Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)

1911-01-19 / 6. szám

\ 911 január 19. TOLNA VARMEGYE és a KÖZÉRDEK 5 PÉNZINTÉZETEK. Rovatvezető: Schneider János. A Dinaföldvári Takarékpénztár 42-lk évi mérlege. Az intézet egészséges fejlődése tűnik ki az 1910. évi mérlegből, amely az igazgatóság szakavatott, lelkiismeretes és buzgó működésé­nek természetes következménye. Betétekben 75.448 K. 13 f, váltókban 286.349 K. 91 f, kezes­ségi kötvényekben 16049 K. 76 f, jelzálogköl­csönökben 21 837 K. 50 f, értékpapírokban 66468 K. 40 f, emelkedés mutatkozik a múlt évvel szemben, a tiszta nyereség 3746 K. 48 fillérrel nagyobb, mint az 1909. évi volt. A baracstem- plomi parcellázás ez évben is 16.155 K. tiszta nyereséghez juttatta az intézetet, amely körül­mény lehetővé tette a tartalékalapnak oly tekin­télyes összeggel, 10.000 K, való gyarapítását. Ezen általános emelkedés szükségessé tette, hogy az igazgatóság az alaptőke felemelése tárgyában javaslatot terjesszen a közgyűlés elé. Hisz- szük, hogy Dunaföldvár ezen legtekintélyesebb pénzintézetének eme vállalkozását a legfényesebb siker kiséri, dacára a mindenfelé való tőkeeme­léseknek és egyébként is kedvezőtlen pénz és gazdasági viszonyoknak. Az intézet ez évben is 35 K Osztalékot fizet ki, mely összeg a részvé­nyek legmagasabb forgalmi értékének 565 koro­nának 6 34 °/0-nak felel meg, a belérték foko­zására fordított összeg pedig 11 K 66 f. 2.06 °/0-nakj úgy hogy a részvények a legmagasabb forgalmi értéknek is 8'40 % hozzák í»eg, amely oly tekintélyes, hogy reális papíroknál ennél jobb elhelyezést kívánni sem lehet. A mérleg nek főbb adatai a következők. Összes vagyon 2 809,387 K 68 f, amelyből váltókban 1.815,148 K 40 f, jelzálog kölcsönökben 416490 K 14 f, kötelezvény kölcsönökben 139133 K 71 f, érték­papírokban 131.452 K 40 fillér, folyószámlán 112.290 K 32 f, baracstemplompusztai földbir­tokban 53000 K, ingatlanokban 89.282 K van elhelyezve. Az intézet alaptőkéje 160.000 K, tartaléktőkéi 190437 K 02 fillér, betétállománya 2.167,467 K 64 f. és visszleszámitolása 186.749 K. Az évi tiszta nyereség felosztására vonatko­zólag a január hó 29-én tartandó közgyűlés elé a következő javaslatot terjeszti az igazgatóság: Adassák tartaléktőkékre . . . 10.000 K — f. Jutalékokra ....................13.571 » 50 f. Os zt. 800 részv. u. á 35 k. 28.000 « — f. Tisztv. drág. pótlékára . - 1950 * — f. Jötékonycélra .... 1430 « 55 f. Vitessék át 1911. évre . . . 1254 K 55 f. A Bátaszék-Sárközl Takarék- és Hitelbank múlt évi merlege, amely az első teljes év az in­tézet életében, az intézet szép fejlődését és szakszerű vezetését igazolja. Az igazgatósági jelentés jogosan konstatálja, hogy az elért ered­mény az alapításhoz fűzött reményeket min­denben igazolja. A betétállomány 704 ezer 484 korona, kihelyezései 1 millió 207 ezer 615 ko­ronát tesznek ki, ebből maga a váltó-tárca 951 ezer 442 korona. A tiszta nyereség 21,935 kor. 76 fillér. Ebből a tartalék-alapnak 10,000 koro­nára való kiegészítésére 4000 koronát fordít, osztalékul részvényenként 11 kor., 1000 részvény után 11,000 koronát fizet, a maradvány juta­lékra, jótékonycélra, jutalmazásokra és a f. évi áthozatra fordittatik. Készpénz állománya és idegen pénzintézeteknél elhelyezve 56 ezer 365 korona. A közgyűlés február hó 2-án lesz. A Tamásit Takarékpénztár mérlege szerint az 1910. évben főleg betétállománya és váltó­tárcája emelkedett és pedig az előbbi 135,000, az utóbbi pedig 209 ezer koronával. A tiszta nyereség 27,526 korona. Ebből a külön tartalék- alapból átvett 3000 korona hozzáadásával osz­talékul fizet 1500 részvény után 18 koronájával 27.000 koronát, tártalék-alapra 3000 kor., jóté­konycélra fordít 200 koronát. A közgyűlésnek, mely február 2-ára van kitűzve, azt javasolja az igazgatóság, hogy a részvények mostani 100 koronás névértékét 200 koronára emelje fel olyképpen, hogy a tartalékalapból e célra 150.000 koronát az alaptőkéhez csatol, mi által a részvénytőke 300,000 koronára emelkedik és a tartalék-alap 150,000 koronával apad. PÉNZT & id« takarít meg, ha a köl- és bel­földi heti- és napilapokra könyvkereskedésében fizet elő. Ugyanott bárhol hirdetett könyv, avagy zenemű legrövidebb idő ss alatt megszerezhető ss TANÜGYI HÍREK. Rovatvezető: Nagy Béla. — Iskolaszék megalakulása Magyarkeszin Elnök: Offenmüller Zsigmond plébános. Világi elnök : Kersák Gy. István Jegyző : Pintér Ferenc kántortanitó. Gondnok : Kubicza Márton. Havas Béla tiszttartó, kegyúri megbízott. Kersák Pál, Illés János, ifj. Teplán István, Kersák Pál, id. Illés István, ifj. Sadies István. — Nagyszokoly. ban. Elnök : Offenmüller Zsigmond. Világi elnök: Mészáros István. Jegyző: Tinta Gáspár tanító. Kocsis János, M. Szabó János, M. Szabó Péter, Fehér Rudolf. Gondnok: Sipos Ferenc. — Ingyen taneszközök. A gyuiaji állami óvodának ingyen taneszközök engedélyeztettek. — A járvány és az Iskolák. Bölcskén az összes iskolák és ovodák a kanyarójárvány miatt bezárattak, a pálfai ref. iskola pedig meg­nyittatott. Oda Bátaszék—Ujdombóvár. Vissza 17% | 22 102! E Baja -g 949 318 m 8*5 — 8* y Szekszárd 85« — 6E 1000 215 1122 1 BÁTASZÉK 731 |45 622 1098 2»8 1122 Mórágy 7I2 ]26 540 IJ03 3X2 1121 Czikó 79. sz. őrh. > |i l252 505 ll29 3«‘ 1212 Hidas-Bonyhád 652 1242 452 ll8» 048 122! Nagymányok 62Z 1218 423 1200 n 122! Szászvár-Máza 5!I 1207 412 1213 423 1221 Szászvár megáll. B 1180 347 1226 x416 xl!2 Kárász-Köblény x522 11» x38S 1234 443 lil Szalatnak 521 1133 329 J00 JÉ J39 Mágocs 522 U°7 3°3 xl20 Él xlü Csikóstöttös 56ő. A * UJDOMBÓVÁR * V? c x412 1047 x2*» 130 532 22® 422 1038 230 82? , 936(80° |2( 1 '1 |g: Budapest kpu. •á j 102! I 70( 8“ IRODALOM. — A VÖRÖS JÁZON. Az Egyetemes Regénytár vörös vászonkötéses gyűjteményében' most Hall Caine, a világhírű angol irő egyik legtökéletesebb, legvonzóbb regénye «A VÖRÖS JÁZON» jelent meg. Már évek óta Hall Caine regényével kezdi meg uj évfolyamait ez a gyűjtemény, akit a mi közönségünk is már legkedvesebb regényíróinak sorába emelt és minden valószínűség amellett szól. hogy Az örök város, A száműzött után ez a Hall Caine regény is osztatlan sikerben fog nálunk is részesülni. Hall Cain» nagy sikereinek (könyvei száz és százezer példányban forognak közkézen) az a titka, hogy az ő műveiben egyesül az a ritka irci tulajdon­ság, hogy bár mindig művészi és értékes, amellett egyúttal lebilincselően érdekes is. <A VÖRÖS JÁZON» Hall C.iine leg­újabb regénye pedig úgyszólván egymagában egyesiti a nagy iró minden kiváló irói tulajdonságát, amelynek páratlan nép­szerűségét köszönheti. A háromkötetes pompás regény, mely Singer és Wolfner kiadásában jelent meg, ára 3 K 60 fillér. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Srekniv. A küldeményben nincsen használható »vajmi* se. A kiadóhivatal üzenete. 0. F. P- Az I. félévi előfizetés fejében 8 korona helyett 6 koronát küldött be. Kérjük a még hiányzó 2 koronát pót­lólag megküldeni. Z. J. G. Rendben van. Magánlevelet irtunk. u (I Életbe lépett 1910 október hó 1-én Sárbogárd—Szekszárd—Bátaszék 27 10“ 5“ 6X3 614 625 639 707 715 7 73« 746 8°8 817 825 833 843 855 9°.i 82 1210 1281 1282 1250 l11 154 204 220 230 245 317 3s4 426 437 450 5°e 5«> 255 504 522 523 534 548 6*2 622 612 6ü 703 720 742 822 8Í2 822 822 822 ind BUDAPEST SÁRBOGÁRD érkezik indul RE TSZl LAS indul érkezik Cece Vajta Nagydorog Kajdacs Kölesd-Tengelic Tengelicz 9. ő. Hidja-Pta-Apáthi Tolna-Mözs érkezik indul SZEKSZÁRD jiiilul érkezik Őcsény Decs Sárpilis-Óberek Bátaszék érk A i40| 822! 1133| 1116| 3>4j 1115 312 ll05, 259 1051 238 1080j 2«8 1015, 144 10°* 130 956 118 érk. I Ind. 947 990 91* g59 850 84i 829 820 107 1288 12l° 1J30 1119 1107 1052 10<o 52! Q94 9I6 915 922| 81: 822! 759 7*9 739 <721 70°; 6Í2Í 622 622 6Ü 625 Oda Baja—Bátaszék. Vissza 725 122 505 1005 ind. Baja érk. 540 949 318 735 132 515 1015 F. Pörbőly k 53. 939; 307 743 J40 523 1023 Pörböly 5£ 931 257 755 151 534 1034 1 , Alsónyék 5<»9 Q\9 244 |759 155 538 1038 1 B6ta- érk.szek (218) ii id. 504 915 239 655 645 637 625 62U Az este 6 órától reggeli 6 óráig érkező és induló vonatoknál az idő percei fekete vonallal vannak aláhúzva. Nyomtatvány­szükséglet alkalmával szíveskedjék cé­günket nb. rendelésével megtisztelni. Jutányos áraink és a nyomtatványok ízléses kivitele bármely fővárosi na- gyobbszabásu hasonvállalat termékei­vel versenyezhet. A kaszinóbazárban levő modern berendezésű, minden igé- i—i nyékét kielégítő cu könyv« és papír« kereskedésünket tetemesen kibővítettük s nagy válasz­tékot tartunk az összes irodafelszere- lésekböl, irodai papírokból, levélpapír- dobozokból stb. —- A vállalatunkkal i—i kapcsolatos czi ihmmm kinwköt&zet készítményei az-egész országban álta­lános tetszésnek örvendenek. Könyv­tárak kötése, bőrhuzatok, aranymet szések, egyes művek modern kötése s bármely, a könyvkötészet körébe vágó munkák jutányos áron, igen i—i ízlésesen készülnek. □ Molnár-féle nyomdai miintézet és szab. iróalzatgyár r.-t. könyv- és papirkereskedés Szekszárd. —i---------------------• ♦ ♦-----------‘---------------­Ny omtatvány felvételi iroda és gyártelep: Széchenyi-utca 175. sz. Könyv- és papirkereskedés: Kaszinóbazár Eladó zongora. Egy nagyon jó karban levő rövid ZONGORA Szekszárdon, Pásztor-utca 566/a szám alatt jutányos áron eladó. Kiadó üzlethelyiség. Szekszárdon, a fő-utcán, Széchenyi- utca 169. számú házban egy nagyobb üzlethelyiség azonnal kiadó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom