Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-05-09 / 25. szám
Előfizetési ár: Egész évre . . . . 16 korona. Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . . 16 fillér. Előfizet seket «’•« hirdetéseket a kiad*'», hivataion kívül elfogad a Molnár féle könyvnyomda es papirkereskedés r.-t. Szekszárdoii. Egyes szamok ugyanott kaphatók. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi telefon-szám: 18 és 24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18 és Él. Szerkesztőség : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az elütizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak. ha az előfizetést egész évre előre be- küldik. 8 kor. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A községi közigazgatás reformja. Áldozó csütörtökön az ország 53 vármegyéjéből 273 községi és körjegyző jött össze Budapesten, hogy a gróf Khuen- Hederváry Károly miniszterelnök által programbeszédjében bejelentett községi közigazgatási reformra vonatkozólag, mint a hozzászóláshoz legilletékesebb tényező már eleve elmondja nézetét, vagyis jobban mondva, hogy a tervezett nagy reformhoz mintegy első, szilárd alapkő gyanánt összehordja, odaadja magából, a községi élet közvetlen szemléletéből merített, kétségtelenül nagy értéket képviselő tapasztalatait Még ugyan távol állunk a komoly parlamenti munkálkodástól, de a jegyzők eme, hogy ugymondjuk, sietségének megvan a maga sajátos oka. Nagyon is megszokták már, hogy a törvények meghozatalánál róluk-nélkülok határozzanak, aminek aztán más eredménye nem is igen lehetett, mint a jegyzői karnak, a magyar közigazgatás elmondhatni, eme jobbkezének munkával való túlterhelése s ezzel magának a községi élet továbbfejlődésének természetszerű megakadályozása. Az állami anyakönyvvezetéstől kezdve nincsen talán egyetlen egy újabb törvény- alkotás akár adóügyi, akár szociális, más népjóléti, közegészségügyi stb , mely a közérdek javára, ne a »falu pennájára*, vagyis a községi jegyző lelki és testi energiáját tekintené ama bizonyos kifacsarandó citromnak. S mindennek dacára a jegyző helyzete saját községe, de legkivált önmaga előtt valósággal — lealázó. Felebbvalói részéről egyéni tapintatnak kell kiegyenlíteni a hivatalos felsóbbség és a szerény jegyzői állás között levő nagy tér és rangbeli különbséget, viszont azonban saját községében semmi sem mérsékelheti vele szemben a törvény által s miniszteri kijelentésekkel felszarvazott polgári gőgöt, hogy t. i. a jegyző még ma sem törvényszerinti «vezetője» községének, de csak a fajta «segédmunkás» mig az ész s ama bizonyos tapintat a sérthetetlen községi autonómiából (na meg a főszolgabírói kandidálási jogból) kifolyólag mindenkor abban, az egyébként tiszteletreméltó egyéniségben öszpontosul, aki 3 éves periódusokban az ezüsttel kiteremtettézett mogyorófapálca birtokába jut. Ily körülmények között egy cseppet sem lehet csodálni, hogy a jegyzők már az uj országgyűlés megnyílta előtt siettek reform-mozgalmuk publikálásával. Tehették ezt mindenesetre jogos elkeseredésükben teljes önérzettel, de tették elismerésre méltó szerénységgel is, mert a községi adminisztrációt módosítani kívánó tervezetükben magukról, anyagi boldogulásukról szólanak a legkevesebbet. Reform javaslatuk fókiindulási pontja az, hogy a közigazgatás mai állapota nem alkalmas keret sem az igazi autó omia ki- fejlesztesére, sem a községek anyagi boldogulásának előmozdítására. — Kényelmetlen, szűk magyarnadrág a községek testén az elavult községi törvény Gátol a szabad mozgásban s groteszk j figurává teszi az egész községi közigazgatást. Katonáéknál osztják szét ilyenformán az úgynevezett angyalbőrt. Egyiknek térdig sem igen ér a kék nadrág, a másik pedig akár a nyakán is megkötheti. Nálunk egy pár száz lakosból álló községecskét épp azon módon és eszközökkel adminisztrálunk, mint például a 12—13 ezer lakosú Paksot vagy Dunaföldvárt, vagy pár évvel Szek- szárdot, amikor még a nagyközség gyerek bugyogóját le nem vetette. Pedig számolni kell a községek anyagi és szellemi fejlettségével, az egyre fejlődő, nagyobbodó kulturigényekkel s az ezekkel természetszerűleg járó több kiadásokkal. Ma már nagyobb városuk sem igen bírják a közigazgatás fokozódó terheit, amelyeket az állam szép Ígéretek fejében napról-napra mindinkább rájuk hárít. A községek jó részben állami feladatokat teljesítenek, adót szednek, sorozásnál segédkeznek, ügyelnek a közbiztonságra és még sok minden egyébre. Hogy fejlődjenek, tartsanak velük aztán lépést a kisebb községek? Ennek csak egy módja van, ha erejüket konczentráljákr Helyes tehát, amint a jegyzők akarják, hogy több kis község tömörüljön ott, a hol ez szükséges, úgy I nevezett politikai községgé, mert csak úgy lesz erkölcsi és anyagi ereje az évről-évre szaporodó közigazgatási feladatok megvalósítására s a -terhek