Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)

1943-09-01 / 62. szám

1943 szeptember 1. 3 TOLNAMEGYEI DJSÄG Eladó Tolnán mintegy 60 kishold nagyobbrészt szántóingatlan. Érdeklődni lehet: 364 Baján, SCHLEIER ÁKOSNÁL. — Mezőn szántó fiút agyon- sujtott a villám. Augusztus 27-én Zomba fölött hatalmas zivatar vo­nult át és a villám három helyen is becsapott, tfizeket okozott. Ugyan­akkor a mezön szántó Steiner Já­nos 15 éves zombai gyereket és egyik lovát a villám agyonsujtotta. A szerencsétlen fiút a község nagy részvéte mellett temették el. — Javítják a belvárosi templom őráját Augusztus hó 30 tói, hétfő­től szombatig a szekszárdi belvárosi templom toronyóráját javítják, amire ezúton figyelmeztetjük a város kö­zönségét. — Ablaküvegek védelme. Tud­juk azt, hogy a légitámadások egyik velejárója, hogy a ledobott romboló bombák szívó- és nyomóbatására bizonyos körzetben az ablakok összetörnek. Az ablak ma már drága kincs, amit kicsiben is nehéz beszerezni, nagyobb tömegben pedig csaknem lehetetlen pótolni. Sokan sűrűn ragasztott papircsikokkal igyekeznek megvédeni az ablak­üvegeiket. Ma már tudjuk, hogy ez a megoldás semmi védelmet nem jelente Az a lakás pedig, amelyik, ha egyéb kár nem is éri, összes ablakait elveszti, aligha használható lakásnak. Az ablakok védelme majd­nem minden lakásban megoldható Ügy, hogy az ablakok belső tábláit leakasztjuk, alkalmas helyen be­csomagolva raktározzuk. Tárolásra legalkalmasabb hely a pince, ahol a légnyomás veszélyével szemben jegjobb védelmet találunk. A meg­maradt ablakokat is célszerű légi­riadókor kinyitani, hogy a légnyo­más minél kevesebb kárt tehessen az üvegekben. Életunt aggastyán. Lipták István ■'85 éves dunaföldvári szegényházi gondozásban levő ember öngyilkos, sági szándékból a szív táján késsel megszurta magát. Dr Roznay Zsig- mond dunaföldvári orvos, aki meg­vizsgálta és első segélyben része­sítette, azt a véleményt adta, hogy a sérülés nem mély és nem élet- veszélyes. A sérült azonban hama­rosan meghalt. Súlyos szervi szív­bajban és egyéb fájdalmas beteg­ségekben is szenvedett és valószínű, bogy ezek következtében állott be a sérülés után a halál. — Biborhere és lucerna vető­magoltáshoz ingyenes „Qaktonit“ vetőmagoltó kultúra kiosztása. Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara a földmivelésügyi miniszter engedélyezésével Tolna vármegye gazdaközönsége részére biborhere- és lucernavetőmag oltásához kísér­leti termelés céljára díjmentesen oszt szét „Baktonit“ vetőmagoltó kultúrákat. Felhívjuk azok figyelmét, akik vetőmagoltó anyaggal bíbor- here és lucerna vetőmagoltási kísér­letet szándékoznak végezni, a mos­tani vetési időszakban igényléseiket postafordultával a kamarához küld­jék be, hogy a vetőmagoltó anyag azonnali leszállítása érdekében in- tézkedhessék. Az igénylési bejelen­tésekben közölni kell, hogy hány 1 holdon szándékozik a kérelmező kísérletet beállítani és a két növény közül melyiket ? A használati utasí­tás minden üveghez mellékelve van. — öngyilkos lett egy szerel­mes katona. Ónána-pusztán Futó Ferenc tényleges katonai szolgála­tot teljesítő honvéd a gyümölcsös kertben egy diófára felakasztotta magát és meghalt. Dr Éberhardt Károly orvos a hullát megvizsgálta, de rajta oly elváltozást, vagy nyo­mot nem talált, amely bűncselek­ményre engedne következtetni. A halál oka fulladás. Az öngyilkos­ság OKa szerelmi bánat. — A kiváló gyógyhatású és korszerűen kiépített PA RÁD-fürdő idénye szeptember 30-ig. Arzén-, vasas-, tinisós- és szénsavasfürdők. Modern vízgyőgyintézet. Ivókúrák. Modern berendezésű folyóvizes 300 szoba, 126 hold park. Diétás ellátás, kitűnő konyha. Szeptember havában olcsó utóidényi árak mellett főidényi fürdőélet. Szobarendelés fürdőigaz­gatóságnál Parádfürdő. Telefon: Párád 1. — Pincebetörés. Dezső' József tamási földmives szurokhegyi prés­házának csúcsfaldeszkáját ismeret­len tettes kibontotta és a pincéből drótot és körülbelül 40 — 50 liter vörösbort ellopott. A nyomozás folyik. — Pakson kifogtak a Dunából egy női hullát. Nagy József paksi lakos a Dunából Paks alatt kifogott egy 20—25 év körüli női hullát. Az orvosi vizsgálat szerint a holttesten, amely egy napja volt a vízben, semmi külsérelmi nyom nincsen. A királyi ügyészség a temetési enge­délyt megadta. — Hormonkúrák öregségi na- gyothallás ellen. Az öregség be­álltával nemcsak a látás gyöngül, hanem a hallásban is sokszor zava­rok állnak be. Különösen egyes magas hangokra nehezen reagál, ilyenek pl. a csengő, tücsökciripe­lés, madárdal, stb. Ezenkívül a za­jos helységben történő beszédet is nehezen különbözteti meg az öreg­ségi nagyothalló. Kutatók már hosz- szabb idő óta vizsgálják az öreg­ségi nagyothallás okát, amelyet többnyire gyakori fülzúgás előz meg. Egy gráci orvosnak sikerült az öregségi nagyothallást hormon- kezeléssel gyógyítani. — Szigorúan betartott adagolás mellett a hor­mont befecskendezés, vagy bevevés alakjában adják a betegnek. Az eredmény igen meglepő. A zavaró j fülzúgás ugyanis rövid időn belül ' teljesen megszűnik. Az idejében megkezdett hormonkúra tehát meg­akadályozza az öregségi nagyot­hallás beálltát. — Alaptalan riadalom. Braun Henrik felsőnánai cséplőgéptulajdo­nos feljelentést tett, hogy a kerék­párjáról ellopták a kabátját Hőgyé- szén ugyanis betért olajat vásárolni az egyik üzletbe és az olaj kimé­rése után kiment, hogy az üzlet lépcsőjéhez támasztott kerékpárjá­ról levegye a kabátját, amelyben 280 pengőnyi összeg és egy kar­óra volt. Akkor vette észre, hogy a kabát hiányzik: valaki ellopta. A csendőrség megállapította, hogy Braun kabátját nem lopták el, mert az leesett a kerékpárról. Scheffer Anna és Indich Julianna hőgyészi gyermekek találták meg a Széchenyi- utcában. A talált kabátot a két gyermek nyomban be is vitte a csendőrőrsre. — Uj postai levelezőlapok kerülnek forgalomba. A postai díjszabás egyes tételeinek megvál­toztatása következtében a 8 és 24 filléres levelezőlapok előállítása meg­szűnik. A távolsági forgalomban eddig használt 12 filléres levelező-! lap helyett sötétzöld nyomású 18 filléres és ugyancsak sötétzöld nyo­mású 18—18 filléres válaszlevelező­lapok s 20 filléres, 30 filléres zárt­levelezőlapok és 12 filléres helyett I 18 filléres értékjelzésü, de 20 fillé­res eladási áru megbízási lapok kerülnek forgalomba. Az eddigi barna 12 filléres levelezőlapok a helyi forgalom számára továbbra is megmaradnak. — Elvesztett pénztárca. Bene­dek Benőné sz. Flach Erzsébet sió­agárdi lakos bejelentette a rend­őrségen, hogy bejött Szekszárdra a betegen fekvő nővérét megláto­gatni és magához vette férjének 750 pengőt tartalmazó pénztárcáját, amelyet Szekszárdon elvesztett. A nyomozás megindult. Az uj számlailletékek. A pénz­ügyminiszter rendeletet adott ki a számlalistákkal kapcsolatos kérdé­sek szabályozásáról. A kereskedők vagy más iparűzők saját üzletük tár­gyairól vagy azoktól várható köve­telések felől üzletfelek részére ki­állított olyan irat első példánya számla árujegyzék, kimutatás, könyv­kivonat, elszámolási jegy után a kö­vetkező illetékeket tartoznak fizetni TELEFON: 22—11 VILÁG­MOZI IpupriO« MMNMJfayf Szerda, szeptember 1 Csütörtök, szeptember 2 6 és 8 órakor A Kivinsághangverseny testvérfilmje. Egy házasság majdnem kettétörik, mert az asszony nem (tud a színpadtól megválni. TÁBORI SZÍNHÁZ 1 Az előadások kezdete: hétkBznapokon: 6 és 8 óra­kor, vasár- és ünnepnap# kei: 2, 4, 6 és 8 órakor. Főszereplők; Heli Finkenzeller, René Deltgen, Lothar Firmans, Hilde v. Stolz és azonkívül a filmben Höpfner Margót és Hédy kiváló táncművészek. UFA VILÁG HIR ADÓ EladÖ háZ« Tolnán, 700 51 telekkel, a központhoz egész közel. — Bővebbet ugyan ott Krausz ácsmester, vagy Schleicher Ákos, Baja címén. 368 Ha az iratban feltüntetett érték fő összege az 50 pengőt meg nem haladja 5 fillért, 50 pengőnél több, de 100 pengőnél kevesebb összeg után 10 fillért, 100—200 pengőig 20 fillért, 200—500 pengőig 50 fil­lért, 500—1000 pengőig 1 pengőt, 1000 pengőnél nagyobb összeg után minden megkezdett ezerre 1 pengő illeték esik. — Tizhónapos kereskedelmi tanfolyamot nyit Budapesten a Ba­ross Szövetség 17. életévüket betöl­tött keresztény ifjak és leányok szá­mára, akik a polgári iskolának, vagy a gimnáziumnak legalább 4 osz­tályát elvégezték, de beiratkozhat­nak középiskolában érettségizett, vagy tanitóképzőintézetet végzett fiuk és leányok is. Tantárgyak: kereske­delmi és jogi alapismeretek, ma­gyar kereskedelmi levelezés, könyv­vitel, kereskedelmi és politikai szárn^ tan, gyorsírás, gépirás. Az előadá­sok folyó évi november hó 3-án délután 9A 4 órakor kezdődnek és délután 3-tól 7-ig lesznek. Beirat­kozási dij 40 P. Tandíj 300 P, mely havi 30 pengős részletekben űzet­hető. A beiratkozásoknál benyúj­tandó a születési anyakönyvi kivo­nat és az iskolai végzettséget iga­zoló bizonyítvány. Beiratkozni hét­köznaponként délelőtt 11-től 2 ig és délután 5-től 7-ig VIII., Vas-utca 9. szám alatt lehet. Vidéki hallgatók beiratkozhatnak a szóban lévő két okmánynak és 40 P beiratkozási díjnak postán való beküldésével. '— Eltörött a lába. Loósz Hen­rik 16 éves hidasi lakos homokot fuvarozva, kocsijával a hegyről akart lemenni és a kereket a me­redek lejtőn meg akarta kötni. Köz­ben a lovak megindultak, Loósz ballába a kerekek alá került. A kerekek a szerencsétlen ember lá­bát két helyen eltörték. Beszállítot­ták a szekszárdi kórházba. — Ellopott lószerszám. Götz Márton kisdorogi földmives istáló- jából egy pár 700 pengő értékű használt lószerszámot ismeretlen tettes ellopott. A nyomozás a tettes felderítésére megindult. — Érdekes sporthír. Cseh II. László, a népszerű „Cseh Matyi*, a volt Hungária FC sokszoros vá­logatott csatára szeptember hó 1-én délután 5 órakor a szekszárdi Le­vente Sportpályán szövetségi edzést tart. Úgy tudjuk, hogy a TSE fel- oszlófélben van, mégis a játékosok között nagy örömet keltett a hir, mert a szekszárdi labdarugó sport múltjának megbecsülése ez. A fej- - lődő levente labdarúgásra pedig csak előnyös, ha egy ilyen nagy- tehetségű régi játékos ízelítőt ad a labdarúgás szépségeiből. Ezúton is felhívjuk a játékosokat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg í az edzésen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom