Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-11-24 / 83. szám
2 TOLNA VÁRMEGYE ás a KÖZÉRDEK 1910 november 24. költségvetési jog gyakorlása szempontjából követett és évek hosszú sora óta mesm’il- vánit. A költségvetési jog tagadhatatlanul az országgyűlés egyik legsarkalatosabb joga, mellyel a legvirtuálisabb alkotmányjogi garanciák vannak összekötve. Amiből kétségtelen, hogy a költségvetési jog nem lehet a kisebbség privilégiuma, vagy zsákmánya, hanem annak gyakorlása, fentartása és tiszteletben tartatása a parlamenti többség joga és feladata. De ezzel a joggal jár egyúttal az a kötelesség is, hogy a parlamenti többség az ország számára évról-évre költségvetést adjon és biztosítson, amiből kétségtelen, hogy a kisebbséget nem illeti meg a jog a költségvetésen kívüli állapot felidézésére és hogy a többségnek, ha csak súlyos kötelességmulasztást nem akar elkövetni, nem szabad tűrnie és megengednie, hogy a kisebbségnek a költségvetésen kívüli állapot előidézésére alkalma és lehetősége legyen. A magyar parlamentárizmus megalapítói a legkevésbé se gondolhattak arra, hogy lehessen oly magyar országgyűlés, mely a folyó évre költségvetésről nem gondoskodik és épen ezért a legvirtuálisabb fejedelmi jog: az országgyűlés feloszlatása is csak a jövő évi költségvetéssel hozatott feltételes kapcsolatba és ime: csak a legutóbbi időkben is ismételten megtörtént, hogy az országgyűlés költségvetésen kívüli állapotban oszlattatott fel. Igaz, hogy ennek oka a kisebbség erő szakoskodására vihető vissza, de okolható ezért a többség is, amely elmulasztotta a házszabályok módosításával a költségvetés kellő időben való tárgyalását biztosítani. És ha a kisebbség erőszakoskodásai következtében a parlament működését és az államügyek zavartalan menetét ily károsan befolyásoló viszonyok előállhatnak, mire lehetünk elkészülve akkor, ha esetleg a végrehajtó hatalom akarná a költségvetési jogot a maga érdekében befolyásolni, vagy kijátszani? Épen ezért mondjuk, hogy az országgyűlésnek nemcsak joga költségvetést adni, hanem kötelessége is és itt a legfőbb ideje, hogy a magyar törvényhozás ennek a kötelességének eleget tegyen. A legkörültekintőbb és a leghatározottabb törvényhozási intézkedésekkel biztosítani kell, hogy az ország minden évben záros határidőig költségvetéssel elláttassék, mert a mai állapotok nemcsak nem illenek egy parlamentáris nemzethez, de parlamentárizmusunkat is egyene- ' sen veszélyeztetik. Már pedig a parlamentárizmus nemzeti életünknek alapja. Nem az obstrukcióban van a nemzet ereje, hanem a parlamentárizmus intézményének zavartalan működésében, a parla- mentárizmus elveinek feltétlen érvényesítésében, amit többségnek és kisebbségnek egyaránt be kell látniok. F. M. HÍREK. Őszi egyveleg. Bágyadtan süt le ai ő zi nap sugára Fáradtan hömpölygő királyi Duaánkra; A habja tickándó (ö m. a f.!) Kolera csirával van íelisdeJ-tele I Pattja is hullámzik, színpompás a korzó, Mint a verőfényben szitá t csillámporzó : Divat ő fels- ge üli diadalát ■ (De sok férj és apa fájriítja oldalát! Mert a hol még tegnap duzzadt erszényt horda, ! Nagy üresség tátong, belő púit a borda.) Pedig az uj divat igaz, mo lern módi, Nem oly barbár, feszes, mint a kuglóf-módii I A pszichológia vezeti az ollót, S nem késsít sóba két teljesen hasonlót, két szabály köti csak, két főelve van ma : Vadító színekbe jut a tüzes barna, Kpesstő, repesztő világos felhőbe Rejtse el báját a napsugarai szőke! Ninini I Hát ez mi ? Hull a Iáknak lombja, S a'attuk sétálgat vagy száz színes gomba I No, de még ilyet a nagyapám se látott, Pedig beoaiangolt heted-hét országot I Alája pislantok, — látom ám, hogy: kalap És egy szikár kislány a tántorgó alap ; Alant a rakpartról fel is szól egy baka : • Óh, lelkem, kicsikém, e'görbíí’ a nyaka!« Bizonyos, hogy fordult rendje e világnak, Emberek helyett hogy — kalapok sétálnak, S mint papír-teknőrök, alattuk a légygyei, Mászkálnak a járdán, imbolyogva kéjjel. De látni itt mást is, ah I szintén csodásak: Bankfiuk, kik rendre grófot imitálnak, Egyetemnemlátta nagyhangú jogászok, Zöldecské hadnagyok, vitéz kapitányok, Hs a lányos mamák és a mamás lányok Fel — s alá kerengnek szörnyen nyájai képpel, Mintha fotográfus lesné őket — géppel. Fent az égen pedig lomha, lassú szárnynyal, Nagy zeoe-bonával varjúsereg szárnyal, Valamennyi búsan, szomorúin krákog, Búsan felelgetnek a halvány akácok. De a korzón bezzeg, nyoma sincs a búnak, Vidám nevetéssel ös-zesúgnak — búgnak, Pedig megludbőrzik mindenkinek háta, Ha eszébe jut a — hús és annak ára I «Sertésvész, marhavész, száj- és körömfájás I» Jelenti a megye, jelenti a járás. Száz tanács, ezer cikk látott napvilágot, De a szeg fejére bíz egyik se vágott. Örülnek is nagyon a sok jó tanácsnak A szerb mangalicák i bukfenceket hánynak, Tambúra-szó mellett el-elaudalognak, Békésen röfögnek és így kar-dalolnak : «Éltesse az Isten az új magyar kormányt, Amiért utálja tormával az ormányt. Hunnia szép város, De a határ záros, Sertést más nem eszik, Csak a — Lipótváros!» De vigasztalódjunk, hi-zen más is drága, Más is Montblanc csúcsa, nemcsak a hús ára: Az élet, a halál, zöldségféle s borsó. Lágyan ringó bölcső, fekete koporsó, A keuyér és a izén, tej és ruha ára Nagy ügyesen kúszik az — ugorkafára. Ki elszomorodik, igyék I Van sok bora I Hiszen mi kárt sem tett a peronospora, Mert amint a levél pöndörödni kezdett, Fürtjén a lisztharmat kétesfénye rezgett. Csekélység az élet, hamis tejszín-habbal I Hogyha elfogy a pénz, fizetünk majd babbal: Actogrammot gyűjtünk váltó-űrlapokra, Nem gondolva loha lejárat-napokra És hogyha balekot fogni már nem bírunk, Váltókra Írói — álneveket Írunk : Ilyen bölcseségen igen sok elmereng, Mikoron a korzón fii- és alákereng. Hz a magán élet ? I Milyen a közélet? Nem a közé az már, pár száz emberé lett. Kapnak zsíros állást, oraót, fényes rangot, S szépen elejtik a — készfizető bankot. * De hát mire jó az ? Minek a magyarnak ? Színét soh'se látja ezüstnek, aranynak. Hogyha van, na:yon jó ám a papírpénz is, Ha meg nincí, másnak cseng még az arany érc is. Nagy dolog volt mégis, szörnyen kényes aktum, Napvilágra került: sötét, titkos paktum, S Kossuth—Wekerlének volt mit mosakodni! No, de ily paripán nem jó lovagolni, Nem visz ez messzire édes Lukács i ászló, Ki vagy deficitből épp csakhogy kilátszó. Ki fogadhoz vered egyébként a garast, Amit oly kínosan izzad ki a paraszt; S toliam már te rólad dicsérgetve szólna, Ha Wiennel szemben is kezed «smucig» volna, Ha szépen felednéd, skartba tennéd őket, S nemcsak a — megyei, bús tisztviselőket, Akik cserben hagyva, vannak fura módra. Bezzeg van fedezet a Dreadnought hajókra I «Új varak kellenek, új ágyuk, géppuskák, Léghajók s autók, mozgó hadi konyhák, Dróttalan távíró, száz tábori tarack, Csnkaszürke ruha s — elismerő barack I» A hadügyminiszter térdeire húllva, Reszkető ajakkal, egész ellágyulva, Sírva kéri már a delegátusokat: «Kegyelem uraim I ah I ne olyan sokat I» «Nem elég!» — zúgja a nagyhatalmi hóbort, «Hangfogót a csőre, füstnélküli lőport!» Múzsám, ki oly rút vagy tornyos frizurádban S dér csípte a lábad ázsúr harisnyádban, Ne karattyo'j kérlek, irgalom — kegyelem I Ezt az egyveleget most már befejezem ______ Keszeökuthy R. B. — A városok államsegélye Budapestről értesítik lapunkat, hogy a belügyminisztériumban már elkészült a városok részere juttatott államsegély tervezet, melyet áttettek már a pénzügyminisztériumba, ahol az 1910 évre szólót soron kivül fogják elintézni és a városok részére kiadni. — Eljegyzés. Polgár Dezső bonyhádi főgimnáziumi tanár, ma tartotta eljegyzését Gedö Etelkával Somogy-Kötcsén. * Versét kiadom, da várjuk a — holnapot! A Szerk. szép olasz leány viszonozta érzelmeit. Egy nap aztán a herceg fölkereste Károlyt és körülbelül a következő beszédet intézte hozzá : — Kedves Barátom, ön szereti az én Bettinámat. Ne tagadja és n; piruljon, a dolog természetes, mert Bettina a legszeretetreméltóbb í nő a világon. Bettina is szereti önt. Hogy honnan tudom ? Ő maga vallotta be nekem. Ő képtelen arra, hogy hazudjon, va amint arra is képtelen, hogy megcsaljon valakit. Mivel én nem akarom, hogy a nemeslelkü nő szenvedjen, a következő gavaliéros ajánlatot teszem önnek. Ön holnap reggel útra kél Bettinával és két hónapig utazik vele Olaszországban. Mához két hónapra elhozza közös barátnőnket Rómába, a Trocoli fogadóba, ahol én már várni fogom önöket. Ez az én ajánlatom, melyet ön el is utasíthat. Mindenesetre kérni fogom az ön szives diszkrécióját, mert a dolog félreértésekre adhatna alkalmat. Attól nem felek", hogy ön félreérthetne ; ön elm;s és érzelmes ember. Ön meg fogja érteni, hogy bennem két nemes érzés egyesül, a szerelemé és a barátságé. Én azért adom át önnek Bettinát, mert szeretem a leányt és nem akarom elveszíteni. Megért ön engemet, kedves barátom ? Ha most elválasztanám öntől Bettinát, akkor egy boldogtalan szenvedély fullánkja maradna vissza a szivében, ő engem okolna a szenvedéseiért és idővel talán meg- hidegülne irántam. Ő elmés és igazságos nő, ő be fogja látni, hogy ilyen áldozatra csak fennkölt filozófus képes és meg fog érte becsülni. wA herceg, aki büszkén Epikur tanítványának vallotta magát, korának gyermeke volt. Karoly ur nem kevésbé. Ő hálával, sót bizonyos meghatottsággal fogadta az ajánlatot, mely a napló tanúsága szerint csodálattal töltötte el. És minden úgy lett, ahogyan ő hercegsége óhajtotta. Károly ur két hónapon át kísérője volt Bettinának és naplójának ez a része igen szűkszavú, egyébként azonban versekben van Írva. Az előre megállapított napon összetalálkoztak a római Trocoüban és Károly fölötte érzelmes búcsú után egyedül