Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-06-01 / 44. szám
2 TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK iííll junius 1. A gyermek megmentésével adunk a legtöbbet a társadalomnak, mert egy egész emberélettel gazdagítjuk az emberiséget S különösen nálunk fontos a gyermekélet megmentése, mert egyik tőbajunk agyér lakosság. Nálunk a születések száma olyan kedvező, hogyha a gyermekek nagyobb arányszámát nevelnők fel, nyers hatalmunk tetemesen megnőne. Minden gyermek egy valódi sfynx. Ki tudja, hogy a megmentett gyermek nem lesz-e az emberiség, a haza egyik jóltevője. Abból a tehetetlen gyermekből, aki járni sem tud és folyton sir, a leghatalmasabb ember vállhat. Ki tudja, hogy a megmentett gyermek nem lesz e egy második Deák Ferenc, egy második Munkácsy, egy második Liszt vagy Semmelweisz, egy • második Széchenyi vagy Arany. Nem lesz-e az emberiség egyik jóltevője. Valóban felesleges lenne tovább a gyermekvédelem fontosságát és szükségét bizonyítani. Akinek szive van, az minden bizonyítás nélkül érzi annak szent voltát, akinek nincs, annak hiába beszélünk, annak eredmény nélkül szónokolna bárki is. Akit a gyermek baja meg nem hat, azt a szó meg nem győzheti. Felszólalásom célja nem is a liga céljáról beszélni, hanem azt bizonyítani, hogy a gyermekvédelem céljaira szükség van, szükség van olyan intézményre, aminő a liga. Törvényeink értelmében a gyermekvédelem állami feladat. Ezért vannak olyanok, akik azt mondják, hogy olyan önkéntes munkára, mint a ligáé, nincs szükség. Sokan vannak olyanok, akik a társadalom szabad munkáját mindig lenézik, akik azt hiszik, hogy a törvény kényszere és a hivatásos bürokrácia nélkül komoly és hasznos munkát végezni nem is lehet, akik az önkéntes munkát mindig dilettantizmusnak tekintik. Ezzel az érveléssel már csak azért is érdemes foglalkozni, mert könnyebb feladat előtt áll, gyorsabban hitelre talál az, aki a társadalomnak azt mondja, hogy ne dolgozzék és ne hozzon áldozatokat, mint az, aki az ellenkezőt tanácsolja neki. Érdemes ezen támadással azért is foglalkozni, mert nézetem szerint nagyon hibás és veszedelmes és mégis bizonyos plauzi- bilitással is bir. Tény ugyanis, hogy nálunk a társadalom szabad munkája nem sokat szokott érni. Igen sok olyan társaság van, amely nem igen tesz mást, mint azt, hogy a kormánytól kieszközölt pénzt kiosztja anélkül, hogy a pénz értékét és hasznát a kiosztás munkájának helyes végzése által fokozná. Azok a társulatok, amelyek közhasznú, altruisztikus alapon állanak, azok rendesen csak kevés értékes eredményt bírnak felmutatni. A modern világban általában még leginkább azok a szervezetek bírnak virágozni, amelyek a tagok legegyénibb érdekeit szolgálják, azok a szervezetek, amelyek valamely osztály, vagy foglalkozási ág bérének vagy fizetésének emelését célozzák. Európaszerte a szak- szervezetek korát éljük. Európaszerte a társadalom szabad szervezetei között a legnagyobb eredményt az utolsó évtizedekben a munkás szakszervezetek bírták elérni. S nálunk még ezek a szervezetek is óriási nehézséggel küzdenek. Mindig n így érdeklődéssel követem működésűket és megfigyeléseim során azt tapasztaltam, hogy nálunk a tagok közönye, az áldozattól való félelem ezen szervezetek megerősödését nagymértékben megnehezíti, hogy mint maguk a vezérek is elismerik, azoknak fejlődése megállt és megakadt, pedig ezek mennyit Ígérhetnek tagjaiknak és ha a vezetés körében a visszaélés el nem harapózik, tényleg sok hasznot is hozhatnak. Magyarországon az önkormányzati szellem és képesség óriási módon hanyatlott s Magyar- ország 1867 óta a centralizáció utján óriási haladást tett. Ma minden legkisebb dologban a kormányhoz fordulunk, Egész Európa baladt a centralizáció felé, de mi messze magunk mögött hagytuk az összes többi államokat ezen az utón. 1848 előtt mi voltunk Európa legdecentralizáltabb országa, ma a legcentralizáltabbak egyike vagyunk. Nemcsak lépést tartottunk a korral, de az utolsó sorból az elsők közé jutottunk, amit egy más állam sem tett. A többi centralizált államok már régóta azok, mint 'Franciaország és Porosz- ország, amelyek már századok óta erős központi szervezettel bírnak. Azok az államok, amelyek a XIX. század első felében centralizáltak voltak, ma is azok, mint Anglia és Svájc. Csak mi alakultunk e tekintetben egészen át, -csak mi szakítottunk egészen múltúnkkal és cseréltünk helyet az államok sorrendjében a centralizáció tekintetében. És én ezt nagy bajnak tartom, mert a túlságos centralizáció káros. Egészségtelen, természetellenes vérkeringést okoz. Túlsók hatalmat ad a központnak és egyeseknek. Túlsók embert hoz függésbe a kormánytól. Túlsók az, aki hivatalnok, túlsók az, aki hivatalnok akar lenni. Tulkevés az egyénekben az iniciativa. Túlsók kulturális és humanitárius érdek függ egy-egy miniszter egyéniségétől. A következetes irány nincs biztosítva. Az egész haladás egyoldalúvá és mesterségessé válik. Nagyon kevéssé van annak az államnak a szabadsága is biztosítva, amely túlságosan centralizált és amelyben a kormány omnipotenciára tesz szert. Ritka szerencse és kivétel, hogy ilyen viszonyok között a gyermekliga önálló, szép tevékenységet tud kifejteni, hogy neki sikerült a társadalom közönyét legyőzni, tőle pénzt és ami még nehezebb** munkát is kapni, hogy sikerült a ligának a különböző felekezeteket osztályokat s a nemzetiségeket mind egy közös nagy munkában egyesíteni, sikerült azokat az ellentéteket mipd legyőzni, amelyek a társadalmat szertetépik és annak összhangzó, együttes munkáját anynyira megnehezítik. Kevesen vagyunk, gyengék vagyunk. Ezért valóban áldásos, hogy a jósziv, az emberszeretet erősebb tudott lenni azoknál a motívumoknál, atpelyek máskor elválasztanak, amelyek — sajnos — oly gyakran állítják a magyart a magyar ellen. Szabad-e az ilyen intézményt gyengíteni. Miután olyan ritkák az életképes társadalmi intézményeink, miután egyia nagy bajunk, hogy mindent csak a kormánytól várunk, miután a gyermekvédelem terén a letargiát szerencsésen megtörte a liga, valóban bűn volna ezt az intézményt elbukni hagyni. Talán túlsók sikert értünk el a társadalom munkássága terén ? Annál nagyobb bűn volna a liga elejtése, mert a gyermekek érdeke határozottan megkívánja a társadalom közreműködését. Ha sikerül a rosszindulatnak ennek az intézménynek életgyökerét lekötni, azt a munkát, amelyet nem végez, más sem fogja végezni, az nem teljesittetnék és a gyermekvédelem ügye szenvedne érte. Az igaz, a főmunkát az államnak kell végeznie. A feladat oroszlánrésze az övé. De egyedül nem bírna olyan jól megfelelni feladatának, mint a társadalom szabad szervezetének közreműködése mellett. Az állam nem bir alkalmazkodni az élet ezer meg ezer uj igényéhez. Az állam működése mindig nehézkes. Nagy bürokráciával jó munkát csak meghatározott, változatlan jogszabály alapján végezhet. Törvények képezik hetáskörének kereteit és állapítják meg működésének főirányát- De a törvény nem láthat mindent előre, a törvény föltétlenül hézagos. Szilágyi Dezső az összeférhetetlenségi javaslat védelme alkalmával azt mondotta, hogy a törvénynek mindig alkalmazkodnia kell a huncutság uj, meg uj kísérleteihez. A jótékony-akciónak, a gyermekmentő akciónak is alkalmazkodnia kell a huncutság uj, meg uj kísérleteihez. A jótékony akciónak, a gyermekmentő akciónak is alkalmazkodnia kell az örökösen változó viszonyokhoz, a nyomornak és szenvedésnek és bűnnek örökösen uj és uj formáihoz. A törvény és a bürokrácia erre nem képes. Ezt csak a társadalom szabad szervezete . teheti meg. A társadalom tehet kísérletet, amit az állam az adópénzből nem tehet meg. Minden esetet individualizálhat, holott az állam merev jogszabályokhoz van kötve. Én az államnak és a társadalomnak egymáshoz való viszonyát hasonlónak tartom a főhadsereg és az előőrs viszonyához. Az előőrs hivatása felderíteni a terepet, amelyen a fősereg haladni fog, hivatása megszállni ideiglenesen egyes fontos pontokat,- mielőtt a fősereg odaérhetne és hivatása véglegesen védve tartani oly helyeket, amelyék a fővonaltól távolabb esnek és amelyekhez a fősereg nem juthat. A döntő csapást azonban a főhadsereg végzi. Becses ezenkívül a társadalom közreműködése azért is, mert olyan erőket képes mozgósítani, amelyekhez az állam nem jut. Egészen eltérő eszközzel és ezért eltérő irányban hat az állam és a társadalom. Az egyik kényszerrel és paranccsal, a másik szabadsággal. És ebben van a társadalmi működés előnye az államé fölött. A társadalom sok olyan lelkes embert találhat, akik a bürokrácia keretei közé nem lép— Dehogy nem, jó uram, dehogy nem ! Az én sorsom talán a legrosszabb valamennyiünk között! Folyton a szememre hányja, mit hozott a házhoz, de ha szükség volna valamire, sohasem akar ideadni semmit; egyre azt hajtogatja, hogy keressek, azért vagyok férfi, neki ilyesmire nincs pénze! De szövetekre, selymekre, ékszerekre elköltene mindent, még az én utolsó, keserves garasomat is ! Most már azonban keserűen felkacagott az öreg és korholó hangon támadt á testvérekre : — Lássátok hát be, bárgyú lelkek, mekkora szamarak voltatok mindannyian ! ? Szép asszony, jó asszony, okos asszony, gazdag--asszony kellett nektek, de nem értétek fel észszel, hogy ez a különbség nem létezik, hogy Allah végtelen bölcsessége minden assszonyt egyformán árasztott el az ő bőkezűségének a kincseivel. Tudjátok meg tehát, hogy minden asszony — szép, minden asszony — jó, minden asszony okos és — tette hozzá — minden asszony gazdag is ! A testvérek hülye arccal bámészkodtak az öregre. Oh igen 1 — folytatá az — minden asszony szép, legfeljebb a pillanat különböző, amelyben szépsége legjobban előtűnik : az egyik akkor szép, mikor mosolyra derül az arca, a másik, ha könybe lábad a szeme ; az egyik, midőn gyengéden kebledre simul, a másik, mikor haragosan taszít el magától; az egyik bó- ditóan szép a ragyogó, déli nap fényözönében, a másik inkább a bűvös sejtelmeket lehelő holdvilágnál; de szép valamennyi s olyan asszonyt még nem teremtett Allah, akit soha senki szépnek ne találna. . És jó is minden asszony! Mert van-e a földön komiszabb, önzőbb, ragadozóbb állat a meg inkább, egyenkint, ki milyen asszonyt óhajt s akkor — talán — hozzásegíthetem! ? A legöregebb kezdte és kijelenté, hogy ő nagyon szép feleséget szeretne. — Miért ? — kérdi az agg. — Hogy igaz gyönyörűségem telhessék benne! — Jól teszed fiam! Hát te milyent akarsz ? — fordult a másodikhoz, — Én nagyon jó asszonyt akarok! — felelt az. — Miért ? — Hogy bajaimban vigasztalást találjak nála. — Nagyon helyes! És te ? — kérdi a harmadikat. — Én nagyon okos asszonyt óhajtanék! — Miért? — Hogy nehéz napokban tanácsadással támogasson 1 — No fiam, ezt ugyan minden asszony megteszi, de mégis — bölcs kívánság. Hát te fiacskám? — szól végre a negyedikhez. — Én nagyon gazdag feleséget óhajtanék 1 — Ugyan miért ? — Mert jóllaktam már a nyomorúsággal és szeretnék gondtalanul élni! — Jól van! Tehát egy .nagyon szép, egy nagyon jó, egy nagyon okos és egy nagyon gazdag asszony kell nektek ! Meglesz ! Az öreg erre részletesen elmondotta, mindegyik hová, melyik városba, kihez menjen, hol a megfelelő menyasszonyt meg fogja találni és vállalkozásuk sikeréről is biztositá őket. Egyben meghagyta nekik, ^hogy egy év múlva keressék fel együttesén az ő barlangjában és számoljanak be boldogságukról. Minden úgy történt: mindenik fiú megtalálta élete párját s élt vele saját facon-ja szerint. A próbaév leteltével azonban savanyu képpel állítottak be az öreghez. — Nos? Talán bizony nem vagytok boldogok, hogy ilyen arcokat vágtok ? — Bizony, nem igen ! — volt az egyhangú felelet. — S vájjon miért? — Oh uram ! — szólt az első — nagyon szép az asszony, az igaz, de emellett olyan jószívű, hogy mindig gondoskodik róla, hogy szépségében mások is gyönyörködhessenek. Ezenkívül olyan okos, hogy nem győzöm őrizni 1 Nincs már egy nyugodt pillanatom sem miatta! Az öreg rosszaló hümmögést hallatott és a másodikhoz fordult. — Oh atyám ! panaszkodik ez — nagyon jó asszony a feleségem, de oly túlságosan jó szívvel van másokhoz is, hogy ezért mindenki szépnek is látja s folyton hajlékom körül leselkednek ! Hozzá, mindig talál valami szelíd, jószívűséggel megédesített ürügyet, hogy lerázzon a nyakáról, ha útjában vagyok. — Persze, persze! — mormogott az öreg s kérdőleg nézett a harmadikra. — Jaj, de nagy szamár voltam uram — sóhajt az — . hogy okos asszonyt kívántam ! Hiszen ez mindig túljár az eszemen, kifirtatja minden titkomat, becsap folyton és kinevet mellette az egész világ! S *>lyan okos, hogy mindig tudja, mikor kell szépnek vagy jónak is lennie! — Ejnye, ejnye! — sajnálkozik az öreg — no, de te csak nem panaszkodol ? — fordult végre a negyedikhez.
