Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-08-22 / 56. szám
2 1910 augusztus 22. TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK is) és tekintettel az uj százhatvan kilométeres drávavölgyi vasútra, meg kell építeni a báta- szék—mohácsi húsz kilométeres összekötő vonalat, esetleg Baranyavárig. A budapesti állomásmizériákra már tizenhét milliót költöttünk provizóriumokra. Ha csak három millióval megépítenénk a vácz—aszódi összekötőt, ezzel nemcsak ötven kilométerrel rö viditenénk a dunabalpart—tiszai (Pozsony—Hatvan—Nagyvárad) teherforgalmat, de óriásilag könnyitlietnénk Budapest saját és nélkülözhetetlen legitim átmeneti forgalmán is. Hisz itt most a balkáni forgalom nagy növekedésével is kell számolnunk. Csak ha Baja, Komárom, Gombos és főleg Vácz—Aszód utján az útrövidítést befejeztük, juthatlak a vágányszaporitás, mozdony- és teherkocsi szaporítás előnyei érvényre. Az erre okvetlen szükséges negyven kilométer építése (Vácz— Aszód húsz kilométer, Mohács—Bátaszék húsz kilométer) megtérül már az első két forgalmi év megtakarításaiban is. A harmadik sürgős feladat Budapest élelmiszer politikájának reformja. A hentesek panaszkodnak, hogy hütőhelyiség elégtelensége folytán kétszázötven sertés helyett csak százötvenet vághatnak. Hütőhelyiségre pénz nincs, de van 250.000 korona külföldi aviatikusok számára. Sapienti sat 1 A budapesti lakásmizériát, melyet a telek- spekuláczió és na rosszul sikerült sztrájkok lakás- drágitó és muz kást nyomoritó hatása okoztak, helyes épitkeési politik a javíthatja. Hogy a külön házak építésével nem megy e a város a munkáskaszárnyák egyik végletéből a törpe házak másik végletébe, ez megfontolandó volna. Mezőgazdasági téren a legsürgősebb feladat a kisgazdának vetőmagjavitás és tisztítás, par- czeila minimum, egy sekélyen szántó, de mélyebben lazító paraszteke (a régi Horski-eke) szerkesztése, a kis vetőgépek terjesztése; az állattenyésztésben a lépfene és sertésorbánc elleni köteles védoltás, a véd oltásban elhullott állatok értékének biztosításával. Fényes eredményeket értünk el az állategészségügy terén, de sok zaklatás is fordul elő, mely elriasztja a tenyésztőt. A formalizmus a tenyésztésben is sok kárt csinált. De hiába produkálja a gazda a gabona és hús maximumát, ha annak elkészítésénél megmarad az a nagy anyagpazarlás, melyet a főzni-sütni nem tudó leánynemzedék városban, faluban a rossz sütés és főzés által végez. Milliókkal drágítja ez a megélhetést, de azért arról, hogy az ezernyi néptanitónő-jelöltektől elsősorban háztartási képesítést kérnénk (Fischer Colbrie püspök most megjelent röpirata előtt), még nem hallott senki. Ép úgy szükséges volna a megélhetés megkönnyítése céljából a tanulási idő redukálása egy-két évvel. Már Ostwald rámutatott arra, hogy Európában későn jut a fiatalság a produktiv munkába. Két év középiskolarövidités már a latin nyelv redukciójával is elérhető lenne. Két évet nyerne a hivatásos oktatás. Az önkén- tesi kvalifikációt pedig a matúra helyett két évi felső tanintézet elvégzéséhez lehetne kötni. Többet dolgozni és megtakarítani, kevesebbet mulatni, uraskodni: ez volna a drágaság legbiztosabb ellenszere ; de, Isten tudja, minél demokratábbak leszünk, annál többet költünk, annál kevesebbet takarítunk meg és az utolsó évtizedek e^ész evolúciója csak az, hogy nem a munkakerülő urakat neveltük munkásokká, hanem az azelőtt dolgozó munkásokat neveljük aineiikázó urakká. Segédjegyzök, községi alkalmazottak járási szövetsége. Dunaföldváron, most augusztus hó 14 ik napján d. u. 4 órakor tartotta meg a «Segédjegyzők és a Községi Alkalmazottak Országos Egyesülete Toinamegye Dunaföldvári Járás Szövetsége» az alakuló gyűlést. Paksról jelenvoltak : Boros László, Kardos János, Kelemen Viktor, Rézbányái Jenő. Bölcskéről: Béres Miklós, Sédy Sándor, Dunaföldvárról: Abbay György, Balogh Ferenc, Czobor György, Gergely László, Huber József, Kun Gyula, Léb Géza, Németh József, Pálfy István, Réti János, Schvarczkopf Antal, Sudár József, Szászi József, Vastagh Ferenc, számszerint 20 segédjegyző, illetve községi alkalmazott. A korelnöki tisztei Balogh Ferenc dunaföldvári községi írnok töltötte be, ki is a megjelent kartársakat meleg köszöntéssel üdvözölvén, a gyűlést megnyitotta, s felkérte az alakuló gyűlést egybehívó Vastagh Ferenc dunaföldvári segédjegyzőt arra nézve, hogy ismertesse az egybegyülés célját. Vastagh Ferenc dunaföldvári segédjegyző a segédjegyzők és községi alkalmazottak erkölcsi és anyagi érdekeit felölelő hosszabb lelkes beszédet tartott, s kérte kartársait a járási szövetség megalakítására. Az országos egyesület alapszabályainak felolvasása után a korelnök az egybegyült kartársak lelkes felkiáltása mellett a dunaföldvári járási szövetséget megalakulná nyilvánította ki. Tisztviselőkké egyhangú közfelkiáltással a következők választottak meg. Elnök: Vastag Ferenc,Dunaföldvár, Alelnök: Kelemen Viktor, Paks, Jegyző: Béres Miklós, Bölcske, Pénztárnok: Abbay György, Dunaföldvár, Számvizsgálók: Boros László, Paks, Réber Béla Madocsa. A tisztikar nevében Vastagh Ferenc elnök köszönetét mondott a megtisztelésért, s ígéri, hogy mind ő, mind pedig tiszttársai nemes hivatásukat a lelkiismeretessebb pontossággal fogják betölteni. Intitványozza egyidejűleg, hogy a jelen gyűlés táviratilag üdvözölje Simontsits Elemért, Tolnavármegye alispánját, Rassovszky Juliánt, a dunaföldvári járás főszolgabiráját s a Segédjegyzők és községi Alkalmazottak Országos Egyesületét. Egyben kéri a gyűlést arra, hogy Rassovszky Julián járási főszolgabírót, aki 53/3/1910 számú s az alakuló gyűlésre kibo- csájtott körrendeletében a járási szövetség iránti meleg érdeklődését mutatta, de aki egyébként is a kartársak legnagyobb tiszteletére és hálájára érdemes,a járási szövetség diszelnökévé válasszák. A gyűlés a felolvasott táviratok elküldéséhez hozzájárult s Rasovszky Julián dunaföldvári járási főszolgabírót egyhangú lelkesedéssel diszelnökké választotta. Sudár József dunaföldvári községi írnok indítványára megbízta a gyűlés az elnököt arra nézve, hogy a Közigazgatási Közlöny cimü és a Segédjegyzők és Községi alkalmazottak Országos Egyesülete hivatalos lapjának, a járás egyes községeiben, a község költségén való járatása, illetve előfizetése érdekében a járási főszolgabírót kérje fel, s hogy a vármegyei jegyzői egylet, valamint a Segédjegyzők és Községi Alkalmazottak Országos Egyesülete kéressenek fel aziránt, hogy a nem okleveles községi alkalmazottak is mielőbb vétetnének fel a megyei községjegyzői nyugdij- egyletbe. Kardos János, paksi lakos a gyűlés folyama alatt pártoló tagságát jelenti be. Tudomásul vétetik. Egyéb tárgy nem lévén, elnök megköszönte a résztvevők megjelenését, a kartársakat összetirtásra, a szövetség érdekében lelkes, kitartó munkásságra, taggyüjtésre kérte, ezzel a gyűlés véget ért. Gyűlés után a Stefánia-féle nyári kerthelyiségben társasvacsora volt, — hol a segédjegyzők vidám jóhangulatban sokáig együtt maradtak. A szövetség sikeres működése, a segédjegyzők és községi alkalmazottak tömörülése nemcsak ezek legelhanyagoltabb erkölcsi és anyagi érdeke, akik szolgálni hivatottak, de szorosan összefügg a községi közigazgatás fejlesztésével is, miért is nagyon kívánatos, ha a szövetséget a hatóságok a legmesszebbmenő támogatásban részesítik. Szép példát adott erre Rassovszky Julián dunaföldvári járási főszolgabíró, aki összes községeihez még az alakulás előtt a következő felhívást küldte szét. „A dunaföldvári járás föszolgabirájától. 5383/1910 sz Valamennyi köszég ElőljáróságáTÁRCA. _____ Eg y öreg pap testámentoma. * — irta: Gftde Lajos. — (Folytatás is rége.) Azt mondtam, hogy az elért siker »munkásságnak és küzdelemnek« eredménye volt. Igen, mert amig fáradoztam, harcolnom is kellett; harcolnom azokkal, akiknek jólétéért fáradoztam. Azt hiszem, épen ez a harc töri meg a legtöbb pályatársunk munkakedvét. Miután a legelső nehány törekvésük hajótörést szenved, feladják a harcot és igy szólnak : »nem érdemes vesződni azzal a néppel, amely csak hálátlansággal fizet«. »Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?« (I. Móz. 4. 9.) »Miért akarjak én boldogítani mást, annak akarata ellenére ? Nem küzdők tovább, inkább boldog leszek magam.» Ezzel bezárkóznak a parochiába, tőlük aztán a föld is kieshetik a sarkából. »Jól teszik«, igy szólnak sokan. »Nem jól teszik!« ezt mondom én. A valódi lelkipásztornak nem is az a kötelessége, hogy híveit erőszakkal idve- zitse, hanem az, hogy mikor valamelyik ténykedése félreértéssel találkozik, magyarázza meg, hogy miért akarja azt tenni és bizonyítsa be, hogy csakis úgy lehet helyesen cselekedni. Hogy a népet igy felvilágosítással, oktatással előbbrevigyük és nemesítsük, ez a lelkésznek elvitáznatatlan hivatalbeli és becsületbeli kötelessége. Szent vallásunknak legbelső lényegében rejlik a nemes altruizmus. Altruistának kell • El a nemes felfogású közlemény voltaképen egy református lelkész gyakorlati teendőit t.rgyalja, oly magas nézőpontról foglalkozik azonban a kérdéssel, hogy bármelyik lelkész is saját élethivatását láthatja e szép fejtegetésben s ezen kivül a nagy közönség is élvezetül olvashatja, mint mély nyomokon járó vallás erkölcsi olvasmányt A szerk. lennie minden keresztyénnek, de különösen a papnak. Jézus nem ezt mondta: »Avagy őrizője vagyok-e én ennek a hálátlan népnek ?« hanem ezt: »Én vagyok a jó pásztor, a pásztor életét adja a juhokért.« (Ján. 10.) Pál apostol, a keresztyén lelkipásztorok eszményképe, a legnagyobb hálátlanság láttára sem húzódott vissza a működés teréről, hanem fáradságot nem ismerve küzdött és egymásután alapította a gyülekezeteket. Fájdalmat érzett, ha működését egy pillanatra meg kellett szakítania. »Jaj nekem, úgymond, ha az evangéliumot nem hirdethetem!« (I. Kor. 9. 16.) Timótheusnak is ezt írja: »Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos és alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béke- türéssel és tanítással!« (II. Tim. 4. 2.) Én küzdöttem és nem hátráltam meg. Kezdetben sokszor megtörtént, hogy mikor iskolából hazaküldtem egy-egy rendetlen gyermeket, hogy mosakodjék és fésülködjék meg, az édes anyja is feljött vele és ugyancsak mindent akart mondani, csak szépet nem. Én azonban egész nyugodtan felvilágosítottam, hogy nem azért küldöm haza a gyermekeket, mintha nekem abban kedvem telnék, hanem azért, mert szivemen viselem növendékeim egészségét. A tisztaság teszi lehetővé a gyermek rendes fejlődését, mig a tisztátalanság valóságos melegágya a betegségeknek. S ha én, mint a gyermek tanítója, gondolok vele, azt hiszem, egész bátran elvárhatom, hogy az édes anyának is I legyen gondja saját gyermekére. A patvarkodó szülők egymásután elmaradtak, az iskola pedig lassanként szépen gondozott gyermekekkel telt meg. El lehetsz rá készülve, fiam, hogy legnemesebb és legönzetlenebb törekvéseidnek is I lesznek gáncsolói bizonyos ideig. Mikor a be- | tegekhez rendszeresen ellátogattam, kezdetben füleimhez jutottak ilyen hangok is: A pap elmegy a beteghez, hogy meglesse, mikor lesz már a temetés. Hallottam ezt és sok más ilyent, nem is mentettem magam. Miért is? hogy még inkább meggyanúsítsanak? És ki előtt? Tán az előtt a nehány rosszindulatú ember előtt, akik még a magam tisztázásából is ellenem kovácsolnának fegyvert ? Hallgattam. így gondolkoztam I’ál apostollal: »Rám nézve igen csekély dolog, hogy ti tőletek Ítéltessem meg, vagy emberi ítélettől, mert aki engemet megítél, az Ur az!< (I. Kor. 4. 34.) Folytattam tovább megkezdett munkámat s a rágalom lassan-las- san elismeréssé változott. Nehéz volt az a küzdelem, amelyet a mértéktelen borfogyasztás s még inkább a túlságos pálinkaivás ellen folytattam. Népünk közt az a vélemény van elterjedve és a legnagyobb mértékben meggyökeresedve, hogy a pálinka erőt ad. Ez ellen a gyilkos felfogás ellen nem győztem eléggé prédikálni és alkalom adtán magánbeszédben is tiltakozni. Először sehogy- sem hittek nekem, sőt akadtak olyanok is, akik gyermeküket megverték, amiért az az iskolai intelem után nem fogadta el a pálinkát Működésemnek e téren csak akkor kezdett látszani az eredménye, amikor fölserdült az én iskolámból kikerült egészséges nemzedék. Ez volt aztán az én falankszom s ennek hűséges vitézkedésével győztem is. Leggyöngébb oldala népünknek az anyagi kérdés, aki abba belenyúl, darázsfészekbe teszi a kezét. Majd tapasztalni fogod ezt te is, amint tapasztaltam én. Mikor működésem kezdetén a takarék-magtárt létesítettem, az volt az első, hogy ezt rebesgették: úgy látszik a papnak nem elég az eddigi jövedelem, hanem mar másból is ki akarja venni a maga részét. Persze nem azok beszéltek igy, akiknek jóvoltából azt létrehozhattam, hanem azok, akik legelőször szorultak rá. Jaj lett volna nékem, ha minden szóra abba hagytam volna a munkát, mindjárt azt mondták volna, latszik, hogy nem akart