folytatta útját hazafelé. — Könyek között váltam el a két legnemesebb emberi lénytől, akivel a sorsom összehozott, — írja naplójában. Károly ur hazajött es vagy hat esztendeig beken uraskodott apjaura pozsonymegyei birtokán. Bettina emléke úgy élt a szivében, mint valami régi, édes illat a fiókos szekrényben. Azután jött életenek nagy szerelme, az igazi. A fiatal ur újból szikrát fogott és ezúttal lobogó lángra gyuladt egy leányért, akinek száz előnye mellett két nagy hibája is volt, az, hogy polgárleany és protestáns hitü volt. Maria — a leánynak Stepper Mari volt a neve, —ugyancsak érezhete „Afrodite zsarnoki hatalmát“, mert abban a homályos reményben, hogy szerelmese meg fog vele esküdni Helvéciában, minden különös föltétel és kikötés nélkül megszökött és külföldre utazott vele. Tényleg Helvécia felé vették utjokat, egyelőre azonban nem igen siettek, sok helyen meg-megszállottak és Lindauban is hosszabb pihenőt tartottak. Ott azután váratlanul viszontlátta Károly ur az ő fenköit lelkű barátját, a herceget. A nagyur tulboldog volt és mivel Landau mellett fényes kastélya volt, fölajánlotta vendégszeretetét a szökevényeknek. Egypár fenyes és kellemes hetet töltöttek a mikroszkopikus német Versailesban. A lakomák és kirándulások egymást követték, ha meg magukra voltak a szerelmesek hercegi gazdájukkal, akkor a szerelemről és a barátságról folytattak épületes beszélgetéseket. Bettina is szóba került és a herceg elmondta Károlynak, hogy közös barátnőjük férjhez ment egy bolognai ballet- mesterhez, akivel igen boldog házasságban él. De azután egyszerre rettenetes dolog történt. Ő hercegsége ész nélkül beleszeretett Máriába, akit mostanában elragadóan széppé tett a boldogsága. A herceg nem titkolta el szenvedélyét Károly előtt, hanem ellenkezőleg, tiszteletreméltó őszinteséggel bevallotta neki. És miután bevallotta, a barátja nagylelkűségére bizta, hogy tegye azt, amit jónak lat. Károly ur azt tette, hogy éjnek idején, nagy titokban kocsiba pakkolta Máriát és váltott lovakkal, lélekzet nélkül hazaröpitette Magyar- országba. Itthon komolyan feleségül akarta venni, a bécsi udvar és a pozsonyi frekvencia késhegyig menő ellenállását azonban nem tudta leküzdeni. Hogy mi lett a szerelmes szép leányból, azt nem tudjuk. Károly ur naplója nem említi többet. Ennek a naplónak minden szava ezentúl már csak viszhangja az elkeseredett és reménytelen harcnak, mely Károly lelkében dúl. Károly ur ugyanis napról-napra tisztábban látja, hogy ő nem élhet tovább. Magára vonta a hercegnek, szerinte a világ legfenköltebb lelkű emberének megvetését, — midőn babonásnak, háládatlannak es önzőnek mutatta magát vele szemben, a távolban élő ember néma megvetését pedig sehogysem tudja elviselni. Jó ideig még töprenkedik, okoskodik, közben felfedezi azt is, hogy ó, mint egy barbár népfaj sarjadéka, képtelen arra a nagyszerű önzetlenségre a szerelemben, melyre a fejlett kultúrájú es finomodott erkölcsű emberek képesek, azután végleg abbahagyja az Írást. Félesztendővel később eldobta magától megunt életét. Semmi kétség benne, hogy a lelkiismereti furdalásai ölték meg. Nem tudta elviselni a megalázó gondolatot, hogy 5 képtelen volt megtenni azt, amit megtett a herceg.
