Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)
1943-11-13 / 82. szám
TOLNAMEGYQ ÜJSifl 1943 november IS. támasztja alá. A közellátás uj rend* szerében tehát arra törekedtünk, hogy olyan intézkedésekkel bizto- sitsuk az ország ellátását, amelyeket elég egyszer megtanulni s azután azt évről évre a gyakorlatban alkalmazni. Nem fogunk kísérletezni, hanem rendet teremtünk egyszer s mindenkorra. Ma túl vagyunk a rendszer tüzpróbáján s tudom, hogy az eredményekben jelentős része van a kedvező gabonatermésnek, de érzem azt is, hogy ezeket az eredményeket a jegyzői kar önfeláldozó munkássága nélkül még sem értük volna el. A magyar jegyzők a háború negyedik esztendejében öregbítették azt a jó hírnevet, amely a magyar jegyzői karnak mindenkor sajátja volt. Nehéz időkben fokozottabb a vezetők felelőssége — fejezte be dr Sí ász Lajos beszédét — mert nemcsak saját cselekedeteikért felelősek, hanem számot kell adni a gondjaikra bízott emberek cselekedeteiről is. Drága kincs van kezükre bízva, egy-egy falu népe. Életük sok sok embernek szolgál például és cselekedeteikről sokan következtetnek az államvezetők cselekedeteire. Százszoros felelősség nyugszik ma vállaikon, mert munkájuktól, működésüktől, nevelésük eredményétől függ nagyrészt országunk jövője. Egy nehéz feladatot sikeresen megoldottak rendkívül súlyos körülmények között. Ez megnyugvást ad s biztosíték arra, hogy a magyar közigazgatásnak a magyar jegyző mindig egyik fő erőssége. II szorvosmarbo igénybevételével kapcsoiato:an eléírt nyomtatványait: „lsenvbevetell elölrúnyzat" és «Gazdűlkodúk értesítése oz IjenyöEBÉtelför a Molnár nyomdai müintézetnél Szekszárd, rendelhetők meg. A megrendelt „Értesítésiekhez az „Igéoybeveteli előirányzatból a szükséges példányszámban díjmentesen szállítjuk. Süni sfóétaz éj,dühöng a déli széL de aasbáskbaa »indent effelejtftrt, ka vas apr éj Philips rádtóak. PHILIPS RADIO Külügyi Szemináriumi előadás Tolnavármegye Törvényhatósági Iskolánkivüli Népművelési Bizottsága november lO-i Kü ügyi Szemináriumán dr Mihályffy Antal belügyminiszteri osztálytanácsos tartott előadást: *A szociálpolitika nemzetközi vonatkozásai“ cimen. A mindvégig élvezetes és nagyvonalú előadás a világháború előtti nemzetközi megállapodásokkal és szerződésekkel, valamint a magyar kormány széles néprétegeket érintő szociális törvényeivel foglalkozott és ismertette a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak a két világháború között kifejtett szociális tevékenységét. Szikora Lajos, a vármegyei közjóléti szövetkezet igazgatója üdvözölte dr Mihályffy Antalt, üdvözlő szavaiban rámutatott arra a tényre, hogy a szociális problémák megoldásának a lehetőségei ma már a társadalom széles rétegeit foglalkoztatják. Dr Inotay Ilona, vármegyei szociális előadó mondott köszönetét az előadásért úgy a hallgatóság, mint a vármegye szociális szerveinek a nevében. Igen ötletes és nagy tetszést kiváltó záróbeszédében rámutatott az ONCsA működésének jelentőségére és arra a nagy és megértő érdeklődésre, amivel a szociális munka iránt viseltetnek a közigazgatás irányítói. A szeminárium legközelebbi, november 13 i előadója dr vitéz Nagy Iván kultuszminisztériumi osztály- tanácsos. Előadásának a cime: „Nép, nemzet, nemzetiség“. Ugyanekkor lesz a szeminárium zárása is. Tolna vármegye Iskolánkivüli Bizottsága kéri a szives érdeklődőket és a szeminárium látogatóit, hogy a zárást követő vacsorára a Kaszinó vendéglősénél, vagy a Népművelési Bizottságnál szombaton délig (Telefonon 20—19) jelentkezzenek. JlUelc Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország — menyország Három őszi vendég: Köd Előtte* sflrfl szürkén messze nyúlik... Mögöttem, mint nehéz függöny lezárat. Hiába nézem hosszan... életűmig, ölmos homálya két szememre hullik s lassan szivem is vakká lesz... elárvul... Esd Kip-kop kopog az ablakos és tócsa nő az udvsron ..» Az utcán lázós emberek, a fák alatt levél-hegyek ... Csurog csatorna és eresz ... Az ember morgó medve lesz . •. a meleg most oly jóleső ... Pedig nem történt semmise, esik megfakult az ég sziué... s megjött a hüs eső... Dér Reggelre minden háztető fehér... A sár szinte csonttá fagyott... S mire az ember már a kertbe ér, minden virág halott... Kása Márton Időjelzés* Hőmérsékleti szélsőségek és csapadék Szekszárdon, 1943 november 4- 10-ig. Hőmérséklet maxim am : é'8 C november 10-én, minimum: —2*3 C* november 7-én. Csapadék: eső és hó 3*8 mm november 5-én, eső és hó 10 2 mm november 8-án, eső és hó 17* 1 mm november 9-én. összesen 3I‘l mm. öt esztendeje, hogy Kormányzó Urunk a honvédség élén bevonult Kassára, — Dr Szakáts Pál képviselő e hétvégi pihenőjét kerületében tölti. — Értesülésünk szerint szombaton, 13-án délelőtt érkezik Szekszárdra. A vasárnapot Sárpilisen tölti, Szek- szárdról hétfőn délután utazik vissza a fővárosba. A szekszárdi kerület képviselője ezúttal ismét megbeszéli illetékesekkel a kerületet érdeklő kérdéseket a egyben alkalma lesz arra is, hogy az általános helyzetről tájékoztassa a kerület közönségét. — Közigazgatási Bizottság. Tolna vármegye Közigazgatási Bizottsága vitéz Madl Kovács Imre főispán elnöklésével £ hó 9-én tartotta rendes havi ülését, melyen a szakelőadókon és a hivatalfőnök tagokon kívül megjelentek: dr Bér- ndth Béla, Dőry Frigyes, dr GŐzsy Tibor, báró Jeszenszky József, Michéll Mihály, báró Schell József, Tolnay-Knefély Ödön és dr Vértesy László választott bizottsági tagok. Dr Zólyomi Kálmán kir. pénzügyigazgató havi jelentésének tudomásul vétele után számos község vezetősége ellen kimondták az anyagi felelősséget a nagy adóhátralékok miatt. Báró Jeszenszky József megköszönte a szedres— kölesdi országút kiépítését, majd a villamosítási programm végrehajtása tempójának gyorsítását kérte. Az alispán, aki ebben az ügyben már járt a minisztériumban, azt javasolta, hogy a főispán is járjon közbe a villamosítás érdekében a kormánynál Dr Berndth Béla a mezőgazdasági motoranyagok hiányát tette szóvá, Tolnay-Knefély Ödön és báró Schell József a mezőgazdasági bakancsakció kérdésére hívták fel a figyelmet. Ebben az ügyben báró Schell József egyébként már ígéretet is kapott személyes utánjárásakor a kormánytól A felszólalásokra Szón- gott Edvin alispán adott felvilágosításokat. majd vitéz Madl Kován Imre főispán megígérte, hogy a minisztériumokban 6 maga is közbenjár a kérelmek teljesítése érdekében. Az egyes közigazgatási ágazatok havi jelentéseinek tudomásul vétele után az albizottságok üléseztek. — Cserkészkinevezés. Dr Palos Bernardin pécsi tankerületi kir. főigazgató, a Magyar Cserkészmozgalom IV. kerületének parancsnoka Gdncsov Károly polg. isk. tanár, cserkészparancsnokot Tolna vármegye központi és völgységi járásának körzeti cserkészvezetőtisztjévé kinevezte. — Városi közgyűlés. Szekszárd megyei város képviselőtestülete f. hó 13 án (szombaton) délelőtt 12 órakor a polgármesteri hivatalban rendkívüli közgyűlést tart. Ezen letárgyalják többek közt a város 1943. évi pótköltségvetését. — Jegyzői kinevezés. A m. kir. belügyminiszter Szalóczy Menyhért kakasdi községi jegyzőt kinevezte a bács-bodrogmegyei Adára községi jegyzőnek.