Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-03-27 / 25. szám
1911 március 27. TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK _________ 3 ta vasszal megkezdetik 29.470 km., engedélyezés alatt van pedig 26.420 km., amelyre vonatkozó tervezetek és műszaki műveletek az államépi- tészeti hivatal által a kereskedelemügyi miniszterhez már fel lettek terjesztve. Szomorú dologról kell jelentésem kapcsán megemlékeznem: szarvasmarha-állományunk 3 év alatt majdnem 14,000 darabbal csökkent. Ennek fő oka abban van, hogy országosan ismert jó hírnevű tenyészanyagunkat állandóan kivásárolják. A kivásárlás által okozott állathiány pótlásáról a megyei gazdasági egyesület egy nagyobbszabásu tenyészanyag-behozatal utján készül gondoskodni. E kétségtelenül szomorú jelenséggel szemben, mely megyei állattenyésztésünket egyenesen tönkretétellel fenyegeti, én a magam részéről csak annyiban avatkoztam be, hogy gróf Széchenyi Domokos gazdasági egyesületi elnök értesítése folytán a vármegye hivatalos lapjában körrendelettel intézkedtem az iránt, hogy a vármegye közlakosságát dobszó utján figyelmeztessék a más vármegyékből feléjük irányuló rendkívül nagy keresletre s az árak megfelelő felemelésére«. A jegyzői nyugdíjalap választmányi ülése. A községjegyzői nyugdíjalapra felügyelő választmány folyó hó 23-án délután 3 órakor, Simontsits Elemér alispán elnöklésével ülést tartott. Jelen voltak: Örjfy Lajos, Kiss Ernő dr., Kurz Vilmos, Forster Zoltán, Éri Márton (előadó), Niefergall Nándor, Cholnoky Lajos, Furt Adolf, Klimes Antal, Gzéh Ferenc, Szepessy Kálmán, Bodnár István bizottsági tagok s a számvevőség részéről CziUinger L. számvizsgáló. Az ülés^ legfontosabb tárgya a községjegyzői nyugdíjalap szabályrendeletének módosítása volt, mely körül beható vita keletkezett. A miniszternek nem volt elvi kifogása az ellen, hogy a nyugdíjalaphoz való jegyzői évi hozzájárulás 5 százalékról 3 százalékra leszál- littassék. -- Miután azonban azalatt a két évi idő alatt, amig a megalkotott szabályrendelet pótlások végett a minisztertől le_és feljárt, arra a tapasztalatra jutottak, hogy az alap évi jövedelme 'az évi nyugdíjazásokra és neveltetési járulékokra nem elég s évente mintegy 15549 korona deficit mutatkozik, a felügyelő-választmány kimondta, hogy a hozzájárulási összeg 5 százalék maradjon s a deficit pótlására a községek lélekszám szerint való hozzájárulása — amely most fejenkint 9 fillér — csak a hiány fedezésére szükséges arányban vettessék ki s ezen arány évről-évre állapíttassák meg. — A nyugdíjalap gyümölcsöztetésénél Klimes Antal indítványára kimondlák, hogy az, jövőben községi kölcsönökre is kiadható, ami úgy értendő, hogy a községek nemcsak ingatlanaikat, de a községi pótadó bizonyos részét is leköthetik fedezetül. A válaszmány továbbá kimondta, hogy a kamatláb meghatározása a felügyelőválasztmány, illetve a közgyűlés hatáskörébe tartozik. — Szőnyegre került a jegyzői fizetési alap kérdése is, mely tételnél Klimes Antal hőgyészi főjegyző kifejtette azokat az okokat, amelyek annak idején a jegyzői kart ezen alap* létesítése ellen állásfoglalásra ösztönözte. Most belátva azt, hogy az e tárgyban a vármegye alispánja által újból beterjesztendő szabályrendelet a jegyzők, sőt a községek érdekeit igen hathatósan előmozdítja, nemcsak maga, de az egész jegyzői kar nevében köszönetét mond az alispánnak, ki nagynevű édesatyja nyomdokát követve, mindenkor oly melegen érdeklődik a jegyzői kár helyzete iránt. Ezután a folyó ügyeket tárgyalták le: Szűcs Ferenc szekszárdi nyilvántartónak s Lunova János főjegyzőnek járulékai befizetésére 6 hónapi haladékot adtak. Özv. SzeUe Dezsőné nyugdiját 450 koronában megállapították. Özv. Wágner Józsefné kérelme, hogy gyermekei neveltetési pótléka egy összegben adassék ki, a szabály- rendelet értelmében nem volt teljesíthető. Totth Ödön helyére a felügyelő választmányba a törvényhatósági bizottság Kiss Ernő dr. tiszti főügyészt választotta meg, illetve küldte ki. TJj- laky Károly paksi segédjegyzőt a nyugdijjogo- sultak sorába felvették. Blochinger Endrét végkielégítési, vagy befizetett járulékának visszafizetésére irányú kérésével elutasították. A Csukly Béla nyug. szakcsi jegyző terhére tévesen előirt 370 és 48 kor. járulékot leírták. Erdős Gábort 2187 kor. 33 fillérrel Április I-től nyugdíjazták, Lunova János kérvényét 200 korona fizetés beszámítás iránt pótlásra visszaadták. Málagurszky Mátyás más megyébe távozott segédjegyzőnél megállapittatják, hogy mennyi időt töltött a megyében. Hekinger József kérelmét nem rendszeres állásban töltött idejének beszámítása iránt, mint elkésettet, figyelembe nem vették. A Takács Gyulára, Hoch Józsefre, Mess Józsefre, Grünwald Gyulára, Zabján Józsefre tévesen kirótt járulékokat törölték, úgyszintén Blesz József tartozását is. Bencze Miklós hátralékának leírását, a v agyontalanságtól tették függővé s árvái nyugdíj igényét 25 százalékra emelték fel. Özvegy Döring Frigyesnének évi nyugdiját 660 koronával megállapították s férje után 315 korona temetési járulékot folyósítottak. Az oklevéllel nem biró községi alkalmazottak kérését, hogy a nyugdij- alap, illetve igényjogosultak közé felvétessenek, nem teljesithették, mert erre a szabályrendelet szerint nincs mód s róluk a községek tartoznak gondoskodni. Kaszinói halvacsora. A szekszárdi kaszinó márciusi halvacsorája, mely évtizedek óta március 15-ike után rendeztetett, emlékezésül arra, hogy az elnyomatás szomorú éveiben a politikai zaklatások elkerülésére az előző nemzedék igy ünnepelte meg a szekszárdi kaszinóban a szabadság nagy évfordulóját, az idén is nagy közönséget vonzott. Úgy az idősb, mint különösen a fiatalabb generáció szépen volt képviselve. Az első felköszöntőt Kramolin Gyula dr. ügyvezető-igazgató mondotta, mélyen szántó, hatalmas beszédben fejtegetve a kaszinónak 70 éves múlt által szentesített hagyományait. A nagy tetszéssel fogadott szép beszéd a következő: M. t. Uraim 1 Midőn a kaszinó hagyományos szokásaira hivatkozva, Önöket e helyről üdvözlöm s elsőként felszólalok, engedjék meg ezen kötelességszerü felszólalásom alkalmát arra használnom fel, hogy ezen, immár évtizedek óta gyakorlatban levő s kaszinónkban állandó fogalommá vált, márciusi halvacsoránk jelentőségéről is röviden megemlékezhessem! Megtették ezt — évről-évre — érdemdús elődeim is s az Önök megtisztelő biza1 mának köszönöm, hogy azt egy év előtt magam is megkísérelhettem; de mégsem félek, hogy ezen letaroltnak látszó mezőn egy-egy . buzakalászt ne böngészhessek, mert: ha már egy ember lelki világa is kimeríthetetlen théma lehet, mely az érzések és gondolatok hullámzásával mindig új és új változatokat teremt, mennyivel inkább áll ez a társadalmi élet egy ilyen gyüjtőmeden- céjére nézve, melyet jelenleg is háromszáz, — hosszú fennállása alatt pedig ezer és ezer intelligens, művelt ember lelki világának folyton megújuló erőforrásai tápláltak 1 ? S ezen források immár hetven éve csörgedeznek ! Egy érdekes folyamat, melyet erkölcsi anyagcserének mernék nevezni, állandóan mozgásban tartja a medence vizét és megóvja a poshadástól. Olyanforma életet él a mi kaszinónk a társadalom testében, mint egy homogén sejtekből álló sejtcsoport, egy szerv, az emberi szervezetben : a régi, elaggott sejtek kidőlnek, kihullanak, mindig újak és újaknak adva helyet, de a szerv az ő egészében a régi marad. Az erkölcsi és szellemi anyagcsere révén lassankint kiselejteződnek, kivesznek belőle a régi előítéletek, a megfeneklett eszmék, a kivénült, letört jelszavak s nem marad vissza más, mint ami a fennmaradáshoz és a fejlődéshez szükséges. A fenmaradás fundamentumát, mintegy a sejtalapanyagot, a protoplazmát kaszinónk tisztes hagyományai képezik, melyek alapvető fontoss bizonyára, bármily kevés is, a 80 keresztény ház is kevesebb volt. De még ha el is fogadjuk ezt a számot, szomorú kép, ha összehasonlítjuk az 1557.