Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)

1910-11-28 / 84. szám

1 910 november 28. TOLNA VARMEGYE és a KÖZÉRDEK 3 századhoz méltó, modern községi közigazgatásra veti. A közigazgatás nagy átalakulás előtt áll. A községi jegyzőknek kitűzött céljuk el­érésében folytatott faradhatatlan munkájával sikerült meggyőzni az illetékes tényezőket a régi községi törvény elavultságáról és tarthatatlan­ságáról, melynek legnagyobb része a mai modern korba, modern viszonyok közé sehogy sem illeszthető már be. s amely csak gátat vet a haladás elé. A legfelsőbb helyen is átérezték a községi jegyzők által annyiszor hangoztatott reformtörekvések szükségességét és azok lét­alapját s a kor szellemének és a mai fokozot­tabb igényeknek megfelelő, teljesen uj alapból kiépített községi törvény készítése rövid idő kér­dése lehet már csak. Minden kérelmünk szanálását, kérelmünk teljesítését attól várjuk mi, jegyzők és sóvárogva, nagy reménynyel tekintünk azon hatalmas, nagy alkotás elé, mely hivatva van az általános köz- igazgatás gyökeres átalakításának keretében a mi modem közhivatalnoki jellegünket kidomborí­tani, vágyainkat megvalósítani, s egy egységes magyar kultur- és jogállamnak fundamentumát megalkotni. Reménynyel és érdekkel nézünk egyletünk közgyűlése elé, melyen az országos egylet által a fenti tárgyban előterjesztett emlékirat is tár­gyalva lesz. És mert a társadalom is jóindulat­tal és szívesen vesz minden mozzanatról tudo­mást, mely a jegyzői kar életében pezsdülésről, haladásról és kitartó küzdelem árán elért vív­mányról tesz tanúságot, egy szebb jövő perspek­tívája nyílik meg szemünk előtt, felejtjük a múlt minden keserűségét, a jelen nehézségeit s egy jobb kor hajnalodását üdvözöljük, amikor majd a magyar közigazgatásból magyar kultúrintéz­mény lesz I Várkonyl István. VÁROSI ÉLET. — Városi gyűlés. Szekszárd r. t. város képviselőtestülete dr. Szentkirályi Mihály pol­gármester elnöklete alatt folyó hó 26-án rend­kívüli képviselőtestületi küzgyülést lartott, me­lyen dr. Mayer Gyula és Frey János képviselő- testületi tagoknak jegyzőkönyv hitelesitőkül történt felkérése után a következő határozato­kat hozták: 1. A virilis városi képviselők névjegyzékének megállapítására november hó 29-ére tűzték ki közgyűlést. 2. Az 1911 évi közúti költségvetést megállapították. 3. Nyirő József és Társai kérvénye alapján felkérni ha­tározták a vármegye alispánját, hogy a városi orvos fegyelmi ügyét sürgősen intézze el. 4. Kamarás Bélának a háza előtti közterület át­adása iránti kérvényét nem teljesítették. 5. Dö­mötör Sándor kérvényét, a háza előtti tűzoltó szertár áthelyezése iránt, elutasították. 6 El­évült községi túlfizetések szaporodásba hoza­talát elhatározták. 7. Szanáti Katalin illetőségét megtagadták. KÖZSÉGI ÜGYEK. — Jegyzőgyfilés. Említettük már, hogy a »Tolnavármegyei községi- és körjegyzők egylete« 1910. évi december hó 1-én délelőtt 10 órakor Szekszárdon tartja rendes évi közgyűlését, a tárgysorozatot pedig itt közöljük: 1. Elnöki je­lentés. 2. Számvizsgáló bizottság jelentése, az egylet 1909. évi számadásának megvizsgálásáról. 3. Számvizsgáló bizottság jelentése a Millenium- atap 1909. évi számadásának megvizsgálásáról. 4. Ugyanannak jelentése a Klimes Antal-alapit- vány 1909. évi számadásának megvizsgálásáról. 5. Az 1911. évi költségelőirányzat megállapítása. 6. Jelentés az »Uj politika« cimü napilap rész­vényeinek jegyzéséről. 7. Az országos központi jegyzői egylet ügyrendjére véleményadás. 8. Az országos egylet által a községi közigazgatás rendezése tárgyában előterjesztelt emlékirat. 9. Országos központi egyesület javaslata a magán­munkálati jövedelemnek a nyugdíjigénybe való beszámításéról. 10. Temesvármegyei jegyzői egylet nyugdij-szabályrendelet tervezete. 11. Barsvármegye alapszabálytervezete községi és körjegyzői önsegélyző egylet alapszabályáról. 12. Hontvármegye jegyzői egyesületének az »Egyetértés« cimü napilapra vonatkozó ajánlata 13. Vöigységi járási jegyzőegyesületnek a vár­megyei pótadók kivetésére vonatkozó indítványa. 14. Oravszky László indítványa az utlevélügy egyöntetű rendezése iránt. 