Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-04-03 / 27. szám
____2__________________________________ le godaadóbb szorgalommal látogatták az előadásokat. Hisszük, hogy a bibliai jó mag termékeny talajba hullt s nemsokára meghozza nem a tízszeres, de a százszoros magot. Büszkén, jóleső örömmel konstatáljuk az elért fényes sikert s a hazai kultúra nevében köszönjük úgy az előadók nemes buzgalmát, mint a derék tanítványok odaadó, páratlan szorgalmát. Nincs okunk kétségbeesni az ország sorsa felett, amely, nép tanulni, tudni akar, annak van jövője. És most rátérünk a részletekre. Beiratkozott összesen 159 hallgató. Ezek közöl volt 88 iparos, 54 földmives és 17 kereskedősegéd, ezen csonka, két hónapos tanfolyam alatt tartottak összesen 56 előadást. És pedig ; & magyar irodalomból 8-at (Wigand János főgimn. igazgató), a magyar fogalmazásból 6-ot (Polgár Lajos polg. isk. tanár), egészségtanból 4-et (dr. Kramolin Gyula járásorvos), a természetrajzból 8-at (dr. Bartal Kornél főgimn. tanár), a földrajzból 7-et (Fodor Aladár polg. isk. tanár), a könyvelésből 4-et (Holub János polg. isk. igazgató), a számtanból 3-at (Schneider János részv.-társ. igazgató), szabadkézi rajzból és mér- tanból 16-ot (Ács Lipót.főgimn. tanár), a mező- gazdaságból 4- et (Blascsók Gyula I, Hegyi Antal 2 és Horváth János 1). Végül volt meg 4 előadás vetített képekkel. A tanfolyamot szombaton, április elsején zárták be. Ezen alkalommal Wigand János, a munkásgimnázium lelkes igazgatója a következő szavakat intézte a hallgatósághoz: «Hogy most végére értünk munkásgimnáziumunk első tanfolyamának, helyén való, mielőtt elválnánk egymástól, egy pillanatra megállapodunk, vissza- és körültekintenünk. A jó munkás nem c^ak a kezdetén fontolja meg elvégzendő munkáját, de befejezte után is elgondolkozik felette. Igaz, hogy a most befejezeti csonka tanfolyamunk csak kezdete volt az igazi, rendszeresen folytatandó munkának. Csak kísérlet volt, de mint ilyen, mint próba, annyival nagyobb fontosságú, arra való, hogy okulást nyújtson, irányitóul szolgáljon, biztos alapot adjon, a melyen tovább lehessen építeni. Azért ezt a próbát teljes komolysággal kellett megejtenünk. S itt a legnagyobb elismeréssel kell adóznunk az előadó uraknak azért, az alapos tudásért s valóban lelkes és lankadátlart buzgalomért, amellyel feladatukat megoldották. És tegyük hozzá mindjárt, hogy ezt a buzgalmat a hallgatóság a kellő érdeklődéssel viszonozta Az egyes tárgyakra beirt hallgatók száma az első hónap után jelentékenyen csökkent ugyan, de ebben jórészt nyilván külső körülmények játszottak közre (a farsang vége és főleg a tavaszi munka kezdete); de bizonyf ra befolytak erre. szervezeti hiányok is, (pl. hogy a legtöbben csaknem minden tantárgyra iratkoztak, ami túlterhelésnek bizonyult). Mind e körülTOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK ményekből s egyéb tapasztalatokból a gimnázium bizottsága a kellő okulást fogja meríteni a jövőben követendő eljárásra nézve. Részletesebben nem foglalkozunk velők, majd annak idején a hallgatóság megbizottaival közösen meg fogjuk fontolni. Most csak emeljük ki még a lefolyt csonka tanfolyamnak azt az eredményét, hogy igen sokan, rövid idő alatt is egyrészt gyarapították ismereteiket, másrészt legalább érdeklődés lobbant fel sokakban azon kérdések iránt, amelyek a tanult, a müveit embereket foglalkoztatják. Ezt az utóbbi eredményt egyáltalában nem szabad kicsinyleni. Az embereket, a társadalom különböző rétegeit nemcsak a közös érdek hozza és tartja össze, hanem a közös érdeklődés is. Két egymáshoz teljesen idegen ember, egyszeriben megbarátkozik egymással, mihelyt valami közös tapasztalatuk, közös tárgyuk van, amely iránt érdeklődnek. Pedig az élet mai sokirányú küzdelmeiben nagy szükség van arra, hogy az emberek s a társadalom különböző rétegei mennél közelebb jussanak egymáshoz, mennél nagyobb bizalommal forduljanak egymás felé. Csak igy oldhatjuk meg sikeresen azokat a feladatokat, amelyeket saját életsorsunk, városunk s a mindnyájunkat fentartó és védő édes haza felvirágoztatása reánk ró !» — A hallgatók nevében König Károly, helybeli szabómester mondott köszönetét a munkásgimnázium előadóinak. VÁRMEGYE. — Jóváhagyott határozat. Vármegyénknek az orvosi körök beosztásáról szóló határozatát a belügyminiszter jóváhagyja. így tehát most a körök székhelyének megállapítása, ezután pedig az állások’szei vezése s betöltése van hátra. Perczel Dazsó'né. f Perczel Dezsőné elhunyta alkalmából impozáns módon nyilvánult meg a részvét, amelyből a legelső magyar embertől kezdve úgyszólván a magyar társadalom minden rétege kivette a maga részéti, _f5?í> ‘ ..... Legelsőnek báró Fejérváry Géza vbtt. testőrkapitány jelent meg a halottas háznál és fejezte ki Perczel Dezső és családja előtt részvétét. Utána megjelentek gróf Héderváry miniszterelnök és a többi miniszterek. Budapesten pénteken, március 31-én d. u. 4 órakor ment végbe a beszentelés. A ravatalt a József-utca 12. szám alatti gyászház földszinti csarnokában állították föl. A ház bejáróját és a csarnokot fekete posztóval bontották be, a csarnok közepén égő gyertyák és délszaki növénydisz között állott a ravatal. A beszentej.-íli április 3. lésen megjelentek gróf Csáky Albin, a főrendiház elnöke és gróf Széchenyi Sándor alelnök, Berzeviczy Albert, a képviselőház elnöke és Kabos Ferenc alelnök, Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök, Lukács László, Hieronymi Károly, Székely Ferenc és Hazay Samu miniszterek, báró Fejérváry Géza testőr kapitány, Wlassics Gyula a közigazgatási bíróság elnöke, Thuróczy Vilmos az állami számvevőszék elnöke, Jeszenszky Sándor, Jakabffy Imre, Rohonyi Gyula és Náray-Szabó Sándor államtitkárok, Molnár Viktor főrendiházi tag, Cseko- nics Endre gróf, Josipovich Imre volt mini zter, Tisza István gróf, Plósz Sándor, Zsilinszky Mihály, Erdély Sándor, Sághy Gyula, Gromon Dezső, Vojnits István báró, Darvai Fülöp, Szterényi József, Sándor János, Werner Gyula, Wickenburg Márk gróf, Láng Lajos, Fejérváry Imre báró, Dániel Gábor, Antal Géza, Ilosvay Lajos, Karátsonyi Jenő gróf, Pap Géza, Nyegre László, Angyal József, Pejacsevich Tivadar gróf, Haydin Imre, Szász Károly, Kozma Andor, Emődy József, László Mihály, Sztankovánszky Imre, Fekete Márton, Szojka Kálmán, Telegdi József, Mocsáry Sándor, Nagy Sándor, Pál Alfréd, Szuhányi Ferenc, Simon Elemér, Siegescu József, Lukács György és Kubinyi Géza országgyűlési