Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)

1943-04-24 / 28. szám

TOLNAMEGYEI ÚJSÁG 7 Elkészülésük után klinikai alkal­mazásra és ellenőrzésre került a sor és az eredmény az lett, hogy ha a háború után a kakaóvaj útja újból szabaddá válik, a magyar gyógysze­részet esetleg nem is lesz rászorulva, mert a keményített napraforgóolaj a klinikai megfigyelések és ellenőrzések szerint, sokkal teljesebb gyógyászati hatású. A kakaóvajnak megvan az a tulajdonsága, hogy testmelegben túl­ságosan gyorsan olvad, bevonja a testfelület falát, a bennelévő gyógy­szer lessan szívódik fel, egy része kárbavész. A keményített napraforgó- olajból készült kúpok viszont lassab ban olvadnak fel, következésképpen a bennük lévő gyógyító hatóanyag teljesen és tökéletesen felszívódik, a gyógyszerből tehát semmi sem megy kárba. Vagy vizsgáljuk meg a tengeren túlról származó, annyira kedvelt iz­gatószerek dolgát. A koffein hiányá­tól a nagyközönség sok bajt várt. Kiderül, hogy a koffein és a hozzá hasonlatos doppingoló szerek töké­letesen nélkülözhetők, szinte fqles legesek, mert egész sor hazai szár­mazású gyógyszer legalább olyan jó, ha nem alkalmasabb. Még az élet­veszély esetén, amikor injekciózás !943 április 24. Elmúlt boldogságom, elvesztett ott­honom emlékét élénkiti fel lelkem­ben a tavasz varázsa. Az első ibo­lyát, amelyet az uram minden esztendőben maga szedett nekem a kertünkben, a leveledző orgonabok­rokat, melyeknek árnyéka alatt oly sok szép tavaszt éltünk át s a kis vándormadaraink énekét. Minden, minden előttem van most, a feltá­madást, Husvétot váró időszakban. Minden elmúlik egyszer, sok szép álom s megannyi szép valóság, melyeknek értéke akkor nő nagyra, hatalmasra, mikor már csak emlék, mikor már visszahozhatatlan. A visszaemlékezés szárnyain át szebbek a bokrok, a gyümölcsfák, melyeket valamikor mi ültettünk s melyeknek virágait, gyümölcseit más szedi már helyettünk. Kihűlt a kéz, mely ültettgette, gon dozgatta őket. Akkor azt hittük, Hogy minden, minden örökre a miénk lesz. Szép, boldog Husvétok voltak azok, amikor gyermekeinket idegenből ha­zavártuk, meglevelesedett fákkal, bok­rokkal, szép otthonunkba, fehér ka­lácsra. Egy hűvös őszi este, váratlanul tört ránk a vihar. Örökre lezárt a halál két értünk aggódó jóságos sze­met s megállt egy nemes szív. Hóviharos téli napon léptem ki utoljára azon a kis kapun, amslynek kilincsére oly sokszor tette rá fáradt kezét egy családjáért élő gondos csa­ládapa, mikor munkájából hazatért. Az első tavasz, mit a háztól távol töltöttem, uj meg uj temetés volt számomra. Temettem mindazt, ami — most tudom csak — az életem­ben szép volt. ról van szó, sem veszedelmes a kof­feinhiány, mert a koffein injekció he lyett tökéletesen megfelel a mester séges kámforból készült injekció. Mindent összevetve: a magyar gyógyszerellátásban a betegek gyó­gyítását és életbenmaradását illetően semmiféle visszaesés nincs, sőt igen sok tekintetben még javulást is bo zott a magyar kutatómunka, holott a nagyközönség a megszokott és kedvenccé vált gyógyszerkülönleges-« ségek elmaradása után hajlandó volt azt hinni, hogy a »gyógyszerhiány katasztrofális lesz«. — Az illetékes gyógyszergazdálkodási tényezők el­lenőrző munkájuk során már össze­állították mindazoknak a különleges­ségeknek névjegyzékét, melyeknek gyártását akár külföldön, akár ide haza a gyógyanyaggal való takaré­koskodás és az észszerű felhaszná­lás érdekében beszüntették. Az a kö­rülmény tehát, hogy a gyógyszerész ezt vagy azt a különlegességet már nem tudja kiszolgálni, csak a gyógy­szerluxus megszüntetését jelenti. Min­den szükséges gyógyszerünk megvan, rendelkezésre áll, a beteg azonban ne a különlegességben, hanem az or­vosban és a gyógyszerészben bízzon. Eszembe jutott minden, ami a régi otthonomban töltött tavaszokon történt. Minden tavaszon egy reggelre uj, de jól ismert hang ütötte meg fülün­ket. »Huncut a bírói« Kis rigó éb- resztgetett. Ilyenkor az én korán­kelő uram besietett szobámba és új­ságolta: Megjött a rigónk I Egyszer nagy szomorúság érte a házat. A kis madár leesett a fáról. Kis szárnya eltört, valami ágban akadhatott meg, nem tudni. Szere­tettel kötözgettük, gondozgattuk, ápolgattuk a kis beteg rigót. Egy napon örömmel láttuk, hogy a gyenge csontok összeforrtak. Alig örvendez tünk a kis állat gyógyulásán, hirte­len kirepült kezünkből, egyenesen föl a nagy diófa tetejére s nyomban el is kiáltotta csufolódó mondókáját: Huncut a bíró! Következő tavaszon már nem hall hattam vidám fütyörészését, most már idegenek lakták a házat. Csak jártam a temetőt, hordtam a piacon vett orgonákat s hazudtam. Igen, hazudtam, azt mondtam, hogy »ott­honról hoztam, a mi kertünkből«, ezek azok, amelyeket te ültettél«. Azjdei tavasz már nem is az én városombanjköszöntött rám. Elsodort az élet onnét, ahol hosszú éveken át éltem és árván maradt most már a sir is. Ma reggel itt az idegen udvaron madárfütty szállt az ég felé. »Hun cut a bíró!« A szivemben megszólalt egy me leg hang: »megjött a rigónk«. Kiszaladtam az udvarra. Fölnéz tem a fára. Kis rigó dalolgatott és röpködött ide oda a fa ágai közt. Néztem, néztem és ahogy lejjebb szállt, megpihent egy egész alacso nyan ringó ágon. Kis parasztfiu állt mellettem. Nézte- nézte a madarat, oldalról rám pislo­gott félénken. — Meg akarod fogni ? Kérdeztem. — Meg ! Felelte a gyerek nagyott nyelve. — Megfoghatom kérem szépen ? Én, aki a madarak elfogdosását mindig elitéltem, kicsit szégyenkezve, szivrepesve mondtam: hát fogd meg Péterke, A gyerek óvatosan az ág mögé került s egy ügyes mozdulattal el­kapta a kis rigót. — Meg vanl — Mutasd Péterke — szóltam 8 elvettem tőle a madarat. Megdob­bant a szivem. A rigó szárnya görbe volt, ott, ugyanott, ahol két eszten­dővel ezelőtt a mi rigónk szárnya, ugyanaz a toll tál an forradáscsomó volt rajt. Testvéri mi fegyver lenen 0 hangod! (Küldőn az írástudóknak) Testvér! ma fegyver legyen a hangod! A szavad korbács, mely lecsapni kész . .. Tüzes versednek láng legyen a rime S az fltemére Győzni robogjon százezer vitézi Testvér! ma harcot zengjen a dal csak . . .1 Győztes csatákra harsogjon a kürt ... I Idegen hangok bomlasztó zenéje Örökre vesszen! Ordítsad túl csak és sohase ttlrd! Hazánk az első ma minden előtti S akiben cseppnyit