-Í állapotokkal, amikor 848 keresztény házat sorolnak el a defterek. Azonban azokra a háborús időkre, borzalmas pusztításokra, járványokra, s a tízezrenként elhurcolt, rabszíjra fűzött szerencsétlenekre kell gondolnunk s akkor megértjük, hogy 1680 körül a magyar korona egész mai területén körülbelül 2 millió lakos lehetett csak. Ilyen állapotban voltak a török hódította vidékek a felszabadítás után, ilyen volt megyénk is. 1692-ből ismerünk hivatalos kimutatást, mely szerint Baranya-, Tolna- és Somogymegyék nagy részének alig volt 3200 léleknél valamivel több lakosa; megyénkből Dombóvár 278, Ozora 278, Simontornya 147, Szekszárd 290, Tolna pedig 160 lakost számlált. _ Ide jutott az a kálvinista egyház, mely a XVI. század közepén »a legnagyobb volt egészen a Fekete-tengerig«. Nézzük tovább, mi lett a megmaradt tolnai kálvinisták sorsa a felszabadítás után. 1687-ben Radonay Ignác lett a pécsi püspök, aki nagy buzgalommal látott hozzá egyházmegyéje helyreállításához és re- katholizálásához. Ennek eredménye az lett, — mint ő maga írta a congregatio de propaganda fide fejének Rómába, — hogy püspöksége területét, ahol sok ariánus akadt, teljesen megtisztította e tévtanoktól s 2500 lelket vezetett vissza a katholikus egyházba; térítői munkáját hasonló erélyességgel folytatta később is s az eredményt a pápához intézett 1696,-i leveléből látjuk, melyben azt írja, hogy az ariánusok közül már 18.000 lelket, a törökök, a schismatikusok és az eretnekek közül pedig még többet nyert meg a római katholikus egyháznak. Még 1688-ban megtelepedtek Tolnán a fercncrendi barátok, hogy az ott élő kis számú katholikus hívők hitéletét gondozzák s bizonyára hozzájárultak ők is a térítéshez. Majd megindult a telepítés. Esterházy Pál nádor már 1696-ban ír Brodaricsnak, az álispánnak, hogy Pinczehely, mely a hosszas háborúk alatt elnéptelenedett, most kezd betelepülni s azért kéri, legyen rá gondja a megyének s adjon mentességeket a települőknek. így volt ez a megye legtöbb helyén. A település persze lassan ment, s hogy még 1713-ban is hely várt betelepítésre, a megyei jegyzőkönyvekből tudjuk, ahol azt a statútumot olvassuk, hogy az összes helyek, mint pld. Döbrököz, melyek ezután fognak benépesíttetni s azon lakosok, akik más megyékből jönnek ide, két évig adó- mentességet élveznek. A települők legnagyobb része katholikus vallású német volt s így oly helyeken, ahol a megmaradt csekély számú lakosság protestáns volt, a telepítés után vagy katholikussá lett, vagy pedig elköltözött közeli protestáns falvakba. így járt Tolna is. Tolnát III. Károly a Wallis grófoknak adományozta, Ferencnek és testvérének, Pálnak s mint az előbbinek egyik leveléből (1722 január 30.) látjuk, a község akkor még elpusztult és elhagyatott állapotban volt („i/ncultum tarnen ac defor- matum ad manus nostras pervenit“). Az 1721-íki nagy összeírás megjegyzi Tolnánál, hogy két évvel ezelőtt — tehát 1718-ban — uj lakók telepedtek ott meg; de az uj lakosság egy-két bevándorolt családból állhatott csak, ha Wallis gróf még 1722-ben is a község elhagyatott állapotáról panaszkodik. Elhatározta tehát, — mint írja — hogy békés és tisztességes, főleg katholikus vallású települőkkel fogja benépesíteni, lázongó, zavargó embereket pedig nem fog megtűrni. (»Apud animum proinde nostrum constituimus probis illud quietis ac honestis, maximé verő catholicae religioni addictis incolis reptere, neque seditiosos et turbulentos homines imposterum tolerare.«) A plébániát a ferencrendiekre bízza, akik már régóta működtek ott s bízik abban, hogy a provinciális derék s főleg prédikálásra alkalmas rendtagokat fog oda küldeni. Katholikus volt az új földesúr, katholikusok voltak a települők, igy a tolnai kálvinisták el- széledtek a közeli kálvinista falvakba, Bogyisz- lóra, Őcsénybe, Decsre. A bogyiszlói templomban van egy harang, melyről azt tartja a hagyomány, hogy Tolnáról került oda. Földvári László (Adalékok a dunamelléki ev. ref. egyházkerület történetéhez, I. kötet, 220. lap.) azt írja, hogy e harangon Tolna neve olvasható, s hogy ugyanott őrzik a régi tolnai egyházi edényeket is. Ma azonban a harangon hiába keressük már a Tolna nevet, felirata csak arról szól, hogy 1852-ben újra öntette a község: »Bogiszlai sz. ecclesia által készíttetett 1717., megújíttatott a község költségén 1852.« Ami pedig az egyházi edényeket illeti, a bogyiszlai egyház tényleg őriz régi, díszes úrvacsorái kelyhet, de ennek felírása csak azt mondja, hogy a bogyiszlói eklézsia 10 forintot fizetett 1718-ban a javíttatásáért.1 1 Nagytiszteletü Tóth P. bogyiszlai lelkész úr szíves ■közlése. A borszéki ásványvizavizek királya. war Főraktár FICHTL JAKAB fűszer- és csemegekeresKedőnél TOLNAK,
