Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-11-14 / 80. szám
TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1910 november 14 érdekeltségnek ezzel az indokolatlan mostoha bánásmóddal szemben érzett elkeseredése, amely ezen már oszágosan szomorú hírnévre szert tett vicinálisunk bojkottálásának bizarr gondolatával — Szakály-Hógyészre tervezett automobil közlekedés létesítésével és egyéb módozatok konstruálásával — kezdett foglalkozni. Ebben a szomorú helyzetben és sötét perspektívában annál nagyobb örömet és annál kedvesebb meglepetést keltett az a mindeddig, sajnos, soha nem tapasztalt jóindulat és előzékenység, amellyel a legilletékesebb körök részéről a mi vasúti ügyünk legújabban találkozott. Közgazdasági érdekeink iránt kiváló érzékkel biró kitűnő alispánunk kezdeményezésére és vezetésével pár hét előtt küldöttség tisztelgett a miniszterelnök és kereskedelmi miniszter uraknál, kérve az októberi menetrend által ismét hátrányosan érintett vasúti forgalmi ügyeink szanálását. A miniszterek rövid, de biztató nyilatkozatát csakhamar minden szónál ékesebben beszélő tett követte. A kereskedelemügyi miniszter megbízásából ugyanis maga a magyar államvasutak zágrábi üzletvezetője és szakreferensei e hó 11-én megjelentek Szekszárdon, hogy a benyújtott kérvénnyel kapcsolatosan az érdekeltség kívánságáról a helyszínén szét ezzenek személyes meggyőződést. És az eddig tapasztalt mostoha bánásmód után, — hisz e téren valósággal a hamupipőke szerepe jutott nekünk idáig — kétszeres örómn.el és a legnagyobb köszönettel konstatáljuk, hogy Dr. Bacsinszky Vladimir zágtábi üzletvezető és a vele eljárt egész bizottság a megtartott értekezlet alkalmával a legnagyobb jóindulatot és a legmesszebb menő előzékenységet tanúsította ügyünk iránt, amelynek igazságos voltát felismerve, teljes készséggel helyezte kilátásba a bajok orvoslását és az elhagyott összes kérelmek figyelembe vételét. A múltban tapasztalt sommás és statá- riális eljárások után, amikor a költség- vetésre, az államvasutak deficitjére, a fővonalak fontosságára stb. való rövid és sablonszerű utalással, következetes ridegséggel ütöttek el bennünket legfontosabb és legjogosabb kivá; almaink teljesítésétől — igen jól esett már magában véve az a tény, hogy az ügy megvizsgálására és érdemleges tárgyalására a leghivatottabb tényező, az államvasutak illetékes üzletvezetője jelent meg körünkben, ami széles körökben igaz örömet keltett, mert a tárgyalások közvetlenségével lehet az ilyen kérdéseket kellő hűséggel megvilágítani és sikeresen megoldani, főleg pedig, amikor a tárgyalás vezetőjét annyi jóakarat és az ügy iránt való meleg, rokonszenves érdeklődés hatja át, amint azt ezúttal tapasztalni alkalmunk volt. A tárgyalás eredménye abban foglalható össze, hogy a Szekszárd és Bátaszék között eddig hetenként csak kétszer: szerdán és szombaton közlekedő úgynevezett piaci vonatok a reggeli órákban Bátaszékról in- oulva és Szekszárdról déli 12 óra után visszamenve, naponként fognak járni, aminek előnyeit úgy a piacra utalt fogyasztó közönségre, mint pedig az üzleti körökre nézve fölösleges részletesebben kifejteni. Továbbá egy Szekszárd és Sárbogárd között beillesztendő negyedik vonat alkalmazásával lehetővé válik az utat Budapestről Szekszárdra és Szekszárdról Budapestre, több órai ott időzhetés mellett egy nap alatt megtenni. így Szekszárdról a korai reggeli órákban fog egy vonat Sárbogárdra indulni, amellyel már reggel fél io-kor (csatlakozással Sárbogárdon a fiumei, illetve azon pár hónap alatt, mig az nem jár, Adonyszabol- cson a tapolcai gyorsvonathoz) Budapestre juthatni és Budapestről a reggel 7 órakor Fiúméba induló gyorsvonattal viszont Szekszárdra, délelőtt valamivel 11 óra után érkezhetni, amely vonat az eddig délután 5 óra körül kiosztott postát is magával hozná. Azonkívül Szekszárdról a mostani bonyodalmas, sok időt és erős idegzetet igénylő éjjeli utazás helyett az este induló vonat megszüntetésével, délután l/a 5-kor indulna Szekszárdról egy vonat, amely az este 9 órakor Budapestre érkező fiumei és a Budapestről este 6 óra után Fiúméba induló gyorsvonathoz biztosítana közvetlen összeköttetést. A most érvényben levő többi vonatok menetrendje változatlanul hatályban marad. Azonkívül több átjáró, úgynevezett fo- lyosós vasúti kocsi van tervbe véve, úgyszintén a szekszárdi állomás világításának javítása és egyéb részletek, amelyek szintén haladást és javítást jelentenek. Egész közgazdasági és forgalmi életünkre nagy kihatással bírnak a tervbe vett újítások és nem kételkedünk benne, hogy az üzletvezetőségnek régi hiányok pótlását felölelő indokolt előterjesztését illetékes helyen legköze- lébb már jóváhagyjákés az egész vármegye közönségének őszinte örömére rövid időn belül életbe is léptetik. Hála és köszönet illeti azokat, kik a kezdeményezés és megvalósítás körül a jó ügy érdekében annyi önzetlenséggel, céltudatos energiával és a legjobb akarattal fáradoztak. VÁRMEGYE. Közgyűlés. Tolnavérmegye törvényhatósága f. hó 30-án, Apponyi Géza gróf v. b. t. t. főispán elnöklésével közgyűlést tart. Az állandó választmány ülése 29-én lesz. A közigazgatási szakosztály Öl S9. A vármegye közigazgatási szakosztálya f. hó 21-én, Őrffy Lajos elnöklésével ülést tart. Tárgyalás alá kerül: A községi, kör-, segédjegyzők szabadsága ügyében alkotott szabályrendelet, a kéjelgési, magyarositási, a gyámoltak és gondnokoltak pénzeinek elhelyezése, a községjegyzői, a hordójelzési, a lótenyésztési szabályrendelet módositása s a Deák Ferenc alapítvány alapitó leveleinek megalkotása. HÍREK. — Személyi hír Apponyi Géza gróf v. b. t. t. főispán nejével, Széchenyi Paula grófnővel Szekszárdra érkezik s résztvesz a nőegylet íz napi teaestélyen. — Udvari ebéd. Percei Dezső v. b. t. t. országgyűlési képviselő ma este Bécsben Ő Felségének udvari ebédén vett részt. — Kinevezések. A kereskedelmi miniszter Kalivoda Jenő dombóvári osztálymérnököt főmérnökké és Zelman Ernőt mérnökké nevezte ki. — Adomány. Gróf Zichy Gyula pécsi püspök a diósberényi róm. kath templom céljaira 1000 koronát adományozott. — Elismerés. Szilágyi Gyula kir. tanácsos, volt szekszárdi, jelenleg nagybecskereki pénzügyigazgató helyettesnek nyugalomba vonulása alkalmából, a pénzügyminiszter előterjesztésére, a király, buzgó szolgálatainak jutalmazásara elismerését fejezte ki. tem észre köztük Konrádot, ki a nyár folyamán vonult csak be s ez alkalommal először teljesített őrszolgálatot. — Az első <poszt»-okat én vezettem fel s mert gondoltam, jó lesz szem előtt tartania fiút, beosztottam «schnarrposzt»- nak, sorompóőrnek a kapu alá, az őrszoba elé, a fegyverekhez. — Gondoltam, vizsgálótiszt most még úgy sem jön. Konrád bárgyusága ugyanis közismert volt az égés* ezredben, Ő nem tudott egy szót sem magyarul s én nem németül. Ennek dacára — kockára téve nyelvem épségét — elmagyaráztam neki kötelességeit, megmondtam, hogy nemcsak faluja, de az egész ország szeme rajta van s teljesen tőle függ az államvasutak vagyoni jóléte. Elmondtam mit nem szabad tennie, mert különben «pul- ver und blei!» Különösen pedig a lelkére kötöttem, hogy a fegyverekhez ne engedjen senkit nyúlni. Erre fegyveremet az őrségben nem álló többi bakáéival együtt a sorompóhoz támasztva, betertem a «vakcimmer»-be. Bakáim bornyujokat fejük alá téve, makrapipával szájukban végigheveredtek a pricscsen s bizonyára arra gondoltak, hogy «ujjé a ligetben nagyszerű»! — Jó magam a »vakinventár«, »vakverhaltung« s »vakrequiziten«-ek tanulmányozásába merülni óhajtván, csendes csodálkozással gondolkoztam el cigarettám füstje mellett azon, hogyan fogom én ezt a sok német Írást megemészteni. Ha illenék a katonához a poézis. azt mondanám hogyan tekintett be a méla tekintetű hold az őrszoba ablakán, szeliden ragyogtak a megszámlálhatatlan csillagok az ég azúrján s ezüstös fellegbárányok sétálgattak fenn az égi magasban. Lágyan és misztikus zűrzavarban szűrődött be a világváros lármája. — Csodálatosan szép, megkapó augusztusi este künn, benn méla, nagy csend s szeliden, kékesszürkén szálldosó dohányfüst von átlátszó felhőt a szótlanul pihenő katonák felett. Egyszerre ijedt és hangos kiáltás szakítja meg a nagy csendet. «Wache antreten !» Bakáim lázas sietséggel öltik magukra fegyverzetüket s rohannak ki. — Én néhány másodperccel utánuk. Látom, hogy bakáim tétovázva allanak össze-vissza Konrád, a schnarrposzt halotthalvány an, minden izében remegve, ott áll a sorompóhoz támasztott fegyverek előtt, mig a kapuban M. ezredes, a «garniziós», (helyőrségi ügyeletes tiszt), az őrségek réme, keresztbefont karokkal, szúrós szemekkel néz reánk. Végigfutott ’rajtam is a hideg s meghök kentem. Nem tudtam, mi történt. Hisz katonáimnak már fegyveresen, sorban kellett volna állniok. Hangosan vezényeltem: »Ergreift das Gevehr!« Katonáim a fegyverekhez lépnek, de Konrád lekapva válláról szuronyos fegyverét, azzal hadonászik maga kürül s mintegy eszelősen kiabálja, hogy a fegyverhez ne nyúljon senki, mert azt keresztül szúrja. Odaugrom hozzá s »menj a pokolba!* kiáltással el akarom lökni onnan. Nem lehet. Az ezredes pedig még mindig keresztbefont karokkal áll ott s bár jéghideg arccal, de dühtől remegő, ezredet vezénylő hangon kiáltja: »Na was wird sein ?« És én, az őrség elé állva, fegyver nélkül, előirásszerüen leadom jelentésemet. Végighallgatja s az előbbi hangon kérdi : »Na und wo sind die Gehwere ?« Alázatosan jelentettem, hogy a schnarrposzt, nem tudom mi okból, nem enged bennünket hozzá. Az ezredes szeme megvillant, szemöldökét telrántotta, egészen közelembe lépett s előbb lágy E mollból, később mindig erősebb hangon, — crescendo, ékes német nyelven, mely végül dühtől tajtékozva, erős fortissimóba végződött, egy hosszú dikciót tartott nekem. Úgy ? nem engedte ? De hát miért nem engedte ? Mert bizonyára nem tanította ki senki ? Különben nem csodálja, hisz önkéntes az őrparancsnok ! Ó nem is érti, miért vesznek be ilyen »bagázst« a hadseregbe s ha már beveszik, miért adnak sarzsit nekik. Hisz az ilyen »kszindl« rontja a hadsereg harcképességét! De hát persze, a »Herr Freiwillig«-ok azt hiszik, hogy eleget tettek katonakötelességüknek, ha a díszes uniformisban egész nap lányok után szaladnak és kávéházban ülnek! De ő ezt nem tűri, mert a Dienst Dienst und millionen mal Dienst. — És hogy én azonnal adjam át az őrparancsnokságot az őrvezetőnek s eljárás céljából »sofort« jelentkezzem a »Platzkommandó«-nál az ő parancsára. A továbbiakról majd ő intézkedik s gondoskodik, hogy a hadsereg megszabaduljon az oda nem való emberektől, mert katona nem lehet bárki. Oda tudás és tehetség kell. És hogy én feleljek már egyszer, mert keresztülhasit, miért nem tanítottam ki az őrség tagjait kötelességükre ? — Alázatosan jelentettem, hogy kitanitottam. Úgy, úgy ? Kitanitotta, de hisz akkor a menydörgős menykő üssön bele az egész világba s mindenekfelett ebbe a komisz »kszindl-bagázs«- ba! Ha ez a poszt ki van tanítva, ő kiváncsi arra az emberre, aki nincs kitanitva 1 No, ez »innerhört« 1 Ebbe bele kell pukkadni 1 De ne gondolja a Freiwilliger, hogy egy hónap múlva megszabadul, vagy hogy tisztiportopét kap, me/t ha ez megtörténik, ő beáll kutyamosónak 1 És hogy ne beszéljek annyit, hanem tisztuljak el a szeme elől s ő gondoskodik, hoy egy jó darabig ne lássam a napot, hisz a napot sem érdemiem meg, hogy rám süssön. S hogy en úgy látszik, szándékozom arra igyekezni, hogy az ő életét megkeserítsem, de én nem érem azt meg, hogy ő miattam csak egy kicsit is bosszankodjék (s ekkor már majd meggyulladt a méregtől), mert ő engem becsukat addig, mig bele nem zöldül s majd a garnizió-áristom magányában lesz időm elmélkedni egy őrparancsnok kötelességéről. Azzal mégegyszer utasított egy bizonyos alvilági helyen leendő megjelenésre is s dühösen, fogcsikorgatva fordult el tőlem.
