Tolnavármegye és a Közérdek, 1910 (20./6. évfolyam, 14-93. szám)
1910-06-30 / 41. szám
Előfizetési ár: t Egész évre . 16 korona.’ Fél évre .... 8 „ Negyed évre ... 4 „ Egy szám ára . 16 fillér Előfizetéseket é.<* hirdetéseket a kiadó* hivatalon kívül elfogad a Molnár féle könyvnyomda es papirkereskedés r.-t. Szek.'/.ardon. Egyes szamok ugyanott kapható*. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőségi telefon-szám: 18 és 24« — Kiadóhivatali telefon-szám: 18 és 11. Szerkesztőség : Bezeredj Istvan-utca SJszám. Me küldendők a lapot érdeklő öMzes közlemények. Kiadóhivatal : Vármegye-utca 130. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak. ha az előfizetést egész évre előre beküldik. S kor. Főszerkesztő: Dp. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Peronospora. Bátran ide iktathatjuk ezt az átokverte idegen szót a lap élére. Nagyobb, fontosabb, égetőbb baja és kérdése nincsen ma e vármegyének. .Szép remények füstbe menését, száz meg száz gazda számításának keresztül húzását jelenti az a rettentő pusztítás, úgy látszik országos veszedelem, a melynek rémes kifejezője a fenti szó. Egyes helyeken kopaszon, levéltől is megfosztva meredez- nek a máskor áldást osztó venyigék az égnek, más helyeken pedig megmaradt ugyan a szőlő lombja, levele, de a termést teljesen, vagy jórészben megsemmisítette a rettenetes betegség. Mekkora a kár, az ma még hozzávetőleg értékelhető csak, mert nem lehet tudni, bogy a beállott melegebb időjárás mennyire akasztja meg a baj terjedését. Azt hisszük azonban nem járunk messze a valóságtól, amikor a vármegye szőlőtermésének nagyobb részében való elpusztulásáról adunk számot. Hogy 200—220 ezer hektoliterrel kevesebb borunk lesz, kétségtelen. Pénzértékben kifejezve 24 lilléres bor árak mellett is legalább 4 millió 800 ezer 5 millió 600 ezer korona kárt jelent ez. Volt ugyanis az 1909. évi termés: a dombóvári járásban 6202 hl., a dunaföldvári járásban 31.933 hl., a központi járásban 54.108 hl., Szekszárd r.-t város határában 49.500 hl., a simontornyai járásban 50.992 hl., a tamási járásban 43.308 hl., a völgy- ségi járásban 30.755 hl., összesen 266,798 hl, S hogy ebből a 200 ezer hektoliter elmarad, az legalább is valószínű, sőt majdnem bizonyos. Ma természetesen már hiába sopánkodunk a baj óriási volta felett. Jövőre nézve azonban még okulhatunk. Mert igaz, hogy a bajnak ilyen hatalmas mértékben való fellépését a szokatlanul abnormális időjárás is okozta. A tél évtizedeken át nem tapasztalt módon enyhe volt s ekkora csapadékot máskor két három éven át sem kaptunk. Tavasszal pedig heteken-hónapokon at valósággal nyitva állottak az ég csatornái. Tény azonban, hogy hibásak a szőlősgazdák is. Hány száz szólót láthatunk, amelyet még csak most permeteznek először, most is csak kipkedve-kapkodva, dacára annak,hogy a lakosság dobszó és felhívások utján még május hóban hivatalosan is figyelmeztetve volt a közelgő veszedelemre. Pedig ne higyje senki, hogy az idei bajnak nincs kihatása a jövő évre is. — Még ha elöl- | jük is a peronospórát az alsó leveleken, vígan tanyázik az a felsőkön. — S mikor aztán ősszel lehull a levélzet, a szél elhordja azt messze, a tizedik, száza- 1 dik szomszédhoz is, has.'tMftn védekezem én j tehát, ha a szomszédom nem cselekszi azt. i A következő tavasszal vagy a nyáron épp úgy megkapja szőlőm a veszedelmes bajt. Ekkor aztán van nagy diadal. Lám X. Y. megtett mindent s mégis úgy pusztul a szőleje, mint az enyém — mondogatják egyesek. Ezen a veszedelmes bajon tehát elsősorban csak a kötelező permetezés elrendelésével lehet segíteni. Utóvégre, ha a hernyószedésre, szerbtövis irtásra, cserebogár szedésre van rendelet, a szólóbaj elleni védekezésre is el lehet rendelni a legalább kétszer való permetezést. Es nem csak el kell rendelni, de a legszigorúbban ellenőrizni is azt, nem úgy. mint az előbbi bajokkal szemben történik. Nem tudunk ugyanis rá esetet, hogy például a hernyó vagy cserebogár le nem szedése miatt minálunk valakit még megbüntettek volna, holott az említett kártékony férgek az idén is teljesen tönkretették fáinkat. Igenis, ne ültessen szólót az, aki azt okszerűen kezelni nem tudja, mert ezzel nemcsak hogy magának nem használ, de mások egzisztenciájának határozottan sokat árt. Az okszerű kezelésnek ugyanis alfája az, hogy minden bajnak tőlünk telhetőleg idejekorán elejét vegyük, mert ha ezt nem tesszük, az ideihez hasonló katasztrófák napirenden lesznek. Sokan ugyan a mostani baj okául köd, vagy hóütést emlegetnek. Természetesen, ezekkel a csapásokkal szemben Isten kezében vagyunk. De hogy a peronosporára vonatkozólag elmondottak is aktuálisak voltak s igy megszívlelendők, azt hisszük, ezt nagyon sok ember szomorúan fogja önmagában elismerni. B. Perczel Dezső összeférhetetlensége. Egy botrányhajhászatból élősködő estilap lőlmelegitette l’erczel Dezső úgynevezett összeférhetetlenségét, melyet a koalíció idejében minden objektiv jogi szempont sutba vetésével, csupán az elvakult pártszenvedélyre hallgatva, már letárgyaltak. Akkor is csupán 4 szavazattal három ellenében, tehát egy szótöbbséggel állapították meg az összeférhetetlenséget és a függetlenségi képviselők közül Szentirányi Árpád és Eötyös Károly tiltakoztak az összeférhetetlenség megállapítása ellen. Azonban minden józan és elfogulatlan érvelés hiábavaló volt és a koalíciós TÁRCA. Az uszóverseny. — Humoreszlr. — Irta: Tóth Béla. Verőfényes délután volt. A fürdő egész közönsége ott tolongott a Balaton partján, az uszodát körülkerítő tarka korlátok mellett. Meg- j látszott minden arcon a feszült várakozás jele, az eltitkolhatatlan izgatottság. Nagy nap volt a csendes kis balatoni fürdő életében már esztendők óta az olyan, mint a mái. Nem kisebb dologról van ugyanis szó, mint az urak uszóver- senyéről. Minden évben úgy a szezon vége felé szokták megtartani azt a hires versenyt, amelyből aki győztesként került ki, annak a dicsőségen és női kegyen kívül sokféle kiváltságokból is bőven kijutott. Ilyen volt többek közt az a kiváltság is, mely szerint a győztes este, az uszóversenyt követő bálon, melyet a nagyvendéglő dísztermében szoktak megtartani, azzal a hölggyel táncolhatta a második négyest, akivel épen neki tetszett; tekintet nélkül arra, hogy az illető már másnak igérte-e ezt a táncot. Még a férjes asszonyokkal sem tettek kivételt. És valamint a férfiak közül akárhányat csupán csak ennek a jognak a megszerzése ugrasztott a vízbe, úgy a hölgyek között is kivétel nélkül mindegyik nagy megtiszteltetésnek vette, ha a sors keze véletlenül őt avatta a nap hőse által az est hősnőjévé. Különösen azok közt volt nagy fontossága ennek a győzelemnek, akik ketten, vagy többen igyekeztek valamely fiatal leány, vagy pajkos fiatal asszony kegyeibe jutni. Természetesen mindegyik legfőbb céljának tartotta, hogy imá- dottja részére az est királynéjának irigyelt dicsőségét megszerezze. A tiszteletdijak között rendesen az asszonyok is kedveskedtek a győztesnek valami emléktárggyal. Pár nappal a verseny előtt gyűlést tartottak, hogy megállapítsák mit vegyenek ? De csak nehezen tudtak határozni. Mindegyiknek megvolt a maga jelöltje, akiért meg mert volna esküdni, hogy bizonyosan az nyeri el a kitűzött dijat. Ez a feltétlen bizalom volt aztán az oka, hogy akárhányszor órákra nyúló vita támadt közöttük. Mikor valaki ezüst serleget indítványozott, a fürge kis Faragóne, a megyei jegyző felesége rögtön felszólalt az indítvány ellen, ő jobbnak látná, ha Írókészlettel lepnék meg a győztest. — Az úgysincs meg a jegyző urnák, gondolta magában — már pedig, hogy ő lesz az első, kétségtelen. De ez meg Fogarassynénak nem tetszett. Hogyisne ! írókészletet ? Hát minek az ő férjének — két írókészlet? Jobb lenne valami díszes házisapka féle, vagy más valami. Mit? házisapkát, hát nem elég jó az én uram házisapkája ? — pattant fel a fiatal fürdőorvos felesége — Minek neki másik ? így ment ez mérhetetlen időkig, végre aztán szótöbbséggel, — hisz egyhangúan asszonyok még sohasem határoztak — megállapodtak abban, hogy egy díszes ezüstkoszoru alakjában nyújtják át a győztesnek az asszonyi elismerés pálmáját, melynek fémszallagjára a győztes jelmondatát fogják rávésetni. A verseny napján csakugyan ott ragyogott a szép koszorú a zsűri asztalon. A nevezők egytől-egyig megjelentek, többnyire ismert, jó úszók voltak valamennyien, akiket az előbbi versenyekben már látott a fürdő közönsége. Csupán két fiatalember volt közöttük, akik most versenyeztek először. Az egyik Sándorffy Géza az alispán jogász fia, a másik meg ennek egy pesti jó barátja. Csak tegnap érkezett, azelőtt sohasem járt itt. Máskor érdeklődtek volna iránta a hölgyek, de most egészen elvonta róla a szóbeszed a figyelmet Azt suttogták mindenfelé, hogy a fiatalság bálványa, a bájos Merényi Margit megígérte tegnap tanuk előtt, hogy két legrajongóbb imádója Sándorffy Géza meg Vörös Albert közül annak adja a kezét, aki ma este a bálkirályő koronát megszerzi neki. Ezt a két fiút nézte mindenki. Ott álltak mindketten a parton, Géza mosolyogva beszélgetett pesti barátjával, akit már minden versenyzőnek bemutatott, csak még Albertnek nem. Mikor meglátta, hozzálépett barátjával, hogy a társasélet szabta kötelességének eleget tegyen. Albert kezet fogott az idegennel, de meglátszott rajta, hogy nincs kedvére ez a találkozás. Gézától nem félt, tudta, hogy nem jobb úszó mint ő. Igaz, hogy még soha nem vett részt versenyben, de úgy egymásközt már elégszer összemérték erejüket. De azt az embert nem ismerte, ki tudja mi hozta ide ? Hátha ő is a szép Margit pesti titkos imádói közül való ? Pár lépéssel odébb állt, hogy szemügyre vegye ezt az embert. Csinos barnaképü fiú volt. De éppen csengettek. A versenyzők beszálltak a csónakokba, melyek az indulási helyhez vitték őket, be a tó közepére, oda, ahol a nagy nemzeti szinü zászló lobogott.
