Tolnavármegye és a Közérdek, 1911 (21./7. évfolyam, 1-104. szám)
1911-03-13 / 21. szám
XXI. (VII.) évfolyam 21. szám Szekszárd, 1911 március I3r Előfizetési ár: Egész évre .... 16 korona. Fél évre ... . . 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . . 16 fillér. Hliöfizetéseket és hirdetéseket' a kiadó- h vatalon kívül elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi telelon-szám: 18 és 24. kr Kiadóhivatali telelon-szám : 18 és Hm Szerkesztősé*?: BezerédJ István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. 'Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. Főszerkesztő: Dp. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Távirat. - Telelőn. - Express. — A Tolnavármegye és a Közérdek eredeti tudósításai. — A Képviselőhöz illése. Budapest, március 13. d. u. 2 óra 35 p. A képviselőház ma délelőtt tartott ülésében Kabos Ferenc elnökölt. Becí Lajos szabadságot kért és kapott a Háztól. Az elnök beterjesztette az állami tanítók hzetésrendezési feliratát, mi tudomásul vétetett. Kovács Gyula sürgős interpellációt jegyzett be a matolcsi csendőrségi vérengzés tárgyában. Ezután megkezdték az 1911-ik évi állami költségvetés tárgyalását. Hegedűs Lóránt előadó ismerteti a javaslatot. Kiemeli, hogy az állami kiadások emelkedése nemcsak nálunk, de világszerte tapasztalható. Elfogadásra ajánlja a javaslatot. Paizs Gyula Kossuth-párti kijelenti pártja nevében, hogy nem fogadja el a javaslatot, mert bizalmatlansággal viseltetik a kormány iránt. A költségvetés csak a militárizmus követelményeinek kielégítésére szolgál. Szabó István kisgazdaparti nem fogadja el a javaslatotr A tárgyalás folyik. Tisza István liyitrán. Nyitra. (Érk. d. u. 2 óra. 25 perc.) Tisza István gróf, aki a nyitrai ref. templom felszenteíési ünnepségén mint főgondnok részt vett, ez alkalommal számos küldöttséget fogadott, köztük a nyitramegyei nemzeti munkapárt 500 tagú küldöttségét, akik előtt nagyhatású beszédet mondott, kijelentve, hogy a kormánypárt a nép érdekében mindent el fog .követni. Ezután Tisza grót meglátogatta a nagybeteg Bende Imre püspököt. Rohonyi a munkapártról. Nagy becskerek (Érk. délután 2 óra 10 perckor). Rohonyi Gyula igazságügyminiszteri államtitkár tegnap részt vett a torontálmegyei nemzeti munkapárt közgyűlésén és nagy beszédet mondott. — Hangsúlyozta, hogy a munkapárt megköveteli, hogy becsületes törekvései megvalósítását az obstrukció ne gátolja. A kormány hónapok óta herkulesi munkát végez. A jövő meg fogja mutatni, hogy a munkapárt a nemzet iránt teljesít kötelességét. Kirabolt kincstári hivatal Yajdahunyad, (Érk. d. u. 2 ó. 20 p.) A kincstári bányahivatalba ismeretlen tettesek betörtek és a pénztárt, melyben 130,000 kor. készpénz volt, kirabolták. Időszerű elmélkedés. Volt már egyszer ünnep a világon. Egy egész nemzet ünnepe volt az, melyen milliók zarándokoltak a honszerelem templomába, hogy annak sokáig szunnyadó, de most már lobogó lánggal égő oltárára lerakjanak mindent," amivel bírták, mindent, ami kedves és drága j volt előttük. Egy félreismert nemzet ünnepe volt az, mely megmutatta országnak-világnak, hogy élni kíván, élni tud ő is és bár a múltban maga is segített kongatni saját lélekharangját, most futva iramodik a rohanó idő után, hogy mulasztását pótolva igazolhassa a jóslatot, hogy nem volt, hanem lesz. Egy szabad nemzet ünnepe volt* amely nemzet az imádattal határos rajongásig szerette a szabadságot, annál is inkább, mert elég sokszor és sokáig sínylődött a bilincsekben. Egy vitéz nemzet ünnepe volt ez, mely fölött vészes csatáknak irtóztató viharai csak azért vonultak át, hogy törhetetlen erejét bebizonyítsák minden ellenségnek. Volt már egyszer ünnep a világon. Magunknak kellett rendeznünk, hiszen a bennünket környező népek számunkra nem föltámadást, hanem csak halotti tort akartak rendezni. Lelkes honfiak húzták még az ünnepre hivó harangokat és azok szavára milliók szivének hangos dobbanása volt a viszhang napkelettől napnyugatig. A haza legjobbjai hirdették a megváltásnak szent igéit, szórták szét ezt a csodás magot, mely percek alatt rózsákat termett, napok múltával oly termést hozott, minőt évszázadok nem tudtak megérlelni. Volt már egyszer ünnep a világon. Ezen az ünnepen megszűnt a magyar nemzet ősi átka, a pártviszály, elsimultak az ellentétek, megnyugodott a háborgás, megértette egymást a nemzetnek minden minden fia, — mert a nemzetnek minden fia megértette a nagy időknek nagy fontosságát. Tudták, hogy az életnek és halálnak határmesgyéjéhez jutottak, érezték, hogy a dicső célhoz csak nagy veszedelmek leküzdésével juthatnak el és a közös veszélynek komoly tudata végre megteremtette a győze- delem alapfeltételét, az egyetértést. A jobbágy felszabadult és a földesurral osztozkodott a jogokban; a kiváltságos rész, viszont a terhekből kért magának részt, hogy igy az egész nemzet könnyebben viselhesse azt, mi eddig lenyűgözte annak jobb sorsra érdemes részét. És maguk a nemzetiségek is, legalább részben, átérezték az ünnep TÁRCA. Március 15. Márciusi napfény, márciusi szellő, Napsugár-zuhatag, vibráló, szökellö, Csókolja a földet: Hosszú, sötét napok lidérc-nyomta álma Lelket-ölő fagyok lenyűgöző járma Varázs-szóra tört meg ... Jégtől tisztult patak vigan járja táncát, Márciusi napfény lecsókolta láncát: A zörgöt, a jeget; A pataknak partján kövér, zöld fű zsendűl, Bokrok alól búgó, ezüst kacaj csendül: Száz ibolya nevet. Márciusi fénytől lelkem ittas, részeg, Érzéseim tiszták, igazak, merészek ... Szeretem az embert. Népjogokért szívem soha lelkesebben, Soha ilyen híven, soha melegebben, Igazabban nem vert. Óh! miért csak akkor, — hogyha napsugártól, S rózsaszínű, zsongó-bongó illat-ártól Testünk-lelkünk részeg, — A szívben szeretet, testvéri megértés, Jogokat megosztó, lelkes honfi-érzés, — Mért csak akkor fér meg?! S ha a mámor múlik, a fa-lelkű önzés Népjogokat tipor, marcangol, rúg, dönt és Önhasznáért nyelvel, De, hogy árulóvá ne legyen a lóláb: Szabadságról locsog, — öltvén cifra tógát, — Pergő kota-nyelwel. Rút önérdek férge esett a szivünkbe, Fenekedő kedvvel tulajdon testűkbe Vágják be az agyart! Amíg hasznát látják: törődnek a néppel, S éltetik, szeretik, szemforgató képpel, A hazát, a magyart. Hajdanta, régente, szebb, dicsőbb világ volt: Honszerelmünk napja fényesen világolt Magyar hazánk felett! Hej! hitvány az utód, nagyon hitvány, akit Múlt dicsőség fénye nem hevít, — csak vakít S nagy ősöket feled! Hajdanta, régente. .. Szép tavaszi napon, Március Idusán, kicsinyen és nagyon Szent őrület tör ki: Forr a vére, agya: láncát tépni, ront-bont, Földig dönt sok börtönt, gyilkost, nyirkost, zordont: Szabadságát pörli! Talán egykor megint, mint hajdan, régente, Drága bonfi-vértől ázik át a mente Balról a szív-tájon ... S haljunk meg bár százszor: felkelünk ezerszer, Felragyog még napunk, hiszen: „Lesz még egyszer Ünnep a világon!“ Keszeőkútby R. B. A nem sikerült pecsenye. — irta: Kardos Ferenc. — A parochia dombtetőn áll, előtte terrasz- szerü sétány s a domb alatt terül el a gazdasági udvar. Az öreg plébános a terraszon fel és alá sétálgatva, hosszuszáru pipájából nagyban eregeti a dohányfüstöt; szombat lévén, talán éppen a vasárnapi prédikációról gondolkodik. A gazdasági udvarban egy régen bejáró, olyan mindenesféle ember csendesen rakosgatja az itt-ott heverő gazdasági eszközöket, hogy amint illik, az udvar vasárnapra tiszta legyen. Az embert a házban mindenki szereti, nincs is egyéb h’bája, minthogy a tüdeje már úgy sípol, mint valami rossz harmonika. Amint a plébános egyszer letekint az udvarra, észreveszi, hogy mindenese száját tátogatva, kézzel-lábbal hadonázva, a pajta felé mutat; ezáltal akarván a plébános figyelmét arra fordítani. A plébános mindjárt tisztában volt, hogy itt valami rendkívüli látvány vagy dolog lehet s hangosan nem szabad beszélni, azért szintén alig hallhatóan kérdezte: «Was ist das» ? .., «Pszt» ! ... «Mi az» ? ... «Lassan» ! ... A mindenes még az ujjával is fenyegette, hogy csendesen legyen. A plébánost most már annyira elfogta a kíváncsiság, hogy még a pipája is kiesett a szájából; mégis a siker reményében, ő is csak mimikázva és jobb kezével integetve mondá: «Hanes kumm rauf» ! ... Erre a mindenes lábujjhegyen sietett a plébánoshoz és a fülébe súgta, hogy «mezei nyul». A plébános amúgy is nagyon szerette a vadhúst, ráparancsolt a mindenesre, hogy hamar szaladjon a segédjegyzőért, ki a faluban a legelső Nimród. Szaladni ? Könnyű azt mondani. De hogy egy rossz tüdejü ember hegyen le, árkon keresztül szaladjon, mig a községházáig ér, nehéz feladat. És emberünk megtette. Csakhogy mire odaért, kifogyott belőle a szusz s annyit tudott mondani': «Hamar» ! ... A jegyző, a segédjegyző is elképedve nézték az alig szólni tudó embert és kérdezték, hogy hová ? «A puskával»! ... és azzal rohant megint kifelé. «A puskával* ?1 ... fele se tréfa. Erre már mind a két jegyző kezéből kiesett a toll. A segédjegyző hamar lekapta a falról a puskáját és a Hanes után vetette magát.
