Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)

1910-10-31 / 76. szám

1910 október 31 TOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 5 — Utolsó esküdtszék! tárgyalás. A szek­szárdi esküdtbiróság pénteken tartotta a csak­nem két hétig húzódó tárgyalások utolsóját. Ez alkalommal Hazslinszky Géza meleg szavak­ban mondott köszönetét az esküdteknek hosz- szas, terhes szolgálatukért. Az esküdtek Hazs­linszky Géza elnököt beszédje után megéljenezték. — Uj hetilap. Dombóváron tegnap uj heti­lap hagyta el a sajtót «Dombóvár» címmel. Az uj lap felelős szerkesztője Schröder Béla hírlap­író, a «Kaposvári Hírlap» napilap volt szer­kesztője, főmunkatársa pedig Jlátkay István postatiszt. — Egyleti Ügyek. A faddi ref. ifjúsági kör módosított alapszabályai felterjeszttettek. A kör elnöke: Kövy Árpád segédlelkész, jegyzője: Berlcy János. — A dombóvári vasat! állomáshoz vezető Ut villamos világítása tárgyában Dombóvár és Ujdombóvár községek azt a kerelmet intézték a kereskedelmi miniszterhez, hogy a villanyvilá­gítás költségeit vállalja át a Máv. terhére. — A dombóváriak e kérelmét már Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter egy Ízben elutasította; újabb kérelmök teljesítését, noha kimutatták, hogy az aránylag nem sokba kerülne, Hiero- nymi kereskedelmi miniszter nem találta telje­síthetőnek részben a költségek szempontjából, részben pedig azért is, mert a villamos világítás mai berendezése és keretei mellett a kérdéses ut világítása igen gyönge és elégtelen lenne. — Országos vásárok. Dunaföldváron az 1911. évi országos vásárok március hó 21. és 22., május hó 17. és 18, augusztus hó 16. és 17. es november hó 2. és 3 an lesznek meg­tartva. Ezek az országos vásárok mind átlát­ás kirakodó vasárok, miről a község elöljáró­sága értesítéseket küldött széjjel. — Szűz Mária őrültje. Kalauz Elemér káplán panaszt emelt Dombóváron, hogy a tem­plomban már hajnali 4 óra óta garázdálkodik egy őrült leány. Egyszer imádkozik, máskor sir, majd botrányosán ordít. Nem tudják ei- távolitani, dacára, hogy már órák hosszat fára­doznak azon. Attól tartanak, hogy valami na­gyobb galibát okoz. A panasz folytán az elöl­járóság kiküldöttje rendőrök kíséretében meg­jelent a templomban, hol ekkor már Reisz József dr. helyettes községi orvos iparkodott rábeszélő tehetségével az őrült leányt távozásra bírni. De nem sikerült. Senki sem mert hozza közeledni, mert attól lehetett tartani, hogy a kezében tartott égő olajat a közeledőre önti. Erre az egyik rendőr kiütötte kezéből az égő olajat. A leány éktelen orditozásba kezdett, de már akkor hasztalan volt minden védekezése, két markos rendőr a községházára cipelte, Itt két napig megfigyelés és őrizet alatt volt, majd illetősége helyére kisérték Kaposvárott lakó szüleihez. Apja egy kaposvári iparos. A leány, akinek neve Virág Ilona, vallási őrületbe esett. Néha valósággal dühöngött, de legtöbbnyire csak szűz Máriát hívta segítségül. Tőle kérdezett meg mindent. Ennek parancsolatai szerint c-elekedett. A boldogtalanon mar napok óta mutatkoztak az őrület jelei. Egy dombóvári úri családnál volt cseléd. Ott már nem használhatták, mert ha a gazdája valamit parancsolt neki, mindig az volt a felelete, hogy ma nem takarítunk és nem mosogatunk, mert a szűz Mária igy akarja. Végre aztán a szerencsétlennek elméje teljesen elborult. — A pécs—bátaszéki vasút. A pécs— bátaszéki vasút engedélyezéséről szóló törvény- javaslatot 1910 julius 18-án terjesztette a képvi­selőház elé Hieronymi kereskedelmi miniszter, de még a törvényhozás el nem fogadta. A vasút munkálata már annyira van, hogy átadása de­cemberre várható, összes építési költsége tiz és fél millió korona Megnyitása után naponkint négy pár vonat fog rajta közlekedni. Azonban a palya jövőjét illetőleg megvan a valószínűség, hogy ügyes kihasználással és irányítással a helyi és átmenő forgalom annyira szaporodik, hogy ezt a vasutat rövid időn belül elsőrangúvá fejlesztik. 1910 április eiejen adta meg a keres­kedelemügyi minisztérium a Battaszéktól Mohá­cson át Baranyavár Pélmonostorig építendő h. é. vasút előmunkálati engedélyét. Minthogy ez a leendő vasút Bataszék —Báta közt a pécs— bátaszék't fogja használni, azért vaspályánknak itt futó majdnem 9 km. szakasza már most elsőrangú alépítménnyé! keszü'L — A bonyhádi zárdafőnöknő halála A bonyhádi apaenk zárdájának főnöknője. Riedl Angelina, hoszas betegség után csütörtökön, í. hó 27-én, életének 55-ik evében elhunyt. Te­metésen az összes szomszédos zárdák apácái résztvettek. A nevelés terén kivá'ó érdemeket szerzett fónóknöt temetese alkalmával nagy részvét nyilatkozott meg. — E/hunyt gyógyszerész Ágoston Károly, a faddi gyógyszertár gondnoka meghalt 33-ik évében tüdőgyulladásban. Temetése nagy rész­vét mellett f. hó 30 íkán ment végbe. — Bátaszék kérelme. Bátaszék község elöljárósága azzal a kérelemmel fordult a keres­kedelmi miniszterhez, hogy a bátaszék—pécsi vasút mozdonyait és mozgó személyzetét Báta- széken állomásitsa be, amiből a község elöl­járósága a bátaszéki helyi forgalom és a pót­adóval súlyosan megterhelt lakosság kereseti viszonyainak javulását várja. A kérelem pártoló- lag terjesztetett fel a miniszterhez. — Állami közatl fedőanyag szállítása A kereskedelmi miniszter az állami közutak fedő­anyag szükségletének fedezése céljából 1911. évtől 1916. év végéig, vagyis 6 évre a verseny- tárgyalás megtartását elrendelte és annak határ­idejéül november 21-ikét tűzte ki. — TŰZ Földes pasztán Nagydorog község­hez tartozó Földes pusztán valószínűleg gondat- lánságból tűz keletkezett mely alkalommal leé­gett gróf Széchenyi Sándor nagybirtokos tulaj­donát képező istáló és lakóháza 4000 kor. Suplicz János földbérlőnek szemes gabonája, gazdasági szerei és bútorzata 4228 kor. Visi Ist­ván földbérlő szemes gabonája 1000 kor. Németh Mihály bérlő takarmány szalmája és gazdasági szerei 1000 kor. és végül Horváth Lajos bérlő takarmány és gazdasági szerei 500 kor, értékben. A kár egyrésze biztosítás révén megtérül. — Paksi országos pótvásár. E hó 24. és 25-én megtartott pótvásar igen kicsiny volt, mert a vásárbérlő csak 22 én délután értesült a pótvásár engedélyezéséről és igy nem volt idő a közzétételre, mig a paksi hatóság csak 24 én délután, tehát a vásár napján kapott hiva­talos értesítést a pótvásár engedélyezéséről. — Leforrázott gyermek. Bese József duna- szentgyörgyi lakos 5 éves István nevű fia a konyhában a vaskályháról magára rántotta a forró vízzel telt üstöt és úgy leforrázta magát, hogy másnap égési sebeibe belehalt. Gondatlan­ság esete nem forgott fenn. — TŰZ Pakson. E hó 27 én reggel 4 óra­kor a Deák Ferenc-utcában leégett Schönweitz Miklós paksi lakos háza. A kár 2600 korona. A tűz keletkezésének oka ismeretlen. — Iagatlanok forgalma. Dr. Albersz Rezső szekszárdi ügyvéd 10 ezer koronáért megvette Kamarás Béla nyug. máv. felügyelőnek a szek­szárdi határban levő 10 holdas szántóföldjét. — Meghiúsított összeütközés. Csaknem végzetessé váló szerencsétlenségnek vette elejét csütörtökön este Czillinger Lajos p. ü. szám- vizsgáló neje azáltal, hogy a várkert mellett egy lefelé ereszkedő kézi kocsit, melyben néhány gyer­mek ült, egy hatalmas rántással útirányából ki­térített, minek következtében a saroknál éppen szembe jövő automobil a rakoncátlan gyermekek testi épségében kárt nem tehetett. Ha ez a bátor urinő el nem kapja a kocsi rudját. úgy az össze­ütközés feltétlenül megtörtént volna. Az ilyen ereszkedő, vásott fiukat meg jó lenne, ha a csendőrség kissé figyelemmel kisérné és tettükért megleckéztetné — Rálőtt a mostohatestvérjére. Haraszti Árpád dombóvári lakos múlt héten súlyos vádat emelt a bükkösdi csendőrség előtt mostoha­testvére, Horváth Gyula bognársegéd ellen. Ha­raszti meg'átogatta édes apját, Haraszti Ferenc j bükkösdi lakost, aki beszélgetés közben cl- ; mondotta neki, hogy a mostoha fiával milyen ellenséges viszonyban élnek, napirenden van­nak a veszekedések, minek folytán természete­sen valóságos pokol az élete. A fiú ugyanis el akarja őt hagyni s örökségi részét már most szeretné megkapni, amiről ő azonban meg csak hallani sem akar. Haraszti Árpád szólt erre oda az éppen akkor megjövő mostohatestvérjének, hogy jöjjön el vele a falu birájához, békés és igazságos kiegyezés végett az örökségi részt illetőleg. Mindketten elindultak a háztól a biró lakása felé. Mi történt útközben a mostoha- testverek között, nem tudni, mert az ellent­mondásokból igen nehéz kihámozni a való igaz­ságot : elég az hozzá, hogy Horváth Gyula mintegy öt lépésnyi távolságból revolveréből reálőtt a mostohatestvérére. Szerencsére azon­ban a golyó nem talált. Horváth a lövés után nyomban futásnak eredt és elbujdosott. Úgy találták meg a padláson a csendőrök, akik Haraszti Árpád följelentésére a fölkutatására indultak. Horváth Gyulát letartóztatta a bük­kösdi csendőrség és a revolvert elkobozta tőle Horvath a kihallgatás során hosszú csa'ádi háborúságról rántotta ie a leplet. Viszont azzal vádolta meg Haraszti Árpádot, hogy azért lőtt rá, mivel hatalmas furkósbot es egy konyhakés volt nála és azokkal őt útközben megtámadta. A revolvert önvédelemből használta a legvégső szükségben. A kir törvényszék föladata lesz a valódi tényállást megállapítani. — Szülők figyelmébe. Kálmán Ferenc szekszárd-belvárosi tanító elemi és polgári isko­lai tanulók előkészítését elvállalja. — Modern bútorokat és más stilfl szobabereudezéseket, bel- és külföldi fákból, mérsékelt árak mellett készít: Botos Imre asztalos, Selyemgyár-utca 567. szám alatt levő saját házábao. TANÜGYI HÍREK. Rovatvezető : Nagy Béla. — Megtagadott államsegély. A közoktatás* ügyi miniszter a szemcsédi községi iskolaszék­nek azon kérelmét, hogy az iskola fentartására igénybe vett 5%-os iskolai pótadónak ezen százalékon felüli összegét államsegéllyel pótolja, mint törvényes alapot nélkülözőt, nem telje­síthette. Nem eogedélyezett magániskola A köz- oktatásügyi miniszter Klein Rebekának Ozorán nyitani kért magániskolára nem adott engedélyt, mert ott már úgyis van egy magániskola, kettő fölösleges lenne. Községi gazdasági iskola Szakáiéban köz­ségi gazdasági ismétlő iskola létesült, vezetésé­vel Leicht Karoly bízatott meg. Uj magániskola. Gerő Simon engedélyt nyert Pakson magániskola nyitására. Tandijkárpótlás, személyi pótlók Eddig tandijkárpótlást vármegyénkben 42 tanító 4201 koronát kap államsegélyből. Személyi pótlékot pedig 12 tanító, 2400 koronát. H lasztás. A mórágyi községi iskola fel­állítására a közoktatásügyi miniszter egy évi halasztást engedélyezett. — A gyönkl a’glmnázium Dunaföldváron. Dunaföldvárról Írják: A ref. egyház az általa Gyönkön fentartott a’gimnáziumot más községbe akarja áthelyezni. £ kérdésben Dunaföldváron népes értekezlet volt, amelyen elhatározták, hogy akciót indítanak a gimnáziumnak Duna- földvárra való áthelyezése tárgyában. A gimná­zium idehelyezésével a község régi óhaja tel­jesülne. — A pécsegyházmegy 1 tanítóegyesület múlt héten tartotta meg a pécsi katolikus kör helyiségeiben IVajdits Gyula egyházmegyei és Horváth Ignác szekszárdi igazgató tanító világi elnöklésével igazgatósági és választmányi ülését, melyben elhatározták, hogy Károly Ignác apát- plebánost 25 éves esperesi és tanfelügyelői jubi­leuma alkalmából üdvözlik. Horváth Ignác világi elnök ismertette az Országos Tanítói Szövetség ezen sérelmes határozata ellen átir az összes egyesületekhez. Koródy Miklós a Kath, Iskola szerkesztője bemutatta a lap számadásait. Nyomtatvány­szükséglet alkalmával szíveskedjék cé­günket nb. rendelésével megtisztelni. Jutányos áraink és a nyomtatványok ízléses kivitele bármely fővárosi na- gyobbszabásu hasonvállalat termékei­vel versenyezhet. A kaszinóbazárban levő modern berendezésű, minden igé- i—i nyékét kielégitő i—i könyv* és papir* kereskedésünket tetemesen kibővitetlük s nagy válasz­tékot tartunk az összes irodafelszere- lésekböl. irodai papírokból, levélpapír- dobjzokbol stb. — A vállalatunkkal i—i kapcsolatos □ nesyszabpsu könyuKötészet készítményei az egész országban álta­lános tetszésnek örvendenek. Könyv­tárak kötése, bőrlmzatok, aranvme*. szések, egyes művek modern kötése s bármely, a könyvkötészet körébe vágó munkák jutányos áron, igen i—i ízlésesen készülnek. cd Molnár-féle nyomdai műintézet és szab. iróalzatgyár z\-t. könyv- és papirkereskedés Szekszárd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom