Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)

1910-07-25 / 48. szám

1910 julius 25. TOÍ.V\VARMEGYE és a KOZERPEK — Egy porosz url leány tragédiája. Hen- riguez Henrik nagydádi huszar ezrede-nek ven­dége volt Boroszlóból egy poroszországi vagyonos és magasrangu csalad leanya Gorish Erzsébet. A müveit, kedélyes német leány kitü­nően érezte magát Magyarországon, úgy hogy szüleitől engedelmet kert, hogy meg nehány napig ott maradhasson. Az engedélem természe­tesen megjött, ami egész boldoggá tette a leányt. Környezete természetesen mindeftkép rajta volt, hogy mindenféle mulatsággalkirándulással minél kellemesebbé tegye ezt a pár napot. Így í. hó 19-én berándultak Ozorára is Bossier Rudolf ezredeshez s estefelé fürödni mentek a kert alatt elfolyó Sióra, ahol az ezredesnek für­dőkabinja is van A leányt azonban nem elégítette ki a kabinfürdő s mint jó úszó kiment a Sióba s azt át is úszta, a túlpartról visszajövet azonban valószinü'eg görcsöt kapott, mert a fürdőkabintól egy két méternyire, a viz alá merült a vele volt hölgyek hasztalan nyúj­tották karjaikat utána, többe fel sem vetődött. A nagy sikoltozásra oda rohant a szomszédos kertből Lashalmi Hager Ottó a 2-ik huszárezred hadnagya is, ki kitűnő úszó s ruhástól a vízbe vetette magát. De ő sem tudott nyomára akadni az eltűntnek. A szerencsétlen 28 éves leány holttestét is csak pár nap múlva tudták Tolna- némedinel kifogni. A holttestét beszentelés után a család kívánságára Boroszióba szállítottak. A megrendítő eset általános részvétet keltett az egész környéken s különösen mélyen sújtotta a vendéglátó családokat. — Névmagyarosítás Austerlitz Andor máv. dijnok, dombóvári lakos nevét belügyminiszter engedéllyel * Cser*-re magyarosította. — Blicsu. Holnap kedden, a Szekszárdhoz tartozó kies fekvésű Remete kápolnánál Anna napi búcsú lesz, mely alkalomból 9 órakor ünnepi szentmise, magyar és német prédikáció fog tartatni. Az ünnepi istentiszteletet és magyar szentbeszédet Mosgai Sándor szekszárd-ujvárosi plébános tartja. — Áthelyezés. Ifj. Xagy Béla posta- és távirda segédtisztjelölt Dombóvárról Dunaföld- várra helyeztetett át — Hitelesítési dl] alól felmentett mértékek. A kereskedelemügyi mininiszter a f. évi 3883. számú leirata szerint az iskolai oktatás céljaira szolgáló mértékeket és mérő eszközöket az első hitelesítés dijának fizetése — és az időszakos hitelesítés alá bocsátás kötelezettsege alól fel­mentett és erre nézve a központi mértékügyi intézetet — nemkülönben az állami mérték­hitelesítő hivalalokat megfelelő utasítással egyi­dejűleg elláta. Ezért ha a hazai tanszerkészitőink vagy mértékkészitőinK a mértékek díjtalan hite­lesítése céljából a kir. Tanfelügyelőhöz fordul­nak, igazoló okmányuk záradékában világosan kiteendő, hogy 1. a mértékek és mérő eszközök kizárólag csakis iskolai oktatás caljai-a szerez­tetnek be és 2. hogy az illető mértékek mely iskola (névleg megnevezendő) számara készül, illetőleg szereztetik be. Hasonló elbánásban részesitendők azon tanintézetek is, amely tanszer- költség átalányuk terhére közvetlenül szerzik be a mértékeket és mérő eszközöket Minden a megrendelést tartalmazó okmányt kell a fenti záradékkal ellátni. tói, annak jóindulatú tanácsát követve, maga ment el a nevezett városba s ott a főmecset előtt megállva várakozott. Tudta ugyanis, hogy a bég oda fog jönni s akkor előadhatja kérését. Szándéka