Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-12-14 / 100. szám
4 TO I, NT A VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 19il." december 14. VÁRMEGYE. Közigazgatási bizottsági ülés. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 13-án délelőtt 10 órakor tartotta december havi ülését Apponyi Géza gróf vbt. tanácsos főispán elnöklésével. Jelen voltak: Simontsits Elemér alispán, Forster Zoltán főjegyző, Kiss Ernő dr. tiszti ügyész, Fink Kálmán kir. tanácsos, pénzügyigazgató, Padányi Andor kir. tanfelügyelő, Kurz Vilmos kir. tanácsos, árvaszéki elnök, dr. Drágíts Imre t. főorvos, Tóth Henrik kir. főmérnök, őrffy Lajos, Szabó Károly, Bernrieder János, Török Béla, Kovács S. Endre, Fekete Ágoston, Kozacsek József dr. .kir. ügyész. Elmaradásukat igazolták : Széchenyi Sándor gróf vbt. tanácsos-, Perczel Dezső vbt. tanácsos, Bernrieder József, Schell József báró. A főbb határozatok a következők: A szekszárdi vasúti hozzájáró utón levő vashid felemelési munkálataira Berger Miksa és fia cég ajánlata elfogadtatott. A tiszti jelentések adatai a következők: A közegészség állapota nem volt kedvező. Vörheny volt 24 községben 164 eset, 31 halálozással, roncsoló toroklob 27 községben 100 eset, 10 halállal, hasi hagymáz 21 községben 28 eset, *3 halállal, kanyaró 9 községben 17 eset, 3 halállal, hökhurut 7 községben 9 eset, gyermekágyi láz 1 községben 1 eset, mely halálozással végződött. A kir. pénzügylgazgatóság területén befolyt egyenes adókban és illetékekben 1.111,996 korona, mely az előző évinél kedvezőtlenebb 33,159 korona 11 fillérrel. A kir. tanfelfigyelő jelentette, hogy a rendes irodai teendőkön kívül hivatalos iskola- látogatásokat is végeztek, 33 tanteremben ; 32 tanerő működését figyelték meg. Ezen iskola- látogatások következtében csak a kisszékelyi rk. iskolával kapcsolatban merült fel oly körülmény, mely a közigazgatási bizottság rendelkező beavatkozását igényli. Nevezetesen ezen 3 tanerős elemi iskolánál a folyó tanévi mulasztási naplókból 1430 igazolatlanul mulasztott félnap állapíttatott meg s a községi elöljárósághoz áttett mulasztási kimutatások elintézetlenül voltak. Ez ügyben külön határozati javaslatot terjesztett a közigazgatási bizottság elé. Egyébként a vármegye legtöbb iskolájában zavartalanul folyt a tanítás, 11 községben a föllépett járványos betegség miatt be kellett záratni az iskolákat. Ezen községek: Kisdorog, Várdomb, Rácegres, Mucsi, Hőgyész, Őcsény, Alsónána, Gindlicsalád, Báta, Paks (rk) és Gyönk. Az iskolán kívüli oktatás a téli hónapokban bár még mindig szűk keretben, de megindult. Az eddigi jelentések szerint a vármegye 15 községében tartanak felolvasásokat és 5 helyen rendeznek analfabéta tanfolyamot. Bony- hádon az iskolán kivüli közoktatás irányítására külön közművelődési egyesület is alakult. A vármegye népoktatás ügyének anyagi támogatására a vallás- és közoktatásügyi miniszter az elmúlt hónapban fizetés kiegészítés, korpótlék és tandijváltság címén újabban 4227 kor. államsegélyt folyósított, ezzel a vármegyei népiskolák évi államsegélye 265,475 koronára emelkedett. A földmivelésügyi miniszter a"dunaföldvári s a szekszárdi gazd. ismétlő iskolákkal kapcsolatban szervezett háziipari tanfolyamok költségeinek a fedezésére 1100 K segélyt utalványozott. A szekszárdi áll. s. községi polgári leányiskolával kapcsolatban szervezett uj női kézimunka tanfolyam számára szükséges beruházások költségeire pedig 881 K 40 f. államsegélyt adott a vallás- és közoktatásügyi miniszter. Az állami menhelyi gyermekek számára a jövő tanévtől szervezett állami iskolák elhelyezésének az ügye folyamatban van, de mivel bérhelyiségben kell elhelyezni ezen iskolákat s erre alkalmas helyiségek nincsenek, eddig még sehol sem sikerült megfelelő elhelyezést biztosítani. PÉNZT és időt takarít meg, ha a kül- és belföldi heti- és napilapokra könyvkereskedésében fizet elő. Ugyanott bárhol hirdetett könyv, avagy zenemű legrövidebb idő ss alatt megszerezhető :: Túvirnt. - Telelőn. - Express. — A Tolnavármegye és a Közérdek eredeti tudósításai. — A Képviselőhöz Ülése. Budapest, december 14 d. u. 2 <5 IS p. A képviselőház ma d. e. tartott ülésében N á v a y Lajos elnökölt. Bemutat több kérvényt, melyek a kérvényi bizottsághoz utaltatnak követ kezeit a költségvetés tárgyalása során. Serényi Béla gróf földmivelési miniszter beszéde, aki reflektált az elhangzott felszólalásokra. Kijelenti, hogy az argentínai husbe- hozatalt azért engedte meg, mert azt az ország érdekében szükségesnek tartotta. Az állami erdők jövedelmezőségét a kormány a legnagyobb mérvben igyekszik fokozni. A legelő-kérdést a legnagyobb jóakarattal kezeli, minél több ingyenlegelőt akar létesíteni, meit ezzel úgy a nemzeti, mint a szociális érdekeket szolgálja. Azoknak, kik a boritaladó leszállítását és eltörlését kívánják, azt mondja, hogy ezt nem teljesítheti, ellenben borközraktárakat létesít az ország több pontján, amivel nemcsak a magyar bor jó hírét, hanem a borárakat is emeli. Kertészeti iskolákat fog felállítani, hogy igy a bolgár kertészek mellőzhetők legyenek. Fejleszteni fogja a méhészetet. A gazdasági tudósítók szervezetét reorganizálni fogja. A gazdasági iskolába behozta a kereskedelmi levelezés tanítását. A viziutakról szólva kijelenti, hogy a tömegáruk szállításának egy részét át kell hárítani a viziutakra. Még ebben az évben (1912-ben) megkezdi a Sió csatornázásának munkálatait, melyek a Dunát összekötik a Balatonnal, azután a Sajó szabályozás következik, mely az Alföldet a Felfölddel köti össze, 19'13-ben pedig a Maros és Kőrös szabályozásra jön a sor. Több megyés püspök megígérte neki, hogy parcellázás céljaira nagyobb földterületeket fognak az államnak átengedni. Kéri a költségvetés elfogadását. A Ház általánosságban elfogadta a földmivelési tárca költségvetését és következett a részletes tárgyalás. A bankcsaló testvére. Budapest, (érk. d. u. 2 óra 25 p.) A kereskedelmi bank csalójáról: Bauer Lajosról kitűnvén, hogy Siklóson is járt, hol pénzintézetekben pénzt helyezett el, a rendőrség vizsgálatot tartott Bauer Endre siklósi szállodabérlőnél, Bauer Lajos testvérénél, akit felvitt Budapestre, hol a kihallgatás folyamán beigazo- lást nyert az a tény, hogy Bauer Endre tudott testvére bűnösségéről, akitől nagyobb összegű pénzt is kapott. Bauer Endrét letartóztatták. IRODALOM. — DIolnár Ferenc krónikái. Molnár Ferenc »Ma, tegnap, tegnapelőtt* címmel összegyűjtötte azokat a hírlapi cikkeit, melyekkel az utóbbi időben a maga ragyogóan színes és elmés modorában szokott hozzászólani az aktuális napikérdésekhez, a budapesti élet fel-felmerülő jelenségeihez. Az Író előkelő szempontjai s páratlanul gazdag ötletessége fölül- emelik ezeket a krónikákat a napi érdekességen s a modern Budapest életének művészi tükrévé teszi. — Egy alapjában véve zsurnalisztikái műfaj, de irodalmi színvonalra emelve jelenik meg ezekben a krónikákban. Molnár Ferenc minden irói erénye megvan bennük: szórakoztató képessége, elmés- sége, megfigyelésének és látszólag távoleső dolgokat is összekapcsolni tudó fantáziájának ereje, előadásának szinessége s mindenekfelett a budapesti életnek lélek szerint való ismerete. A krónikák Radó Antal kitűnő vállalatának, a »Magyar Könyvtár«-nak egyik legújabb füzetében jelentek meg a Lampel R. (Wodianer F. és Fiai) cég kiadásában. Ára 60 fillér. — Maeterlinck a Magyar Könyvtár-ban. A világhírű belga drámairó nevét most a Nobel-dij tette aktuálissá s éppen erre az alkalomra jelent meg egyik legfinomabb és legmüvészibb munkája, az Interieur, hangulatos párbeszédes jelenetek gyűjteménye Rózsa Géza magyar fordításában. A fűzet annál érdekesebb, mert az előszót Maeterlinck neje, Georgette Leblanc, a hírneves színésznő irta hozzá. A füzet Radó Antal kitűnő vállalatában, a »Magyar Könyvtárt-ban jelent meg a Lampel R. (Wodianer F. és Fiai) cég kiadásában. Ára 30 fillér. — Kleist magyarul. A németek most ünnepük századik évfordulóját annak, hogy irodalmuk egyik leg- geniálisabb szelleme, Kleist Henrik öngyilkos lett. Ez alkalomból adta ki a Radó Antal ku.turális becsű vállalata, a »Magyar Könyvtár* Kleist leghíresebb novelláját, a Kohlhass Mihály-t Mikes Lajos fordításában. A novella a német irodalom egyik gyöngye s magyar fordítása annál nagyobb irodalmi jelentőségű, mert Kleist müveiből alig van valami magyarra fordítva. A füzet a Lampel R. (Wodianer F. és Fiai) cég kiadásában jelent meg. Ára 60 fillér. — A »Vasárnapi Újság* december 10-iki száma feltűnést keltő szép képekben mutatja be József főherceg kisjenői és kistapolcsányi vadászatait, melyeken Henrik porosz herceg is részt vett, a tripoliszi harcteret a keletindiai császár koronázását, Ráth György uj síremlékét stb. Fiala-Dőri Ottó érdekes cikke s több kép egy felszállást mutat be Zeppelin Schwaben- léghajóján. Szépirodalmi olvasmányok: Kaffka Margit regénye, Kazár Emil és Kanizsay Ferenc novellája, Lampérth Géza verse. Egyéb közlemények: Schemua Balázs, az uj vezérkari főnök aicképe, cikk a régi diéták pozsonyi jurátus-tanyáiról tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok. Irodalom és művészet, sakkjáték stb. — A »Vasárnapi Újság» előfizetési ára negyedévre öt korona, a Világ-krónikával együtt hat kor. Megrendelhető a Vasárnapi Újság kiadóhivatalában (Budapest, Egyetemutca 4.) Ugyanitt megrendelhető a «Képes Néplap», a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fill. — A levegő hajótöröttjei. Ma, amikor napról- napra az aviatika njabb és újabb diadaláról hoz hirt a táviró, különösen aktuális Capitaine Danrit érdekes regénye: «A levegő hajótöröttjei», amelynek hőse maga az ember, aki a föld porát el akarja hagyni, hogy évezredes vágya végre teljesüljön és a főid felett végtelen magasságokban repülhessen azzal a géppel, melyet önmaga konstruált. És a szárnyak nélkül született embert, ezt a tollatlan madarat, az emberi erő a levegő urává emeli, hogy Danrit regényének érdekes profult főszereplője izgatóan érdekes kalandjai után végre eljuthasson a Patrie-n az őrök jég birodalmába is és ott az északi [sark rejtelmes pompájában gyönyörködhessen. És abban az emberfölötti küzdelemben, amelyet a levegő hőse a természet titokzatos erőivel szemben viv meg, a szerelem is kivirágzik. — Meghatóan szép szerelmi történet kapcsolódik az elemekkel folytatott heroikus viaskodásba és ez a tiszta és nemes szerelem, mint az északi fény rejtelmes tüzctodája ragyogja be a sarkvidék szűzi havas világába behatoló emberpár történetét. Az izgalmasan szép regény az Egyetemes Regénytárban jelent meg és a harmadik kötet Bállá Ignác gondos fordításában még Grazzia Deledda, a világhírű olasz Írónő, néhány pompás novelláját is tartalmazza. A három kötet ára piros vászonkötésben, 3 korona 60 fillér. KÖZGAZDASÁG. — Viszonos szarvasmarba biztosítási egyletek. Ilyen egylet különösen a simontornyai járásban már több működik, több pedig most van alakulóban. Ezen egylet alakult meg folyó hó 5-én Szárazdon is Marosa Gyula főjegyző elnöklete alatt 105 taggaL A biztosított szarvas- marha száma 394 darab, értéke 110.410 korona. A cél — mint azt a cim is jelzi — az, hogy a szarvasmarhát tartó gazdák egymást szarvas- marháiknak baleset következtében — a hanyagság, gondatlanság és járvány eseteit kizárva — beálló elhullás és kényszervágás eseteire az érték 80 százalékáig kölcsönösen biztosítják. Ez maga olyan fontos tény, hogy a példa csak követéire ajánlható. — Szopós borjuk forgalombahozatalának megtiltása. Állattenyésztésünk fejlődésének nagy akadálya, hogy a szopós borjukat óriási meny- nyiségben vágják le fogyasztásra. A földmivelési minszter már az előző hónapban szigorú rendeletet adott ki, elrendelve, hogy a négy hetesnél fiatalabb borjuk helybeli vásárra, vagy más községbe csakis anyjukkal együtt hajthatók, vagy szállíthatók. E rendeletet most akként módosította a miniszter, hogy a négy hetesnél fiatalabb borjuknak anyjuk nélkül való forgalomba hozatalát egyáltalában megtiltotta és e rendelete megszegését kihágásnak minősítette, mely 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, illetve elzárással büntetendő. — A legmagasabb kitüntetéssel »Arany érern«- mel lett kitüntetve Globus tisztitó kivonat, Polo folyékony fémtisztitó, Globin és minden egyéb az ifjabb Fritz Schulz betéti társaság Aussig a/E gyártmánya a német droguisták szövetségének második szakkiállításán. Újabb bizonyítéka és legjobb elismerése annak, hogy ezen készítmények valóban elsőr nguak és a legjobbak. Más oldalról is legmagasabb kitüntetéseket nyerte a cég, mint »Arany érem« párisi világkiállítás 1900, »Grand Prix« világkiállítás St. Louis 1904. »Állami aranyérem« Nürnberg 1906. Millió háziasssony használja a már évek óta bevált Glóbusz, Globin és Polo készítményeket. Minden egyes kísérlet meggyőző és állandó híveket szerez. MOLNÁR-FÉLE R..T. könyvkereskedése SZEKSZÁRD, Kaszinóbazár. A karácsonyi idényre ajánlunk: Képes-könyveket Ifjúsági könyveket Szépirodalmi és tudományos könyveket Disz- és doboz levélpapírokat Irodaszereket stb. nagy választékban