Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)

1911-01-09 / 3. szám

4 TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1911 január 9. mindenki tudja, hogy a birodalmi egység s a császárság látrehozója — Bismark. így tisztá­ban van mindenki a jegyzők állásával is s a törvénnyel szemben is őket tekinti a községek szellemi vezetőjének s első embejének. Ezután még sokáig elbeszélgetett a jegyzői egylet kiküldötteivel. Szinpártoló egyesület Szekszárdon. A szekszárdi műkedvelő társulat legutóbbi ülésén Jasek Sándor elnök azt az indítványt tette, hogy miután a műkedvelő előadások jövedelme jótékony társadalmi célokra van általánosan szán­va, a különböző jótékonysági egyesületek pedig ezt amúgy is dicséretesen szolgálják, mondassék ki, hogy a műkedvelő előadások tiszta jövedelmei egy Szekszárdon létesitendő színházi alapra tőkésittessenek mindaddig, mig a színházépítés ügye anyagilag biztosítható nem lesz. Az indít­vány egyhangú helyesléssel elfogadtatott. Ezzel kapcsolatban kimondatott annak szükségessége, hogy Szekszárdon szinpártoló egyesület ala­kíttassák, mely a műkedvelő társulatot támo­gassa és annak kitűzött célját: a szekszárdi színház építését tőle telhetőleg előmozdítsa, mint amely cél sokkal nagyobb és általánosabb ér­tékű, semhogy az néhány műkedvelő vállalko­zásának esetleges sikerére lenne hagyható. Az a nagy hatás, melyet derék műkedvelőink első fellépésükkel gyakoroltak a szekszárdi társa­dalomra és a szellemi mellett elért anyagi eredmény jogossá teszik azt a feltevést, hogy Szék szárd közönsége teljes odaadással fogja pártolni'derék műkedvelőinket a jövőben is és hogy a tervezett szinpártoló egyesületnek nem­csak szép tere lesz Szekszárdon a működésre, hahemmunkássága eredményes is lesz. A műkedvelők kebeléből szerdán d. e. Jasék Sándor vezetésével egy bizottság tisztel­gett Simontsits Elemér alispánnál, felkérve őt, hogy álljon a szinpártoló egyesült alakítására vonatkozó mozgalom élére és ismert buzgal­mával, lankadatlan erélyével vezesse azt sikerre, amiből a városi és a megyei kultúrának csak haszna, előmenetele lehet. Az alispán szívesen fogadta a kérelmet'; megígérte, hogy a szin­pártoló egyesület ügyét magáévá teszi és nagy elismeréssel szólott úgy a műkedvelő társulat működéséről, mint kitűzött kulturális céljáról: a szekszárdi színház építéséről. A magunk részéről a legmelegebben üdvö­zöljük a szinpártoló egyesület alapításának eszméjét annál is inkább, mert több, mint való­színű, hogy, ha e téren céltudatos munkásságot fejtünk ki, és anyagi eredményeket is tudunk felmutatni — ami kétségtelen — az állam is tetemes összeggel fog járulni a szekszárdi szín­ház felépítéséhez. Egy ily kulturális középület városunk színvonalát is nagyban emelné, amiért e mozgalmat Szentkirályi Mihály polgármester is meleg érdeklődéssel kiséri és annak sikere el nem maradhat. Előfizetési felhívás! 1911. évi január hó l-ével uj előfize­tést nyitottunk a Tolnavármegye és a Köz­érdek cimü lapunkra. Azon t. előfizetőinket, kiknek előfizetése lejár, felkérjük, hogy azt mielőbb megújítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék. ' Előfizetési feltételek: Egész évre . . . 16 korona, Fél „ ... 8 „ Negyed évre .4 „ Hazafias tisztelettel a „Tolnavármegye és a Közérdek“ politikai hetilap kiadóhivatala. HÍREK. — Alapítványi helyek adományozása. A király * konzuli akadémiában a magyar állam- kincstár terhére, kizárólag a magyar állam kötelékébe tartozó növendékek részére szervezett, üresedésben levő, egyik alapítványi helyet adamóczi Arnbró Ferencnek, a másik alapítványi helyet pedig királydaróczi Daróczy Tamásnak adományozta. — Kinevezés. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter Lakos Adolf szekszárdi kir. segéd­mérnököt mérnökké nevezte ki. Előléptetett főbányaméroők. Az esztergom- szászvári bányarészvénytársulat igazgatósága szászvári bányáinak bányamérnök vezetőjét, Grósz Ábris főbányamérnököt szép előléptetés­ben részesítette, amikor január 1-től két elő­léptetési fok átugrásával egyenesen bánya fő­felügyelővé nevezte ki. Ezen szokatlan mérvű előléptetésre Grósz Ábris a szomorú következ­ményekkel járt tavaszi bányakatasztrófánál ta­núsított önfeláldozó mentési, majd a negyed millió koronát meghaladó beruházásokkal elért bánya rendbehozatala körül teljesített munkála­taival szolgált reá. Grósz Ábris különben is egyik legmegbízhatóbb, legtapasztaltabb bánya­mérnöke a társulatnak, aki az egyszerű előlép­tetést amúgy is bőven megérdemelte volna, de kifejtett rendkívüli tevékenysége indokolttá tette rendkívüli előléptetését is, melynek hire jó ba­rátai nagy sorát is meg fogja örvendeztetni. — Házasságok. Pezéri Takách Gábor honvédhuszárszázados, néhai pezéri Takách Dénes volt soproni kir. törvényszéki elnök és neje, Varsányi Amália fia e hó 3-ikán esküdött örök hűséget Eckensberger Ilikének, Eckensber- ger György nyug. tábornok és neje, bonyhádi Perczel Ágotha leányának Kispesten. Bonyhádi Percztl Miklós m. kir. honvéd- huszárhadnagy, bonyhádi Perczel József cs. és kir. kamarás, nyug. altábornagy és rífeje csaltici és váli Vály Ilona fia, eljegyezte boldogasszony­fai, keményfai és szentmargittai Igmándy Terit, boldogasszonyfai, keményfai és szentmargittai Igmándy Aladár földbirtokos és neje nagymádi és várbogyai Bogyay Mária leányát Somogy- nagybaj ómban. — Jótékony adományok. Dr. Lévai Dezső­höz, mint a dunaföldvári állami gyermektelep vezető orvosához az újév alkalmából gróf Appo- nyi Géza vbt. tanácsos, főispán 10 K, Sztanko- vánszky János kamarás 10 K és gróf Apponyi Sándorné 25 koronát küldött meleghangú sorok kíséretében a gyermektelep céljaira. — Nyugalomba vonuló plébános. Amisziai róm. kath. esp. plébános Fülöpp György újév napján délelőtt tartotta meg a templomban érzé­keny búcsúbeszédét. Mily nagyon szerették hívei, legjobban az bizonyítja, hogy szívhez szóló beszédje alatt, nemcsak ő érzékenyült el, de hívei közül egysem távdzott el száraz szemmel. Délután pedig a távozó lakásán, a politikai község elöljárósága jelent meg, kinek nevében Ruppert Henrik községi jegyző mondta a búcsú­beszédet, kiemelve, hogy nemcsak búcsúzni jöttek, hanem köszönnni is . . . megköszönni esperes plébános urnák a község érdekében kifejtett tevékenységét. Mert 33 éven ki nemcsak híven élt egyházának, hanem valláskülönbség nélkül mindig hü tanácsadója és jóakarója volt az egész község lakosságának. — Eljegyzés. Zabolai Császár Ferenc gyógy­szerész eljegyezte Bleier Rózsát Dunaföldvárról. Ifj. Bartlia Ede helybeli hentesmester el­jegyezte Klein Janka kisasszonyt. Pákolicz Mihály igazgató tanító Paksról eljegyezte Osztermayet Lenkét Paksról. — Útépítés. Dr. Krammerer Ernő képviselő a pénzügyi bizottságban megsürgette a kapos- vár—székesfehérvári állami országút tolnamegyei szakaszának mielőbbi kiépítését. A miniszter kilátásba helyezte a kérelem teljesítését. Tehát Pinczehely és vidéke nemsokára megkapja hires útját, amelyre pedig még 1918-ig várhatna. — Egy földlnk újabb zenei sikere. Kovách Árpád nyíregyházai polgári iskolai tanár — Kovách Gyula kisvejkei körjegyző fiának zenei sikeréről már egy ízben megemlékeztünk. Most ismét alkalmunk van egy ujabbiról említést ten­nünk. Ugyanis a nyíregyházai filharmonikusok megválasztották első karmesterüknek, kiváló zenei tudása miatt s az egyesület múlt évi de­cember hóban tartotta első nagyobb szabású hangversenyét, mely a mindhárom ottani helyi­lap szerint szenzációs nagy sikert aratott. Az ottani lapok valósággal áradozón szólnak a rfiű- kedvelőkről, előadásukról és vezetőjükről a kar­nagyról. — A «Szabolcs» cimü lap igy apos- trophálja: «Kovách Árpád aki a zenekart vezé­nyelte a legkényesebb igényeket is kielégítette. Igazán örülnünk kell, hogy iskolaszékünk a polg. isk. tanárválasztásnál ilyen erő beválasz­tásával lehetővé tette az egyesület életképes működését.» — A «Szabolcsvármegye» cimü lap pedig: «A karmesternek Kovách Árpádnak hivatott vezetésével szép és kidolgozott össz- játékot produkált a zenekar.» — Kitüntetett Iparossegéd. Megírtuk már, hogy a kereskedelemügyi minister elismerő ok­levéllel és 100 koronával jutalmazta Paul Pál szekszárdi szabó-segédet, ki 43 év alatt két mesternél és pedig 25 év óta megszakítás nél­kül André István szabó-mester, ipartestületi el­nöknél hűségesen dolgozott. A szép kitüntetés átadása tegnap délelőtt történt a Szekszárd szálló dísztermében nagyszámú érdeklődők jelen­létében. Az ünnepélyen Simontsits Elemér vár­megyei alispán is megjelent. Ott volt továbbá a városi tanács, mint elsőfokú iparhatóság kép­viselője Rácz Tózsef rendőrkapitány, az ipar­testület vezetősége és számos előkelő kereskedő és iparos. Az ünnepélyt André István ipartestü­leti elnök nyitotta meg, mely után szép ünnepi beszéd kíséretében Rácz József rendőrkapitány átadta az ősz munkásnak méltó jutalmát. Majd Simontsits Elemér vármegyei alispán hívta fel a jelenlevők figyelmét a munkásgimnáziumi tan­folyamra, melynek hasznos voltát nyomban ismertette. A hatás nem maradt el, amennyiben igen sokan azonnal jelentkeztek a tanfolyamon való részvételre s igy a munkás gimnázium e hó folyamán megnyillik. Az ünnepély az ipar- testületi elnök zárszavaival végződött. — Halálozások. Özv. Stann Alajosné meg­halt Szekszárdon, életének 84-ik évében. E hó 6-án temették el a felsőtemetőben levő családi sírboltba. Szanyó Istvánná, szül. Stadler Anna meg­halt Kölesden 45 éves korában. Folyó hó 6-án volt temetése Tolnanémedi községben nagy részvét mellett Busbach József volt tolnanémedii közbirtokosnak. Ezzel Tolna­némedi község compossessorainak utolsó Mohi­kánja múlt ki az élők sorából. Nagy részvét kisérte utolsó útjára a 2-án, 82 éves korában elhunyt özv. Pauncz Adolfné szül. Spitzer Fanny úrnőt, aki közismert volt jószívűségéről és mindenki előtt köztiszteletben állott. Ő volt úgyszólván a dombóvári izr. nő­egylet egyik megalkotója s hosszú évek során volt a nőegyjet érdemes elnöke. Gyermekein kívül kiterjedt rokonság és ismerősei gyászolják. Özv. Rabinek Jakabné életének 91-ik évé­ben Csabrendeken meghalt. Az elhunytban Rá­bíznék Pál a paksvidéki takarékpénztár vezér- igazgatója édes anyját gyászolja. Özv. Némedi Istvánná szül. Gyenei Anna folyó hó 7-én életének 66. évében elhunyt. Az elhunytban Kálmán János helybeli könyvkötő anyósát gyászolja. — A múzeum aranylelése. Vármegyei múzeumunk szép és értékes aranyleléssel gyara­podott. Dunakömlödön a múlt évben vályogvetés közben talált egy asszony két aranykarikát, az egyiket egészben, a másikat két darabra törve. A község elöljáróságának tudomására jutván, azonnal intézkedett, hogy az értékes lelet illeték­telen kezekbe ne juthasson s hatóságilag le­foglalta. Kovách Aladár muz. ig. őr, a régészeti osztály vezetője épen akkor utazott át a falun, Madocsáról jövet, hol régészeti ügyben volt s tudomására esvén a dolog, a lelőhelyen azonnal ásatást eszközölt, azonban a tálajviszonyokból kitetszett, hogy valahonnan a viz mosta oda s igy nem is volt lelhető ott más egyéb. — Az aranykarikák a járási főszolgabíró utján most érkeztek meg a múzeumhoz. Alkalmazásuk eddig megállapítható nem volt. Szakértői vizsgálat szerint egy darabban öntötték valamely agyag­karika minta körül s aztán fehérszurok féle tömeggel tömték ki. A kitömés után kalapálták bele a csinos díszítéseket, melyek a későbbi cizellirozás kezdetleges műveletei voltak. — A díszítések régi barbár ízlést tüntetnek fel s a karikák kora ennélfogva körülbelül a III.—II. század Kr. e. és I.—IV. század Kr. utáni idő­közre tehető egyelőre, A találó szegény asszony a járási főszolgabíró utján megkapja illendő jutalmát; a község elöljáróságának pedig köszö­netét fejezi ki a muzeum igazgatósága, helyes eljárásáért, azon kívánság mellett, hogy a vár­megye minden községi elöljárósága hasonló érzékkel és jóindulattal pártfogolná a vármegye kulturális intézetét, a vármegyei múzeumot. — Halálos szerencsétlenség. Lauer György mucsii lakos a pincéjét ásta a szőlőhegyen Jähn János 19 éves napszámossal. Munka közben a föld beomlott és Jähn Jánost maga alá temette mire kiásták a föld alul, már halott volt. A meg­ejtett nyomozás szerint mulasztás senkit sem terhel. minden valódi doboz 25 drbot tartalmaz Minden tablettán rajta «an e két bzó Tissza a hamisítványokkal, mert kártékonyak Szereti egészségét? Ki ne tudná, hogy utolérhetetlenül legjobb has­hajtó a világhírű iuinaen vaioai doboz 25 drbot tartalmaz Minden tablettán rajta van e két szó iO-BAYER Vissza a hamibitvanyokkal, mert kártékonyak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom