Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)

1911-07-31 / 61. szám

/

2

rendezését a földmivelési miniszter legntóbb elrendelte és annak költségeinek viselésére a vásárbérlőt kötelezte. A vásártér rendezés költségei igen tetemesek, mert évek hosszú során elkövetett mulasztásokat kell pótolni A tervek szerint a berendezés költségei meghaladják a 8000 koronát, aminek viselésére a jelenlegi vásárbérlő nem volt hajlandó és ezt nem is lehet csodálni, mert az évi bérösszeg 1000 korona és midőn a szerződést az uradalommal megkötötte, csak a kisebb, futólagos berendezés kötelezettségét vállalta, Ígéretet kapván, hogy a végleges, alapos berendezésnél az uradalom is kiveszi a maga részét.

Komplikálja a dolgot, hogy Szekszárd város megvásárolni szándékozik az uradalomtól úgy a vásárteret, mint a vásárjogot. Viszont az uradalom eladni szándékozik a vásárjogot a városnak, de a vásárteret nem és azt házhelyeknek akarja parcellázni, mely esetben a városnak nem lenne alkalmas vásártere.

Mindenképen baj van tehát a vásártér és vásárjog körül, de a legnagyobb baj az lenne, ha a vásártéri berendezés elmaradása okából Szekszárdon az állatvásárok megtartása betiltatnék ami a városra és különösen az iparos és kereskedő osztályra nagy károkat hárítana. Véleményünk szerint — a fenyegető veszélyre való tekintettel — a legnagyobb nyomatékkai közbe kell lépnie a város polgármesterének és oda hatnia, hogy úgy a vásárbérlő, mint a vásártértulajdonos alapítványi uradalom tegyék meg kötelességüket a vásártér berendezése ügyében, mert lehetetlen az, hogy ez elemi kötelezettség elmulasztása miatt ártatlanul a város közönsége és üzlet-forgalmi érdekei szén vedjenek érzékeny kárt. Reméljük, hogy erre nem kerül a sor és pedig annyival inkább sem, mert a vásárbérlő vállalt kötelezettsége tudatában, hajlandó a berendezést létesíteni, miután a hatóság, a fenforgó körülményekkel számolva, felülbírálta a berendezési tervet és azon tetemes könnyítést eszközölt. Érdekes, hogy a vásártér nagyszámú korlátái mind rosszak és korhadtak és azokkal a vásártér még csak cl se zárható. A szükséges berendezés létesítése nagy előnyére lesz a szekszárdi állatvásároknak.

Levél a Szerkesztőhöz.

Tisztelt Szerkesztő Ur!

Szives engedelmével olyan közérdekű dologról szeretnék írni, amelynek megvalósulása városunk jövendő fejlődésére, idegen forgalmára lényeges befolyást gyakorló lenne; de ha még úgy érzem is a tárgy fontosságát s talán első is leszek, aki ezen eszmével itt, a nagy nyilvánosság elé lép : nem találva megfelelőbb cimct közleni- valóinnak, teszem azt ime szerkesztő úrhoz intézett nyílt levél alakjában, azon reményben, hogy az eszme igy még jobban el fog jutni oda, ahova szántam : a nagy nyilvánosság elé s itt is azokhoz, akik hivatottak — ha azt jónak találják — annak megvalósítása, testté öltése tárgyában minSzárazd.

Szárazd ? ? ?

Mi az a Szárazd ? Hol az a Szárazd ?

A gyengébbek kedvéért megmondom. Tolna megyének a Kapos középső folyásánál fekvő falucskája. Lakosainak száma 100-nál több, de ezernél kevesebb.

Miről hires?

Lddig csak arról volt hires és ennek Gyönk meg HŐgyész a megmondhatója, hogy igen-igen sokat termesztenek ott abból a lyukas-száru gyümölcsből, mely „kerek, de nem alma, réteges, de nem rétes s ha megkóstoljuk : csípős, édes“ és hogy csodálatosan nyilt eszű emberek lakják, akiknek — saját állításuk szerint — több eszük ^yaü a kalapjuk felett is, mint más közönséges halandónak a kalapja alatt. Újabban arról is nevezetesek, hogy örök hűséget fogadtak az „Orfeg Graduál“-nak, mely nem Graduál ugyan, de azért énekes könyv.

De nem erről akarok szólni. Másért szánfogatom pennámmal a papirost, ebben az acv- lágyitó melegben.

Táncmulatság volt Szárazdon. Majális, vagy juliális, ahogy tetszik. Rendezte : Szárazd és környéke arany-ifjúsága De inkább csak maga Szárazd, mint „környéke“, mert ez utóbbi inkább csak olyan megnyugtató .,hát véd“ volt, ha netán a deficit ördöge ütné fel valahogy bozontos, ijesztő üstökét.

Kissé gyanakodva, bizalmatlankodva mentem erre a mulatságra is. Én általában mindig gyanakodva, bizalmatlankodva mégyek oda, ahol • még nem voltam.

»Ugyan mit tudna Szárazd ?!“ — ezt. ketyegte, ezt kotyogta örökké valami a fülembe.

TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK

den lehetőt elkövetni. Ezalatt a szükebb körű „nyilvánosság“ alatt egyenesen városunk képviselő- testületét, élén a városi tanáccsal értem.

Hogy mi lenne hát már most az a fontos közérdekű dolog?! Hisz megfelelő címet sem találtam rá, hogy tudjam tehát azt csak úgy egy szóban elmondani ! Megkísérlem tehát a „közérdekű dolgot“ körülírni.

Talán mindenki tudja, hogy az 1904 április 20—24 ikén lezajlott nagy vasutas sztrájk hozta létre a „Magyar szent korona országos vasutas szövetségét.“ Ezen országos vasutas szövetségnek tagjai tehát valamennyi, ez ország területén létező vasutak alkalmazottaiból toborzódnak s igy érdekelve vannak benne az államvasutak, a cs. és kir. szab. Déli, a cs. és kir. szab. kassa— oderbergi, a mohács—pécsi, a szamosvölgyi, az arad—Csanádi egyesült vasutak alkalmazottai. A szövetség célja ugyanaz, mint minden más társadalmi tömörülésé t. i. tagjainak szellemi és anyagi téren — az erők tömörítése révén — minél nagyobb előnyöket I biztosítani és szociális igényeiket társadalmi utón kielégíteni. Egyik nagyszabású és a tényleges megvalósulásra immár megérett terve ennek az országos vasutas szövetségnek, egy országos vasutas árvaház létesítése, annak benépesítése vasutas árvákkal s az intézmény fentartása.

Ki ne emlékeznék arra, amikor a nagy vasutas társadalom a maga árvái részére hasonlóan a gyermek ligához, országszerte „vasutas árvák napját“ szervezett s a minden szép és hasznos iránt mindig fogékony és jószivü közönség meleg szeretettel, fényes anyagi eredményű áldozatkészséggel honorálta ezt a vasutas árvák napját. Ezen eredményen felbuzdulva, a dolog odáig jutott, hotry in aguk az egjes vasúttársaságok, maga a kormány is az évi fentartáshoz — legalább is 200 árva elhelyezéséről van szó — bizonyos évi átalány összeggel hozzájárul, amiáltal a vasutas árvaház sorsa biztosítva van. Most már tehát a vasutas árvaház mely városban leendő felépítése forog szőnyegen. No, ugye kedves szerkesztő ur, most már könnyű tovább kitalálni, hogy mi is lenne az a közérdekű dolog, amely városunk jövendő fejlődésére — annak idején forgalmára— lényegesen befolyást gyakorló lenne?

Az, hogy ezt a tervbe vett országos vasutas árvaházat itt kell felépíteni Szekszárdon !

Hát hogy volna ez lehetséges? Úgy, hogy a nagy nyilvánosság, majd az intéző körök figyelembe véve a cs^k előnyös oldalú dolgot: a megadandó kedvezményekben túllicitálják az oda helyezésért szintén versengő többi városokat, szebb helyet, ingyen telket, vízvezetéket stb. adnak a felállítandó vasutas árvaház céljára, gondoskodnak arról, hogy az árvaház növendékei a nyilvános elemi népiskolákban díjtalan oktatásban részesüljenek, azokban részükre elegendő hely biztosíttassák s igy amit csak lehet adnak és ezen ajánlatot eljuttatják a magyar szent korona országos vasutas szövetségének ezidő- 8zerÍDti elnökéhez, Tolnay Lajos ur őexcellenciájához, nem feledkezve meg arról, hogy ezen szövetség legebő és arra féltő gonddal ügyelő

De csalódtam. Varázsütésre eltűnt a lelki depresszió, amint a vigalom helyére értem. Semmit se reméltem, semmit se vártam s mindent feltaláltam, ami szép, kellemes, gyönyörködtető.

A kép, mely elém tárult, egyike a legszebbel snek, melyeket életemben láttam. Hatalmas, árnyas fák, összeboruló szerelmes lombok. Semmi nyesegetett szabályosság, semmi merevség. Kicsit vad, kicsit kócos, de megkapó, kedves, poétikus, utánozhatatlan az egész kert, erdő, vagy liget. Nehéz neki nevet adni, mert se nem kert, se nem erdő, se nem liget.

Szeszélyes irányú utak cikkáznak a fák és bokrok közt. Viszik az embert ide stova, azt se tudja merre-hova? De bármerre lép, bárhova jut, mindig megelégedett, mindig mosolyog, mindenütt szép, kedves, hangulatos minden.

Vadgalamb-bugás és csintalan leány-kacaj vegyül a boszton lágy ütemei közé. Egy hatalmas, nyitott filagoriában ,,vikszelt alapon“ lejtik kecsesen, kényeskedve, enyelegve ezt a művészetté magasztosult táncot, mely ép úgy belopta magát fiatalságunk szeretetébe, mint valamikor nagy. apáink és nagyanyáink szivébe a „minét“.

Bármennyire szép is azonban a boszton, tüstént Ízléstelenné válik, mihelyt a csárdás zené-, jére járják. Más a boszton és más a csárdás. Az ' előbbi szelíden hullámzó, majdnem egészen sima tánc-szonett, az utóbbi pedig egy lágyan rengő- ringó, enyelgő, kötekedő, ingerkedő tánc-dal, mely nekiszilajodva rapszódiává tüzesedik át. Nemzeti tánc, magyar tánc a csárdás, a szilaj, a dacos szittya tánca, kecses és tüzes, mint aki járja. Aki a csárdás ütemére bosztont lejt, nemcsak megcsufolja nemzeti táncunkat, hanem nevetséges is, akár csak az, aki diszmagyarhoz cilindert rak a fejére.

elnöke a mi jelenlegi képviselőnk : gróf Batthyány Tivadar volt, akinek e réven feltétlen bizonyossággal megvan még a szövetséghez való összekötő fonala 8 igy bizonyos fokú befolyása is.

Nem az én hivatásom, hogy tovább részletezzem a követendő eljárást, en csak rá akartam mutatni arra, hogy ilyen intézmény születendő félben van s az illetékes faktorok figyelmét felhívni óhajtottam erre, ami, ha sikerült, én leszek az aki legjobban örül neki.

Annyit jelezhetek még, hogy az ügyet kézbevenni nagyon sürgős, mert aki előbb jön, — előbb őrlet!

Talán felesleges számadatokkal bizonyítani, hogy mit jelent egy ilyen intézmény felállítása városunkban a földmivesek, iparosok, kereskedők, egyszóval a város polgársága érdekében s ha bármilyen ellenzéssel is találkoznék az igy most már nyilvánossá tett „eszmém“, ^ az az egy es közviszonyainkra igen jellemző ellenerv : „Drágább lesz a szőlőmunkás napszama“, remélhetőleg nem hangzik fel újra.

Tekintetes szerkesztő ur kész szolgája :

Sz. L.

Iái* julius 31.

_________HÍREK.

— Személyi hírek. Simonlsits Elemér alispán pár napi tartózkodásra Szentmaitonkataia

utazott. _ t

Förster Zoltán vármegyei főjegyző, dr. Örff’i) Gyula tb. ügyésszel Schwcicba utazott.

Dr. Kiss Ernő vármegyei tiszti főügyész Balatonvilágoson nyaral családjával.

Tihanyi Domokos kir. tanácsos, Tolnavármegye nyug. kir. tanfelügyelője 4 heti üdülésre Lovranába ment.

Wigand János főgimnáziumi igazgató tegnap hosszabb külföldi útra indult, hol a kormány megbízásából az internátusokat tanulmányozza.

— Kinevezés. A pénzügyminiszter Ernhaft Károly bonyhádi lakos járási végrehajtót a zom- bori pénzügy igazgatósághoz állami végrehajtóvá nevezte ki,

— Vá asztás. A szekszárdi kerületi munkás- biztositó pénztárnál ujönan szervezett kezelőtiszti állásra Hazaméi' Emma választatott meg.

— Változások a máv-nál. Dórsics Ödön máv. hivatalnok Dombóvárról Ujdombovárra, Pintér Pál máv. hivatalnok Ujdombová. ról Pécsre helyeztettek át.

— A postaigazgatóság köréből. Tóth Zsiga György postatiszt Káposvárról Pécsre, Palotay Ferenc Barcsról Keszthelyre, Sáringer László segédtiszt Mohácsról Pécsre, Részér Antal Dombóvárról Nagykanizsára, Császár Gábor Nagykanizsáról Zalaegerszegre, Bakos János Tapolcáról Villányra, Szabados János Mohácsról Pécsre helyeztetett át.

— Eljegyzés. Somogyi Gyula szarvaspusztai uradalmi intéző eljegyezte Frcy Arankát Csuráról.

De nem kontárkodom bele a „tánc- és illemtanár urak“ tudományába, akiknek kilenctized része ugyan maga is rosszul járja a csárdást, elég, hogy Szárazdon vigan és tűzzel ropták azt, nem zavarva meg a bosztonnal, miért is a tái co- soknak legmagasabb elismerésünket nyilvánítjuk.

De ha már az elismerésnél tartunk, nem szabad megfeledkeznünk a rendezőről, a mosolygó képű, csillogó szemű, kék vállszalagos, fürge seregről se.

A kék pántlikás „arany ifjúság“ barátságosan mosolygó sorfala fogadta az érkező vendéget.

Egy szempillantás s a mama ült, a papa sörözött, a babuska pedig táncolt. A rendezőség a „jogász pincérek“ figyelmességével leste a vendégek óhaját s nem volt hiány, nem volt panasz. Derűs képpel, de árgus szemekkel ügyelt mindenre az „arany-ifjúság“ feje, a táncvigalom „értelmi vezetője“,, mozgató lelke, a főrendező, egy kis barna-piros ur, égy higany-ember, aki táncolt a lányokkal, udvarolt a mamáknak, ivott az arany-ifjakkal és tarokkozott a papákkal, ha épen hiányzott a negyedik.

A hangulat békésen derült volt. Nem volt magas, nem viharzott, ami különben rendszerint az elégedetlenségszülte izgalomnak a jele.

Ha pihent a Füles, a cigány, a nevető szemű kislányok, a mosolygó mamák s a melegszívű aranyinak csoportba verődve, el-elszéledtek a kertben. Jöttek-mentek a kristálytisztán, jéghidegen csobogó forráshoz, vagy lesétáltak a halastó partjára. Kedves, elragadtató látvány volt, mikor a fehérruhás, kecses kis babuskák előrenyujtott felsőtesttel hosszan, szerelmesen néztek bele a csillogó víztükörbe, vagy tán a mellettük álló araniíjünak a tóból felragyogó szemébe.