Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)
1943-03-20 / 19. szám
1943 március 20. Ha rá dl ól a rési, megunta, ujjért becseréli ÖLLÉ« — Bármily tipusu rádió mesrendelhető továbbá anódtelep, fütőtelep. Zseblámpa-elemek (az összes formában) állandóan kapható Csillár, gramafon és lemezek »Odeonc,»Parlofon«, »Stok« a legújabb slágerek állandóan kaphatók: ÖLLÉ IMRE ŰCSÉNY villanyszerelési és rádiócikkek kereskedésében - 112 Bethlen Gábor-utca 139. Horpóth Szabó Sándor honvéd szekszárdi lakos a múlt év augusztus havában Korotojak mellett vívott ütközetben 30 éves korában életét áldozta a magyar hazáért és a keresztény civilizációért. A megboldogultban Horváth Szabó Pál és neje szül. Ruppert Mária szekszárdi lakosok fiukat gyászolják. — Statárium. Dr Jávor Lehel, a szekszárdi kir. törvényszék elnöke közhírré tette, hogy a minisztérium a röktönbiráskodást az egész ország területére kiterjesztette a hadműveleti területre tábori postai csomagként, vagy .Minta érték nélkül“ jelzéssel feladott küldemények, vagy az oda irányuló katonai szállítmányok tekintetében akár az ország területén, akár azon kívül szállítás tartama alatt elkövetett lopás és sikkasztás bűntettére — ideértve a hivatali sikkasztás bűntettét is — éspedig ezeknek a bűncselekményeknek kísérletére is, úgy a tettesekre, mint a részesekre. A polgári büntetőbíráskodás alá tartozó minden olyan személy, aki a hirdetés után ilyen bűncselekményt követ el, röktőn- biráskodás alá kerül és halállal bűnhődik. — Ka jdacsiak a beteg katonáknak. Hu'hagyó kedden kedves meglepetésben részesítette a Kajdacsi Református Asszonykör a szekszárdi katonai kórház betegeit. Gilicze Sáncomé esperesné, Polgár Károlyné főjegyzőné és Kozma Józsefné ig. tanítónő vezetésével 46 asszony és leány vitte be és osztotta szét az összegyűjtött adományt. Egy részét a polgári fiúiskolában lévő betegek között, legnagyobb részét pedig Szétosztásra beszolgáltatták a gimnáziumban lévő betegeknek, a köz- kórházban lévő beteg katonáknak a kiadott tilalom miatt nem lehetett semmit sem átadni. Mennyi szere tét és áldozatkészség nyilatkozott meg az adományok összehozásában -és elkészítésében .. „ összegyűlt 20 kosár yéka piskótasütemény, több, mint 2000 db fánk, 2 kosár véna baromfi sült és kolbász, 2 kosár kalács, 2 kosár kenyér, 140 liter bor és 2000 db cigaretta. A szereiét figyelme pedig éppen abban állott, hogy beteg katonákról lévén szó, az adományozók legnagyobb része igyekezett könnyü süteményt készi eni és adni. Ez az adomány újabb folytatása volt annak a kb. 15 mázsa burgonyának, amelyet a kajdacsi reformátusok már elfbb küldöttek be a katonai kórház számára. & & HŐSI HALÁL I / Védekezzünk | a kiütéses tífusz ellen1 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG _________ Is meretes, hogy az utóbbi hetekben néhány kiütéses tifuszeset fordult elő vármegyénk területén és a napokban is újabb két beteget kellett a vidékről bészáliitani a szekszárdi vármegyei kőzkórház fertőző osztályára. Jól tudjuk, hogy milyen borzalmas pusztításokat végez ez a ragály és szomorúan kell megemlékeznünk arról, hogy az előző világháború oroszországi hadifoglyai közül közel százezren haltak meg kiütéses tífuszban. Egyedül a turkesztáni, taskendi fogolytáborban 30.000 volt az áldozatok száma. A baj orvoslása a tudomány mai ! állása mellett nehéz, azonban véde- : kezni lehet a fertőzéstől, mert tudjuk, hogy e betegséget a tetvek , terjesztik. Midőn a védekezés módjaira a közönség figyelmét felhívnánk, rá kell mutatnunk arra a szomorú és megdöbbentő tényre, hogy az iskolák tanulói egyre nagyobb mértéK- ben eltetvesednek. Hiába minden hatósági intézkedés az iskolákban, mert az utánjárás kiderítette, hogy a gyermekek eltetvesedése otthon a családon belül történik még és fej- és ruhatetüvel kerülnek á gyermekek az iskolába. Eddig csak a cigányok féreg- telenitésével kellett a hatóságoknak bajlódnia és tekintélyes közvagyont erre a célra költenie, most már azonban kénytelen lesz az iskolákban tetvesnek talált gyermekek családjaiba a tetüfertőtlönitőgépet kivi- etni és minden lakást, ahol tetves van, féregteleniteni. A tetvesség nemcsak szégyen az egyénre, a családra, elsősorban a gondozó anyára, hanem rendkívül nagy veszedelmet is rejt magában. A tetű terjeszti az igen súlyos és gyakran halállal végződő kiütéses tífusz betegséget Ahol nincs tetü, ott nem is lehet kiütéses tífusz sem. A visszatérő katonák most Oroszországból, ahol a kiütéses tífusz évente sok-sok ezer embert öl meg, hozhatnak haza olyan férgeket, amelyek maguk is betegek a kiütéses tífusz kórokozójától, azt magukban rejtik és itthon terjeszthetik a veszedelmes betegséget Vigyázni kell arra otthon a családban is, hogy a szabadságra hazaérkező katonák ne hozzanak a ruhájukban tetüket magukkal. Fokozott mértékben kell ezért tisztálkodni. A jóakarata és jószándéku szülők is panaszkodnak gyakran arról, hogy legjobb igyekezetük dacára sem tudják véglegesen megszabadítani a gyermekeiket a férgektől. | Ezért röviden leirjuk, a nagyobb j eltetvesedés ellen a gyermekek gyakori megvizsgálásával kell védekezni. Az alsóruha gyakori váltása és a rendszeres fürdés, azután a rövid haj viszonylagos védelmet nyújt. Ahol tetvetlenitő felszerelés nincs, ott a fej és test tetvetleni- tését krezolos tisztitó szappannal végezzük, az egész test bekenése után 20—30 perc múlva tisztitó fürdő következik. Alsóruha, ágynemű forró vízben 10 percig ázta- tása és forró vassal mindkét oldalán alaposan átvasalva elég megbízható tetvetlenités. Felsőruha fé- regtelenitésére a sütőkemence is felhasználható. A helyes hőfokról úgy győződhetünk meg, hogy egy kis vékony fehér papirszeletet helyezünk a kemencébe és ha a papír 5 perc alatt nem bámul meg a befütött kemencében, a ruha sem perzselődik meg. Legalább egy óra hosszáig legyen bent. Értéktelen anyag, ágyszalma elégetése legbiztosabban segít. Két hetenkint ruhaváltás a test eltetvesedésétől megvéd. Ha a tetü egyedüli táplálékához : az embervérhez nem jut hozzá, 4—5 nap alatt elpusztul. A lezárt lakás ezért két hét alatt tetü- mentes lesz. Nem elég magát a tetvet elpusztítani, azonban mert a ruha ráncaiban, varrásaiban és a test szőrzetére odatapasztott sörkékből, petékből 14—15 nap alatt uj, életképes tetü fejlődik. A sörke legbiztosabban a haj és a test szőrzetének teljes lenyirásá- val távolítható el. Utána a lenyirt hajat össze kell gyűjteni és elégetni. A sörke ragasztó anyagát vegyszerek nem'oldják. 60—70 fokos vízben azonban néhány másodperc alatt, mint a tetük, ez is elpusztul. Tárgyak, bútor, ágy, padló, fal 80—100 fokos forróvizzel leöntve tetümentesek lesznek. A haj forró vizes mosása úgy történhet, hogy 53—54 fokos, a fekvőhely végénél kissé alacsonyabbra helyezett edényben lévő vízbe hátrahajtott fejjel az egész hajat két percig belemártjuk. Vigyázat érzékeny öregekre és nyugtalan gyermekekre, nehogy segítség helyett a forróvizzel bajt okozzunk. Tehát a tetvetlenités a sörkék eltávolításával kell, hogy együtt történjék. A tetvetlenités továbbá akkor lesz teljes, ha a testet, a ruhane- müeket, ágynemüeke*, matracokat, szalmazsákokat, takarókat, a lakótársakat és az egész le < óhelyet a legpontosabban teivetlenitjük. TELEFON: 22—11 Péntek, márc. 19 Szombat, máro. 20 Vasárrap, mire. 21 3,5 és 7 órakor 3, 5 es 7 órakor 3, 5 és 7 órakor 9ILA8H0ZI Igazgató: KRENNER JÚZSEF Szombaton 3 órakor a helyár 40, 70 és 90 fillér FÉRFIHŰSÉG Tragikus éréktől duzzadó megreodiió fi'mdrána, amely exotikus miliőben kezdődik s Kolozsváron folytatódik a végzetes beieljesü ésig. Főszereplők; Bulla Elma, Tol ay Kiári, Páger Antal. A többi szereplők: Ajtay A, Mihálytfy B. és.Pethes S. (Magyar világhiradó Az előadások kezdete: hétköznapokon (szombat kivételével) : 5 és 7 Órakor, szombat, vasár- es ünnepnapokon : 3, 5 és 7 órakor. BIAeibIobm I Jegyelővétel az előadási napo- ■ IsYKlwlll • kon d u. 3 órától és vasárnap d. e. 11—*2l óráig a pénztár ál. A te efonon rendelt »lefoglalt* jegyeket az elóadás megkezdése előtt legalább egy ólával kérjük kiváltani,zneit azokat tovább nem tartjuk. 1 — Tani tó választások. Közmű Anna a kisvejkei róm. kát., Lázár Éva az ujdombóvár-nosztánypuszfai uradalmi róm. kát., Fördős Kálmáa a gerjeni ref., Kápolnás József a hátai róm. kát, Szebényi István a' paksi községi népiskolához választatott meg. — Ismét életbelép a nyári időszámítás. A kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter elrendelte^ hogy az ország területén jelenleg fennálló középeurópai időszámítás március hó 29-én 2 órakor megszűnik és helyébe ismét a nyári időszámítás lép. Ehhez képest az említett időpont március 29. napjának 3 órája lesz. — Megindult személy hajó forgalom. A Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság Buda-' pestről folyó hó 15-én déli 12’3é órakor indította első hajóját Apa- tinba, honnan 16 án reggel 630 órakor indult vissza. Külföldi árukiajánlások módja. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara közli az érdekeltekkel, hogy kormányrendelet a külföldre szóld árukiajánlásokat előzetes engedélyhez kötötte. Mivel a tilalom ellenére még mindig történnek külföldre szóló árukiajánlások anélkül, hogy az exportőr előzetesen megszerezte volna a m. kir. Külkereskedelmi Hivataltól a szükséges engedélyt, a kamara nyomatékosan felhívja mindazoknak a figyelmét, akik árut külföldre akarnak szállítani, a rendeletre és annak büntető rendelkezésére, azzal, hogy az illetékes hatóságok a jövőben minden ilyen engedély nélküli kiajánlást a legszigorúbban meg fognak büntetni. A rendelet kijátszói ellen a valutaügyészség ugyanis minden esetben eljárást fog indítani. — Tanítói kinevezések. A pécs- egyházmegyei tanügyi főhatóság Szarka Juliannát a paksi VI. sorszámú, Wéber Györgyöt a pincehelyi V. sorszámú tanítói állásra kii nevezte helyettes tanítói minőségben. — A „Donaueuropa“ legújabb számában Nöll von der Nahmer A pénz a háborúban, Somogyi József A Dardellák története, Kurt Haucke Bulgária történeti útja, Franz Benda Szlovákia belkereskedelme, Fianz Ronneberqer A népcsoport probléma, Mór Un Zol'án A dunai államok filmélete, Klivényi Lajos A magyar háborús jog alapjai címen tanulmányt I irt. Gazdag kulturális, nemzetiségi, gazdasági és irodalmi rovat számol be a dunai népek életének legújabb feljeményeiről. A „Donaueuropa* főszerkesztője vitéz Surányi Unger Tivadar, szerkesztője bonyhádi földiák, dr Gál István külügyminiszteri előadó. Egyes szám ára: 1*50 P/ kapható mindenütt. — A mentők munkája. A Vár-. I megyék és Városok Országos Mentőegyesületének szekszárdi és dombóvári kirendeltségei február hóban ; együttesen a következő munkálkodást fejtették ki: betegszállítást teljesítettek 41 alkatommal, balesethez 23, szállítás nélkül pedig 3 eset- I ben vonultak ki. 5