Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-04-07 / 16. szám
2 TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1910 április 7. lehetetlenné volna téve, ha minden faluban akadnának olyan lelkészek, akik értve dologhoz, az ilyen gyanús alapítókat hamarosan leleplezik, vagy ha mar megjelennek a községekben és a népet valami alakításra felbiztatják, még azon melegében felvilágosítják a lakosságot, hogy ha már az önsegély elvéhez folyamodik, akkor azokhoz a vezetőkhöz csatlakozzék, akiknek hivatotisága és arravalósága országosan el van ismerve és a szükséges erkölcsi és anyagi biztosítékokkal körülbástyázva. Mert az kétségtelen, hogy semmi sem árt egy jó ügynek annyit, mint annak rosszul való meg- csinálása. Ezért fontos, hogy a lelkészek a kor követelményeihez alkalmazkodva nevelkedjenek és igy minden falu szövetkezeti őrszemet tisztelhessen bennük, aki nemcsak szeretetével és jóakaratával, hanem tudásával és szakértelmével is védi a maga híveit mindenféle becsapástól. Ugyané szempontból nem ártana, ha a gyakorló lelkészek részére országrészenkint megfelelő tanfolyam tartatnék. Dr. BI. I. VÁRMEGYE. A földadó bizottság ülése. A vármegyei földadói bizottság folyó hó 9-én délelőtt 10 órakor ülést tart, melynek fárgya a földadó bizottság elnökének megválasztása. VÁROSI ÉLET. ______ Városi k özgyűlés. Szekszárd r. t. város képviselőtestülete folyó hó 6-án rendkívüli közgyűlést tartott dr. Szentkirályi Mihály polgár- mester elnöklete mellett. Jegyzőkönyv hitelesi- tőktil Főglein Ferenc és Szabó Ferenc városi képviselők kérettek fel. A báró Augusz árvaházra felügyelő bizottság a következőképen alakult meg. Elnök : dr. Fent Ferenc. Tagok : Bo- ross Zoltán, dr. Steiner Lajos, dr. Drágíts Imre, Szondy István, Mosgai Sándor és Nagy György. A báró Augusz árvaház tulajdonát képező kert megvásárlásának ügye a folyó hó 12-iki ülésre halasztatott, mivel a tagok kétharmad része nem volt jelen az ülésen. Hiller Gyula fogyasztási adó leírás iránti kérvénye elutasitatott. özv. Nyéki Istvánné hasonló tárgyú kérelme részben teljesítetett. Dr. Zsigmond Ferenc felszólalására a képviselőtestület egyhangúlag elhatározta, hogy a város négyesfogata gróf Batthyányi Tivadar érkezése, alkalmából rendelkezésre áll. Képviselöválasztási mozgalmak. A kölesdi kerületben Sztankovánszky Imre a munkapártnak jelöltje, amint bennünket több oldalról is értesítenek, folyó ho 3-án és 4-én öt német községben tartott programmbe- szédet. Nemcsak szívesen fogadják most már, hanem valósággal ünnepük is. Mindenütt meggyőződnek arról, hogy szerény föllépésével ro- konszenvet keltő egyéniségének értékes és szilárd tartalma párosul: az alapos képzettség és komoly, férfias becsvágy, hogy hazáját és kerületi lelkiismeretes odaadással szolgálja. Nem tart hosszú beszédeket, de biztosan ragadja meg a politikai helyzet sarkalatos kérdéseit és pozitív érveléssel, világosan, természetes, üde előadással tárgyalja. És tud hatni ezekkel az eszközökkel, különösen a gazdasági kérdések biztos beállításával. Az általános kérdéseket magyarul tárgyalta, a részleteket pedig tárgyilagos, világos, szabatos és folyékony németséggel fejtegette. Útjában sokan elkísérték a kerület intelligenciájából is. így Vizsolyi Ákos, Sass László, Öváry Ferenc, Bévárdy Lajos, Gyimóthy Jenő, Máthis Gyula, Kadernoska Ernő és mások. Igen hathatós támogatója volt Wigand János főgimnáziumi igazgató is, aki ez időben a kerületben tartózkodott s közkívánatra, különösen szülőföldjén Varsádon nagyszabású és nagyhatású beszédet tartott. Kistormás volt vasárnap reggel az első állomás, a hova kajdacsi hívei nagyszámmal s a kerület munkapárti elnöke, Sztankovászky János is elkísérték a jelöltet, kinek körútja nem csak sikeres, hanem fényes eredményekkel is járt. Különösen Varsádon volt szívélyes és ünnepélyes a fogadtatás. A varsádiak nagyszámú kocsival és lovas bandei istával egész Kölesdig mentek a jelölt elé, a faluba pedig zeneszóval s már a falu végén összegyűlt nagyszámú közönség kíséretében vonult be. A faluban Greifenstein Péter vármegyei bizottsági tag háza előtt magyar üdvözlő szavak kíséretében fehérruhás lányok csokrot és két koszorút nyújtottak át a jelöltnek, akit mindenki barátságosan köszöntgetett és éljenzett. Délután 2 órára pedig a községháza előtt összegyűlt a falu összes népe. Wigand János igazgató mutatta be itt a jelöltet. Elmondta többek között, hogy i t, ahol mindenütt saját gyermekkora nyomdokain jár, mindenki meg van győződve arról, hogy csak üdvösét hoz és igazat beszél. Tudja, hogy a varsádiak is szeretik a szép szót, de figyelmeztet arra, hogy a sok szép szóval mázolták be az igazságot s a sok szépen teleirt papírral tapasztották be a világosságot bebocsátó ablakokat. Magyarország közélete évek óta merő színház, annak tapsolnak, aki hatásosan tud játszani, mulattató, idegizgató zenebonát produkálni. A szép szóvirágok ártalmasabbak lettek mint a mérges növények s a szótár ékes szavai veszedelmesebbek, mint azok, amelyeknek nyilvános használatát a törvény tiltja. Vázolta aztán hazánk politikai életét 67-től, Tisza Kálmán 15 évi uralmát, az obstrukció feltüntét, Kossuth Ferenc felléptét s mily okok folytán ostromolták meg egyoldalú sikerre) a 67-iki kiegyezés alapját. Meggyőző érvekkel fejtette ki, hogy az előállott válságos helyzetből csak Tisza István s a mostani kormányférfiak világos látása, nagy munkaerélye és felelősségérzete szabadíthatja ki az országot. Végül a jelöltet jellemezte. Munkaszeretetét, amelyet már családjában beleneveltek, a komoly becsvágyat és előkelő összeköttetéseit, amelyeknél fogva olyan szolgálatokat fog tehetni a kerületnek, hogy nagyobbakat senki. Wigand Jánosnak szép beszéde, az abban alkalmazott frappáns megjegyzések és találó összehasonlítások ritka mély hatást tettek az értelmes polgárokra. Utána a jelölt mondta el programmbeszédét élénk és rokonszenves hatást, tetszést keltve. A két beszéd majd két óra hosszáig tartott s mindkettőt templomi csendben hallgatták végig. Kalaznóra ment aztán a jelölt s még aznap ott is megnyerte az összes választókat. Másnap, kedden Diósberényben s aztán Szakadáton mutatkozott be még délelőtt. Mindkét helyen nagy tömeg hallgatta s a legkedvezőbb hangulat maradt távozása után. Diósberényben különösen Óváry Ferenc felszólalása keltett lelkes hatást, s bizonyára neki is része van abban, hogy a nép Sztankovánszkyhoz csatlakozik. Á jelöltet nagyszámú kocsi kisérte vissza majdnem egész Varsádig. — Halász Lajos, a Kossuth-párti jelölt és kísérői (Hódy Gyula) ugyanezen napokon ugyanezen helyeken jártak, de megjelenésük a választópolgárokat egészen hidegen hagyta. A paksi nemzeti munkapárt megalakulása. Paksi tudósítónk irja, hogy Szeniczey Géza paksi földbirtokos a munkapárthoz tartozó választópolgárodat értekezletre hívta össze, még pedig, amint előadta azért, hogy megtudja kik tartoznak a 67-es párthoz és kérte a szép számmal megjelenteket, hogy a paksi nemzeti munkapártot is alakítsák meg. A munkapárt erre megalakult és egy 12 tagú végrehajtó bizottságot választott. A végrehajtó bizottság tagjai lettek : Hagymássy Károly kir. közjegyző, Késmárky Iván, Fördős Géza ügyvédek, Bekher János, Bekher József, Remler Henrik és Pintér Ferenc gazdálkodók, Bún Lajos, Freund Ármin, Wertheim Zsigmond és Steiner Vilmos kereskedők. Szóba jött ezután a képviselőjelölés kérdése is s miután a felszólalásokból kiderült, hogy Dunaföldvár község hivatalos jelöltje Niefergall Nándor munkapárti és a helyzet már 15 év óta nem volt oly kedvező mint most, az értekezlet Hagymássy Károly és Pintér Ferenc hozzászólása után kimondotta, hogy Niefergall Nándor jelölését minden erejével támogatni fogja, annál is inkább, mivel a közpotnak is ő a hivatalos jelöltje. Az értekezleten a jegyzői tisztséget Rabinek Pál takarékpénztári igazgató végezte, de ő tekintettel nagyobb mérvű hivatalos elfoglaltságára, a jegyzői tisztségről lemondott és helyette Steiner Vilmost választották meg. A szakos! kerületben a nemzeti munkapárt részéről mozgalom indult meg arra nézve, hogy Jeszenszky Andort, a Tolnamegyei Gazdasági Egyesület elnökét nyerjék meg a kerület munkapárti jelöltjének. Jeszenszky Andor köz- tiszteletben álló, régi, buzgó és önzetlen munkása megyei közéletünknek és nagy népszerűséggel bir ebben a kerületben, ahol több ízben mint választási elnök szerepelt. Vele szemben az ellenzék tényleges jelöltjei és az önjelöltek egész biztosan kisebbségbe jutnának. Küldöttség Batthyány grófnál. A mint már jeleztük, Szekszárdról most vasárnap nagyobb küldöttség kereste fel Budapesten Batthyány Tivadar grófot, hogy Szekszárdon vállalja el a jelöltséget. A küldöttséget, melynek vezetője dr. Horváth Jenő ügyvéd volt, Batthyány a pártkörben fogadta, megköszönte a bizalmat s kijelentette, hogy a jelöltséget elfogadja. Kifejtette azt a nagy elvi ellentétet, amely a függetlenségi és 48-as pártot Kossuth Ferenc pártjától elválasztja és azt a küzdelmet, amely a választásnál a két párt jelöltjei között folyik, a leg- kifejezettebb elvi harcnak nyilvánította. Kerülni akartuk úgymond, a testvérharcot s heteken át vártunk, a Kossuth Ferenc pártjához tartozó képviselőknek ellenjelöltet nem állítottunk, nehogy az együttműködést megakadályozzuk. De ezzel szemben a mi elvbarátainkat levelekkel árasztották el és igyekeztek fölbujtani, velünk szembe állítani. Ekkor megszűnt az erkölcsi lehetősége annak, hogy együttműködésre számítani lehessen és kötelességünkké vált az igazi függetlenségi polgárságot mindenütt harcba szólítani. Egész őszintén kijelentem, hogy látva azokat az eszközöket, a mikkel Kossuthék ellenünk dolgozni igyekeztek, a legkisebb skrupu- lus nélkül mentem a küzdelembe és örömmel, lelkesedésem egész erejével vállalom a szekszárdi jelöltséget. A küldöttség kizárólag szekszárdiakból állt s tagjai voltak : dr. Horváth J., Adler J., dr. Zsigmond F., Vendl István, Szabó János, Nagy György, Virágh János, Zsigmond Dezső, Horváth Ignác, Kamarás Béla, Szulimán György, Bolher Mihály, Uj János, André István, Nagy János, Csötönyi István, Molnár Bernát, Horváth Vince, Nagy István, Orbán Imre, Tildi János, Vitkovich Béla, Molnár János, Bottka Ferenc, Bencze János, Franek János, Horváth József, Tauszig Ignác, Bellasich B. Viktor, Tak- ler István, Márkus Adolf, Horváth Lajos, Varga István. Batthyány a küldöttség tiszteletére a Royal szállóban lakomát adott, amelyen báró Kemény Árpád volt főispán és Sümegi Vilmos volt képviselő is részt vettek. Beszédeket mondtak : dr. Zsigmond Feren, Franek János, André István, Tildi J., Szulimán Gy. Batthyány Tivadar gróf vasárnap, e hó 10»én a délutáni vonattal érkezik Szekszárdra, ahol megtartja beszámoló beszédét. Pártja nagy előkészületeket tesz a fogadtatására. Kossnth Ferenc válasza, a szekszárdi kerület Kossuth-pártjának hozzá intézett sürgönyére Kossuth Ferenc a következő meleg hangú táviratban válaszolt: Tóth Károly pártelnök urnák Szekszárdon. Nagy örömmel értesültem régi, kedves barátomnak, Szabó Károlynak, pártunk nagyérdemű tagjának jelöltetéséről. Kérem az Ön utján is a szekszárdi kerület választó polgárságát, kövessenek el mindent jelöltünk és elvünk győzelme érdekében. Kossuth Ferenc. A paksi választókerület függetlenségi és 48-as pártja vasárnap jelölő gyűlést tartott, a melyen mindkét függetlenségi árnyalat részt vett. A jelölt személyében mindkét frakció megegyezett, de a Kossuth-pártiak azt kivánták, hogy a kerület eddigi képviselője, Madi Kovách János lépjen vissza a Kossuth-pártba, amely esetben jelöltetését támogatja. A Justh-párt erre nagy lármában tört ki, végre sikerült a lármát kompromisszummal lecsillapítani, hogy Madi lépjen föl pártonkivüli programmal. A küldöttség hívására meg is jelent Madi Kovách a gyűlésen és programmbeszédét mondott, amelynek során kijelentette, hogy a jelölést elfogadja ugyan, de ő nem hajlandó kilépni a Justh-pártból, mert különben annak ódiuma hárulna rá, hogy ezt madátumvadászatból tenné és hogy egyik napról a másikra változtatja elveit. Végül hangsúlyozta, hogy ha a választók igy nem támogatnák, úgy ő inkább félreáll. Erre megegyeztek Madi Kovách János jelölésében. Madi a jelölést elfogadta. Vasárnap a keresztényszociális- ták is értekezletet tartottak, szóba jött, hogy szintén állítanak jelöltet. A pincehelyi kerületben vasárnap délelőtt tartotta a kerület Kossuth-pártja jelölő gyűlését, melyen egyhangúlag Ambrozovícs Lajos volt bajai főispánt jelölték 48-as függetlenségi Kossuth-párti programmal. A gyűlésre az országos központ képviseletében leutaztak Barabás Béla és gróf Somsich Tihamér volt képviselők. Parragh Béla ügyvéd, pártelnök ajánlotta képviselőjelöltül Ambrozovícs Lajost. Dr. Frühwirth Jenő ügyvéd, a néppárt elnöke bejelentette pártja csatlakozását, Lakner Lajos gyógyszerész pedig a Justh-párt nevében ajánlotta, mire Kovarcz József vezetésével népes küldöttség ment a jelöltért, akit megjelenésekor az egybegyült választók éljenzéssel fogadtak. Ambrozovícs Lajos programmját vázolta. — Utána Barabás Béla tolmácsolta Kossuth Ferencnek üdvözletét. A jelölő értekezlet táviratban üdvözölte Kossuth Ferenc pártvezért. A szakcsi kerületben most vasárnap Szluha Pál, a Kossuth-párt hivatalos jelöltje Dombóvárott tartott programmbeszédét. Héder- váry Lehel és Duchon Ödön volt országgyűlési képviselők kisérték, akik szintén nagyobb beszédeket mondottak. A miséről kitóduló nép figyelemmel hallgatta meg a beszédeket, különösebb lelkesedés azonban nem tapasztalható, aminek oka az, hogy a hangulat teljesen még kialakulva nincs s a kerület szivvel-lélekkel még egy jelölthöz sem csatlakozott.