Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-08-03 / 62. szám
XXL (VII.) évfolyam. 62. szám Szekszárd, 1911 augusztus 3. egész evre . Fél évre . . Négyed évre . Egy szám ára 16 korona. 8 „ 16 fillér. P0I1TIKA1 HETILAP. Az oroz. ifi« kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja* Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ida küldendők a lapot ..érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. megjelenik heten kint kétszer a hétfőn és csütörtökön. A* •«*** p|“^ut4*té.#k ld* • Önyvnyomda és papirkeréskedéS ir.'-t. ' - . Szekizirdon. Néptanítóknak. EByM .untok a,y.n«t* uphátók. Szerkesztőségi teleion-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali teleton-szám: 18 és II. •18r‘bFőszerkesztő : Or. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Hatalomért - mindent i Az ember rendszerint nem szokott a leje tetején járni, vannak azonban ügyes mutatványosok, akik erre bázirozzák égész eksziszteneiájukat. Justh Gyula a maga megfordított gondolkodásával ilyen fejen járó művészekké akar bennünket kiképezni, tettel is bemutatva a politikai élet nagy cirkuszában, hogy ő is tud igy járni, ha akar, kövessük tehát, mert ez, csakis ez a — helyes járás. Köszönjük. Nekünk már csak a lábunkon maradjon a talpunk s ne a fejünk legyen az. A régi következetességgel megyünk megkezdett utunkon tovább s eszünk ágában sincs, hogy végig cigánykerekezzük az egész országot az egykori diktátor, Justh Gyula kedvéért, ki ama hires sarkantyú össze- ütésig abban a csalfa hiedelemben ringatta magát, hogy ő forgatja a kis ujján ezt az országot — királyostól, sőt odaát Ausztriát is, a maga császárjával és félszáznál több főhercegével együtt. Politikai szinvaksága, rövidlátása azonban szétrobbantotta nemcsak a koalíciót, de a hatalom zenitjére jutott függetlenségi pártot is, amelynek okos vezetéssel ország irányitó, boldogító, sőt fenntartó hivatása lehetett volna. Apponyi hires lejtő elmélete Justh Gyulán és magával rántott pártján igazolódik legkegyetlenebben, azzal a különbséggel, hogy a gurulás még mindég tart, de folyton a lejtőn lefelé és felfelé immár sohasem. Justh Gyulát utolérte a rendszerint összeférhetlen természetű nagy tragikusok sorsa, akik a Nemzeti színháznál kezdik vagy folytatják, de Kutyabagoson fejezik be proporcióra, ott is azonban ügy, hogy folyton a nagy múltat emlegetve, meg az emberbaráti könyórületet, egy kis házalással kénytelenek összehozni a — néző publikumot. Fájhat, igazán a lelke mélyéig fájhat minden magyar embernek, hogy a nagy »Petur bán», a mégis csak nagy magyar érzések egykori képviselője, annyira jutott, hogy az általa s pártja által egykor lekicsinyelt s «hazátlan bitangnak» nevezett Bokányi Dezső karjába kell kapaszkodnia s egy kis félremagyarázhatlan hangsúlyozással, amelyben van némi kis oktrój, dé jó szívre apelláló kérelem is, egyenesen kirukkol előtte — hogy: ugy-e kérlek ma este ^»// vacsorázunk, sejtetve egyúttal, hogy: ha nem, akkor ő egyáltalában nem fog— vacsorázni. Bizony, az ágykor dús, elkényeztetett »tékozló fiú« ennyire jutott, sőt még tovább, kiáll az utcasarokra s felkinálkozik. a régi gyűlölt ellenséghez — politikai»mindenesnek.« Mert Justh Gyula eszejárását értjük, ha az általános, titkos választói jog harcosává szegődik. Utóvégre ez gusztus és meggyőződés dolga, kinek a papné — kinek a lánya, úgy, de miért komplikálja s hozza junktimba azt a kérdést például a hadügyi milliók most szőnyegen levő kérdésével, amikor másik szavával egyenesen felkinálkozik Bécsnek, hogy add meg az általános, egyenlő, titkos választói jogot — nem törődöm a hadügyi milliókkal, sőt én fogom sürgetni a — házszabályreviziót is... Justh Gyula tehát egyik kezével technikai obstrukciót rendez, de a másikkal egyúttal képes a magyar szólásszabadság Keresztelő-János fejét is szállítani Bécsnek, csakhogy ismét megkezdhesse a lejtőn felfelé gurulást. Ha ez igy van,' akkor kicsinyes hatalmi kérdésért folyik az egész képviselőházi komédia, ha pedig Justh Gyulát a jövőt illetőleg is kijózanította volna á királyi sarkantyú összecsendülése, akkor még alacsonyabb emberi indulatra vezethető vissza az egész nagy erőlködés, a bosszú- állás, a kölcsön visszaadás, a kormány ellen való »vérbosszú*, balkáni tempójára. Justh Gyula és összetörött pártja pedig még nagy hazafias szolgálatot tehetne ennek a nemzetnek, ha nem gyerekes fenekedésre, hadonászásokra kapkodná elő csizma szárából a két élű bicsakot, de ott hagyná, megtartaná annak élét a majdani komoly alkalmakra, a Bécscsel előbb-utóbb késhegyre menő élet-halál harcra. így azonban újabb csalódás lesz a jutalma. Elfogy a népszerűség olaja s magától kialszik a mécs. Mert csak azt ne higyje senki — mint ahogy valamelyik Justh Gyulát támogató fővárosi lapban olvassuk, hogy »a munkapárt tagjait igen kellemetlenül érintette az ellenzék bejelentett hajlandósága a házsza- bályrevizió tekintetében, mert tartanak tőle, hogy Bécsben nagyon is észre fogják venni az ebben rejlő nagy előnyöket, ami aligha válnék a jelenlegi rendszer javára.« Nem, a munkapárt nincsen kellemetlenüt érintve, mert e sorokból legfeljebb csak a felkinálleozást olvassa ki: eggyel azonban nagyon is tisztában van, nem talán a jövővel, mert elvégre ezt senkisem tudhatja, hanem a múlttal, a régmúlttal. Nagyon jól ismeri ugyanis Bécs politikai erkölcsét, sok százados szokásait: szeretik ott a citromot kifacsarni, de ha kifacsarva egyszer eldobták — fel, többé sohasem veszik. Revízióra, politikai»mindenességre<s. tehát felkinálkozni lehet, de — kettőn áll a vásár ! B. TÁ R C A.Metamorfózis. — Irta: Kadosa. — I. Bán Artur tanítójelölt levele Som Péterhez-: Kedves Barátom ! Hej, de nagy igazat mondott Vajda Sándor költőnk, mikor ezt irta: Egy szekér borostyán nem ér fel Egy kis maroknyi szerelemmel. Igaz, még nem volt szekérnyi borostyánom, még maroknyi sem, de van szerelmem, nem is maroknyi, hanem egy szekérrel. Édes Péterem, mily furcsa dolog is a szerelem. Én mindig lesajnáltam pajtásaimat, akik szerelmesek és futnak rövid szoknyák után. És aztán észrevétlenül, nem tudom, lassan-e vagy hirtelenül, belopódzott e boldogító érzés ifjú, ideálizmussal telt szivembe s egyszerre azt vettem észre, hogy boldogtalan vagyok, tanulni sem tudok, ha iskolába menet vagy onnét jövet nem találkozom ő vele. Az az édes mosoly pedig mely meghódított, mellyel most már jogos köszöntésemet fogadja, ei'őt és ambíciót önt belém, hatása alatt minden munkámat játszva és boldogan végzem. Megismerkedésünk után pár napja, már levelezésben álltunk és kísértem az iskolából hazafelé. Be észrevették, leveleimet is megtalálták nála s egy ideig csak szemmel és mosollyal beszélhettünk. De nem sokáig tartott. Úgy látszik, tanáraim is észrevették dolgaimat s husvétkor hármast kaptam magaviseletből. De vigasztalt az a két levél, mellyel a húsvéti szünetben otthon felkeresett. Igaz, hogy majdnem kikaptam, mert nem mondtam meg, kitől jöttek a színes levelek. Én pedig leánynéven írtam neki képeslapokat. Jött a tavasz UVirágnyelvi vallomások. És aztán égy kirándulás barátnője szőlőjébe. — Milyen jó itt lennünk — mondtam — mikor a lombos fáktól nem láttak bennünket. — Igazán nem fogom elfelejteni e napot — rebegte. — E nap emlékére fölajánlom szivemet a kegyed boldogságáért A és homlokon csókoltam. A másik pillanatban éreztem édes csókját arcomon. Ezt akartam csak megírni édes Péterem, boldogságomat úgy sem Írhatom le. Csak olyan hosszú ne volna az a négy év, mig egymáséi leszünk megállapodásunk szerint. De befejezem, mert képesítő vizsgára kell készülnöm. Ölel szerető Artúrod. II. Bán Artur osztálytanitó levele Som Péterhez : Kedves Péter! Mikor először jöttem e faluba, már elragadott az a, sok szép dolog, amit itt láttam. Mivel eddig városban yoltam csak boldog, — bisz ott éltem boldogságomat, ővele — azt gondoltam, falun c'éak Unalmas lehet az élet. De itt az ellenfi kezőt tapasztaltam. Vannak jó pajtásaim. E» milyen sok szép lány! Eleinte szinte féltettem magam, hogyha itt a mi kedves lányainkkal sokat társalkodóm, még el találna halványulni az ő képe szivemben. De azt írtam neki, hogy mikor a lányokkal beszélek, akkor mindig üt látom magam előtt. Csak az volt a baj, hogy messze voltam tőle s. a levelezés is nehezen ment részemről, mert nagyon vigyáztak rá. így pedig Ő bizony könnyebben felejthet engem, mert hiszen vannak ott elegen, kik meghódítani törekszenek. Gondoltam, a szerelem lángja is kialszik, ha nem ápolják. Úgy is lett. Mindig ritkábban és kevesebbet irt. Névnapomra irt levelén pedig észrevettem, hogy azt levelező-könyvből irta ki. S most mint hallom, diákkal kacérkodik. Nem is tudom, mikor írtam már neki, nem vagyok szerelmes többé, abszolúte nem. Csak azt sajnálom, hogy én, ki feltettem magamban, hogy az az ember leszek, ki életében csak egyszer szerelmes, — mert az elsfr szerelme sírig tart — ezután már számozni leszek kénytelen szerelmeimet. De végre is, nem éa vagyok az oka. Szórakozom és jól érzem magam. Mi itt csak barátságban élünk s fiuk, lányok, kik mindennap együtt vagyunk, egyik sem szerelmes. De minek is az. Hiszen majd h? arra kerül a sor, hogy jó állásban meg is nősülhetünk, majd választunk aztán. A lányok is inkább a biztosra pályáznak és nem szeretnek várni fiatal gyerekekre. Szóval jól érzem magam, csak kevés a pénzem. . Csókol Artúrod.