15. Oravszky László indítványa az 1907. évi XIX. t.-c. értelmezése iránt. 16. Kilépések bejelentése. 17. Tagsági dijak leírása. 18. Országos központi egyesületi gyű­lésre kiküldöttek megválasztása. 19. Időközben beérkezett ügyek és indítványok. 20. Tisztujitás. Kardoss Kálmán kitüntetése. A Tolnamegye határához oly közeli szom­szédságban fekvő hidasdi kastélyában csendes visszavonultságban él Kardoss Kálmán, Baranya- vármegye nyugalmazott főispánja, e csupa- sziv-ember, aki hosszú közpályáján az ideáli­san nemes gondolkozással a legönzetlenebb emberszeretetet párosította és akit élete minden szakában embertársai szeretete és becsülése környezett. Kardoss Kálmán, az aranysarkantyús vi­téz, amily gavallér volt a magánéletben, ép oly gavallér volt a politikai tusák terén ahol, Bánffy Dezső báró miniszterelnöksége idejében mint képviselőházi alelnök, kiváló díszes helyet foglalt el. A szabadelvüpárt bukásával vissza­vonult a közélettől. E hazának sok jó fia osztozott ez idő­szakban a hidasdi remete sorsában; kinek de­rűs világnézete, magas irodalmi műveltsége, emberszeretettel telt nemes szive segítettek el­viselni ezt a korszakot, mely korszak borús ege végre is kiderült. Ennek a derűnek mintegy szivárvány-jele a legújabb királyi kitüntetés. Őfelsége ugyanis Kardoss Kálmánt valóságos belső titkos taná­csossá nevezte ki. A királyi kegy e megnyilvá­nulása Kardoss Kálmánban minden tekintetben méltó férfiút ér; méltó rá mint ember, mert Kardoss Kálmán a szó legigazibb értelmében nemes ember és méltó rá mint politikus, lévén ő Deák politikájának kezdettől fogva megin- gathatlan követője. Kardoss Kálmán mint hidasdi földbirtokos mindig a legmelegebb érdeklődést tanúsította vármegyénk közügyei iránt, miért is az őt ért királyi kitüntetés méltán kelt örömet és elis­merést Tolnavármegyében is. Mert ha igaz is, hogy Kardoss Kálmán Baranyáé és Pécsé, de azt is tudjuk, hogy szivében van egy izom, mely Tolnavármegyéért melegen lüktet. Hiszen a Kardoss-család vármegyénk nemes családai közzé tartozik és annak királyi kitüntetése díszt hoz a mai vármegyénkre is. Hordozza ezt a díszt és méltóságot a kitüntetett érdemes férfiú még igen sokáig. F. M. HÍREK. Dal a 81. §-ról. Székely góbéságok, Agrár kopéságok Mind azzal bajlódnak : Hol tépjék a szőrit, Hol nyúzzák a borit A szegény adósnak ? Jobb-e: hogyha mindjárt Helyben érzi kínját, Ha vérét csapoljak ? Vagy, ha a «Kivonat» (— Pénz nélkül nincs vonat, —) Helyén makacsolják ? Csatáznak, vitáznak, És egyre hibáznak, Estétől — hajnalig. Simonyi—Semadam, Meg a többi «madame» Sehogy'se alhatik. Baross és a grófok, A jó agrár-srófok, Csűrnek és csavarnak, — A merkantil Pálok, S álmos Aladárok, Füleket vakarnak. No, de azért végre, Csak megjött a béke, Sírnak öröm-könnyet: Részletre nem lehet, Készpénzen nem vehet A búsmagyar — könyvet 1 Keszeókúthy R. B. — E'emérnap. Az igazi kalendárium- csinálók ugyan megfeledkeztek róla, névnap­tudósok azonban kisütötték, hogy tegnap Elemér­napja volt. S mivel ennek hire futamodott, Simontsits Elemér alispánt a vármegyei tiszt­viselők s magánosok nagy számmal keresték fel s kifejezték előtte legjobb kivánataikat. Mivel az alispán elfogadta a gratulációt, a »névnaptudósok« a kalendáriummal szemben is igazolva vannak. — Esködtblrósági elnökök kinevezése. A pécsi kir ítélőtáblái elnöke az 1897 évi XXXIII, törvényeik 2. §-a értelmében, az 1911. évre, a a szekszárdi kir. törvényszéknél szervezett esküdtbiróság elnökévé Hazslinszky Géza kir. törvényszéki elnököt, helyettesévé pedig Köcessy Ödön kir. törvényszéki bírót jelölte ki. — Hlvatalvizsgálat. Fink Kálmán kir. tanácsos, pénzügyigazgató a múlt héten rovan- csolt a szekszárdi kir. adóhivatalban, ahol min­dent a legnagyobb rendben talált. — Mérnök és tanár. A kultuszminiszter Komjáthy Sándort a minisztériumba beosztott kir. mérnököt kinevezte a m. kir. állami felső- épitőipari iskolához az építési szerkezetek tan­székére. A tanfolyam minden évben fél évig tart s az uj tanár hetenkint 10 órát ad s azon­kívül végzi a miniszieriumban is hivatalos teendőit. Itt említjük meg, hogy Komjáthy Sándor, aki Szekszárdon is öt évig volt az államépitészeti hivatal mérnöke, bízatott meg a kispesti nagyarányú, több évig eltartó, munkás­házak építésének vezetéséve1, illetve felügyeleté­vel. A jeles képzettségű, szimpatikus modern mérnök sikereihez mi is gratulálunk — Áthelyezés Görbői örffy Imre dr. köz­alapítványi kir. alügyész, a buziási közalapít­ványi kir. ügyészséghez lett áthelyezve. — Esküvő Győrffy Zoltán kocsolai fő­jegyző folyo hó 24 en tartotta esküvőjét Pécsett, a vártemp ómban, Vanyek Olga urleánnyal, Va- nyek Béla kurdi főjegyző leányával. Az eske- tést Szabó Dezső, sióagárdi plébános, a meny­asszony nagybátyja végezte. Denkler Boldizsár Paks községi végrehajtó e hó 21-én tartotta esküvőjét Sanek Margitká­val, Sanek Samu polgári iskolai tanár leányával. — Eljegyzés. Ifj. Krämer Márton paksi terménykereskedő eljegyezte Freund Herminkét, Freund Lajos paksi bor- és pálinka nagy­kereskedő leányát. — A szekszárdi Kaszinóból. A szekszárdi Kaszinó választmánya pénteken, dr. Éry Márton soros elnöklésével ülést tartott, amelyen uj tagokul felvétettek; Padány Andor kir. tanfel­ügyelő, Juhász Ernő számvevő, dr. Scharbert Vilmos tanár, Oallér János p. ü. tanácsos, h. pénzügyigazgató, Bacskay Miklós számtanácsos, számvevőségi főnök, dr. Szeniczey Ödön ügyvéd- jelölt, dr. Pártos Gyula ügyvéd, Fodor Aladár polgári iskolai tanár. Dr. Kramolin Gyula igaz­gató tett ezután jelentést a kaszinó ügyeiről, így bemutatta az uj vállalkozóval kötötött szer­ződést. Javasolta egy zongorának beszerzését — amelynek ügyében javaslatot vár a választ­mány. Batthyány Tivadar gróf házalap járulé­kát alapszabályszerü 200 koronával egyszer s mindenkorra megváltotta. Örffy Lajos választ­mányi tag elérkezettnek látja az idejét annak, hogy a Kaszinó engedjen abból a merev felfo­gásából, hogy helyiségeit más jótékony egyletek mulatságai részére át nem engedi. Kramolin Gyula igazgató s Török Béla felszólalásai után a választmány kimondotta, hogy ezzel az ügy­gyei a legközelebbi választmányi ülésen foglal­kozik, mivel, ha az indítvány keresztül megy, az alapszabálynak megfelelő módosításáról kell gondoskodni. — A szekszárdi műkedvelő társalat ala­kulása. A szekszárdi műkedvelő társulat f. hó 25-én tartotta alakuló ülését a polgári fiúiskola tanácstermében. Jelen voltak az alakulási moz­galomban részt vett összes' tagok és pedig höl­gyek : Drevey Irénke, Hámory Irénke, Herczegh Mariska, Rajos Böske, Kajos Ilonka, Treer Ilonka; férfiak: Bajó István, Bodnár Jenő, Egri Béla, Fodor Aladar, Földes László, Mányoky Ödön, Parragh Béla dr., Pártos Gyula dr., Rácz József. — Az alakuló mozgalom vezetője: Jasek Sándor az ülést mint elnök megnyitva, örömének adott kifejezést, hogy az ügy iránt ily élénk érdeklődés mutatkozott és ismertette az alakulás célját, mely nem más, mint a tár­sadalmi élet fejlesztése mellett a közérdeklődés le­kötése jótékony emberbaráti célok támogatására. Az elnök fejtegetéseit a tagok helyeslő tetszés­sel fogadták és a megalakulás egyhangú határo­zattal kimondatott. A szekszárdi műkedvelő tár­sulat 1911 januárjától kezdve minden hónapban 2—3 színdarabot fog előadni, a jótékonycél időről-időre fog megjelöltetni. A darabok rende­zésével és betanításával Jásek Sándor fog fára­dozni, a pénztárosi teendőkkel Steinsdörfer József hitelbanki tisztviselő bízatott meg, súgó: Hradek városi Írnok. A szekszárdi műkedvelő társulat megalakulásával nagy és nehéz fel­adatot vállalt magára, melynek virágai és babérjai mellett tövisei is szoktak jelentkezni. Tapintatos, ügyes vezetés mellett, a tagok ügy­buzgó, céltudatos működésével és lelkesedésé­vel a nehézségek legyőzhetők és a siker bizo­nyára nem fog elmaradni. A szekszárdi mű­kedvelők társadalmi életünk élénkítésére, fej­lesztésére vállalkoztak és megérdemlik, hogy a társadalom minden tényezője részéről a leg­messzebbmenő támogatásban részesüljenek. — Ttkeverseny. A szekszárdi rk. Olvasó­körben december hó 1-én a téli tekepályán ver­seny lesz. Kezdete délután öt órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom