Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-10-17 / 72. szám
2 TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1910 o klóber 17. pontjára ül, ugyanazt teszi, mint a'Á csupa népszerűség-keresésből azt hirdeti, hogy ne kelljen adózni. Nehéz szívvel tehát be kell menni a hadügyi kiadások szaporításába, de e kény- telenségben komoly akarattal kell figyelembe venni a határt, amelyet a két beszéd említett. A teherbíró képességet. S e tekintetben rossz beharangozó a hadügyminiszter kék könyve, amely szépen szóló statisztikában elmondja, hogy Anglia a hadiflottára 777 millió koro nát, az Egyesült-Államok 605 milliót, Francia- ország 304 milliót, Németország 399 milliót, Olaszország 150 milliót, Oroszország 240 milliót, Japán 202 milliót, mig Ausztria és Magyarország együtt csak 57 millió koronát fordit flottájának a fenntartására. A lakosság fejenkint való megterhelési aránya a következő : Angliában minden lakosra a hadi- tengerészet terheiből 12 korona esik, Francia- országban 7*75, az Egyesült-Államokban 7*02, Németországban 6*58, Olaszországban 4*44, Japánban 3*82, Oroszországban 1*73, Ausztria és Magyarországban pedig «csak» 1*14 korona. Akárminő kicsi a mi flottánk millióforgalma, a többi s nálunk bizonyára komolyabb nagyhatalmakénál, mindjárt megnő, ha a többi hatalmak tengereihez a magunk keskeny sáv tengerpartját mérjük. S az a kis összeg, amely ebben a boldog monarkiában a haditengerészet terheiből 1 — 1 lakosra esik, mindjárt más színben tűnik fel, ha figyelembe vesszük a teherbíró képességet. A fölsorolt ipari államokban sokkal nagyobb a lakosság átlagos keresete, mint nálunk s egyik-másikban a megélhetés terhe kisebb, mint a drágaság alatt egyformán nyögő két államban, Ausztria és Magyar- országban. Hozzá kell venni ehhez, hogy a többi hatalmaknál a haditengerészet céljaira fordított kiadások befektetést jelentenek, amelyek a haditengerészet által szerzett, fenntartott és bővített gyarmatok révén megtérülnek s közvetve az ország majd minden lakosának hasznot hoznak. Nálunk azonban gyarmatokról nincs szó; a hadiflottának nincsen hódító, csak védő hivatása, s azok az összegek, amelyeket arra költenek, bár kikerülhetetlen, de improduktív kiadások. Ha tehát a hadügyminiszter ennek a statisztikának közzétételével azt a szádékát ; jelezte, hogy az a szám, amely a flotta terheiből nálunk egy-egy emberre esik, megközelítse azt az összeget, amelyeket a külföld államaiból idézett, akkor a delegációnak ezzel szemben utalni kell a trónbeszédnek igen komolyan veendő elvére, a teherviselő képességre. Ez a teheri-iró képesség eddig nagyon igénybe volt véve s ha további próbára kell tenni, a delegácó a legnagyobb óvatossággal és körültekintéssel járjon et, nehogy a határnak túllépése komoly következményekkel járjon. — Háború idején a hazáért mindent fel kell áldozni, de hogy a béke idején magát a hazát áldozzák fel, — ez bizonyára nem természetes valami. Iparosaink és a kolera. A vármegyénk területén fellépett kolera nagy veszedelmet jelent nemcsak a közegézség- ügyre nézve, de nagyon sok szegény iparos családra is hatatmas csapás ez, amennyiben a megélhetés amúgy is sovány kenyerét üti ki a kezéből. Városi embernek, ki minden szükségletét a boltokból hétköznapokon is a lehető leg- i könyebben szerzi be, persze fogalma sincsen I arról, hogy például az országos vásárok el- j maradása mekkora anyagi kárt jelent iparosra, , kereskedőre, de meg a falu népére is. Azt í hihetné az ember, hogy az országos vásár ma már a régi világnak semmivel sem indokolt, idejét múlt hagyománya, pedig hát a falu és város egymáshoz közeledése ez, fontos kereskedelmi érdek minden tekintetben. A falu idehozza terményét, állatjait s viszont itt szerzi be évi szükségletét. Különösen fontosak az őszi vásárok. Ilyenkor árul legtöbbet a csizmadia, magyar szabó, kalapos, sapkás, mert a tél hatalma kényszerit, megköveteli, hogy respektáljak. Egész hosszú liszta az, amit ilyenkor a falusi embernek be Kell szereznie. Alig van család, ahol egy-két pár uj csizma, citeráló sarkú cipellő, jó meleg pruszlik, báránybéléses ködmön, vagy bunda ne kellene. A kutya bizony nem eszi meg a telet, védekezni kell ellene. A város tehát voltaképen a faluból él és viszont, igy, ha az egymáshoz közeledés legalkalmasabb módjai, a vásárok, elmaradnak, megsinylik mindketten. A falusi ember azonban jobban várhat. Utóvégre az a fejeléscsizma szorultságból még kitartja tavaszig, a báránybőr kucsmánál se baj, ha reá még egy újabb kéreg zsir rakodik, antul melegebb. A szegény városi iparos azonban egyenesen azért dolgozik, hogy mennél több készítményén túladjon még idejében s ha túl nem adhat, bizonybiz, felkopik az álla. Nagy baj tehát a vásárok elmaradása, mert egy-egy vásár: félesztendei kenyér. A csizmadia úgyszólván azért veri egész évben a kaptafát, hogy ilyenkor arasson. 6—7 száz forintnyi ára kás ? Ezek mind a nénénk örökségére várnak. Ügyes légy tehát gyermekem. Hódítsd meg a nénit . . . Különben bele kell nyugodnod abba, hogy letedd a vizsgálatot, nevelőnő légy s lemondj minden reménységről, hogy valaha férjhez mehess . . . — Itt a csokoládé Aliz kisasszony. — Az ezüst tálcán ott illatozott a csészébe a finom, aromatikus ital, mellette aranysárga zsemlyécs- kék hevertek. — Ha már elkészítette Gerőné, vigye be is maga! — Dehogy viszem, sokkal jobban fog izleni neki, ha az ön kis kezecskéjéből kapja. — Mondja Gerőné . . . — Mit parancsol Aliz kisasszony? — Igaz az, hogy magának szegény rokonai vannak falun, akiket segít ? — Az asszony jólelkii, vörös arca már nem lehetett vörösebb, csak a szeme vörösödött ki s megnedvesedett. — Édes Istenem, igen ... A szüléimét, akik már nem tudnak dolgozni, meg a kicsikéket, a meghalt testvérem fiait, akik még nem értenek a munkához. — Adja ide a csokoládét Gerőné, majd beviszem a nénémnek. — A szomszéd szobában halovány, mosolygó asszony ült nagy karosszékben, a lába puha sálokba volt burkolva. — Aliz . . . gyere csak . . . nézd, hogy civakodik Cézár meg Pripéjus. A két kutya ott birkózott a földön. — Ugye — kiáltott fel a béna asszony — ez az élet képmása! . . . Mondhatom neked, hogy nem sajnálom, hogy nincs már részem benne. S az asszony őszintén beszélt. A tagjai merevsége hatással volt gondolataira is. Csak úgy tudja elképzelni az újból való részvételét az emberek küzdelmében, hogy neki akkor is tépettek, roncsoltak az idegei, nem pedig egészséges szervezettel s ez a gondolat megijeszti. Kis házának büszkesége, az öreg Gerőné ragaszkodása, a kutyái, ez az a forma, amelyet számára a szerencse ölt, mióta a tagjai megbénultak. Néném, levelet kaptam az anyámtól. Nos, kicsikém és mit ir ? Haza hívnak, — mondta Aliz kissé remegő hangon, hiszen tudod, vizsgálatokat kell tennem . . . Ne keress kifogásokat! Fiatal leány csakhamar ráun a beteg nénjénél való unalmas j életre 1 S a néni boszusnak látszott, nem szomo- ! rúnák. Tudod, kicsike ... Annnól roszabb neked ... j az én életemből már nincs sok hátra, később nem bántad volna meg, ha elszenvedtél volna j mellettem egy kis unalmat. Unalmat! Az álmadozó Aliz nem unta magát a hallgatás házában. Ellenkezően, a létért való küzdelemtől félt. De inkább felveszi tízszer azt a küzdelmet, mint . . . Ahogy akarod . . . egész a múlt hónapig megvoltam nélküled, majd megpróbálom tovább is, ugye jó Gerő néni ? Az öreg cseléd épen belépett, a becsületes meglepődés kiáltását hallatta. A kisasszony elhagy bennünket?. . . Nem tudtam elég kényelmet szerezni neki ! Óh nem, sok hálával tartozom önnek Gerőné, többel, mint csak sejti is ! S úgy volt, gazdagon utazott el a gyengéd érzésű leány, gazdagabban, mint aminő lett volna a sóvárgott örökség által, melyet meghagyott azoknak, akiknek ugylátszik, több igényük volt rá A kincs, melyet felfedezett, benne magában pihent. Energia, becsület, méltóság, bátorság Olyan vagy, mintha örököltél volna ! kiáltott fel az anyja, amikor haza tért. A látszat csal, — felelt Aliz mosolyogva, — de légy nyugodt anyám, valamit hoztam J magammal abból a csendes házból. Ismerem ! most már az örömet, amit a bátor cselekvés okoz, — nem félek többé az élettől. csizmán megmarad talán a munkájára 2—3 száz forint. Csakhogy, amikor hónapszámra nem ad el egy párt, a kalapos egy kalapot, a sapkás egy sapkát, hát bizony ez szomorú dolog. Éppen ezért meg tudjuk érteni azt a nagy zúgolódást és elkeseredést, amelyet az országos vásárok elmaradása nemcsak itt minálunk, hanem úgyszólván, a kolerával leginkább megfertőzött Dunántúlnak legtöbb városában okoz. Sajnos azonban, emberi részvétnél egyébbel mi sem segíthetünk a bajon. Hatóságainkat különösen nem okolhatjuk a vásárok elmaradása miatt. Ha nem igy rendelkeztek volna, ma már talán a fél Magyarországon nem volna kinek tartani országos vásárokat Hiszen ők is nagyon jól érzik a szegény iparosok száz meg száz baját s a hol lehet segítenek is rajtuk Meg nem támadott helyeken most is több vásárt engedélyeztek a mi vidékünkön is. A novemberre eső vásárok pedig le sem tiltattak. Csakhogy ez nem segít a legtöbb iparoson, mert épen a legnagyobb városok vannak a veszedelem gócpontjában, igy nagyon valószínű, hogy a tilalom e helyeken legtovább fog tartani. S ha a zárlat meg is szűnik ma, uj fertőzés esetén holnap újból elrendelik, a legtöbb kisiparos helyzete ezért egyenesen kétségbeejtő. Valahogy segíteni kellene tehát rajtuk. Világért sem azt akarjuk, hogy derüre-borura engedélyezzük a vásárokat, hiszen ezáltal a kolerát tesszük még inkább hatalmassá. Hanem igenis, hogy elsősorban a kisiparosok tömörüljenek saját jól felfogott érdekeik védelmére. Csoportosan összeverődve, mig a veszedelem el nem múlik, könnyebben jutnak olcsó hitelhez, de meg a veszélyeztetett vidéken a kormány is vegye kezébe a segítési akciót. Az ilyen megszorult kisiparosok ott heverő kész áruira, az elöljáróságok javaslataihoz képest adjon bizonyos előleget. Ha a takarmányinség idején tudtuk segíteni kis gazdáinkat s más helyeken is adtunk vetőmag, vagy Ínség kölcsönöket, épen olyan indokolt, hogy most az önhibáján kívül megszorult kis iparost is védelembe vegyük. Ajánlom emberbaráti indítványomat, a vármegye szociális érzékű alispánjának, közigazgatási bizottságának, közgyűlésének, általában minden melegebben érezni tudó illetékes tényezőjének szives figyelmébe, mint akik közbenjárásukkal legtöbbet tehetnek a válságba jutott kisiparosok megmentésére. B. A kolera. Hatalmas erővel folyik a védekezés a Bátán oly nagy vehemenciával fellépett kolera elfojtására. Bajó Pál főszolgabíró és Bernáth Béla dr. szolgabiró felváltva, állandóan a községben tartózkodnak. Naponta megjelenik ott dr. Rramolin Gyula járásorvos és dr. Drágíts Imre tisztifőorvos is, kivel vármegyénk alispánja ma is a veszélyeztetett községben van, hogy személyesen is meggyőződjék az óvintézkedések megtételéről. Most már a belügyminisztériumban is a lehető legkomolyabban veszik a védekezést. Messzer Béla járványorvos még a múlt hét végén Bátára érkezett. Küldtek két tanult ápolót és ma megérkezik a második járványorvos is. Van ezenkívül a községben jelenleg 35 csendőr, de még érkezik 15; továbbá Szőke főhadnagy vezetésével 40 katona. Tegnap a miniszter egyelőre 2000 koronát utalványozott a védekezés céljára. Nagy szerencse, hogy az ottani községi elöljáróság s általában az egész lakosság a helyzet magaslatára tudott emelkedni. Mindenki pontosan teljesiti kötelességét. — így már is berend.ztek 14 személyre egy teljesen uj járvány kórházat. Ennek felszerelését, valamint a csendőrség számára szükséges ágyakat, szalmazsákokat s a kórházi felszereléseket Szek- szárdról szállították. A hatóságik azonban azt hiszik, hogy a veszedelmes bajnak sikerű) amúgy is elejét venni, hogy az uj kórházra egyáltalán nem lesz szükség. Nagyon sikeresnek mutatkozik ugyanis a védekezésnek ama módja, hogy nem szállítják kórházba a betegeket, de otthon kezelik. Az inficiált házakat azonban zár alá veszik, azokra éjjel nappal csendőrség ügyel. Onnan távozni senkinek sem szabad, igy sokkal kevésbbé lehet a bajt szét-hurcolni, mert a házakat, a kör, a járás és tiszti főorvos ellenőrizése mellett alaposan fertőtlenítik. A házak őrzésében s általában a védekezés ügyében szép, dicséretes buzgalmat teljesített a csendőrség megérkezte előtt a 24 tagból álló polgári őrség. É derék, önfeláldozó embereknek, kik minden díjazás nélkül vállalkoztak a terhes feladatra — lehet első sorban köszönni, hogy a bajt ennyire is meg lehetett kötni. A csendőrség tömegesebb megérkezte előtt ők őrizték az egyes házakat, mert a katonaságot ily célra nem engedik felhasználni s bár az őrök közül is megbetegedett egy, a katonai kürtszóra, tizenkettesével felváltva, mindenkor a
