Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)

1911-09-18 / 75. szám

\ 1911. szeptember 18. — Segédlelkész kinevezés. A dunameiiéki ref. egyházkerület püspöke Csia Lajos pécsi ref. hitoktató segédlelkészt — külföldi tanulmányútra menetele miátt — ezen állásától felmentett e s helyébe Fövényessy Pál segédlelkészt nevezte ki, aki most tette le a református lelkészi vizsgát Budapesten. — ü] vizlecsapolo társulat. A bölcskei és dunakömlődi Hüllő vizlecsapoló társulat alapszabályait a kormány jóváhagyta. Miniszteri biztossá Vigyázó Imre sz -fehérvári kultúrmérnök neveztetett ki. — A pécsi egyházmegye köréből A pécsi püspök Röszler Ferenc grábóci subsdiariust Iba- fára adminisztrátornak, Fényes Ferenc apari káplánt pedig Grábócra küldte subsdiariusnak. — Uj körorvos. Pinczehelyen a körorvosi állásra dr. Zoltán H. Jenő választatott meg. — Segéűjegyző választás. Az Udvari köz­ségi segédjegyzői állásra Takáts István válasz­tatott meg. — Áldozatkész község. Dunaföldvár köz­ség az ottani magán polgári fiú- és leányisko­lának egyenkint 5 ezer K segélyt szavazott meg. — Szerencsétlen kutásás. Á napokban József szekszárdi lakos kutásás közben az Kovács anyagfelhuzó készülékbe állva társával együtt ereszkedtek a 18 m. mélységű kútba, de a csigát forgató segítség az egyensúlyt elveszítve a csigát elszalasztottá, Kovács és társa a mé’y- ségbe zuhant, ahol a kútfúró készülék Kovács félkarját olyannyira megrongálta, hogy kórházba kellett szállítani — Utcai támadás. Kedden éjjel 10—11 óra között Simon Ferenc szekszárdi legény, amint gyanútlanul haladt hazafelé, Tapsonyi Vince, Silling Mihály, Strényer Antal, Matus József és Miklósi László legények minden szóváltás nél kül megtámadták, a földhöz verték és össze­rugdosták. A csendőrség az öt vitéz legényt feljelentette a b róságnál. — Hamispénz Bonyhádon. Bonyhádon több üzletben hamis ötkoronások kerültek forgalomba. A hamispénz gyártóját még nem sikerült ki­nyomozni. A csendőrség széleskörű nyomozást indított a tettes kézrekeritésére. — Betörés a cukrászdába. A múlt héten ismeretlen tettesek betörtek Majtány József Széchenyi-utcai cukrászdájába s onnan 24 fehér asztalkendőt, 24 törülközőt, 4 vánkoshuzatot, 1 asztalterítőt, 22 darab trabukó szivart, 5 re­galia médiát és 1 pár férfi cipőt, 125 korona értékben elemeitek. A betörők után nyomoz a rendőrség. — A hálószobák réme, a poloskák ki­irtása- eddig a lehetetlen dolgok közé tartozott. Mióta azonban a Löcherer Climexinnel történtek próbák, beigazolódott, hogy a Climexin nem­csak az élő poloskát pusztitja el nyomban, de a Climexin hatása folytán a peték rögtön ki­száradnak és többé ki nem kelnek. A Climexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat vagy festést nem piszkit; nyomot vagy foltot nem hagy. Moly ellen egyedül biztos szer — Kapható : Szeghy Sándor gyógyszertárában Szek- szárdon és a készítőnél: Löcherer Gyula gyógy szerésznél Bártfán. — Szilágyi és Diskant miskolci gépgyáros cég könyökszerkezetü és viznyomásu kitűnő szőlősajtóira, valamint a legújabb »Villám« központfutó bogyozó és zúzógépére fel hívjuk az olvasóink figyelmét. Kiemelendők különösen a cég által