Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)

1911-09-04 / 71. szám

XXI. (VII.) évfolyam.

71. szám.

Szék szárd, 1911 szeptember A,

Előfizetési ár:

Egész évre . .16 korona.

Fél évre . . . . - 8 „

Negyed évre ... 4 „

£gy szám ára . 16 fillér.

SHöfizetéseket és hirdetéseket a kiadott vatalon kívül elfogad a Molnár féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon.

Egyel számok ugyanott kaphatót.

POLITIKAI HETILAP.

Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleion-szám: 18 és II.

Szerkesztőség:

Bezerédj lstvón-utca 5. szám.

Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények.

Kiadóhivatal: Vármegye-utca 130. szám.

Az előfizetési pénzek és hirdetések ids küldendők.

Néptanítóknak,

ka az előfizetést egész évre előre be küldik, 8 kor.

Főszerkesztő: Dp. LEOPOLD KORNÉL.

Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN.

Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÄLY.

Laptulajdonosok a szerkesztők.

Ni a legsürgősebb?

— ik. Harmadik hónapja tart a véderővitának nevezett képviselőházi tárgyalás. Nagy idő, mely alatt a bölcs törvényhozás igen sok hasznos dolgot végezhetett volna a honatyák által a választások idején oly hőn imádott haza és nép érdekében. A haza és nép azonban türelmes és beérik a morzsákkal. Az elmúlt hosszú időt nem sajnálnék, ha azt a t. képviselőház tényleg alapos, komoly és érdemleges vitának szentelte volna, mert a s^óbanforgó nagyfontosságu javaslat egész halmazatát öleli fel a gazdasági, kulturális, külügyi és társadalmi problémáknak, melyeknek tüzetes tárgyalása és tárgyilagos firtatása C9ak hasznára vált volna a közügynek.

Szeretjük a kemény szócsatákat és a szigorú, éles, szakavatott ellenzéki bírálat a legtöbbször termékenyítő hatást gyakorol. Ellenzék nélkül hézagos az ellenőrzés és hiányzik a lendület, amely szint, savat és szárnyakat ad a vitának.

Az ellenzék nem teljesíti eme ellenőrző hivatását és törvényhozói kötelességének alfáját mulasztja el a mostani rendkívül fontos javaslatok tárgyalásánál és Andrássy Gyula, Apponyi Albert és Batthyány Tivadar beszédeitől eltekintve — akik egytől-egyig igen tartalmas és szakszerű beszédeket mondottak, bárha konklúzióik legtöbbjével nem értünk egyet — érdemleges ellenzéki beszéd ennyi idő alatt alig hangzott el, hanem teljes mértékben dúlt-fúlt a mindent elposványositó és a törvényhozás méltóságát arculütő technikázás. Nyugodt lélekkel bocsátható az ország közvéleménye, tehát pártkülönbség nélkül az egész ország közönségének itélőszéke elé az a kérdés, vájjon nem itéli-e el a legnagyobb mértékben azt a szégyenteljes technikázást, amelyet az ellenzék követ, a Kossuth-pártot legkevésbbé sem véve ki, amely hol hangosan, hol csak jezsuita formulák mögött támogatja a vezérei által még csak a közelmúltban is legerélyesebben elitéit obstrukciót.

Már tiz év óta tudva van, hogy a létszámemelés elkerülhetetlen és hogy a hadsereg fejlesztése nélkülözhetetlen. Bár óriási áldozatokkal jár úgy a létszámemelés, mint a sok uj beruházás, azok elől kitérni úgy az ország biztonsága, mint pedig belső békés fejlődése érdekében lehetetlen.

Badar beszéd, hogy Becsnek és a dinasztiának kell meghoznunk ezen emberben és pénzben tényleg igen súlyosnak mondható áldozatot. A polgári munkának sikert és áldást, gazdasági, kulturális fejlődést csak a béke biztosíthat. Mikor az egész világon lázas erőfeszítéssel folyik a haderő és a hadi fölszerelés folytonos fejlesztése, akkor bármennyire nagy áldozatot is hozunk, mi sem maradhatunk a többi államok hadi ereje és készültsége mögött. Ezek a nagy áldozatok visszatérülnek a békés fejlődés áldásaiban, miglen egy három hónapos háború manapság több költségbe kerül, mint 20 évi hadi budget és annyi kárt, bajt és szenvedést okoz a nemzetnek, hogy azt húsz év alatt sem lehel, kiheverni. Azért bár az általános lefegyverzésnek, a nemzetközi békebiróságoknak, a világbékének vagyunk lelkes hívei, a hadseregek fejlesztését célzó általános versengést mi sem nézhetjük tétlenül és nem térhetünk ki a véderőjavaslatok megszavazása elől

Az ellenzék nagyon jól tudja, hogy az országnak milyen égető szüksége van úgy a tervezett létszámemelésre, mint pedig a . többi katonai reformokra és azokkal járó beruházásokra. Hisz Apponyi Albert gróf, mint a szahadelvüpárt tagja helyeselte s elfogadta Széli Kálmán miniszterelnöksége idején a függetlenségi párt által megobstruált létszámemelést, — helyeselte minden fenntartás nélkül, különben nem foglalta volna el a szahadelvüpárt bizalmából ugyanabban az időben a képviselőházi elnöki állást. Hogy ezután, mint elnök a küldöttségek fogadásával borsot tört az általa támogatott kormány orra alá, az megint ugyanarra a lapra tartozik, amelyen Apponyi, bár sokszor keményen elitélte az obstrukciót, a jelen konkrét esetben azt viszont jóakaratu biztatással támogatja.

A kormány meghozta a két éves katonai szolgálatot és a modem jogszolgáltatás szellemétől áthatott, valamint ‘a magyar nyelv teljes érvényesülésének—tévétbiztosító, katonai perrendtartást, úgyszintén a kilences bizottság által ugyancsak Apponyi közreműködésével követelt reformokat. Nem hozta meg az önálló hadsereget, nem hozta meg a magyar vezényszót, sem pedig a magyar szolgálati és századnyelvet. — Az önálló hadsereget komolyan a függetlenségi párt sem kívánja, mert tudja és a számok és tények bizonyító ereje ellenében nem vitathatja, hogy az ország jól felfogott érdeke amellett szól, hogy a velünk közös uralkodó alatt élő Ausztriával közös hadsereget tartsunk fenn, amiből Ausztriának is lehet haszna, de ebből Magyarországnak legalább is ugyanannyi a haszna és előnye, az kétségtelen.

Maradnak tehát a magyar vezényszó, a magyar szolgálati és századnyelv. Minden becsületes magyar ember csak örülne, ha ezeket is tartalmazná a törvényjavaslat. — Ez tény, de tény az is — a mai ellenzék, mikor övé volt a többség és a hatalom, meg sem kísérelte ezen kérdések megvalósítását és a koalíció a régi helyzeten egy jottával sem változtatott négy évi uralkodása alatt — hogy ezek a kérdések az uralkodó és Ausztria ellentállása miatt ez idő szerint meg nem valósíthatók. Kérdés szabad-e, becsületes, lelkiismeretes dolog-e az országot lángba- boritani olyan dolgokért, amikről igen jól tudjuk és kétségtelenül meg vagyunk győződve, hogy azoknak keresztülvitele jelenleg lehetetlen. Ez politikai szédelgés és szemfényvesztés — semmi egyéb.

A katonai reformokra tehát szükség van, ezeknél jobb javaslatokat, mert sem a kétéves szolgálati időnek, sem pedig a per- rendtartásnak jelentékeny értékét lekicsinyelni nem szabad — valljuk be és legyünk igazságosak, — egyetlen kormány, legkevésbbé pedig a dicsőséges, bár kimúlt koalíciós kormány sem produkálhatott volna.

Annak az álláspontnak tehát, hogy a többségi akarat meg legyen bénítva és egy

országnak a sorsa állandóan húsz ember önkényétől függjön, véget kell vetni mielőbb !

A mostani ellenzék — amikor többség volt — ugyanezt vallotta és azért módosította a házszabályokat, de csak az őt jellemző önzéssel, vagyis csak a maga számára és nem az ország részére.

Kossuth Ferenc — persze a miniszteri bársonyszékből — hirdette, hogy az ország a mai házszabály mellett ki van téve annak, hogy akármilyen célért összeverődő húsz ember tönkre teheti az országot azzal, hogy hónapokig, sőt évekig megakadályozhatja a magyar törvényhozás működését. A másik ellenzéki párt vezére: Justh Gyula — persze mint házelnök — szintén alig pár év előtt azt jelentette ki, hogy ellensége az obstruk- cibnak és a nehéz helyzetből nem lát más kivezető utat, mint a házszabályok megszorítását.

És látva a t. pártvezérek mostani viselkedését, nem-e jogosult az a föltevés, hogy itt nem elvekért, hanem csupán a hatalomért folyik a harc.

A függetlenségi politikai programm és követelések körül a teljes kikapcsolást, a legvakmerőbb chassé-croisét láttuk a függetlenségi párt többségre jutásakor, most ugyanazzal a politikai erkölcstelenséggel, a hirdetett elvek hasonló megtagadásával találkozunk az obstrukció kérdésében.

A legelső és legsürgősebb törvényhozói feladat volna tehát a házszabályoknak reformálása, mert anélkül megszűnik az üdvös törvényhozási működés, az alkotmá* nyos és parlamentáris kormányzás lehetősége.

A házszabályok módosítása— a teljes szólásszabadságnak szigorú biztosításával, azonban a technikázás föltétien kizárásával, — nem egy pártnak, nem egy kormánynak, hanem az országnak, az ország nyugalmának, fejlődésének az érdeke és követeli azt az ország politikai becsülete, tekintélye, jó- hirneve.

Nagy és hazafias szolgálatot az a kormány és az a többség tesz az országnak, amely az ország idejét elpocsékoló, tekintélyét aláásó, az alkotmányos és parlamentáris élet alapelveit megcsúfoló, csak rombolni tudó, bennünket és a magyar nemzet szupremáciáját ellenségeink előtt köznevetségnek kiszolgáltató technikázást egyszer és mindenkorra lehetetlenné teszt.

Az sem baj, ha ez a reform esetleg egy kormányt vagy többséget áldozatul kíván — de az ország békéje és fejlődhetése érdekében legyen már egyszer vége ennek a csufondáros helyzetnek és mutassuk meg, hogy urak vagyunk a magunk portáján, hogy van elég erőnk a saját gyengeségünk leküzdésére, teljes megsemmisítésére.

Akár egy, akár két évig, akár még tovább tartson is a házszabályokért folytatandó küzdelem, nem szabad attól visszariadni és bent a parlamentben, parlamentáris eszközökkel meg kell csinálni az uj házszabályokat, hogy a nemzet legértékesebb kincseit is felfaló molochtól megszabadítsuk végre az országot. — Az egész reform esetleg egyetlen szakaszba szorítható és a vele szemben jelentkező utolsó obstrukciót, nem sajnálván sem időt, sem fáradságot, le