Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-07-25 / 48. szám
Előfizetési ár: Egész évre . . . 16 korona. Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . . 16 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivül elfogad a Molnár féle könyvnyomda es pa{>irk»reskedes r.-t. * Szeks/árdon. Egyes szamok ugyanott kspható*. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési f slügyelöség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi teleton-szám: 18 és 24. — Ki ídóhivatali teleton-szám : 18 és II. • Sserkes/.tőség : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot «-rdeklu ö«»ei közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130- szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak. ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 kor. __ Főszerkesztő Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő . BODNAR ISTVÁN. Fómunfcftárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY« Laptulajdonosok a szerkesztők. 1 ________________________________I_______________________ Az e lső válság. A magyar politikában a válság — sajnos — szinte meggyökeresedett baj. A munkapárt alakulásával és fényes választási győzelmével azt hittük, hogy állam- fértiaivik osztatlan figyelemmel vethetik magukat a tagadhatatlanul nagy számban jelentkező és fen í'oi gó nehézségek és bajok orvoslására és ime : hirtelen és váratlanul beállt nálunk a bán-válság és ezzel előtérbe lépett a horvát kérdés, melyet nagy hiba volna — mint ez, sajnos, eddig nálunk szokásban volt, továbbra is optimisztikus szemüvegen át nézni. És ha, közelebbről nézzük a bán-válság körülményeit, melyek következtében Toma- sics Miklós bán lemondását benyújtotta, a kérdés érthetetlen és rejtélyes színezete annál erősebben domborodik ki. Mert hiszen az kétségtelen, hogy Héderváry gróf Toma- sichot tartja és a koronának a lemondás el nem fogadását fogja ajánlani. Magyar szempontból tehát a bán lemondására szükség nem volt és igy a lemondás okául nem tekinthető más, mint valamely horvát belügyi kérdés, amit irányadóul a bánok menesztésére nézve el nem fogadhatunk. A horvátok beszélnek paktumról, melyet a horyát-szerb koalíció még a Wekerle- kormán yal kötött és a melynek megvalósítására Tomasich bán úgy a horvát-szerb koalícióval, mint a //ó^míry-kormánnyal szemben vállalkozott volna és a mely paktum szerint a horvát igazságügyi osztályfőnök menesztendő lett volna, amit a horvát- szerb koalíció követelt is, a bán azonban e követelésnek ellenszegült, mert e követelésben jogtalan beavatkozást látott a végrehajtó-hatalom hatáskörébe. De ha ez igy van, annál meggyőzőbben tűnik ki: mily hiba volt azt a bizonyos paktumot megkötni. Ezen azonban már változtatni nem lehet. Forma szerint ugyan a bán a lemondással és különösen, ha a király a lemon dást el nem fogadja, szalválja magát, de még mindig nagy kérdés,, hogy a horvát- szerb koalíció ez esetben is hajlandó lesz-e a bán által kifogásolt paktu npontot elejteni. Minket azonban, őszintén szólva, a legtávolabbról sem az izg.it és érdekel, hogy a horvát igazságügyi osztályfőnök továbbra is Aratiitzky mantd-e, vagy pedig más neveztetik ki ez állásra. Részünkről a horvát kérdés fejlődését a legnagyobb aggodalommal nézzük és pedig leginkább azért, mert a magyar sajtó a legújabb időkben szinte érthetetlen érzéketlenséggel kezeli a horvátországi ügyeket, pedig azok mélyén állandó a tüzes parázs, melynek csak egy fuvallat kell és kész lesz a veszedelem. Tomasics Miklós bán úgy szerepel, mint a Magyarországgal v.iló unió lelkes hive, kinek működésétől méltán elvárhatjuk az unió pártjának megerősödését és diadalra jutását. Nem akarjuk ezt kétségbe vonni, hangsulyozzyk azonban, hogy Horvát- szlavonországban oly annyira általánossá vált a magyar államiság negálása, annyira dominálóvá lett a horvát államiságra való esküvés, hogy e tekintetben még a legszelídebb unionista is dühös tigris. Hogy egyebet ne említsünk, manapság Horvát-Szlavonországban nemcsak mindenki »horvát királyságról* beszél, hanem maga Tomasics bán is ezt a terminológiát használja. Pedig a magyar közjog nem ismer horvát királyságot, hanem csak Horvátországot. Horvátországnak az ős hajdankorban volt ugyan királya, de az a Horvátország, melyet Szent László megszerzett az Árpádok alatt és azóta sohasem képezett királyságot, hanem csak »kapcsolt részt,« vagy szebben kifejezve : »társországot,« amely vagy királyi herceg, vagy egy bán kormányzása alatt állt. És amily társország volt Horvátország, épen olyan társország volt Tótország (Slavonia) és Dalmátország. Külön bán kormányozta Horvátországot, külön bán kormányozta Tótországot és külön bán kormányozta Dalmátországot. Hogy úgy Horvátország, mint Slavonia és Dalmáczia belekerültek a magyar kirágok címébe, ebből még nem következik, hogy Horvátország királyság. Hiszen ezen a jogon épen úgy lehetne beszélni külön szlavón királyságról és külön dalmát királyságról. A horvát elbizakodottság és nagyzási hóbort kitalálta a »horvát királyságot,« pedig »horvát királyság« nincs, hanem csak Horvátország. Horvátország igenis része a magyar királyságnak és a magyar birodalomnak; a magyar király ura Horvátországnak, Szlavon- országnak és Dalmátországnak, de azért, mert Magyarország királyság és mert Horvát- Szlavón- és Dalmátország Magyarországnak társországai, akiknek messzemenő ön- kormányzatuk van, azért még Horvátország nem lelt királysággá. A Magyarországgal közjogi viszonyban álló Horvátország nem is volt soha királyság, nem is az és nem is lesz soha, mert elválaszthatatlanul van Szent István koronájához kapcsolva. A mai Horvátországot az 1868-iki törvény teremtette meg, körülírván és megszabván a területét. De ez a törvény nem szól királyságról. Ám azért a horvátok mindig horvát királyságról beszélnek. Ezt a kifejezést becsempészték autonom törvényeikbe, ennek alapján uj közjogi elméleteket állítottak és állítanak fel, de tehetnek akármit: az irányadó reájuk, reánk és a világra nézve a magyar törvény. A horvátoknak sok állítólagos sérelmeik vannak a kiegyezési törvények meg nem tartása miatt. A regnicolaris deputációk feladata lesz a bajok megvizsgálása és orvoslása. Ám menjünk el a horvátokkal szemben a méltányosság legszélső határáig, de a magyar államiság elismeréséhez ragaszTÁRCA. Modern mese.* Fogadott egymással régen Szól urfi, — s az öreg Nap: Hogy a vándor kabátkáját Mók vetné le hamarabb? — Nosza — rajta! Süvít a szél, Repked is már a kabát; De a vándor begombolja, S úgy megy az utón — tovább. Rámosolyg most az öreg Nap, Am sugára mitse’ ér; Mert a vándor, — hogy lehűljön, Útszéli csárdába tér. Szél és Nap hiába fáradt. Restelik is szörnyű mód, Mert a vándor: kabát nélkül Hagyta el a fogadót. Rátkay István. * A szerző legközelebb megjelenő verskötetéből. Képek a múltból.' VI. — Irta: V Fejes György. — Ha a hazai protestáns egyháznak lenne hivatalos martirológiája: úgy abban sok olyan lelkész és tanító helyet foglalhatna, akikről a történeti följegyzések csak rövid, száraz adatokkal emlékeznek meg. Az »advokátus diaboli« ugyancsak hiába fejtené ki tagadását az egyház eme hőseivel szemben, nem boldogulna, de sőt fokozná a csodálattal vegyes tiszteletet, melyet az utókor adna meg emlékűknek — ha ugyan valamennyit megismerhetné .. . Ez alkalommal a nagy alföldön járunk, ahol a »Bődi rév« közvetíti a Tisza partjain Csongrád és Szentes városok közti közlekedést a »Sándori rét« alján. Hajdan virágzó református község, ma pedig egy révészlakás és egy csárdából álló épületpár emléke tét a múltra .,. Ha beszélni tudnának a hallgató rögök — innét is túl is —, de sokat hallhatnánk az idők viszontagságairól, melyek a község pusztulását okozták ... De talán igy is megtudunk valamit szomorú tanulságul... * * * Csongrád megye is — mint oly sok más — szintén bőven kivette részét a török uralom sok tekintetben kedvezőtlen voltából, nemkülönben átszenvedte a pusztulás keserves esztendeit, főként abban az évtizedben, amelyben a félhold uralma egyszer s mindenkorra visszaszorittatott: t. i. 1680—1690-ig. Ezt bizonyitja azon körülmény, hogy mig 1552-ben 263 porta után fizetett adót, addig az 1742-iki összeíráskor csak 33 portája volt lakott. Nemessége más megyékbe szorult s hol Füleken (Nógrád m.), — hol Szendrőn (Borsód m.) tartotta gyűléseit nagyon is megtogyatkozott számmal. Községei legnagyobb része vagy végképen megsemmisült, vagy valamely nagyobb város védőszárnyai alá vonulva, abba olvadt. — Ez lett a sorsa Tiszabődnek is . . . Nevezett község egyházi beosztás tekintetében a XVlI-ik szazad 2-ik felében a czeglédi seniorátushoz tartozott. 1652-ben Vanyai Kristóf, volt a prédikátor, majd 1686-ban bezárja a sort Páthi Miklós. Ekkor égettetetett fel a Buda és Szolnok alól menekülő törököktől. Lakossága kor és nemkülömbség nélkül a lelkészcsaláddal egyőtt rabszolgákul hurcoltatott el. Io90-ben az elhagyott helyek közé vétetett fel és többé uj települői nem akadtak, csupán a neve maradván fenn ... Pathi Miklós nagykőrösi születésű volt, ami később — mint látni fogjuk — hasznára is vált. Néhány év óta boldog családi életet élt ifjú feleségével: Turbucz Katalinnal és kis ötéves fiával: Beniáminnal. Mint az Urnák egyszerű ugyan, de lelkes szolgája, kit »nem űzött nagyra i
