Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)

1911-09-28 / 78. szám

— Személyi hír. Simontsits Eteméi alispán holnap reggel, néhány napra Budapesten át Lipcsébe utazik. — UJ nevelő Frigyes kir. hercegéknél. A Frigyes kir. herceg udvarához nevelőként be­osztva volt Pálffy József gróf lovassági százados csapatszolgálatra rendeltetett es helyette nevelőül Apponyi Károly gróf vezérkari százados, fő­ispánunk fia, osztatott be a királyi herceg udvarához. — Miért nem Jön Zlohy püspök ? Napokkal ezelőtt még azt irtuk lapunk egyik előző szá­mában, hogy gróf Zichy Gyula pécsi püspök is résztvesz nőegyletünk 50 éves jubileumán. Zichy püspök azonban kimentette magát, a jubiláns ünnepen nem vehet részt, mert október hó 4-én fogja Szigetvárott a most restaurált templomot fölszentelni. A szigetváriak gróf Zichy Gyű1 a fogadtatására nagy előkészületeket tesznek. — Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Gurgulits Antal móri állami polgári iskolai igazgatót, a szekszárdi polgári iskolák éveken keresztül volt miniszteri iskolalátogatóját, saját kérelmére a szegedi I. kerületi polgári iskolához helyezte át,, hasonminőségben. — Eljegyzések. Tarnay István, tartalékos hadnagy, szentandrási gazdatiszt eljegyezte Stollár Margitot Nagydorogról. Horváth József ügyes és törekvő szek­szárdi iparos eljegyezte Sándor Mariskát. — Tovább képző tanfolyam. A m. kir. belügyminiszter a közigazgatási és igazságügyi tisztviselők részére, október 4-től 14-ig tovább képző tanfolyamot rendez Budapesten. A tan­folyamra vármegyénkből Sörös József dombóvári tb. főszolgabíró és a kir. törvényszék részéről Áldor Ödön kir. törvényszéki bíró hivatott be. így téves legközelebbi számunk ama hire, hogy a* tanfolyamra Reich Oszkár tamásii szolgabiró rendeltetett be. — A községi és körjegyzők országos bankjának közgyűlése. A községi és kör­jegyzők országos bankja folyó hó 30-án tartja közgyűlését Budapesten, amelyen résztvesz Simontsits Elemér Tolnavármegye alispánja is, aki a felügyelő-bizottságnak az elnöke. — Ajándék a múzeumnak. Bereczk István simontornyai jegyző egy nagy emelőhálót, egy régi fegyvert, egy nyakkalodát és két drb régi vályogvető keretet adományozott a szekszárdi múzeumnak. — Hivatalos órák a pénzügylgazgatóság- nál A szekszárdi m., kir. pénzügyigazgatóság­nál a hivatalos órák folyó évi október 1-től köznapokon reggel 8 órától délután 2 óráig, vasár- és ünnepnapokon délelőtt 9 órától fél 12 óráig fognak tartatni. — Pályázat. A paksi kir. adóhivatalnál megürült ellenőri állásra 4 heti határidővel pályázat van hirdetve. — Negyvenéves találkozó. Érdekes talál-' kpzó volt szeptember 23-án és 24-én Buda­pesten, a Pannónja-szálló kis éttermében. Azok jöttek össze, akik az 1871-ik évben tettek érett­ségit a bencésrend esztergomi gimnáziumában. A találkozást Feichtinger Elek dr., a boszniai kormány pénzügyi osztályfőnöke és Rátkay László iró rendezte. Az 51 tanulótársból még életben van 21. A találkozón megjelentek 17-en. Ott voltak: Burány Gergely premontrei prépost Csornáról, Kanter Károly várbeli apát, Forrásy Ferenc kir. Ítélőtáblái tanácselnök, Simonyi Zsigmond dr. egyetemi tanár, Biró Élek keres­kedelmi minisztériumi osztálytanácsos' Győrből, Maiina Gyula műszaki tanácsos Szeged, Ferenczy György plébános Szálkáról, Zay Gyula- máv. főellenőr Zágrábból, Köhler János számtanácsos Zalatnáról," Hubert Vilmos ügyvéd Léváról, Csongrádi Gyula jegyző Szőgyénből, Schönbeck Ignác n gybérlő Kiskomáromból és Fris József dr. Konstantinápolyból, ahol orvos. — A volt iskolatársak vidám kedvben mutatkoztak be egymásnak. A jó kedvet fokozta, hogy a fiuk egy része elhozta a