képviselők; Simontsits Elemér alispán, Marx János az államvasutak elnökigazgatoja, Hoitsy Pál, Pulszky Garibaldi a kassa—oderbergi vasút vezérigazgatója. Kovács Sebestyén Endre, Reiner János egyetemi tanár, Sélley Sándor, Pap József a budapesti ügyvédi kamara titkára, Dőry Pál volt főispán és még számosán. A beszentelést Krizsán Mihály józsefvárosi plébános végezte nagy segédlettel. A szertartás a kar gyászénekével kezdődött, azután Krizsán Mihály plébános mondott megható imát.- Az ima után beszentelte a koporsót, majd uiból csendes imát mondott. A szertartást a kar éneke fejezte be. A beszentelés után a koporsót a dis-zes gyászkocsira tették s a koszorúkkal együtt kivitték a keleti pályaudvarra, ahonnan az esti vonattal Bonyhádra szállították. Bonyhádon szombaton d. e. 10 órakor a róm. kath. templomban kezdődött a gyász- szertartás, amelyet Jozgits János dr. ottani plébános végzett nagy segédlettel. A templom szorongásig megtelt gyászoló közönséggel. Ott voltak a mely gyászba borult férj: Perczel Dezső és gyermekei: Dezső, Béla, Bertalan és Irma, Perczel Defies és neje, Perczel Ferenc, Percei Lajos neje és leánya, Percei István, Perczel Vilmos, id Perczel Béla és neje, Závody Albin kúriai biró és neje, Sztankovánszky Jánosné, özv.^asslstvánné,2)öfyEtel,jDóryIlona, Wimmers- perg Ilona, Döry Dénesné, báró Jeszenszky Jáno=né és leánya, BezerédjYkX Ybtt. főrendiházi tag, Hanny Gábor pécsi kanonok, pápai praelátus, Kardots Kálmán közig, biró, neje és leánya, Vizsolyi Ákos, Bernrieder János, Forster István, Sass László, Razgha Lajos plébános, báró Rudnyánszky Dezső, a megyei tisztikar tagjai közül: Forster Zoltán főjegyző, Kurz Vilmos árv. elnök,Dr. Kiss Ernő főlenül magunk közt vagyunk, sem mutathatnak irántam olyan szeretetet, ahogy érzé-ük kivá ja. A férfi: És ... és . . . de hiszen talán ezen lehet segíteni. A leány: Nem lehet. Én ezt megszoktam. Engem beleneveltek ebbe a hazugságba. Hogy ne kelljen küzdenem a társadalmi előítéletekkel, elintézték, hogy törvényes gyermeke lehessek másnak, Margit néni testvérének. A férfi: Nézze, hiszen jót akartak önnel. Hiszen szeretetből tették. A leány: Elrabolták az érzéseimet, az igazi nagy érzéseimet. El tudja ön képzelni azt az éjszakát, mikor a túlsó szobában folytatott halk beszélgetésből megtudtam mindent s meg- éreztem, hogy nekem hallgatnom kell, mert ők úgy akarják. Mert bűnnek tartják, hogy szerették egymást, mikor közéjük állt az egész Élet, az egész társadalom s egy nem szeretett, beteges, de gazdag, előkelő feleség, aki most már néhány éve a földben van. Mert bűnnek tartják, hogy egy nagy, forró, tavaszi éjszakán elfelejtettek minden magukra erőszakolt hazugságot s mert maguknak sem merik bevallani, hogy még most is csak egymás gondolatának élnek. Magukra erőszakoltak egy csomó hazugságot, mint ahogy én rám. Hát dobtak volna bele az életbe. Erős lettem volna. így gyáva vagyok, megalázkodó, szívós, de nem erős igazán. Lángok, amik fellobbanak bennem s mindig kialszanak, mert eloltja őket egy nagy, rettenetesen nagy hazugság, amibe az érzéseimet burkolom. A férfi: Nem szabad csüggednie, hiszen önben lobog az erő 1 A leány: Bennem ? Tavaly beteg voltam. Halálos beteg. A néni ápolt. És én éreztem az aggodalmát, ami szinte földre sújtotta: az anyáét. A tanácsos ur mindennap eljött, de csak akkor mert bejönni, ha azt hitte aluszom, nehogy meggyötört arca árulójává legyen Azután mégis felgyógyultam. S mikor először elhagytam az ágyat sápad’an, fehéren, mint akit az örök csöndességtől követelt vissza az Élet, akkor eljött. És nem bírt többé magával. Átkarolt és megcsókolt a homlokomon, forrón, lázasan, most is érzem azt a csókot. Simogatta a hajam, becézett és ^suttogott: »kicsi lányom, édes kic^i lanyom«. És én álltam hang nélkül s nem bírtam kimondani azt a szót, mely fájdalmas, nagy gyönyörűséggel zokogott bennem : »édes apám !« (csönd). A férfi: De hát miért nem mondta akkor... akkor lehetett volna. Vagy később, mikor kissé nyugodtabbak. A leány: Később a tanácsos ur kimagyarázta az érzéseit. Hogy nagyon megszokott és nagyon megszeretett, hiszen már kicsi korom óta ismer, mióta Margit néni elhozott beteges testvérétől, az édes anyámtól (t. i. akit annak mondanak). És hogy nagyon feltett elveszíteni s mikor az ő kicsiny madarát meglátta, akit gyermekkorában annyiszor lovagoltatott a térdén, nem birt az emberi érzéseivel. A férfi: De hát miért nem szólt ön? Látja, én azt gondolom, hogy egy nagy fájdalmas, talán keserű jelenet lenne s azfán ... aztán túlesnének rajta. A leány: Nem, lesújtanám őket! Hát azt hiszi, tudnám a szemükbe vágni, hogy tudomásom van arról, amit ők titokban akarnak tartani, amit ők bűnnek hisznek s amiről soha nem tudnák elhinni, hogy én nem tartom bűnnek. Hogy tudnék elég kegyetlen lenni igy szembenézni velük. A férfi: Bocsásson meg. Nem akartam sérteni érzéseit. A leány: És . . . és most már nekem is szükségem van erre a hazugságra. Rám nevelték. Egy idő óta jöttem rá erre nagy vívódásaimban. S ez rettenetes. Rettenetes, hogy én, aki az igazság fanatikusa vagyok, aki emberi voltom megtestesülését csak az igazban, a valóságban, a hazugságoktól ment őszinteségben találom, nem tudom megszabadítani magam egy hazugságtól. Amig csak azt hittem, hogy a mások érzéseinek kímélete visz rá: elviseltem ; de mióta tudom, hogy magamért is ápolom bennem, hogy én is félek a pirulástól, az összeütközéstől, én, aki azt hittem magamról, hogy soha előítéletek nem lesznek bennem, hogy bátor és erős vagyok . . . A férfi: Szegény gyermek . . . (odakint csengetnek). A leány: A néni. Most bízza rám, hogy megmagyarázzam, miért van itt. (Margit néni jön be, nagyon csöndes es halvány asszony, akin meglátszik, hogy sok gyerek tanításával vesződött s akiből a küzdések az É'ettel kívülről és belülről kiszívtak minden energiát s megadták magukat a kérlelhetetlen, rájuk parancsoló irányoknak. Egyébként nagyon finom, mély érzésű, meleg asszony. Köszöntik egymást) : Margit néni a főbíró ur bejött, hogy érdeklődjék az ismétlő iskola iránt. Múltkor végighallgatta a rendes tanítványaim óráját. A férfi: S bámultam a kisasszony kitűnő módszerét. A leány: Remélem máskor is bejön az iskolámba. A férfi: Amikor csak tehetem S ha szüksége van rám iskolaszéki ügyekben, tudhatja, hogy mindenkor és mindenben a legszívesebben állok rendelkezésére. A leány: Köszönöm. (A férfi feláll és búcsúzik). Néni, kikisérem a főbíró urat. (Kint,