magyar a vér, Nem nyílik ajka zokogó panaszra S nem csügged el mert Kevesebb jut és barna a kenyér. .. Testvér! szivedben ez nyilai jón dalra, Ezt zengje lantod, ezt zúgja a szád! Erre kötelez véred, magyarságod S ezt kéri tőled Ezer vész közt is megmaradt Hazád! S akkor, ha fegyver lesz majd a hangod, A szavad korbács, mely lecsapni kész; Tüzes versednek láng lesz mind a ríme. .. j Az ütemére S Győzni robog majd százezer vitéz .. .! Kolozsvár, 1943. Kósa Márton. Húsvéti történet »Én Istenem, én Istenem! Miért Hagytál el engem ?« Kiáltott Jézus s ez az égig ért. Megrendült az ég, hogy a föld rengjen. j Aztán levették, kősirba tették. 1 Ez volt a vég. I A fák virultak, zöldeltek mesgyék, I Sarjadt a vetés a magas égre. j Szikla a síron. Benne a holttest. És nihcs egy zokszó, j Tájra és szívre tavaszi szint fest I Az igazságot s életet osztó. A rigónk I A mi rigónk! Valami muzsikált a szivemben, valami fájt, kimondhatatlanul fájt. Valami azt mondta odabent, egy meleg hang: »megjött a rigónk I« — Mért sir ? Kérdezte Péter. Nem feleltem, nem tudtam felelni. Megcsókoltam a madarat, megsimo- gattam, azután elengedtem. Elrepült, ki tudja hova talán csak egy szóra jött, hogy elhozza nekem az otthon húsvéti üdvözletét Péter sirt. talán, hogy velem sír­jon, talán, mert elrepült a madár. Mindenesetre hamar meg vigasztaló­dott, mikor a kezébe nyomott bánat­pénzt meglátta s nyomban el is futott. Én ott maradtam, földbegyökerezve még sokáig. Az ég kékjére néztem, amerre a madár elszállt s ahonnan talán idenéz valaki. Osszenéztünk egy pillanatra s magam sem vettem észre, hogy hangosan mondom, odakiáltom az égre — az Isten nagy ablakára: I Megjött a rigónk I Mária s néhány asszony szemében Csillog csupán könny. Ragyog a nappal és az éj ében. Libben a sorson megszerzett öltöny. Harmadnap simái azt, aki ítél Siratják csendben. De ó nincs sírban... Zug viharzó szél, Árny és gonosz lélek megrebben. »Feltámadott!« »Nincs a holtak között!* A könny felszáradt. Vaksötét gyászra derű költözött, A Judásokra rémület áradt! Jánosi Márta Mint messzi fény ... Mint messzi fény a süppedt éjtszakában, úgy villan néha lelkem rejtekén egy furcsa láng... és pezsdül béna vágyam, hogy keressem újra a régi lázban, amit valaha elvesztettem én .. . Fakó szememben újra régi tfiz ég s kezemben könnyen fut tovább a toll, mint hogyha újra szép játékot űznék i véremben az ifjúság dalol. . i Tűnt szép napoknak ize ég a számon De hol vannak a régi cimborák! Elszállt a nyár, a délibáb, az álom .. . az élet csúf... és nincsenek esodák. . ,1 Megáll a toll. .. fáradtan szól a versem ... a pillanat már elsuhant tovább . . . sötét lesz újra fény-imádó lelkem . i. sivárság üli meg a kis szobát. .; Ki voltam én ...! miért volt kába vágyam .. t? Miért hittem ...? miért volt száz remény.. Miért bolyongtam virágos határban ... mikor csak bus ősz integet felém .: Miért...? miért..,? sajdul a szó a mélyből:.. dobban rá szivem busán néma jajt... Egyszer az ember elindul az égből s harcolva, küzdve a pokolba tart. ..! Késa Márton­HÚSVÉTI ÜZENET . Irta: Péniekné Bereczk Gizella

Next

/
Oldalképek
Tartalom