Tolnamegyei Ujság, 1942 (24. évfolyam, 1-98. szám)
1942-05-02 / 33. szám
TOLNAMEGYEI DJSAfi 1942 május 2. hogy a meszes rézgálic az úgynevezett bordóilé hatását meglehessen vele valamennyire közeliteni. Ennek l Lóczy Lajos professzor hajózhatóvá tételéről Gazdasági életünket a legnagyobb mértékben érdekli az a kérdés, hogy a Balatont hajózható útvonallal kös- sék össze a Dunával, a mi vármegyénkén keresztül haladó Sió-csatorna szabályozása utján. A mi politikusaink több, mint egy évtizede napirenden tartják ezt az ügyet és vitéz Madi Kovács Imre főispán hónapokkal ezelőtt az érdekelt vármegyék nagyobb küldöttségével jelent meg a földmivelésügyi miniszter előtt, figyelmébe ajánlva a Sió szabályozásának sürgős szükségességét és fontosságát. Báró Bánffy Dániel földmivelésügyi miniszter a törvényhozás előtt is elismerte ennek a kérdésnek a jelentőségét, amikor a költségvetéssel kapcsolatban külön szólt a Sió-csatorna megépítésének tervéről. Vármegyénk törvényhatóságának csütörtöki közgyűlésén örffy Imre felsőházi tag foglalkozott ezzel a kérdéssel és rámutatott arra, mit jelent Tolna vármegye gazdasági életének a Sió-csatorna megépítése. Országos érdeklődésre számíthat az a nyilatkozat, amelyet Lóczy Lajos egyetemi tanár tett a Sió-csatornáról, amelynek hajózhatóvá tételével aranykorszak köszönt nemcsak a Balaton környékére, hanem a Sió partjának minden vidékére és ebből az országnak ma még fel sem becsülhető gazdasági haszna lesz. Lóczy Lajos nagy tudós és a Balaton szerelmese. Elmondja, hogy a római cézárok a rabszolgák seregével csatornát kezdtek építeni a Duna és a Balaton között. A Sió alapjait ők rakták le. Ha ismerték volna a modern hydrotechnika titkait, a nivókülőnbségeket áthidaló zsiliprendszereket, már kétezer éve hajóznánk a Sión. A tőrök uralom is megpróbálkozott a probléma megoldásával. Nagy Lajos, II. József is készített terveket, de azután elaludt a gondolat. — Széchenyi István is hiába sürgette a megoldást. Lóczy Lajos édesatyja volt az, aki elkészítette nagyszerű monográfiáját a Balatonról és páratlan geológiai térképét. Rámutatott arra, hogy a Balaton és a hozzácsatlakozó vidékek kincsei csak akkor értékesíthetők, ha a Sió-csatornát megvalósítják és a tuldrága szárazföldi ut helyett vízi- utón teszik hozzáférhetővé a Balatont. Ezért életbevágóan fontos a Sió-csatorna kiépítése olyan szélesre és mélyre, hogy azon nagyobb tonnatartalmu hajók is közlekedhessenek és közvetlen átrakodás nélküli hajózást tegyenek lehetővé a Balatonnal. A világháború után gróf Klebelsberg Kunó tette meg az első lépést a Balaton-kérdés megoldására a tihanyi biológiai intézet megteremtésével. Ezután mindenki megtette a magáét, — a Szent Be- nedek-rend modernizálta Balatonfüredit. — a MÁV, a Balatoni Hajózási Rt., a három érdekelt vármegye, a BIB s az IBUSz is. Bánffy miniszter programjának sarkpontja a Sió ügye a nagy beruházási terv végrehajtásával kapcsolatban, a csatorna megépítésének tervével. Sokezer munkás jut igy kenyérhez. A munkát két évre tervezték. A csatorna hossza Siófok es Szekszárd között 120 kilométer lesz. A tervek szerint a gyorsabb közlekedés érdekében kevés kamarazsilippel oldják meg a 17*58 méteres nivódifferenciát a Duna és a Balaton között. 