Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)
1943-03-13 / 18. szám
TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 1943 március 13. Közigazgatási Bizottság déseire és ismertette azokat az intézkedéseket is, amelyeket ő ezekben az ügyekben tett, végül megígérte, hogy a sérelmek orvoslását illetően eljár a szakminisztereknél. Báró Fidth Tibor kérdésére dr Sulyok Kálmán kir. tanfelügyelő ismertette a leánylevente intézményt, annak szigorúan valláserkölcsi és hazafias alapon álló munkásságát, majd elmondotta, hogy Szedresen, amely báró Fidth Tibor szükebb érdeklődési területére esik, egy igen lelkes és önfeláldozó hazafiassággal buzgólkodó tanítónő : haanbergi Gauss Magda végezte úgy ezt, mint az egész népművelési munkát, amely* lyel nagy eredményeket ért el és maradandó érdemeket szerzett magának. Sajnos —. úgymond a kir. tanfelügyelő — Gauss Magdát, a kitűnő tanítónőt a miniszter kinevezte állami tanítónővé, elhelyezte őt más vármegyébe és a tanév eleje óta ez a munka alkalmas oktató erő hiányában szünetel. Báró Fidth Tibor köszönettel vette tudomásul a felvilágosításokat, mely után a plenáris ülés bezárult és megkezdődött az albizottságok tárgyalása. Megjelent a rézgálic rendelet Vármegyénk Közigazgatási Bizottsága folyó hó 9-én, kedden délelőtt tartotta március havi rendes ülését vitéz Madi Kovács Imre főispán elnöklésével. Az ülésen a hivatalfőnök tagokon és szakelőadókon kívül megjelentek : dr Berndth Béla, Dőry Frigyes, báró Fidth Tibor, báró Jeszenszky József, Michili Mihály, báró Schell József, Schnei- Mer Gábor, Tolnay-Knefily Ödön, Tóth Lajos és dr Vértesy László választott bizottsági tagok. Napirend előtt vitéz Madi Kovács Imre főispán meleg szavakkal üdvözölte a frontról napokkal ezelőtt ■szabadságra hazaérkezett báró Schell József bizottsági tagot, akit a törvényhatósági bizottság legutóbbi közgyűlése olyan időben választott a felsőház tagjává, amikor harctéri szolgálatot teljesített. A főispán annak a reményének adott kifejezést, hogy báró Schell Józsefet törvényhozó munkájában a vármegye érdekeinek szemelőtt tartása fogja irányítani. Báró Schell József őszinte hálával köszönte meg a főispán üdvözlő szavait, majd a törvényhatósági bizottság előlegezett bizalmától megerősítve arra kérte az Egek Urát, segítse őt abban a törekvésében, hogy Tolna vármegyének uj megbízásában mindig hasznos munkása lehessen és csalódás ne érhesse azokat, akik őszinte bizalmukkal megajándékozták. Kijelentette azután, hogy a vármegye minden közérdekű és haladó munkájából legjobb meggyőződése szerint száz százalékig ki akarja venni a részét. Költői szépségű szavakban ban köszönte a felsőházi taggá való megválasztásban rejlő megtiszteltetést, majd ezeket mondotta: Közel 4 hónapi távollétem alatt, idegen földön, a végtelen orosz tájak égboltozata alatt mintha világosabban ráeszméltem volna kis hazám problémáira. A követendő utat azonban ugyanabban az irányban látom, mint azelőtt. Meggyőző- | désem nem változott csak talán tisztább és világosabb lett. Haladásunkat először mezőgazdasági termelésünk emelésében, megerősítésében, szaktudásunk fokozásában, másodszor a munka megbecsülésén alapuló egyedül helyes szociális tevékenység alátámasztásában, harmadszor az üzleti szellem helyett a valódi szövetkezeti szellem kifejlesztésében látom biztosítva. Ami pedig a legsürgősebb, a bizalom helyreállítása a társadalmi osztályok között. A honvédség és a polgárság között. A felsőbb osztály, közép osztály és nép között, ahol nemcsak a bizalom rendült meg, de a megértés is teljesen hiányzik napjainkban. A sokat szenvedett. honvéd tudja, hogy több áldozatot hozott, mint az itthonmaradottak. Az itthoniak azonban mintegy érzéketlenek eziránt. Hiszem, hogy mindenki jót akar. Mindenki, akiben csak átlagos kötelességérzés van, segíteni akar, de mikép legyen ez keresztülvihető, ha egymásban segítséget nem találunk ? Hogyan képzelhető el egészséges keresztény szellem, ha nem önfegyelmezettségre, áldozatkészségre és főleg példaadásra alapítjuk azt? Mert okvetlen nehezebb időkre kell elkészülnünk 1 Ezeken pedig csak tisztultabb közszellem és minden osztályt összeforrasztó közvélemény menthet át. A törvény- tiszteletet fenn kell tartani minden körülmények között, legelsősorban pedig olyan törvények és rendelea fürtperonoszpora ellen kiválóan alkalmazható. Mindezeknek a szereknek mikénti használatát illetően a közeljövőben a helyi sajtóban is részletes tájékoztatást nyújtunk. A rézgálic, feketegálic és réz- mészpor utalványok egyébként a napokban meg fognak érkezni a hegyközségi tanácshoz, ezeknek kiosztását azonnal megkezdjük s idejében hozzájut minden szőlősgazda. A szétosztással egyidejűleg minden hegyközség részére tájékoztatót mellékelünk, amely táblázatszerűén tünteti fel, hogy ezekből a szerekből négyszögölenként s ennek alapján területenként kit mennyi illet. A védekezőszerek árának hatósági megállapítása most van folyamatban. A közegészségügyi állapot február hó folyamán kevésbbé volt kielégítő, mert bár a fertőző betegségek általában csak szórványosan kerültek észlelésre, azonban a népmozgalmi adatok legnagyobbrészt kedvezőtlen eredményekkel zárultak s a meghűléses — influenza- szerű — torok-és légzőszervi megbetegedések a megszokottnál nagyobb számban fordultak elő. A súlyosabb természetű fertőzőbetegségek közül a vörheny több községben de csak szórványosan, a dif- téria néhány községben egészen szórványosan fordult elő, épp így a hastífusz is. A kiütéses tífusz a Szekszárdon lévő m. kir. hadikórházban egy esetben került észlelésre. A fertőzés elterjedésének megakadályozására a beteget a betegség megállapítása után azonnal beszállították a helyi közkórháznak külön épületében lévő fertőző osztályára és nyomban a legszigorúbb óvóintézkedéseket foganatosították a polgári hatóságok is. A könnyebb természetű fertőzőbetegségek közül csupán a kanyaró okozott nagyobb számú megbetegedőst Hőgyész községben. Szőlősgazdaképző tanfolyamok A m. kir. földmivelésügyi minisztérium által rendszeresített 4 napos téli szőlősgazdaképző tanfolyamok a szekszárdi m. kir. szőlészeti és borászati kerületi felügyelőség területén befejezést nyertek. Tanfolyamok voltak megyénkben Őcsényben és Medinán, mig Somogy megyében, amely jelenleg szintén a szekszárdi kerületi felügyelőség ügyköréhez tartozik, Kőröshegyen. A tanfolyamok iránt igen nagy volt az érdeklődés, a gazdák nagy tömegekben keresték fel az előadásokat és nagy figyelemmel hallgatták végig a tanfolyamokat. Az előadásokat Réthy Aladár oki. gazda, m. kir. szőlészeti és borászati felügyelő, a szekszárdi kerületi felügyelőség vezetője tartotta, végig lekötve előadásai alatt a hallgatók figyelmét, rámutatva a legtöbbször előforduló hibákra. A tanfolyamoknak a gazdák nagyon őrültek és a tanfolyamok befejeztével fogadalmat tettek az ott hallott szaktanácsoknak szőlőgazdaságukban való hasznosítása mellett. TiUelt Csonka Magyarország nem orszáfc Egész Magyarország — menyors*J§1 Március csillaga Világviharban köszönt reánk Március fényes idusa, Amikor künn a harctereken Egy új világért nem szűnő iramban Folyik a szörnyű, ádáz, vad tusa. Március idusa adta nekünk A várva-várt új létjogot. Belőle élünk itten ma is. Örök tüzétöl lelkünk szent oltára Ma is ragyogva-fénylőn fellobog. Magyar csillagként tündököl itt Március csodás csillaga. Idegen népnek holt ragyogás — De a magyarnak új hit égi lángja S boldog jövendő biztos záloga. Ragyogó csillag, ontsd a sugárt, Míg tart e szörnyű, vad tusa.. Világíts. mint új fároszi fény, Míg égig nem tör a magyar szabadság Világgá zengő, bóldog himnusza. Babay Géza. Időjelzés. Hőmérsékleti szélsőségek és csapadék Szekszárdon, 1943 március 4—11-ig. Hómérséklet maxim am : 10'5 C* március 9-én, minimum: —rOC* március 10-én. esó 0 2 mm március 5-én, esó 3 0 mm március 6-án. összesen 3*2 mm — Lapnak legközelebbi színia a nemzeti ünnepre való tekintettel kiadott lapmegjelenési tilalom miatt • hó 19 én, pénteken délben jelenik meg. — Vitéz dr Thuránszky László mond serlegbeszédet az újságírók szabadságlakom aj an. A Magyar Újságírók Egyesületének Pátria Klubja a hagyományoknak megfelelően március 15-én tartja közgyűlését, melyet ugyanakkor követnek a Sajtókamaranak és intézményeinek a közgyűlései, Ezek után a Pátria Klubban lesz a hagyományos szabadságlakoma, melyen az ünnepi beszédet a Jókai-serleggel vitéz dr Thuránszky László felsőházi tag, miniszterelnökségi osztályfőnök, vármegyénk volt főispánja mondja. — Kőrorvosi kinevezés A m. kir. belügyminiszter dr Kováts Béla hőgyészi orvost kinevezte a IX. fizetési osztályba a hőgyészi közegészségügyi körbe körorvossá. — Kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter kinevezte rendes tanítóvá: Kiss Gáspár szekszárdi, Gdbler Irén és Horvdthni Barocsay Gizella dunafőldvári mező- gazdasági népiskolai helyettes tanítót, Arató Róbert alsónyék- pörbölyi állami, Pallós István iregszemcse- muthpésztai és Nagy József a paks- cseresnyés községi népiskolához beosztott állami helyettes tanítót. — Népiskola sok a honvédcsaládokért. Dr Sulyok Kálmán kir. tanfelügyelő utján a Szekszárdi Népbankhoz a következő újabb adományok érkeztek be: Csibrák rk. iskolától 22 P, Kajdacs rk. iskolától 15 P, Lengyel rk. iskolától 4 80 P, Szekszárd rk. iskolától 882 P,: Gyönk ref. magyar tagozattól 480 P. Gyönk ref. német tagozattól 4 40 pengő. i | tek hozása által melyek betartása | biztosítható. A vármegye bizalmának adósa vagyok. Adósságom törlesztésére I időt kérek, mert a rendelkezésemre álló eszközöket, sőt szabadságom tartamát sem ismerem, csak azt tudom, hogy' ezt az adósságot az utolsó garasig le akarom róni Báró Schell Józsefet szép beszéde végeztével melegen ünnepelték a Közigazgatási Bizottság tagjai. Az egyes közigazgatási ágazatok szakelőadói adták elő ezután időszaki jelentésüket, melyek során dr Berndth Béla vasutforgalmi kérdéseket, zsirbeszolgáltatási rendellenességeket, olajpogácsa kiutalási kérdéseket, valamint az elmaradt te- I nyészállatvásárral kapcsolatos ügye- I két ^ tett szóvá, báró Fidth Tibor pedig a leventelányok oktatását illetően kért felvilágosítást. Vitéz Madi Kovács Imre főispán adott megnyugtató és a kérdések i egész komplexumát megvilágító felvilágosításokat dr Berndth Béla kér- | A hivatalos lap egyik legutóbbi számában jelent meg a földmive- lésügyi miniszter rendelete, amely szerint az 1943. évben a szőlősgazdák 10 kg rézgálicot. 8 kg fe- ketegálicot és 4 kg rézmészport kapnak kát. holdanként. Ezzel kapcsolatban kérdést intéztünk a Vármegyei Hegyközségi Tanács elnökéhez, aki a következőkben volt szives bennünket tájékoztatni : A földmivelésügyi kormány a világszerte fennálló nagy rézhiány ellenére — a lehetőségek határain belül — biztosította a szőlősgazdák részére a védekezőszereket. Kát. holdanként 10 kg rézgálicot állapított meg s mint uj szert 8 kg feketegálicot. Ez 40% rézgálicot tartalmaz ; kapnak ezenfelül porozás céljára 4 kg rézmészport, amely