teljesült is. A bég kegyesen fogadta s magával vitte lakásába. Ott egyik teremben, egy édességekkel megrakott kis asz­talnál leültette maga mellé s az előjövő csau­szoknak kiadta a parancsot Katalin elővezeté­sére, ki csakhamar meg is érkezett... Ámulattal tekintett a nő férjére, majd kitörő örömmel ölelte karj; iba és sírtak mindketten, sőt mindhárman, mert a béget is annyira meghatotta a jelenet, hogy ő is könnyezett, s a nőnek azonnal szabad­ságot adott minden váltság nélkül a férjével való hazatérésre . . . De hat »nincsen öröm bánat nélkül« — mondja a példaszó... — A gyermek nem jöhe­tett volna velők, az már mint mohamedán a medressz ben tanult. Emiatt az édes anyai sze­retet győzött a hitvesi viszonyon, ezt feláldozta amannak a nő és sírva mondá a prédikátornak: »Hagyj engemet holtamig ittairni úgysem lehetek többe méltó feleséged!...« Szegény Páthy uramnak hát még ezt is el kellett viselni. Leverten búcsúzott gyemekéért, róla lemondott Katájától s egyedül tért vissza hazájába — Később Szentesen hirdette az Ur igéjét, majd élte vége felé Vésztőre ment, a hol be is végezte — soha nem nősülve — viszontagságos eletét. — íme, egy prédikátor a küzdve szenvedő időkből, aki elveszti hazáját, egyházát, feleségét és egyetlen gyermekét, sőt még személyes sza­badságát is. Nem foglalhatna e hát méltán helyet a martirológiában ?... — A várost jéggyár. Vígan készül a mü- jeg. A varos színét viselő jégkocsi nap nap után büszkén viszi házról házra a prizmákba öntött müjeget, amely főleg az clmtilt kánikulai napokban nagy örömére volt a háziasszonyok­nak. A kiszolgálás is most mar pontosan és idejekorán történik és első sorban közegész­ségügyi szempontból nagy megnyugvásul szol­gál, hogy városunkban a jégkerdés egyszer és mindenkorra sikeres-megoldást nyert — A szekszárdi esküdt-bíróság a elnöke. A hivataloslap mai száma közli: A pécsi kir. Ítélőtáblái elnök az 1897, XXXIII. t-c 2. 8 a ér­telmében az 1910. évre a szekszárdi kir. törvény­széknél szerepelt esküdt-biróság helyettes elnö­kéül Kövessy Ödön kir törvényszéki biró ren­delte ki — A „Cunaföldvárl Oltáregylet“ f. hó 2-án és 3 án megtartott műkedvelői előadásán tiszte- leijegyeiket megváltották : Vaszary Kolos herceg­prímás, ifi. gróf Apponyi Géza (Hőgyész), id. Zichy Nándor es Aladar (Adony) 20—20 kor., gróf Teleky Gyuláné (Révber), P. Katus Kon­stanz (Simontornya) 10—10 kor., ft Virágh Ferenc (Pécs), Szávits Miklós (Dunapentelle) 5—5 kor. Jegyváltás cimen : ft. Lájer. Nándor (Előszállás), Borsányi István (Szekszárd) 10—10 kor, Forster Béla (Baracs), Fent Blanka (Elő­szállás) 6—6 kor., ft. Kun Lajos (Szekszárd), özvegy Balogh Kálmánná (Csuz) 5—5 kor., Schmiedt Lajosné (Veszprém), Balázs József (Dunaföldvár), Csiky Anna (Dunaföldváj) 3—3 kor., Tarnay József (Budapest), Szigetiné 2—2 kor., dr. Jánosy József (Veszprém) 1 kor. Felülfizettek: Bruzer Mihalyné 20 kor., Korniss Ödönné 8 kor., Zsarnay Jánosné 6 kor., Niertit Béla 5 kor., Reitter Szerartn 5 kor., Ft. Nemes N. (Előszállás), Börötzffy Jenő es neje (Bpest), Simon György né, Freiszleger Rezsőné, Hanny Gabor, Kemperle András -1—4 kor., Dezső And- rene, Simon Józsefné, Magyar Béla, Rátkay László, Povácz Ida, Dr. Lévay Dezső, Tarnay István, Vastagh Ferenc, N. N., Gőzön Tamásné, 3—3 kor. Bakó Mihályné, Biró Imre, Polgár Ferencne. Galambos Lajos (Baracs), Osztrich Lajosné, Györkő Lőrinc 2—2 kor., Keller Vil- mosne 1 K 20 fillér, Smá'csik Ignác, Aingbauer Józsefné, Czetler József, Zsarnay János, Gauzer Is van, Gallai Ferencné, Ranser N. Zsarnay Pálné 1 — 1 korona Illés József 60 fillér. — Varga Ferenc, Lindinger Lajos, N. N., Szirtes Ferenc, Krausz Gyula, Ruff Józsefné 40—40 fill., Arnold N. 20 fill., Ismeretlen felülfizetők 8 kor. — A nemesielkü adakozóknak hálás köszönetét nyilvánítja az egyesület vezetősége. Az előadás jövedelme 1079 kor. 13 fillért tett ki, melyből tiszta jövedelemként, az Oltáregylét zászlajára fordítandó összegül 300 kor. 87 fill, maradt. — Halálozás. Ujváry Cseh Benjamin, a szekszárdi polgári iskola nyugalmazott pedellusa, városunk egyik tipikus alakja meghalt Tésenfán, hova csak párhét előtt költözött, férjhez ment unokájához, meghalt folyó hó 21-én, 90-ik évében. Holttestét Szekszárdra szállították és itt teme ttek el. — Az esküdtek lajstroma Az eskübiró- ságról szoló 1897. évi XXXIII. t.-c. rendelkezése szerint az esküdtek nlaplajstromát összeiró bizottság közhírre teszi, hogy az összeállított alaplajstrom f. évi julius hó 25-étől a városháza iktató hivatalában közszemlére van kitéve s azt bárki megtekintheti. Az alaplajstrom ellen netáni felszólalások f, évi augusztus hó 10-ig, az észre­vételek pedig további S nap alatt adandók be az összeiró-bizottság elnökénél. A felszólalások és észrevételek vagy Írásban nyújtandók be, vagy pedig szóval terjesztendők elő. — Dj közvágóhíd Pakson Paks község képviselőtestülete legutóbb tartott ülése alkal­mival megállapította az ujjonan építendő köz­vágóhíd árlejtési feltételeit. Az építési költségek összesen 23,584 koronában vannak előjegyezve. Az árlejtés augusztus hó 10 en lesz. Az ajánla­tok pedig augusztus 9 ig adhatók be, míg az építkezés aug. 16 án veszi kezdetét s november hó 11-ig befejezendő lesz. — Valóságos Ítéletidő volt Tevelen 19-én este 9 óra 40 perctől 10 óráig. Óriási szélvész, folytonos földet reszkettető dörgés mellett, galambtojás nagyságú jégdarabok hullottak alá, amelyek a még meglevő szőlőt, kukoricát és más egyéb veteményt teljesen pocsékká vertek^ — A fürdés áldozata. Szakályban f hó 18 án Heppél Mátyás j3 eves teveli fiú fürdés közben a Kapos folyóban lelte halálát. Holttestét a viz elvitte. 3 — Egy kisleány halálos szerencsétlensége. Horváth Janos szekszárdi szőlőhegyi lakos 4 éves leánykája ugrá dozás, szaladgálás közben oly közel került a kút nyílásához, hogy elvesz­tette az egyensúlyt, beleesett a kútba és ott lelte halálát. A vizsgálat megindult, vájjon kit terhel a gondatlanság. — Lopás. Scherer István decsi lakos nyitott lakásából a szekrény fiókjába helyezett pénzéből ismeretlen tettes ellopott 16 K 20 fillért. A csendőrség nyomozza a tolvajt. — Becsületes tolvaj. Ifj. BoJia Mihály decsi lakos kétségkívül azokhoz a jobb érzésű emberekhez tartozik, akik ha rosszat cselekedtek is, megbánják s iparkodnak azt jóvá tenni. Bona is ellopott Cseh Istvántól 3 darab 20 koronás pénzt. Alig lehetett azonban rá néhány napig szüksége, mert egyik nap reggel Cseh István az udvarán vászonba göngyölve megtalálta el­veszett pénzét azon külömbséggel, hogy két bankó helyett 8 darab ötkoronást adott vissza a becsületes tolvaj, akit a csendőrség Bona Mihály személyében kinyomozott és feljelentett a szekszárdi kir. ügyészségnél. — Szülök, gyámok s tanférflak különös figyelmébe ajánljak a pécsi tanuló internátust, (Pécs, Malom-utca 11. szám alatt), mely da­cára annak, hogy olyan rövid idő óta áll fenn, fényesen bizonyította, hogy teljesen méltó ama kitűnő hírnévre, melyet fennÁllásának rövid ideje alatt szerzett. Egyik megbecsülhetetlen előnyét abban látjuk, hogy csak korlátolt számú nö­vendékeket (50) vesz fel, minél fogva ez intézet a felvett növendékeket gondos ápolásban, ki­tűnő ellátásban részesítheti, de a mi a tődolog: pontosan, s lelkiismeretesen ellenőrizheti a ta­nulók tanulmányait, haladását és erkölcsi ma­gaviseletét. A csekély számú növendékek 10 hálószobába vannak elhelyezve, rendelkezésükre áll egy nagy étkező, egy remek tanuló- s egy tágas társalgóterem. Szabad idejét az ifjúság a nagy befásitott udvarban töltheti, melyhez egy gyönyörű kert is csatlakozik. Egy bennlakó ta­nár állandóan ellenőrzi a tanulókat, azonkívül középiskolai tanárok gyakorolják a főfelügye­letet. Mondhatjuk, hogy ezen intézmény mig egyrészt nagy s megbecsülhetetlen előnyére válik a tanügynek, másrészt vidéki szülők tel­jes megnyugvással küldhetik ide gyermekeiket. Ügyvédi iroda megnyitás. Dr. Ormos Ernő ügyvéd, irodáját Szekszárdon a Bar- tina-utcában levő Mányoky-féle házban nyi­totta meg. — Szilagyi és Diskant miskolci gépgyáros könyök- szerkezetű és viznyomísu cég kitűnő szőlősajtóira, valamint a legújabb «Villám» központfutó bogyózó és zúzógépére fel­hívjuk az olvasóink figyelmét. Kiemelendők különösen a cég által feltalált és késsitett «Kossuth», «Kincsem» és «Hegy­alja» borsajtók, nemkülönben a nagyüzemü sajtoláshoz készí­tett Rákóczi «kettős kosaru» sajtók, amelyeknél a régi világ Iából készített sajtója nagyszerűen van egyeitve, a legújabb technika vívmányaival. A sajtók felső része acél, alsórésze faszerkezet. — Ennélfogva a must seholsem érintkezik vas­részekkel, hanem csak a Iával, ami a must színét, izét, za­matját nem befolyásolja. A törkölyt sem kell összevagdalni, hanem kissebb darabokban is könnyen ki lehet venoi. — Az 1901. évi temesvári, az 1902. évi egri és pozsonyi II. mező- gazdasági országos és az 1906. évi nagyváradi kiállításon, valamint az 1907. évi pécsi kiállításon a cég borsajtói efső- dijjal, aranyéremmel lettek kitüntetve. A cég Ízléses árjegyzé­két kívánatra minden érdeklődőnek megküldi — Vérengző férj. Koncz Ferenc tolnai lakos rósz viszonyban élt családjával. A napok­ban is összeveszett feleségével és leányával, kiket azutan a brutális ember zsebkésevei meg­támadott és úgy össze szurkált, hogy életben maradásukhoz nagyon kevés a remény. A vérengző Koncz Ferencet a csendőrség letartóz­tatta s atadta a kir. ügyészségnek. — Enyveskezü kocsis Schubert Ferenc 24 éves szekszárdi legény Tóth Pál szóda- gyárosnál volt alkalmazásban. A napokban a felektől felvett 160 koronává! Tolnára szökött és hozzá látott a pénz elköltéséhez. Vig mula­tozás közben csípte nyakon a csendőrseg és átadta a szekszárdi kir. ügyészségnek. — Május 6 — julius 20. Kaptuk a követ­kező sorokat: »Engedje meg Szerkesztő Uram, hogy egy barátom ma erkezett leveléből a nyilvánosság számára — minden kommentár nélkül — nehány sort idézzek : ». .. Levelező lapot hozott a posta, melyet te f. évi május hó 6-án Írtál Fűrgeden. Az ottani posta bélyegzőjét ju;ins 20-án ütötték rá. Úgy látom ebből, hogy Fürgédén nem nagyon sütüu nyitogatjái a leveles ládát.« Tisztelettel Tolnai Tamas».

Next

/
Oldalképek
Tartalom