elviselésére. A javaslat megokolása egyébként nagyjából ez : »A mai kisközségi rendszer gátolja a haladást, úgy kulturális, mint gazdasági téren. Csaknem kétezer olyan községünk van, amelynek még ötszáz lakosa sincs. A legtöbb községi képviselőtestület a maradiságnak, a visszafejlődésnek a képviselője; az intelligencia nem vesz részt a képviselőtestületben. Egy oly beteg és tehetetlen orgánum, mint amilyen a legtöbb kisközségi képviselőtestület, természetesen nem végezhet nagy feladatokat. A községi jegyzőé a munka és a felelősség, de a jogkor a képviselő- testületé. Meg kell változtatni a jegyző jogi helyzetét a községben; több kisközségből kell egy politikai községet alakítani, minél kisebb képviselőtestülettel, melynek a jegyző legyen az elnöke. A jegyző legyen az elnöke a kisebb polgári pörökben ítélő hármas bíróságnak s ő gyakorolja a kihágási bíráskodást is. A községi jegyzőkből kellene kiegészíteni az egységes közigazgatási gyakorlati vizsga életbeléptetésével a vármegyei tisztikart s a községi közigazgatás szolgálatában megmaradó jegyzőknek biztosítani kellene az előléptetést rangban és fizetésben, melyet úgy kellene az államnak szabályozni, mint ahogyan a megyei tisztviselők fizetését szabályozta.« Hogy mi valósul meg mindezekből a nagyobb szabású tervekből, az természetesen a jövő titka. Annyi azonban kétségtelen, hogy kicsinyes okokból, például az önkor- mánytati jogok látszólagos sérelme miatt nem szabad akadályozni az uj csapásokon haladó törvény létrejöttét. Meg kell tartani a régiből, ami jó s nem szabad elvetni a jót, csupán azért, mert uj. S tétovázásra, hosszas tervezgetésre pedig egyáltalán nincsen idő. Az összeülő parlament egyik legelső komoly munkája a községi törvény kellő módosítása kell, hogy legyen. Községek, városok roskadoznak a nagy teher alatt. Meg kell tehát osztozni nem csak a terheken, de a jogokon, kötelességeken is. Szétválasztani a hatásköröket. Az állam teljesítse a maga ieladatát, de ne a községek 100—200 percentes pótadóin. S ha van valami, ami sürgeti a reformot, az nem más, mint a várható dekadencia a jegyzői kar, hála Isten, ma már nagyobb fokra emelkedett szellemi és erkölcsi kvalitásában. Az egyházpolitikai törvények végrehajtása alkalmával sokan kételkedtek eme — kvalitásokban. A jegyzői kar azonban fényesen rácáfolt a Tamáskodókra, mert nem csak becsülettel végezte a bizalmi munkát, de évről-évre nőtt a megbízhatóságban. A jegyzői tanfolyamok kétségtelenül jó eszközök voltak a szellemi nivó emelésére, de e tanfolyamok ma már egyre kevesebb hallgatóval dicsekedhetnek. Hja kérem, hogy valaki érettségije után eltemesse magát egy kis faluba, két évi községi prakszisra s csak azután menjen elméletet tanulni. Ez legalább is megfordított világrend. Előbb a fundamentum: az elmélet, azután a gyakorlat. Vagy mindenesetre kevesebb gyakorlat, mert úgyis az élet a legnagyobb tanító-» mester. Ha e rendszeren nem változtatunk, ama bizonyos nivó vallja kárát, csak a selejtesebb elem szánja magát el a tanfolyamra. Hiszen az érettségi után igy eltöltött három év alatt, meg azalatt a három-négy év alatt, mig a tanfolyami kitűnő bizonyítvány alapján községi Írnok, vagy aljegyző lelun valaki — könnyű szerrel elvégzi a jogot is s megy a bírósághoz, vagy lesz szolgabiró, tehát ur, nem falusi jegyző, ki csak amolyan »segéd munkás.« A jegyzők javaslatának legbecsesebb része ezért az egységes közigazgatási képesítés sürgetése. Mert, hogy kitűnő jegyzőből is lehet még kit'únöbb főszolgabíró, ezt éppen csak most mutatta meg egy itt végbement jubileum. így magából az életből sarjadna elő a törvény, tehát lenne benne élet. A lélek nélkül való betűből, tenger §-ból már úgyis elég volt, ez öli meg a mai Magyarországot! B. Kossuth Ferenc Tamásiban. — llc. Érthető, hogy Kossuth Ferenc párt- hiveinek segítségére siet és beütazza az országot, valamint természetes az is, hogy az ő táborához tartozó választók lelkesen fogadják és ünnepük a vezért. Azonban méltó feltűnést kelt az a hang, amelyet Kossuth Ferenc Tamásiban tartott beszédében használt, amikor a munkapárt jelöltjéről: Kämmerer Ernőről beszélt. Ez éppenséggel nem volt méltó Kossuth-hoz és az ő ismert higgadtsága, európai modora meliett szinte érthetetlen, hogyan ragadtatta el magát ennyire. Először is azt vetette szemére Kam- merernek, hogy nemcsak a lemondott «nemzeti» kormány alatt viselt á!lami szolgálatot, hanem abban megmaradt a mostani kormány alatt is, ellenben dicsérőleg kiemelte, hogy a derék Ambro- zovich lemondott a főispánságról, amikor Kossuth visszalépett a kormánytól A Szépművészeti Muzeum igazgatói állása nem politikai állás és nem azt illeti meg, aki iránt politikai bizalommal viseltetik a kormány, avagy aki a kormány politikájával tart, hanem ezen állásra különös rátermettségre van szükség. — Awiftrorotács-csal még