feleségét is, akik már mind nagymamák. Vasárnap délelőtt a megjelentek tisztelegtek még életben levő egyetlen tanáruk­nál, Vaszary Kolos hercegprímásnál. Tisztelgés után Kanter Károly apát misét mondott a Zsigmond-kápolnában. A legközelebbi találkozás öt év múlva lesz Budapesten. — Elmarad a népfölkelők szemléje Is. A honvédelmi miniszter leiratban értesítette a törvényhatóságokat, hogy a folyó évben a nép­felkelők szemléje is elmarad. — Elhunyt polgármester. Mély gyásza van Kaposvárnak. Németh István polgármester 62 éves korában folyó hó 24-én délben hosszas szenvedés után elhunyt. Németh István holttestét érckoporsóba rakva, a r városháza közgyűlési termében tették ravatalra. Témetese ^ óriási részvét mellett ment végbe folyó hó 26-án. ____1911 szeptember 28. TOLNA VARMEGYE és a KÖZÉRDEK — Ä szakcsl petíció. Az általános képvi­selőválasztások alkalmával a szakcsi kerületben Szluha Pál Kossuth-párti képviselőt választották meg, az azóta elhunyt Jeszenszky Andor munka­pártival szemben, 280 szavazattal. A kisebbség­ben maradt párt petícióval támadta meg Szluha mandátumát. A Kúria elrendelte a vizsgálatot és a vizsgálat befejeztével a kir. Kúria választási tanácsa tegnapra tűzte ki a tárgyalás folytatását. A tárgyaláson, amelyen Zachár Emil elnökölt, Gábor Illés dr., a peticionálók nevében vissza­vonó kérvényt nyújtott be és ennek alapján az eljárás beszüntetését kérte. A kir. Kúria tudo­másul vette a visszavonó kérvényt és az eljárást beszüntette. A költségek megállapítására egy későbbi ülésen kerül a sor. — Halálozás. Fájdalmas csapás érte Schaffer Mihály kistormási tanítót hasonnevű fiának elhunytával. A kis Schäffer Mihály pár héttel ezelőtt került Bonyhádra, ahol az I. gimn. osztályba Járt. Pár nappal ezelőtt vörhenybe esett s a gyilkos betegség megölte a kis diákot. — Riadalom hirtelen haláleset miatt Felső­nyéken e hó 27-én nagy riadalmat okozott Zsiga Kovács János hirtelen halála. Mindenki kolerára gondolt. A helyszínére kiszált Reich Oszkár szolgabiró azonban a járási orvossal megállapította, hogy kolera esetről egyáltalán szó sem lehet, miután annak semmi tünete nem volt konstatálható. — A sürgönykézbesltés hiányosságai Több olddról elkeseredett panaszok érkeznek hozzánk, a szekszárdi közönség köréből, a késedelmes, sokszor órákkal kitolódó táviratkézbesités miatt. Tisztelettel kérjük a közönség irányában pél­dásan előzékeny táviró-főnökséget, sziveskedjék a bajoknak szigorú ellenőrzésével, ha szükséges : a személyzet szaporításával alaposan elejét venni s megakadályozni, hogy a táviratkihordó csak kalandos körutak és eszmecserék után végezze fontos és sürgős kötelességét. A közön­ség pedig egyszer se mulassza el átvételi alá­írása mellett az átvétel pontos idejét is bejegyezni. — Utolsó hét. Jansen Antal közismert, kitűnő mozija kedden este jótékonycélu előadást tartott a Vidéki Rendőrtisztviselők Segélyegylete javára. A tiszta jövedelemnek 40 százalékát, 30 koronát juttatott a fenti célra, A mai elő­adás tiszta jövedelméből pedig a szekszárdi tűzoltók javára fog 40 százalékot adni. Fel­hívjuk a közönség figyelmét azon körülményre, melynél fogva rövid ideig, már csak a jövő héten marad nálunk a hírneves Jansen-mozi. — Megtagadott gyűjtés. Dunaföldvár köz­ségben, amint nekünk Írják, általános felhábo­rodást idézett elő Biró Imre rk. plébános azon magatartásával, hogy a dunaföldvári önkéntes tüzoltótestületnek megtagadta, hogy a rk. plébánia templomban a tűzoltó otthonra gyűjtést rendezhessen. — Fertőtlenítő gépek megrendelése. Tolna­vármegye alispánja tekintettel a vármegye egyes községeiben minduntalan tapasztalt hevenyfer- tőző betegségekre, s a kolera járvány által szerzett tapasztalataira, a vármegye egyes köz­ségeinek 19 drb. Walser féle fertőtlenítő gépet rendelt meg, amelyek a belügyminiszter által melegen ajánltatnak s a bakteirológiai intézet által is felülvizsgáltatnak. A beszerzett gépek ára darabonként 2000 korona s egyelőre a kö­vetkező községek láttatnak el vele: Dunaföldvár, Paks, Dunaszentgyörgy, Tolna, Báta, Ujdombovár, Bölcske, Németkér, Nagydorog, Fadd, Decs, Mó­rágy, Nagymányok, Tevéi, Lengyel, Zomba, Kurd, Nagyszékely, Regöly. A vármegye több községe kézzel-lábbal protestált a gépek beszerzése ellen. Vármegyénk alispánja azonban vasszigorral rajta van, hogy a közegészségügy eme fontos és nélkülözhetetlen eszköze mihamarabb szol­gálatára álljon a vármegye minden községének. Amennyire csodálkozunk sok község magatar­tásán, ép annyira örvendünk a vármegye al­ispánja erélyes intézkedésének, meg vagyunk győződve, hogy egészségügyi viszonyaink hatá­rozott javulást fognak mutatni nemsokára s meg lesz kiméivé a vármegye több községe attól, hogy a megfelelő ovóeszközök hiányában elharapódzott ragályos betegségek miatt hóna­pokon át zárva tartsa iskoláit — mint példáu nemrégiben a vörheny garázdálkodása alkalmából, — Utánvétel. Október 5-én lesz, a bátaszéki állomás felvételi épületéből kiindulva, a Báta és Bátaszék községek határában elkészített pár­huzamos utak és átjárók átadása és átvétele. A vármegye részéről: Éry «Márton tb. főjegyző, Bajó Pál főszolgabíró lesznek jelen, továbbá a m. kir államépitészeti hivatal, a zágrábi üzlet­vezetőség, Báta—Bátaszék képviselői és Pallós Ignác vállalkozó. — Baleset Sajnálatos baleset érte f. hó 25-én a Szekszárd—bátai Dunavédgát-társul at derék öreg gátőrét, Horváth Pétert Keselyüsi őrházának udvarán oly szerencsétlenül csúszott meg, hogy súlyosabb csontrepedést szenvedett. 3 — UJ postai kézbesítés. Folyó évi október hó 1-től uj postai kézbesítés lép életbe Szek- szárdon. A figyelmes posta- és távirdai igazga­tóság ugyanis tekintettel volt a Szekszárdra nézve beállott kedvezőbb vonatközlekedésre s már a jövő hó elsejétől életbe lépteti a követ­ező újításokat. Posta indul Szekszárdról Sár- óogárd felé november 1-tól február 14-ig reggeli 2 óra 45 perckor, február 14-től október 31-ig 6 óra 35 perckor, Bátaszékre november 1-től 1‘ebruár 14-ig 5 óra 25 perckor, Sárbogárdra délelőtt 11 óra 10 perckor, Sióagárdra 12 óra1 30 perckor. Bátaszékre délután 3 óra 20 perc­kor, Sárbogárdra 4 óra 40 perckor, Bátaszékre február 15-től október 31-ig reggel 7 óra 40 perckor. Érkezik Sárbogárd felől február 15-től október 31-ig 7 óra 10 perckor, november 1-től íebruár 14-ig pedig 6 órakor. Sióagárdról déli 12 órakor, Bátaszék—Sárbogárdról 11 óra 50 perckor, Sárbogárdról 3 óra 55 perckor, Báta- székről 5 óra 15 perckor. Az érkezett posta- küldemények kézbesítése megkezdetik reggel 8 órakor, déli 12 óra 30 perckor, délután 4 óra 45 perckor. Az 5 óra után érkező küldemények kézbesítése másnap reggel 8 órakor. A délutáni második kézbesítéskor 4 óra 45 perckor pénzküldemények és utalványok nem kézbesittetnek. Ünnepeken délután mindkét kéz­besítés elmarad. Január 16-tól, november 30-ig ünnepnapokon az utalványok és pénzeslevelek, postai megbízások és utánvételes ajánlott leve­lek kézbesítése teljesen szünetel, a csomagok közül pedig a romló tartalmúak és sürgős ter­mészetűek kézbesittetnek. A postán a gyűjtő szekrény leveleit minden postaindulás előtt 15 perccel, a többi helyeken pedig 10 óra 15, 3 óra 30, 6 óra 30, 8 óra 15 perckor szedik ki. A hírlapok délelőtt 7 óra perckor, délután pedig 12 óra 45 perckor kézbesittetnek. — Elhagyott gyermek Schwartz Aranka, a Szekszárd-szálló kaszirnője, 2 hónapos kis gyermekét folyó hó 17-én reggel átadta Pálfl Róza pécsi cselédnek azzal, hogy ő reggel Bajára utazik, este visszatér, viselje addig gondját a gyermeknek. Minthogy Schvartz Aranka még mindig utazik s úgy látszik, hogy gyermekéért visszajönni nem hajlandó, a gyermeket a pécsi menhelybe szállították. — E1 égett gyermek- Dombóváron csütör­tökön délután Mócz Anna öt éves kisleány egy égő rőzsehalmazba esett és összeégett, A szülők, akik kint dolgoztak a mezőn, csak este szereztek tudomást gyermekük tragikus haláláról. Az égő rozsét gyümölcsszáritáshoz használták, a kert­ajtót pedig, ahol a rőzse fel volt halmozva, el­felejtették elzárni. A gyermek, aki egyedül volt, bement á kertbe, közel az égő gályákhoz és eddig még kiderítetlen módon a magas lánggal égő rőzse közé esett. — Csavargó veszett eb. Folyó hó 23-án éjjel egy kóbor veszett eb több kutyát meg­mart a szekszárd—dunamelléki tanyákon s utóbb Puskás keselyüsi korcsmárost is megharapta. A szükséges intézkedések megtétettek; de azért ez a szomorú eset is figyelmeztetheti városunk rendőrhatóságát, hogy a különösen éjszaka gaz­dátlanul csavargó ebek összefogatásáról és gaz­dáik szigorú megbüntetéséről gondoskodjék. — Pótvásár. A kereskedelmi miniszter megengedte, hogy Félsöi/reg községben október hó 9-én pótvásár tartassák. — Állatjárvány. Kölesd községben a raga­dós száj- és körömfájás ismét fellépett. — Magyarország legnagyobb és legelterjedtebb lapja: a Pesti Hírlap az uj október—decemberi évnegyed küszöbén felhívja a magyar olvasóközönség figyelmét a kővetkezőkre: A Pesti Hírlap napról-napra nagyobb terjedelemben, tehát legbővebb tartalommal jelenik meg; naponkint 10—16—20 oldallal is többet ad, mint más lapok; tehát járatása egyenlő előfizetési ár mellett legelőnyösebb. Hogy ma kétségtelenül a legelterjedtebb lap, amennyiben példányszáma a legnépsze­rűbb boulevard-lapokét is felülmúlja: az a hirdetők szempont­jából fontos, lévén a hirdetés a Pesti Hírlapban a legcélra­vezetőbb. A Pesti Hírlap minden irányban független, szókimondó, demokrata, szabadelvű ellenzéki ujssg. A Pesti Hírlap munka társai sorába számítja hazánk legjelesebb és legkedveltebb íróit, kik kózül kiemeljük Gárdonyi Géza, Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Szomaházy István, Abonyi Árpád, Porzsolt Kál­mán, Lux Terka, Szabóné Nogáll Janka, Murai Károly, Szász Zoltán, Szini Gyula, Tömörkény István, Bokor Malvin, Diplo­mata, Pásztor József és gróf Vay Sándor neveit. A Pesti Hírlap speciális rovatai: Vasárnapi krónika, Hétköznapok, Kis komédiák, Kulisszák mögül, Pesti erkölcsök, Vidéki esetek (csupa mulattató tartalommal) s az Esti levél s Mindennapi problémák (aktuális társadalmi kérdések megbeszélése.) A Pesti Hirlap mindennap annyi szerkesztői üzenetet hoz, mint más lapok egész héten át, tehát a közönség igényeit e téren is a legnagyobb mérvben elégíti ki. A Pesti Hirlap külön kedvez­ményeket is nyújt előfizetőinek, amennyibnn a Divat-Salon cimü kitűnő divatlapot keJvezményes áron rendelhetik meg és ingyen, karácsonyi ajándékul kapják a Pesti Hirlap nagy képes naptárát. A Pesti Hirlap 1912. évi naptárát gazdag szépirodalmi és közhasznú tartalommal, minden uj előfizető is megkapja, aki legalább október óta előfizetője lesz a lapnak. A Pesti Hirlap előfizetési ára egy hóra 2 kor. 40 fillér, két hóra 4 kor. 80 fill., okt.—dec. negyedévre 7 korona. A Divat-Salonnal együtt negyedévre 9 korona. A Pesti Hirlap kiadóhivatala, hova az előfizetést legcélszerűbb postautalványon beküldeni, Budapest, V. kér., Váci-körut 78. szám alatt van

Next

/
Oldalképek
Tartalom