feltalált és készített »Kossuth«, »Kincsem« és »llegyalja« borsajtók, nemkülönben a nagyüzemü sajtoláshoz készített Rákóczi »kettős kosaru« sajtók, amelyeknél a régi világ fából készített sajtója nagyszerűen c gyesitve van a legújabb technika vívmányaival. A sajtók felső része acél, alsórésze faszerkezet. Ennélfogva a must seholsem érintkezik vasrészekkel, hanem csak a fával, ami a must színét, izét, zamatját nem befolyá­solja. A törkölyt sem kell összevagdalni, hanem kisebb dara­bokban is könnyen ki lehet venni. Az 1901. évi temesvári, az 1902. évi egri és pozsonyi II. mezőgazdasági országos és az 1906. évi nagyváradi kiállításon, valamint az 1907. évi pécsi kiállításon a cég borsajtói elsődijjal, aranyéremmel lettek ki tüntetve. A cég Ízléses árjegyzékét kívánatra minden érdeklő dőnek megküldi. — Betiltott állatvásár Az elmúlt csütör­tökön volt Szakcson az őszi országos vásár, amelyre azonban hasított körmü állatok felhaj­tását két nappal a vásár előtt be kellett tiltani, mert Koppányszántón, a szomszédos községben újra fellépett a ragadós körömfájás. Túuirot. - Telefon. - Express. — A Tolnavármegye és a Közérdek eredeti tudósításai. — A Képviselőhöz Ülése. Budapest, szeptember 18. d. u. 2 ó 15 p. A képviselőház ma délelőtt tartott ülésén Kabos Ferenc elnökölt. Bemutatja 3 község kérvényét az obstruk- ció ellen. Javasolja, hogy a kervényi bizottság­nak adassanak ki. Ábrahám Dezső ellenindit- ványt tesz, mire 20-nál több képviselő névsze­rinti szavazást kér és a szavazásnak holnapra halasztását. TOLNA VARMEGYE és a KÖZÉRDEK 5 Elnök bemutatja Komárom és Győr vár­megyék feliratát a póttartalékosok családtag­jainak segélyezése tárgyában és Sopron vár­megye feliratát az óhstfukció ellen. Javasolja, hogy a kérvényi bizottságnak adassanak ki. Ab r ah ám Dezáő Sbpron feliratára vonatko­zólag elleninditványt tész, mire 20-nál több kép­viselő névszerinti szavazást kér és a szavazás­nak holnapra halasztását. Elnök bemutatja Győr vármegye feliratát a katonai javaslatok' ellen-, melynek a kérvényi bizpttsághoz való Utalását javasolja. Ábra­hám Dezső újból elleninditványt tesz, 20-nál több képviselő pedig névszerinti szavazást kér és a szavazásnak holnapra való halasztását. Véres zavargás Bécsben. B«'CS, (Érk d. u. 2 ó. 10 p.) A bécsi demokraták á képcsarnokban teg­nap népgyülést tartottak a drágaság és a hús behozatali tilalom ellen. A népgyülésen óriási mintegy 40000 főnyi tömeg vett részt. A gyűlés után valóságos forradalmi hangulat veit erőt a tömegen. A városház ablakait beverték, a. vil­lamos kocsikat elfogták, szétzúzták és felgyúj­tották, a gázlámpákat az utak mentén leverték, az utcákon barrikádokát emeltek. A rend helyre­állítására kivezényelt katonaságot kőzáporral fogadták. A zavargás legnagyobb és legvéreng­zőbb a Habsburg-téren volt. A megtámadott katonaság itt sortüzet adott. Egy ember meghalt, 80 súlyosan megsebesült, 160 egyén letartóz­tattatok. A zavargásoknak éjfélkor értek véget. Bécs város hatósága ma reggel falraga­szokon kihirdette, hogy ha a zavargásokat foly­tatják, kihirdeti az ostromállapotot és felállítják a rögtönitélő bíróságot« A nöeíylet jubiláns ünnepsége. Az »Egyesült szekszárdtolnamegyei nöegylet* f. évi október hó 5 én üli meg félszázados fenn­állásának jubiláris ünnepségét, mely alkalomra megállapította a vigalmi bizottság névsorát 250 rendezővel. A rendező-bizottság névsorát alant közöljük, hogy akik eketleg nem óhajtanának a bizottságban részt venni posta fordultával értesítsék a vigalmi bizottság elnökét Wigand János szekszárdi főgimháziumi igazgatót, hogy a névsorban a kiigazítást ideje korán eszközöl­hesse. A meghívók a napokban már szét lesz­nek küldje s akik esetleg meghívót tévedésből nem kapnak, s arra reflektálnak, ugyancsak egy levelező kártyán értesítsék a vigalmi bizottság elnökét. Rendezőbizottság : Wigand János elnök, Dr Pesthy Pál, Fördős Mihály, Dr. Őrffy Gyula háznagyok, Várkonyi Sándor jegyző, Holub János, Schneider János pénztárosok, Tihanyi Domokos. Hámori Antal ellenőrök. Rendezők: Ács Lipót ifj. Adamecz Gyula Bajó János Bajó István Dr. Bartal Kornél Dr. Bárány Lipót Berényi Győző Dr Bernáth Béla Bodorik József Dr. Borostyán Sándor Bodnár István Bodnár Jenő Boross Zoltán Bures Lipót Baky István Bereczk István Biróy Gyula Blascsok Gyula Boda Géza Brebovszky Elnmér Csathó Egon Dr. Csizmadia Géza Csizmadia László Csiszér Sándor Dr. Drágíts Imre Dr. Dobrescu Sándor Dömötör Miklós Dr. Dőry Jenő Dőry Sándor Dióssy Endre Eibach 0döu Erdős Zsigmond Egri Béla Elbert Izsó Földes László Fabriczius István Fejős Zoltán báró Fiáth Elemér báró Fiáth Tibor Fischer Samu Fischhof Géza ifj. Fördős Dezső Fördős Gyula Fördős Lajos Dr. Gulyás József Győry György Gullner Elemér Günther László Dr. Hacks Ferenc Dr. ifj. Haypál Sándor Halász István Halász János Halász András Haraszti József Haspel Géza Dr. Herczegh Gyula Dr. Hohenberg József Dr. Holub József Hetényi Lajos Dr. Horváth Jenő Hock István Háry Béla Haidekker Lajos Halasy Tibor Hiller Gyula Holéczy Béla Horváth Ferenc Horváth Ignác Jasek Sándor Janosits Károly Jakab László Joób Imre Juhász Ernő Jagitza Vincze báró Jeszenszky Andor báró Jeszenszky Miklós Dr. Kalmár Vilmos Dr. Káldy Gyula Kenézy Endre Kenézy László ifj. Kiss Ernő Koncskó Andor Kovács Károly Kovács László Kovács Ottó Dr. Kramolin Gyula Dr. Kron Ferenc ifj. Kaminszky János ifj. Kamarás Béla Kayser Lajos Dr. Keck László Kenesei Vilmos Ketskés Győző Keszler Károly Dr. Kiss Ernő Klimes Antal Kommandinger Kálmán Kontsits Elemér Kolofont Andor König Géza Kunczer Ödön Lakos Adolf László Aladár Dr. László Sándor Dr. Leopold Kornél ifj. Leopold Lajos Laky László Laskó Dezső Látrányi Jenő Lestyán Lajos Leopold Elemér Lunova Jenő Lukács László Ludvig József Lipovszky Ferenc Lipovszky Imre Dr. Mayer Gyula Matzon Kálmán Dr. Martin József Mikula Dezső Mirth László Mikecz Endre Miklós Aladár Moudry Hugó Dr. Müller Ferenc Matzon Béla Mányoky Ödön Mádi Kovács János Mádi Kovács György Mádi Kovács Ferenc Mádi Kovács Dénes Mádi Kovács Imre Mihálovics István Mirth Gyula Müller János Müller Károly Németh Márton Niefergall Nándor Nagy Béla Nyári Andor Dr. Ormos Ernő Óváry Ferenc Oravszky László Oszeczky György ifj. Őrffy Lajos Dr. Parragh Béla Dr. Parrag Ottó Pazár Dezső Pignitzky Ferenc Pirnitzer Ede Dr. Pártos Gyula Partos Vilmos Padányi Andor ifj. Parragh Béla Dr. Pesthy István Pesthy Gergely Prehál Henrik Purth Adolf Rácz József Reich Oszkár Dr. Róna Ferenc Rózsay Elemér Rumi Imre Dr. Sarbert Vilmos Dr. Seffer László Sigrist Antal Tibor Scholtz Gusztáv Dr. Spányi Leó Dr. Sonnewend Frigyes ifj. Steinsdörfer József Sternfeld József Stetka József Steiner László Sass László Sándor Dániel Sass Elemér Sass István Schvetz Ernő Schvetz Elemér Schlichtherle Lipót Schád Vilmos Sigora Lajos Simontsits Béla ifj. Steinfeld Béla Stein Jenő ifj. Somogyi Zsigmond ifj. Stokinger János Dr. Szalay László Dr. Szászy Endre Dr. Sztanó Sándor Szeghy Sándor Dr. Szilágyi Ernő Szalay Sándor Dr. Szily Géza Szabó Zoltán Szabó János Szentmartony Lajos Dr. Szentkirályi Mihály Szűcs János Szepessy Kálmán Dr. Szommer Gyula Telkes Izidor Dr. Török Ottó ifj. Tenzlinger Lajos Tenzlinger István Thassy László Takács Gyula Dr. Tamaska Lajos Treer József Treer István Tóth József Tóth Pál Ujkéry Antal Varga Ferenc Végess János Dr. Véges Ferenc Várkonyi Imre Várkonyi István Virányi Károly Workó Ferenc Wachtl Károly ifj. Wendl István Wéber Kálmán ifj.. Wéber János Wéber Lajos Wilcek Sándor Willinger Márton Dr. Zilczer József Dr. Zsigmond Ferenc Zsigmond Eiemér Zsuffa Ödön TANÜGYI HÍREK. Rovatvezető: Nagy Béla. — Választás. A bonyhádi iparostanonc- iskolai igazgatói állásra Schlenker Mihály, az üres tanítói állásra pedig Répás Dezső és Láng Károly választatott meg. — Ipariskolai tanitóválasztás. A paksi ipariskolánál lemondás folytán üresedésbe jött tanítói állásra Németh Mihály községi tanító választatott meg. — Tanitóválasztás. Az ujonan létesült szabatonyi községi iskolához Gerhardt Károly oki. tanító választatotümeg. A naki rk. osztálytanítói állomásra Vitko- vits Kálmán választatott meg. — Tanitógyülés. A sióvidéki ág. hitv. ev. tanítóegyesület e hó 20-án d. e. 9 órakor gyű­lést tart. A políári leányiskola továbbképzőié­nek megnyitása. A szekszárdi polgári leányiskola mellett szervezett kézimunka továbbképző tanfolyam­nak hivatalos megnyitása tegnap történt meg a leányiskola tornatermében. A megjelent növen­dékek és tanügybarátok csaknem megtöltötték a nagy termet. Padányi Andor kir. tanfelügyelő és Kovácsné Nagy Lujza igazgatónő elnöklete mellett megjelent az intézet tantestülete is. A tanév megnyitása alkalmával Padányi Andor kir. tanfelügyelő a következő mélyen átgondolt, tartalmas beszédet tartotta: Igen tisztelt Vendégeink'! Nem áldomást ülünk ma, hanem munka előtt állunk, egy nagy munka előtt, amelyben becses megjelenésükből is erőt akarunk merí­teni. Megfogadtuk, hogy városunk áldozatkész­ségéből s magas kormányunk támogatásából emelt eme díszes épületet a nemesitő munka csarnokává fogjuk avatni s ezzel a korunknak megfelelő életforrásává tesszük. Közoktatásügyi kormányunk már ezelőtt 13 esztendővel kiadta a polgári leányiskolákkal egybekapcsolt női kézimunka-tanfplyamok szer­vezetét. (1898. évi 39,920. számú rendelettel.) Ezzel alakot öltött az az eszme, hogy a polgári leányiskola IV. osztályát végzett serdülő leány­káink maradjanak teljes kifejlődésükig az anya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom