégyeljük, hogy mig más országok, felismervén a; mai idők sürgős és dirigens követelményét, a közgazdasági kérdéseket teszik a nemzeti politika ütköző pontjává, ezt teszi Németország Marokkóval, erre törekszik Olaszország Tripolisszal — addig a mi parlamentünk az esztendő nagy részében egyenesen meddőségre van kárhoztatva. Annyi elhanyagolt területe van állami életünknek, annyi a teremteni, az alkotni való, hogy öngyilkosság számba megy, ha a parlament tétlenül tölti idejét, ha megvan bénitva a törvényhozás akcioképessége. Kétszeres baj és szerencsétlenség ez miná- lunk, ahol a mi gyenge, erőtlen társadalmunk minden kezdeményezést, minden támogatást, minden inspirációt az államtól vár. Szívből örülünk tehát a békének, amely elejét vette a parlamenti élet teljes elfajulásának, a pártszenvedélyek még! nagyobb felkorbácsolásának és elejét vette olyan összeütközéseknek, amelyek minden pártra nézve csak kárt hozhattak volna. A békét, kerülve a múltak bolygatását és az ellentétek újabb felkavarását, intenzív munkássággal ki kell használni az ország javára, nem kutatva és firtatva azt, hogy ki volt a lezajlott harcban a győző és ki lett a legyőzött és felejtve a történteket, magunkbaszállva,' dolgozzunk a haza javára. Ez a magunkbaszállás kötelességévé teszi az összes pártoknak, hogy azzal a hazafiui belátással, amely az utolsó pillanatokban felülkerekedett, ejtsék módját annak is, hogy a parlament munkaképessége ne maradhasson továbbra is labdajáték. Nem pártérdek, népi Hédervárynak, Tiszának tesznek vele szolgálatot, hanemha nemzet legvitálisabb érdekeit mozdítják elő, ha mielőbb megalkotják az uj házszabályokat és ezzel a magyar parlamenti élet rákfenéjét egyszersmindenkorra kiirtják. Higgadtsággal, mérséklettel, minden erőszak nélkül, legitim fegyverekkel kell ezt az ország békéje, fejlődése, jóléte érdekében megalkotni. Obstrukció nélkül is bőséges alkalom s tér kínálkozik arra, hogy egy nemzeti ellenzék az ő hivatását szabadon, de áldásosán gyakorolja. Ne csak átmeneti fegyverszünetet jelentsen a béke, hanem temessük el az obstrukciós múltat. hogy annak romjaiból egy szebb nemzeti jövő keljen életre. Bosznia felé. November 8-án megnyílott a gombosi híd' s a boszniai gyorsvonat most már Szabadkán át röpíti az utasokat Bród-felé. Ez alkalommal a Pécsi -Napló szép, igazán poétikus sorokban vesz búcsút a fezes bos- nyákoktól, »akik Budapestről, Bécsből hazatérve, legalább annyit megjegyeztek maguknak, hogy a Boszniához legközelebb eső nagy magyar várost Pécsnek hívják.« Az uj híddal csakugyan megszűnt Pécs Bosznia »kapuja« lenni. Laptársunk bizonyos rezignacióval siratja el a Szterényi által beígért pécs-bródi vasutat. Szerinte most, hogy »Bród helyett Samác-Dobojnak vezet-e majd az uj, rendes nyomtávú vasút a legrövidebb utón Se- rajevóba, Pécsre nézve közömbös lehet és éppen ezért a budapest-bródi-ut megrövidítése — esetleg a székszárd-bátaszék-mohács pélmonostori vasút kiépítésével, illetőleg elsőrangusitásával a pécsieket már csak vármegyei szempontból érdekelheti.« Ezt a bus lemondást bár értjük, — mert Pécs csakugyan sokat vesztett — de minden tekintetben nem osztjuk. Bartal Béla kir. kamarás az ő széles látóköréből szemlélve, éppen' lapunk hasábjain mutatta ki a mohács-pélmonostori vasút kiépítésével Pécsre is háruló köz-, vetett előnyöket. Megszűnvén tehát Pécs és' Szekszárd rivalismusa, köszönettel nyugtatjuk laptársunk ama kijelentését, hogy most már a mohácsiak — tehát a mi törekvéseink is a legteljesebb rokonszenvévél találkoznak. így is kell TÁRCA. A ceglédi lóverseny.