Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)
1943-11-06 / 80. szám
1943 november 6 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 3 Külügyi Szeminárium Szekszárdon Az Iskolánkivüli Népművelési Bizottság október 304 előadója Gö- möry-Laiml László ny. rk. követ, meghatalmazott miniszter volt a Külügyi Szemináriumon. Az illusztris előadót Tóth Nándor felügyelő igazgató fogadta a bizottság nevében, majd Szongott Edvin alispánnál, a bizottság elnökénél és Oadl János apátplébánosnál tett látogatást. Este a Kaszinóban Kovács szavakkal. November 3-án dr Koós Zoltán felsőházi tag, az Országos Föld-: hitelintézet ny. vezérigazgatója a Szekszárdi Kaszinóban, a Külügyi Szeminárium előadássorozatában zsúfolt teremben tartotta meg nagy érdeklődést kiváltó előadását: »Pénzügyi politika és annak nemzetközi vonatkozása" cimen. A gazdaság- filozófiai magaslatokon járó, nagy I bizottságába kiküldött: Gertig Károly (Boda), Csiky Székely Dénes (Dunaföldvár) és Waldfogel Károly (Potony). A Katolikus Iskola szerkesztői tisztségét Szirom Károly tanitóképzőintézeti tanárra (Pécs) bízta a közgyűlés. Az indítványok során elhatározta a közgyűlés, hogy hódolattal és hálával köszönti Szinyei Mer se Jenő vallás- és közoktatásügyi minisztert, aki erős kézzel oldotta meg a katolikus. tanítóságot félszázadon át keserítő méltánytalanságokat. Az uj tisztikar nevében Malonyay Eelemér világi elnök tett Ígéretet a kemény munkára, majd dr Bencze László egyházi elnök a minden tekintetben I emelkedett hangulatú gyűlést be- | zárta. A szekszárdi Nestlé gyári rt alakulása Pál r. kát. segédlelkész köszöntötte meleg szavakkal az estély előadóját, majd Gömöry-Laiml László tartotta meg diplomáciai intimitásokban bő velkedő közvetlen hangú tanulmányát azujabbkori eseményeket előidéző diplomáciai munka történelméről. A nagy tetszésjt kiváltó előadást vitéz Bér end Iván gimnáziumi c. igazgató köszönte meg színes szép távlatokat felölelő előadásban az arany, a pénz, a hitel és a kamat természetével foglalkozott. A nagytudásu pénzügyi előadót dr Zsigmond Ferenc ügyvéd, bank- igazgató üdvözölte, rámutatva a pénzügyi politika népszerűsítésének szükségszerűségére. A hallgatóság I nevében Schaffer Pál a Nemzeti Bank főnöke mondott az előadásért közvetlen hangú meleg köszönetét. Malonyay Elemér szekszárdi igazgató a Pécsegyházmegyei Tanítóegyesület elnöke Három évi kényszerű szünetelés után ismét összesereglett a pécsi egyházmegye katolikus tanítósága, hogy megbeszélje a vajúdó idők nevelőket érdeklő kérdéseit. Mintegy 250 tanító töltötte meg a Pécsi Katolikus Kör dísztermét. A tanítók gyűlését megtisztelték jelenlétükkel dr Virág Ferenc megyéspüspök, az egyesület védnöke, dr Palos Ber- nardin tankerületi kir. főigazgató, Kiss Lajos kanonok, az egyház- megyei fegyelmi tanács elnöke, Magyar Dezső Baranya vármegye és Pécs szab. kir. város, dr Sulyok Kálmán Tolna vármegye kir. tan? felügyelője stb. A gyűlést a magyar Hiszekegy elmondásával nyitották meg, majd Malonyay Elemér szekszárdi ig. tanító köszöntötte a tanítóság hódolatát és ragaszkodását kifejező szép beszédben a megyés főpásztort. Dr Bencze László, az egyesület egyházi elnöke megnyitó beszédében megemlékezett dr Jakab Béla prépost-kanonok, tanügyi főtanácsosról, aki 7 éven át fáradhatatlan hozzáértéssel vezette az egyesület ügyeit. A közgyűlés a távozó egyházi elnök érdemeit jegyzőkönyvileg örökítette meg. Ezután vázolta a katolikus iskola jelentőségét és a katolikus tanító hivatását a mostani sorsdöntő időkben és Ígéretet tett» hogy minden erejével támogatni fogja az egyház- megyei tanítóságot a nemzetnevelés érdekében kifejtendő értékes és fáradságos munkájában. Az egybegyült tanítóság lelkes örömmel köszöntötte dr Bencze László egyházi elnököt. Vitéz Széky Pál egyesületi titkár jelentésében részletesen beszámolt az 1940 junius 4-én tartott utolsó közgyűlés óta lefolyt hosszú idő alatt történt minden egyesületi és tanítói jelenségről. Kegyeletes szavakkal emlékezett meg honvédeink, köztük a tanító- testvérek hősi teljesítményéről, pél- dátadó magatartásáról és végső áldozatvállalásáról. A titkári jelentés további során alapos részletességgel számolt be az egyesület vezetőségének ama törek- véséről, hogy az egyesületi élet folytonosságát a viharos idők ellenére is fenntartsa, az esperesi körök munkájáról, az egyesület anyagi ügyeiről és az egyesület tagjait ért sok-sok kitüntetésről. Az egyesület kebelében működő Komócsy István Segélyalap az elmúlt ötéves ciklusa alatt 5913 P-vel segített az önhibájukon kívül bajba gyászba jutott tanítókon, az egyesület pénztára 1000 pengőt fordított segélyezésre és 300 pengővel támogatta a pécsi tanítóképző ifjúságát Az egyesület tehát szociális téren is jó munkát végzett. A zárszámadások és költségvetés előterjesztésére és elfogadása után a tisztujitásra került a sor. Titkos Szavazás utján a következő tisztikart választották: világi elnök: Malonyay Elemér ig. tanító (Szekszárd), al- elnökök: Tiresi Polikárp ig. tanító (Kovácsszénája) és id. Bodó László ig. tanitó (Sásd II.). Titkár: vitéz Széky Pál tanitóképzőintézeti tanár (Pécs), főpénztáros: át Fekete János tanitóképzőintézeti taaár (Pécs) jegyzők: Kottái Ferenc II. (Somogy- bányatelep) és Makár Béla (Vásáros - dombó). A választmány választott tagjai: vitéz Mezey László ig. tanitó (Sásd), Nemes János ig. tanitó (Hosszuhetény), Geyer József ig. tanitó (Paks) és Hadfy Béla k. tanitó (Chora). Számvizsgáló bizottság : Bálványos István (Lovászhetény), Raffay Sándor (Szekszárd) és Nagy Károly (Ritiicspuszta). Bíráló bízott ság: dr Fekete János és Szirom Károly (Pécs), id. Bodó László (Sásd II.) és Kozáry György (Értény). A Komócsy István Segélyalap hetes Még a nyár végén, a magyar sajtóban elsőnek emlékeztünk meg arról az örvendetes elgondolásról, hogy a svájci világhírű Nestlé féle tápszergyári részvénytársaság működési körét Magyarországra is ki akarja terjeszteni és az egész országban tanulmányokat végeztetett annak a megállapítására, hogy hol lehetne legmegfelelőbben felállítani a készítményeivel kelet felé is gravi- táló magyarországi tápszergyárat. Szekszárd és több más város kínált az uj vállalkozás számára letelepedési lehetőséget. A körülmények egybevetése és a viszonyok szigorú elbírálása után azonban az érdekeltség akként döntött, hogy a gyárat Szekszárd határában, a Sió mellett fekvő és a város tulajdonát képező tizenöt katasztrális holdnyi területen fogja megépíteni. A svájci Nestlé Konszernnek úgyszólván az egész világot bejárt szakemberei : Hoffmann Rudolf igazgató és Friedli Arnold mérnök az utóbbi hónapokban többször jár tak Szekszárdon és az ő véleményük alapján k rült az egyelőre napi 5000 liter tejet feldolgozó nagyszerű ipartelep Szekszárdra, amely nemcsak fekvésénél, hanem környékének gazdasági adottságainál fogva is legalkalmasabbnak látszik ilyen vállalat elhelyezésére. A több tucatnyi különféle tápszert előállító gyár ugyanis mása lesz a Lac Liman (Genfi tó) partján fekvő Vevey-ben levő anyagyárnak. — Világszerte nagy becsben álló gyártmányait azonban itt magyar tej, magyar cukor, magyar liszt és egyéb magyar mezőgazdasági termék fel- használásával fogja készíteni és azokat magyar aluminiumdobozokban hozza majd nemcsak itthon, de külföldön is forgalomba. Emellett a szekszárdi gyár egyelőre körülbelül 200 magyar munkáskezet fog majd foglalkoztatni. A szekszárdi gyár építésének elhatározásával egyidőben a konszern már meg is alakította a Magyar Nestlé Részvénytársaságot, amely 500.000 pengő alaptőkével kezdte meg működését. A Magyar Országos Takarék- pénztárnál nyitott részvénybefizetési számla tanúsága szerint a vállalat részvényeit a következők jegyezték: A. G. /űr Nestlé Prodacle (Vevey) 100, Participations Indrustr lelles „AFIBU (Ntíucnatei) 375, Industrie Trusx A G. (Zürich) 335, Abegg- Haegler C. f. nagyiparos (Zűrien) 70, dr Bodmer Henry vezérigazgató (Zürich) 60, dr Naef R M. vezér- igazgató (Zürich) 40 és Waldesbühl Theodor igazgató (La tour de Peilz) 20. Az alakuló kö'eyű'és az igazgatóság tagjaivá Waldesbühl Theodor!, Stauffer Károly Vilmos részvénytársasági igazgatót és ifj. dr Pétery Ferenc ügyvédet választotta meg. A vállalat ügyvezető Igazgatója Hoffmann Rudolf lett, aki a svájci alapítók felhatalmazása értelmében széles hatáskörrel vezeti a részvénytársaságot. Hoffmann Rudolf igazgató, mint értesülünk, a napokban üzleti ügyek elintézésére hazautazott Veveybe, honnan hamarosan visszatér Budapestre, hogy vezesse a szekszárdi gyár létesítésének előkészitő tárgyalásait és vele együtt ismét Magyarországra jön Friedli Arnold mérnök is, aki majd az építkezés, valamint az üzembehelyezés műszaki feladatait intézi. Hoffmann Rudolf, a részvénytársaság ügyvezető-igazgatója sokat megfordul majd nálunk és megnyerő egyénisége bizonyára hamarosan kedvelt tagja lesz a szekszárdi és környékbeli társaságoknak is. Viszont imponáló világgazdasági ismeretei révén sokszor értékes útmutatásokkal szolgálhat majd vármegyénk üzleti világának. A szekszárdi gyár építő terveinek ismertetésére azok elkészülte után vissza fogunk térni, mert úgy véljük, hogy e nagyfontcsságu létesítmény részletei érdeklik közönségünket. Hangverseny Győnkőn A Gyönki Iparosok és Kereskedők Körében nagyszabású hangverseny volt, melyet id. Nánásy Géza ny. ref. iskolai igazgató által vezetett az Iparosok és Kereskedők Dalköre s az ő zenetanitványainak közreműködésével rendeztek. A kiváló muzsikusmestert pro- logjában Ternay Jenő ref. főgimn. tanár üdvözlé, rámutatva arra a nagy zenei kulturmunkára, melyet id. Nánásy közel négy évtizede Gyönkön kifejtett s aki,ma is dolgozik a zenekultúráért Majd üdvözlé a közreműködőket s a közönséget. A tetszéssel fogadott prolog után ifj. Nánásy Géza kíséretében Vdrkonyi Klára Tépett nagy tetszésnyilvánítás közepette a színpadra s 4 kézre művészies kidolgozásban Nánásy: Nyitányát adták elő zongorán. Mindkettőjüket sokáig ünnepelte a közönség. Wagner: Zarándokok kará t id. Nánásy Géza vezetése mellett a Dalkör adta elő. A Tannhäuser opera e gyönyörű részletét finom« hangszinezéssel élvezte a közönség. Ünnepelte a karnagyot s a dalosokat. Mozart: Menüettjét, Schubert: Sóvárgását és Köhler: Andantino ját Erlemann Margit, Heil Judit, Vár- konyi Klára és ifj. Nánásy Géza I adták elő hegedűn és zongorán,