1300 tonnás teher- hajók és uszályok is bemehetnek azután a magyar tengerre. Az Alföld könnyebben jut bazalthoz, olcsó tőzeghez és mészkőhöz Alsóörsről, Balatonalmádiról és Vörösberény- ből. A füredi oldalon annyi a mész, hogy egész Magyarország szükségletét fedezné, miután pedig ez triászmészkő, nincs benne tűzkő, alkalmas arra, hogy belőle portland- cementet készítsenek. — Fenék és Szigliget vidékén, ahonnan a tőzeget, amely nemcsak fűtőanyag, hanem jő talajjavító természetes műtrágya is, elszállítják, meg lehet honosítani a rizstermesztést. Ennek itt nagy jövője lesz, mert a Balaton mellett 25 százalékkal több a napsütés, mint a fővárosban. A kitűnő tudós felhívja a figyelmet arra is, hogy Európa legnagyobb bauxit-területe a Balatonhoz közelfekvő Halimba, ahonnét vizi- uton szállíthatják majd el, ha Tapolcától kezdve hajózhatóvá teszik az Eger patakot* Körülbelül 14 kilométeres drótkötél-pályával a bányából közvetlenül a Tapolcán állomásozó hajóval lehet szállítani a bauxitot. De van még egy fontos nyersanyaga ennek a Balatonvidék- nek: a monostorapáti üveghomok, ez is keresett cikk lesz. Eddig egyrészt hiányzott a vállalkozási kedv a természeti kincsek kiaknázására, másrészt a tengelyen való szállítás nem volt rentábilis. Azonban a vízi szállítás filléres kiadásokat jelent s igy az itteni nyersanyag kibírja a konkurrenciát. Lóczy Lajos még egy érdekes TELEFON; 22-11 VILÁ8MOZI Igazgató: KRENNER JÓZSEF Az előadások kezdete: hétkBzaapokon: Vs7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnap: 3, 5, 7 és 9 órakor. Pénteken Szombaton Vasára ap Hétfőn Vasárnap 3 órakor a helyár 40, 60 és 80 fillér. A magyar filmgyártás büszkesége : G9DRK09ICS FIÓK He rezeg Ferenc világhírű regényének filmváltozata Zene: Polgár Tibor. Főszereplők: Rajnay Gábor szigorú, de jószívű ezredes* Turay Ida, utánozhatatlan humoru bakfis, Szilassy László» a legfessebb huszártiszt, Simor Erzsi, ell nállhatatlan arisztokrata hölgy. A többi kitűnő szereplők: Vizváry M, Perényi L., v. Benkő Gy , Puskás T, Somlay A., Rózsahegyi K-, Haj máss y, rftaky, Makláry stb. — A «Holdvilágos éjszakán« c. dalt énekli Nagykovácsy Ilona. Magyar világhi padó szempontra mutat rá. A hajoössze- kőttetés a Balatonon, Sión, Dunán és Tiszán közelebb hozza hozzánk a Kárpátalját is, amelynek vizierőit elektromos áram termelésére lehet felhasználni, s igy a drága szén mellőzésével a bauxitot ^ a Tisza völgyében építendő aluminium kohókban lehet majd feldolgozni. Nem szabad feledni, hogy a bauxittermelő államok között Csonka-Magyar- ország áll az első helyen. Lóczy Lajos nagyszabású elgondolása remélhetőleg hamarosan valóra válik azzal, hogy a kormányzat a nagy beruházás során megfelelő összeget és munkaerőt biztosit a Sió-csatorna tökéletes megépítéséhez s megnyitja a magyar tenger vidékének mezőgazdasági és ipari nyersanyagai előtt az igazi érvényesülés lehetőségeit, a viziutat és az olcsó szállítást. ___________ Ki adó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó R?» Vezérigazgató: Schneider Elemér Cementfiru gyáramban akkordmunkások akik ilyen üzemben dolgoztak, felvétetnek fflntschenbacher Ödön és Fia cementárugyárosnál, Szók- szárd. Telefon: 22—62. 234 Hirdetmény. A városi jéggyár a műjég gyártását és elegendő jelentkezés esetén a házhoz szállítást f. hó 4-én megkezdi. — Jégbárcák naponta a Közművek pénztáránál válthatók, a rendelések ugyanott közölhetők. — Telefon: 21—16. A mfijég ára.tömbönkint 86 fillér. A forgalmiadót külön felszámítjuk. Szekszárd megyei város villamos és jégműve. Nem lesz gondla a szőlőpermetezésre, mert az olasz, német és magyar szabadalom, az Asepsln4i3 (esőstgdllc) tökéletesen pótolja a rézgálicoldatot. Előjegyezhető még április hónapban Czéh István gépkereskedésében, Szekszárdon, Széchenyi utca I. szám. 224 Munkavezetőnő őskeresztény, felvétetik. Gyakorlottak előnyben. Bonyhád, postafiók 23. Hői vagy férfi kiszolgálót keres Klézli Ferenc füszerkeres- kedése, Szekszárd 242 Eladő ház Szekszárdon, a Báró Augusz Imre-utca 41. szám alatt levő sarokház, amely áll 3 szoba, konyha, mellékhelyiségekkel, a házban vízvezeték, — szabadkézből« esetlég május hó 10-én önkéntes árverés Utjén eladó. — Bővebbet Tóth Györgynél fenti cim alatt. 246 Hirdetmény. Néhai Duzs Irén és társai tulajdonát képező Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám-utca 42. szám alatti ház, a helyszínén 1942. évi május hó 3-án, délután 3 órakor tartandó nyilvános árverésen el lesz adva. Árverési feltételek iránt a helyszínen lehet érdeklődni. 240 Tolnamőzsön eladó egy föszerflzlet-Derenflezés. Érdeklődni lehet: özv. Zahratka Jánosnénál, fenti cim alatt. 238 Mól Undor * InantlnitKSzoetltS Alapítva 1912-ben. — Szekszárd« Báré Augusz lmre-u. 22. — OFB eng. 1922 ót» Levélbeli érdeklődésnél válaszbélyeget kérek ■fenn Szehszflrdaii. réptetős ház, ára 5000 P, (3440) Csatáron, egész elől 1 szoba konyhás, cseréptetős ház, ára 3200 P. (3430) A város központjában 3 lakásos nagy ház, ára 40.000 pengő. (3397) Két szoba konyhás cseréptetős ház 300 öl telken, a város szélen, ára 12.000 P. (3395) A város központjában négyszobás ház, ára 12.000 pengő. (3396) A gimnázium közelében háromszobás és egyszobás lakással, ára 16.000 P. (3426) HŰV uflfélrpn Nagyközségben 525 [Zj-öl HOZ mmü. ter£feten f|kvö cseréptetős, tiszta téglaépület. 8 padlós szobával, villanyvilágítással, ára 20.000 P. (3441) Tolnamegyei nagyközségben, baromfitenyésztésre különösen alkalmas helyen fekszik, ára 10.000 pengő. Bérbe évi 600 P. (3442) £zAJA|r IGyüszüvölgyben 2590 öl, ára ——— 5500 pengő. (3428) Baktában 1000 Q-öl tanyával, — ára 4500 pengő. (3392) Szántók Az őcsényi határban, az ország* * 2 * úthoz közel 2500 öf szántő, ára □-ölenként 2 P 20 f. (3358) Küls hidasi szigetben 1500 öl szántó, Q-öle 2 P 40 f. (3381) Baranyavőlgyben aljban 450 öl szántó, ára 600 pengő. (3391) Az őcsényi határban, Ebesen, 2400 öl szántó, ára Qölenként 2 pengő, (3383) Fintaállás alján 900 öl szántó, ára Q-ölenként 70 fillér. (3407) Sárközben kataszterileg első osztályúnak minősített 20.000 öl szántó eladó. Kisebb darabokban is, ára Q-öleukint 3 pengő ■ 30 fillér. 13413) | Az őcsényi határban Ebesen 1200 Q-Ó1, ára I Q-ßlenkint 1 P 40 f. (3415) Palánki hegyen 2200 Q-öl szántó, ára 1600 pengő. (3324) Ebesen 1200 Q-öl vízmentes szántó, ára négyszögölenként 2 P 20 f. (3425) Bérlet. Az Alföldön sik,talajvizmentes, i 400 m. holdas bérlet. Bér holdanként 150 kg búza és az adók. Leírásért 2 P 40 í bélyeg. (3434)' Birtok Tolna megyében 20 000 öl, épület * nélkül, ára ölenként 60 f. (3135) Házhely. M hely®n fekxv6x.175 * Q-öl telek, ára négyszögölenként 20 pengő. (3400)’ A város belső részén 170 Q-öl házhely, ára 6500 pengő. (3418) Malom. ?es‘ 'gyében 3*ján}tu. malom, ........ ára 40.000 pengő. Fele is eladó, ár a »20.000 P. (3410) 4-járatu malom Tolna megyében, ára 40.000. pengő, (3421) Pest megyében, a Duna mellett, 11-járatu malom, áJa 90.000 pengő. (3437) Tolna megyében 4-járatu malom bérbeadó. Bér évi 40 q búza, .20 q tavaszi. (3421) Alföldi faluban 5 járatú malom h?zzal együtt, 6 község központjában, ára 16.000 8000 pengőveit átvehető. (3432) (Malom leírásért 1 P 20 f küldendő.) Számos Ügyfelem részére malmot koresek vételre, bérbe. fanwllr tteremleih. fián. Magyar Gazdasági Superior vető* magtisztító, ára 2000 P. (3435) Dieselmotor 70 HP, ára 15.000 P. (3435) Tej csarnoki gépek: Fölöző, hülőüst és kőpülő. * . (3433) Első Magyar Gazdasági 1100 m/m acélkeretes cséplő, ára 6500 P. (3439) Máv 1230 m m dupplagolyós herefejtő kom- bioáci val, ára 8500 P. (3439j Molnár féle nyomdai müintézet és szab. iróalzatgyár rt,, Szekszárd. (Felelős vezető: KoretzkyJános.) megnyugtató ajánlása is azonban még további és többszöri kísérletezésre szorul.