* A sors is úgy akarta, hogy Fuitaky Gyulával induljak néki sebes vágtatva a karriérem- nek. A ceglédi hadgyakorlatra engem küldött el a szerkesztőség, hogy ott a harc mezején szerezzem meg igazán a riporteri tűzkeresztséget. Meg is szereztem halálos veszedelmek között. A szerkesztő megírta egy szép levélben a hadgyakorlat parancsnokságának, hogy a hon- védhuszárság békés csatáján én leszek szerencsés képviselni az Egyetértés-t. S amikor fölvirradt a nagy nap hajnala, én már ott álltam szorongó szívvel a ceglédi pályaház perronján, várva a legfőbb hadúr megérkezését. A program szerint csak kilenc órakor robogott be az udvari vonat a Kossuth Ferenc választói közé, de én kötelességemnek tartottam, hogy már virradatkor ott álljak vitézül a posztomon. Had lássa a felséges ur, hogy a függetlenségi párt várja a legtürelmetlenebbül! A város urai, a megyék deputációi és a tábornokok csak nyolc óra után kezdtek gyülekezni. Én akkorára már pontos leltárt vettem fel a pályaház zászlóiról, szőnyegeiről és minden apró-cseprő ékességéről. Jóformán a jelénvoltak neveit is megmentettem az örökkévalóság számára, amikor bevonult a perronra nagy dérrel- durral az én vezércsillagom. De egészen más volt a toitletje, mint a közönséges csillagoké. Térden felül érő lovagcsizma tündökölt a lábaszárán, a fején pedig hatalmas vászonsisak ült, egész a háta közepéig lógatva világoskék fá* Hirtelen elhunyt kiváló hiilapiró emlékeiből közöljük ezt az érdekes főijegyzést. tyolát. A sarkantyújának akkora volt a taréja, mint egy valóságos Szt. György tallér. A generálisok összenézték s ha volt közöttük olyan, aki nem ismerte, bizonyosan azt gondolta róla, hogy valami exotikus fejedelem. Nekem már volt hozzá szerencsém, de most nem ismert meg szegényes frakkomban. Csöngettek s harsogó éljenzés közt robogott be a király vonata. A városbeliek csapatából kivált a diszruhás polgármester s üdvözölte az uralkodót. A felség röviden felelt, azután megkérte Cegléd kiskirályát, hogy mutassa be neki a küldöttség tagjait. A polgármester vállon ragadta az első embert, egy kékdolmányos, öreg parasztot s ki- düllesztett mellel szavalta: — Kovács István közgyám, — I. Ferenc József ő császári és apostoli királyi felsége! A király mosolygott, a polgármester pedig tovább deklamált: — Halász Péter esküdt, —* I. Ferenc József ő császári és apostoli királyi felsége ! A megyei deputátusokban meghűlt a vér. Földváry Mihály alispán meg is rántotta hátulról a ceglédi szertartásmester fekete mentéjét, de nem használt semmit. Már a községi pénztárosnak is be akarta mutatni Szt. István utódját, de a király jóságos mosollyal leintette: — A többi urak talán már tudni fogják, hogy én ki vagyok . . . A többi bemutatás minden katasztrófa nélkül ment régbe s ő felsége megindult kíséretével az ajtó felé. Mire én is ki tudtam vergődni a pályaház felé, a fényes katonai csapat már a város elején s a paripák szügyig gázoltak a ceglédi hires sárban. Az állomás előtt akkor kaptak lóra a külföldi attachék, akiknek tarka-barka uniformisai közt csodálkozya pillantottam . meg Futtaky Gyula vászonsisakját.' Nyeregbe pattant ő is, aztán poroszkait a király csapata után. De előbb egy huszárlegény lekapott a lova nyakáról egy félholdalaku, kemény papirost, amelyre szép nagy betűkkel volt ráírva : Budapester Correspondens. Ugyanígy voltak megjelölve az attachék lovai is, sőt amint jobban körülnézek, egy barátságos szürkét vezetnek el mellettem, amelynek nyakán ott lóg az Egyetértés cime. Szent isten, ezt a lovat nekem szánta a parancsnokság, holott négy vagy öt esztendős korom óta nem ültem lovon ! A huszár odaáll a lóval egy borzas bajszu délceg főhadnagy elé s igy szól: — Főhadnagy ur, jelentem alássan, ennek a lónak nem jött meg a gazdája ! — Akkor hát veze'sd vissza ! — rivallt rá a főhadnagy s a huszár indulni készült. Sehol egy hitvány szekér s a király mögül már csak gyenge sóhajtásként hangzik az utca éljenzése, olyan messzire van. Nem sok időm volt a. tanakodásra. Elvégre a lóval is lehet okosan beszélni s különösen egy huszár- paripában van annyi gavallérság, hogy nem egy szegény kezdő riportert, de legalább is egy hadnagyot dob le, ha már valakit le akar vetni. Odasompolyogtam a főhadnagyhoz s szomorú elszántsággal mondtam meg neki, hogy. ki vagyok. Visszaparancsolta a huszárt, engem pedig siettetett, hogy üljek fel, mert már úgyis nagyon elmaradtam. Istennek ajánlottam lelkemet, egy mély sóhajt küldtem haza Fehérvárra áz anyámnak, aztán a huszár felsegített a nyeregbe. A következő pillanatban már szánakozva néztem le a főhadnagyra, aki nyilván a világ legnehezebb tudományának hiszi a lovaglást. A szürke megérezte, hogy olyan ember ül a hátán, akit ai
