Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)
1943-02-27 / 14. szám
TOLNANEGYEI ÚJSÁG családban az apai szeretetre, az apai erős kézre, fegyelemtartásra. Szűk* ség van a fiatalok erőskezü felelős* ségre vonására. Ez természetesen sok bosszúsággal, nehézséggel jár, kellemetlenséggel. De be kelljfátni, hogy ebben a korban szorul rá leginkább a fegyelmezésre s ebben a korban legnehezebb fegyelmezni. Ebben a korban vadul az ifjú, akár a fiatal csikó a kocsi előtt. Erősen kell tartani a gyeplőt, sok figyelmet igényel, ki is fárasztja. De ha nem sajnálja a munkát, fáradságot, betöri s legértékesebb, leghasználhatóbb lovai lesznek. így van a fiatalsággal is. így marad erkölcsös, a jóban kitartó és állhatos. Mőgéri tehát a fáradságot. Az egyesület alapszabálya apostolkodást sürget a társadalmi életben. Megkívánja, hogy a tagok igyekezzenek a közéletben is tőifik telhető módon minden jót, nemest és hasznosat előmozdítani, mert a rendezett közéletből rájuk is csak haszon és előny származhatik. Törekedjenek megakadályozni az erkölcsi züllést, vallástalanságot és a divatos kicsapongásokat. Sorakozzanak fel mindenkor szervezetten minden katolikus ügy védelmezése, támogatására. Nem egyéb kívánsága ez az alapszabályoknak, mint az a munka, amelyet a mai Actio Catholca sürget és joggal elvár minden öntudatos katolikus embertől. Különös csodálattal kell megemlékezni az egyesület megalapítóiról s az alapszabályokban lefektetett nagy bölcse- ségről, amelyben 100 évnek előtte már lefektették, pontokba szedték, részletesen kör- vonalazták az öntudatos és katolikus ember teendőit egyháza érdekében s ennek a munkának olyan keretet, szervezetet adlak, amelynél jobbat kigondolni és megalkotni ma sem lehet. Ez a társulat, legnagyobb elismerésül legyen mondva, 100 évvel megelőzte a kort és 100 esztendőn keresztül eredményes Actio Catho- licat, eredményes apostoli munkát végzett. Különös nyomatékkai foglal helyet az egyesület alapszabályaiban az Isteni Gondviselés iránti mélységes imádatnak és hálának a gondolata. Az egyesület harmadik célja a közős istentisztelet külső fényének gyarapítása, öregbítése. Az egyesületet alapitő boldogemlékü ősöket az a tudat járta át, hogy az Isten nemcsak a papok Istene, hanem a népé is s hogy a szentmise és a többi nyilvános istentisztelet nemcsak a papok miséje, istentisztelete, hanem elsősorban a népé, a közösségé, amelynek a pap csak képviselője, csak közbenjáró Isten és a népe köpött. A nyilvános istentiszteleti közös, kollektív közös istentisztelet ténykedés s éppen azért a pap maga nem is tudja, ha még úgy 2 akarja is kifejteni azt a fényt és kfilső pompát, amely az Úristent I megilteti. Közre kell működni má- j soknak, a híveknek is. És ezt a közreműködést vállalták és dicséretes, elismerésre méltó módon teljesítették is a Társulat tagjai. A negyedik gondolat, amely az alapszabályokban az egyesület céljaként szerepel: a társadalmi szolidaritás, a felebaráti szeretetnek gyakorlása élőkkel és holtakkal szemben. Itt éreznünk kell Szent Pál apostol hasonlata szerint, hogy valóban egy test, egy testület vagyunk Krisz- tns titokzatos teste, amelynek feje Krisztus s mi mindannyian ennek a testnek tagjai. S tudjuk, hogy bármely kicsi testrésznek, tagnak, szervnek valami baja, fájdalma van, bajában, fájdalmában az egész test osztozik, de éppúgy, ami kellemes és jó az egyik tagnak, örömöt, jóleső érzést okoz az a másik tagnak is. S ugyancsak Szent Pál másik gondolata, hasonlata szerint valamennyien egy épületet, egy házat képezünk, amely Krisztuson, a szegletkőn, a fundamentumon pihen és nyugszik. Krisztus az alap, mi az egyes téglák vagyunk ebben a házban. Ha azonban itt-ott kihull egyik, másik tégla, vagy meglazul, ingataggá válik az épület, hol itt, hol ott dől be s hol ezt, hol azt temeti maga alá, vigyáznunk kell, hogy szorosan tapadjon egyik tégla a másikhoz, hogy egyse mozogjon meg, hulljon ki, más szóval törődjünk egymással és segítsünk szeretettel egymásnak, most a háborús küzdelemnek idején fokozott szeretettel, hatványozott jóakarattal. S az elhunytak iránt tanúsítsunk továbbra is olyan figyelmet, megbecsülést, mint eddig. Vegyünk szívesen részt temetésükön. hisz tudjuk tapasztalatból, hogy ez nemcsak az elhunyt iránti meg- tisztelés, hanem nagyfokú vigaszta- talás a gyászoló hozzátartozóknak. Ezek a Polgári Társulat alapszabályainak vezető gondolatai, eszméi. Az alapszabály egyúttal szankciót, büntetést is tartalmaz: a bűnösen botrányos, kicsapongó életüeknek kizárását, kirekesztését a tagok sorából. Erre azonban hiszem, nem igen van szükség. Bámulatos éleslátás, gyakorlati célkitűzés a nemes és magasztos eszmék hódolatos szolgálata jellemzik a Társulat alapszabályát. Bátran hiszem, hogy ennek a célkitűzésnek, nemes programnak megfelelt a közel százesztendős gyakorlat is. Ha volt is néha lanyhulás, süllyedés a buzgóságban, ez többnyire a nehéz, küzdelmes idők velejárója volt. Ma azonhan egy uj kornak a küszöbén állunk. A magyarság harca keleten ismét a keresztes háborúk jegyében A1L A vörös istentelenség és erkölcstelenség ellen védik tagjaink és Társulatunk tagjainak hozzátartozói a magyar hazát s benne az ezeréves magyar katolicizmust s vele együtt az egész nyugati kultúrát Nagy a harc, véres, sorsdöntő a küzdelem, fájdalmas az áldozat, de ahol a becsület, az igazság, az önzetlenség, a hősi áldozat, a vallás és erkölcs szolgálata — ott az Isten is s ott lesz a végső győzelem is. A frontról hazatérő katonáink lelkében mélyebben él az Istenhit s nagyobb bennük a tiszta erkölcs tisztelete, mint itthon a frontmögöttiekben s bennük azelőtt volt. Leveleik is azt bizonyítják. Nem kétséges, hogy ennek a háborúnak a nyomán el fog mélyülni majd a vallásos érzés itthon és a frontotjárt magyar hősöknek a bűz- gósága lesz a záloga a mi Társulatunk további virágzó életének is. Hitek Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — meny ország I IdőjelzésHőmérsékleti szélsőségek és csapadék Szekszárdon, 1943 február 18—24-ig. Hőmérséklet maximum: 15'8C° február 24-én, minimum: —1*0 C° február 18*áu. .. Csapadék nem volt. — Áramszünet. A máza—szekszárdi távvezetéken végzendő javítási munkálatok miatt Szekszárd városában f. hó 28 án, vasárnap délelőtt 6 órától 11 óráig az áramszolgáltatás szünetelni fog. — Enyhítsünk szegény sebesült katonáink szenvedésein. A tolnamegyei Vöröskereszt felhívást intéz azokhoz a jószivü emberekhez, akiknek almából van még készletük. Bármilyen csekély mennyiséget hálás köszönettel fogad a sebesült katonák részére a Vöröskereszt vezetősége. — Apák, testvérek, fiuk kérő szava szól hozzátok; nyissátok meg sziveteket a legszentebb, legszebb kötelesség számára: Adjatok I Az adományokat a vármegyeházán vesszük át. — Nem lesz farsangi vakáció az iskolákban. A vármegye több környékéről azzal a kérdéssel fordultak hozzánk, hogy a gimnáziumi és a polgári iskolai tanulók kapnak-e az idén farsangi vakációt. Illetékes helyről szerzett értesülésünk szerint farsangi vakációról az idén szó sem lehet, mert a tüzelőanyaghiány miatt elrendelt egyhónapos szünet annyira megrövidítette a tanulási időt, hogy a tanmenet beosztása és az előirt tananyag előadása a legnagyobb nehézségekbe ütközik. 1943 február 27. A szekszárdi hadikórház betegeinek megvendégelése. Előző számunkban hirt adtunk már róla, hogy a környék lakossága milyen hazafias szeretettel hozza a maga ajándékait a szekszárdi hadikórházban ápolt betegeknek és sebesülteknek. A napokban Sióagárd ünneplőbe öltözött népe, amely az előző napon keresztül sütött-főzött; hosszú kocsisorban vonult be Szek- szárdra és ünnepélyes külsőségek közt, szeretetteljes módon ajándékozta meg itt ápolt derék vitézeinket minden elképzelhető jóvaL Ugyanúgy tettek a sárpilisiek is és csütörtökön a zombaiak szinpom- pás kedves asszony- és lányserege vonult be számtalan kocsival, amelyek csak úgy roskadoztak a sok nagyszerű kalács, sütemény, gyümölcs és pecsenye terhe alatt Természetesen nem feledkeztek meg a jóféle itókáról sem. Hazafiaslelkü, áldozatos asszonyaink, lányaink, akiknek Szekszárdon való megjelenése látványosságszámba ment, olyan derütkeltő, aranyos bájossággal osztották szét ajándékaikat és olyan szeretetteljes gondossággal foglalkoztak a magyar haza és a keresztény kultúra védelmében megsebesült harcosokkal, amire csak ennek a hazának a női képesek. — Házasság. Szamolányl Lilla, oki. középiskolai tanár, néhai Sza- molányi Gyula ny. pénzügyi titkárnak, lapunk volt költő munkatársának a leánya és dr Liska Béla miniszteri titkár Budapesten házasságot kötöttek. — Husjegyek Szekszárdon. Ismeretes, hogy Szekszárd város vezetősége a lakosság zsiréllátásának biztosítására maga vág hízott sertéseket és azok húsát és tepertőjét a két városi husszékben a lakosságnak kiméri. A polgármester a húsellátás zavartalan lebonyolítására bizonyos rendszert kíván bevezetni és ennek a megkönnyítésére a városi közélelmezési hivatal kék és rózsaszínű husjegyeket fog kibocsájtani aszerint, hogy a közönséget lakása fekvése szerint mely körzetbe osztják be. A polgár- mester úgy intézkedett, hogy a város lakosságának a Sédpataktól délre lakók március havában csak csütörtökön, a Sédpataktól északra lakók pedig a szombati napon kaphatnak sertéshúst úgy a Béla-téri, mint a Pürdőház-utcai husszékek- ben. Az előbbiek rózsaszínű, az utóbbiak kékszinü vásárlási utalványt kapnak, amelyet a városi köz- élelmezési hivatban (Vörösmarthy- utca 7. sz. a ) kell kiváltani. Kívánatos, hogy e vásárlási utalványokat mindenki még március hó 2-ig beszerezze, hogy már a 4-én esz- közlendő sertéshús kimérésénél ezen utalványok birtokában legyenek, mert azokat a kimérésnél fel kell mutatni. Eláll majd a szeme-szája, Hogy gyullad meg szene-fája Gyehenna alágyújtóssal. Kapható: Steiger István tűzifa-» kereskedőnél, Alkotmány-u. 1. sz.